A cukrozott üdítők mellett a világ egyik legkelendőbb terméke az összeesküvés-elmélet. Hol egyszerűen csak a félelem, máskor meg a bűnbakképzés viszi rá az embereket, hogy időről-időre valami titkos társaságra fogják nyomorúságukat s tehetetlenségüket: képtelenek a világ kerekén fordítani.

A történelem az élet tanítómestere ezerszer be tudja bizonyítani, krízishelyzetekben a többségben lévők mindig keresnek valami esendőbb célcsoportot, hogy bebizonyítsák, sötét ármánykodások, ördögi mesterkedések, háttérben megbújó, arctalan ellendrukkereknek (egy kisebbségnek, egy érdekcsoportnak, egy sátáni körnek) köszönhető, hogy sorra hullanak a tehenek, kiszáradnak a folyók és zuhan a tőzsdeindex. Az ismeretlenség, a furcsa szokások, rítusok vagy éppen valóban vészterhes idők csak fokozták az ellenérzéseket s jöttek korok, amikor az ember úgy elaljasult... De ezzel már tele vannak a történelemkönyvek.

(Ha valaki azt kérdezné  azok után, ami  - Magyarországon is - megtörténhetett, érzek-e felelősséget, érzem-e, hogy szégyellnem kellene magam, hát nagyon kategorikusan el kell utasítanom, 34 évesen nincs bennem semmilyen skrupulus és azt kívánom a  háború után született nemzedékeknek, utasítsák el a megbélyegzést, mint ahogy én is elutasítok minden kételkedést, minden történelemhamisítást, mindazt, ami a bűnösöket tisztára akarja mosni.

De én Radnótival szólok:

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,

 s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,

 de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,

 és csecsszopók, akikben megnő az értelem,

 világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,

 míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,

 s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Bevallom, éppen ez az öntudat mondatta velem: nem összeesküvés-elméletek, nem összeesküvők irányítják a világot, hanem állandóan változó érdekek, pillanatnyilag érvényes véd és dacszövetségek. Nem hittem el, hogy zsidók, arabok, hinduk vagy éppen han kínaiak genetikai alapú szövetsége jelentene veszélyt az érvényesülésemre, a pici világomra vagy akár a hazámra. Nem hittem, már csak azért sem, mert idealistaként az emberi jóravalóságában hiszek. (Talán hiba, talán ostobaság...))

Szóval hiába olvastam a szabadkőművesekről és egyéb ördöngös titkos társaságokról, hiába hallottam, hogy bizonyos sub rosa működő helyeken bizonyos bankárok, közgazdászok, politikusok, újságírók eldöntik, hogyan is legyen a világban, csak mosolyogtam a bennfentesnek tűnő pletykákon, amelyektől hemzsegnek a kizárólag pénzért íródott könyvek és manapság már az internet is.

Van itt minden az egymásra rakódott tudatrétegekben. Az UFO titkot rejtő Vatikántól, kezdve a Roswelli eseten át a Cion bölcseinek jegyzőkönyvéig. Az emberi hiszékenység egyszerű, mint  a szorzótábla. A könnyű, hangzatos, bulvárkapaszkodók ugyanis nagyban hozzájáruljanak ahhoz, hogy a világ működéséből mit sem értők valamiféle választ kapjanak kérdéseikre. Míg korábban az istenre és az állandóan ólálkodó sátánra lehetett mindent fogni, most ott vannak az etnikai kisebbségek, a sikeres aprónemzetek ott vannak a "gyilkolni való indiánok". Az ember egyszerű lény, hiszékeny, együgyű és sokszor még a szitán sem lát át. Mindez önmagában véve csupán tragikomikus, akkor lesz borzasztó és hihetetlen, amikor a téveszmékből ideológia lesz, amikor zászlót bont a gyűlölet és a gellert kapott harag erőszakba torkollik.

Ugyanakkor  még a legjobban képzett, legokosabb emberben is felmerül a kérdés: tessék mondani valóban minden köröttünk végbemenő változás csupán a véletlen műve lenne? Néha valóban olyan érzése támad az embernek, valakik tudatosan irányítják ezt a világszínpadon játszódó kutyakomédiát. Néha úgy tűnik nem oktalanul történnek a dolgok, hanem valahol titokzatos, szürke arcok előre megírt forgatókönyv szerint dramatizálják tyúkszaros életünk.

Legutóbb azon morfondíroztam, mi történik, ha valóban a Bilderberg csoport ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Bilderberg-csoport ) irányítja a világot? Mert ha igen, akkor akkor előbb- vagy utóbb lesz megállapodás az IMF-fel. Lesz megmentőcsomag és Orbán Viktornak is be kell állni a sorba. Furcsa, hogy a jobboldali, magyar kormány lassan elbukó "szabadságharca" az egyik legjobb bizonyíték arra, hogy nagyobb hatalmak döntenek a sorsunkról, mint ahogy azt mi gondoljuk.

Az elméletem a formális logika szerint halad. Nem tudom elképzelni, hogy a kormány csupán presztízsből, kivagyiságból, kalandorságból döntött úgy, szakít a Valutaalappal és majd csak úgy virtusból, csak úgy kuruckodva a világ szemébe vágja: no mit ezt is meg tudjuk csinálni, nélkületek is.

Kell lenni ettől komolyabb érvnek, kell lenni valami mélyebb összefüggésnek különben nincs értelme az egésznek. Bármennyire gondolják egyesek, hogy a kormány tagjai nem gondolkodnak, hogy nem érdekli őket az ország sorsa én ennek csak az ellenkezőjét hiszem el. Nem hittem Ferenc testvérről sem, hogy bolond lenne, legfeljebb ördögien rafinált s még inkább nem hiszem, hogy Orbán Viktornak elment volna a józan esze, amikor fityiszt mutatott a sötét öltönyös ördög ügyvédeinek.

Mi van ha mégis igaz, titkos klubok tagjai, befolyásos emberek időről- időre összeülnek, hogy tárgyaljanak a világról? Döntenek irányokról, trendekről. Döntenek arról, hogy ki és hogyan kapjanak hatalmat, vagy ha mégis elcsúsznak a banánhéjon, hogyan likvidálják a számukra antipatikus személyiségeket.

Mi van akkor ha a Bilderberg csoportnak van a keze Berlusconi és Papandreu leváltásában és igaz-e hogy  Papademosz és Monti, az új fiúk is a csoport tagjai? Van-e bármi igazság abban, hogy a társaság titkos találkozóin dől el a világ sorsa, vagy ez csupán megmosolyogni való botorság?

Persze ott ahol élek, azon a szinten, ahol én most ezeket a sorokat gépelem, igazából csak annyira számít ez a kérdés, hogy mennyit ér majd holnap a keresetem, mennyit kell adnom egy euróért, ha külföldre kívánok utazni. Mert ha Bilderbergek vagy Orbán Viktor és miniszterei is irányítják is a világot porszem-létem minősége alig változik. De a szívemben, a lelkemben az igazságérzet mégis az igazságért kiált. Tudni szeretném, hová kell állnom. Tudni szeretném, hogy kiért, miért érdemes küzdenem, hol a  helyem, kinek a hadseregébe kell beállnom nemzetőrnek...

Talán az egész gazdasági válság legfontosabb kérdése számomra, persze túl a forintok számlálásán, hogy hol, kinél lakik az igazság???

Most, amikor a kormány éppen Canossát kezd járni, akkor valahogy megszólal bennem a hazafi, hogy valami mégsem tiszta. Valahogy nagyon nem mindegy, milyen újságok, médiumok próbálják Magyarország megtépázott hitelességét teljesen romba dönteni. Nagyon nem mindegy, mi, miért történik. Nagyon nem mindegy kit kell támogatnom, melyik oldalra kell állnom? A saját jól felfogott, vagy éppen a hazám érdekében kell kiállnom?

Mindezeken túl nem is értem, mi ez az ellenünk folytatott látványos boszorkányüldözés? Nem értem, miért kellene minket nevetséges, lúzer színben feltüntetni, miért kell megbélyegezni, szégyenpadra ültetni.

A válasz persze biztosan nagyon egyszerű. Akinek ez érdekében áll. Lassan fantomfotót rajzolhatok a "döntéshozókról". Megnyugtat. A végén még arra is rájövök meglehet csoportos garázdákról van szó. A kisördög csak megkérdezi: van alapja az összeesküvés-elméleteknek???  

 (egy hirdetés története)

Ha az Isten Változás és nem Állandóság, ha Isten Növekedés és Fejlődés, akkor nincs többé szükség a megbocsátás fogalmára. A megbocsátás puszta fogalma eleve feltételezi a rosszat, az Eredendő Bűnt. De ha a fejlődés próbálgatás és tévedés útján való növekedés, akkor hogy lehet a tévedés bűn? Ha egyszer hozzátartozik a növekedéshez? Miért, egy anya talán úgy érzi, hogy meg kell bocsátania a gyerekének, hogy éretlen almát evett vagy a tüzes kályhára tette a kezét? Szerettél már valaha igazán valakit vagy valamit? Például egy nőt: voltál már szerelmes? Ha tényleg igazán szeretted, ugye, sose jutott eszedbe, hogy megbocsáss neki valamit? Igaz? Akármit csinált, azt mind helyesnek találtad, nem? Akármilyen fájdalmat okozott vele. Akit szeretünk, annak nem kell megbocsátani. Megbocsátani azoknak kell, akiket nem szeretünk.

 (James Jones: Most és mindörökké)

 (a hirdetés)

Napokig csak nézegette a hirdetést. Aztán, amikor egyik délután nem tudott mit kezdeni a munkával, előszedte. Az akták, mint valami hegylánc tornyosultak előtte. Forró kávéscsészéjét két tenyerébe szorítva, fájdalmasan hunyorgott rájuk. Azzal bíztatta magát, hogy ez tulajdonképpen egy baromi nagy pénzhegy. Csak meg kell számolni, csupán ennyi a feladat. Megszámolni, aztán villámgyorsan elkölteni, ezt az irdatlan sok lóvét. A kávé épp annyira híg és erőtlen volt, mint az álma. Az iroda sarkában kucorgott. Élvezte, ahogy a panorámaablakon besüt az alkonyati napfény. Nem tudott betelni azzal, hogy egyszeriben minden az övé lett. A hodályhoz hasonló, válaszfalak nélkül épített, napközben elviselhetetlenül zajos iroda egy csapásra édes magányban úszó paradicsommá vált. Árva számítógépek vak monitorjai, egy halkan zúgó ventillátor, egy hálózati nyomtató neszezése, csupán ennyi emlékeztette, holnap újra kezdődik a könyöklés, az ámokfutás. 

"Ha szeretnéd, hogy a képen látható szőke angyal kényeztessen, akkor írj minél hamarabb és minden részletet megbeszélünk! angelface@yahoo.fr"

A hirdetés amatőrnek tetszett. A profik nem kerteltek, nyersen leírták mit, mennyiért vállalnak. Milyen telefonszámon és napszakban árulják a bájaikat. A többi hirdetés ehhez képest agresszívan, pénzéhesen, nyersen harapott. Nem volt bennük semmi báj, semmi könnyedség, játékosság. A lányok egy része ugyan megpróbált némi extrával vonzóbbá válni, kitűnni a többi közül, de ők is csak addig jutottak, hogy a fotógaranciás, útszéli képeik mellett diszkrécióval, megbízhatósággal és profizmussal igyekeztek klienseket fogni. Ezek inkább elrémisztették. Üresen ígérgettek és félelmet keltettek, felébresztették benne az anyja szoknyája mögé menekülő kisfiút. Igazából nem löttyedt, túlhajtott lotyókról álmodott, akiknek még a szájukból is a gumióvszerek undorító gumiszaga árad. Egy gésáról álmodott. Egy filmbéli, valószerűtlen tündéről, aki kizárólag a saját bejáratú ágytársa lesz, akinek éjjel mesélhet, akinek kiöntheti a lelkét és akit úgy hagyhat ott az ágyban, hogy az nem kérdezi meg, hová megy, kivel fog ebédelni, beszélgetni, meghitten kávézni. Vagy éppen kivel fog csókolózni, ha úri kedve úgy tartja...

A kavargó erotikus képzelgések közepette eszébe jutott a pici szőke lány, akit Brüsszelben fedezett fel a piros lámpás negyed egyik mohó kirakatában. Akkoriban tolmácsként dolgozott. A delegáció vezetője egy nagy természetű, öregedő félisten, a jól sikerült vacsora után rákacsintott és azt kérdezte, nem volna-e kedve velük menni egy kis éjjeli kocsikázásra.

- Nem bánja meg fiam! - bizalmaskodott az öreg és egészen közel hajolt az arcához, méregdrága Remy Martin meg az utána legurított, szőke Leffe savanyú mixtúrája áradt a szájából. - Meg jó lenne, ha jönne velünk valaki, aki tud alkudozni. Ki tudja mibe futunk bele az éjszaka! - fűzte hozzá rendkívül széles vigyorral, hogy a drága műfogsorán csak úgy csillogott a fény, csupán egy apró, beékelődött, fekete capelin kaviárszem rontotta el a fogsor kitárulkozó panorámaképét. Ekkor már egyik karjával át is ölelte és ellentmondást nem tűrve terelgette a barátai irányába. Az öreg már a terem végéből nagyokat kacsintott, biztosítva izgatottan toporzékoló cimboráit, lesz már aki lefordítsa kívánságaikat.

Az enyhén lejtős Brüsszeli utcácskákban pillantotta meg a szőke kislányt. Az imént még egy ínycsiklandozó török döneres előtt nyelt nagyokat, ahogy nyársra húzott, fűszeres húshegy lassan körbefordult és az utcára lehelte a sült, bolondító illatát. A hús - gondolta magában - a hús a legnagyobb kísértés: birtokolni, nyalni, rágni, szopogatni a csontról lerágni, átélni a zamatát! Mennyi őrültségre képes az ember a rózsaszín húsért... Amikor éppen táncolni kezdett a gégéje és élesen megkordult a gyomra befordultak egy apró utcába. Még a hús járt a fejében, egy évekkel korábban elfogyasztott dortmundi döner íze, Húsvéti, füstölt, főtt sonkák, sárgatúróval, egy valódi borjú bécsi Grazban, az édesanyja hústekercsei és egy elfeledett szerelem valószínűtlenül édesnek emlékező combtöve. De mindez elillant, minden korábbi íz, kéj és vad zabálás emléke elpárolgott, amikor a vérlázítóan fiatal szőke egyszer csak ott ült előtte.     

Az a nagyszerű pillantás, ami még évek múlva is megkísértette, az a kirakatüvegen keresztül lobbant, nagy nyomáson kikristályosodott szerelemmolekula beleégett a szívébe. Persze csak egy semmi kis pont maradt, mint amikor hegesztés közben egy szikra apró lyukat mar a közelben lévő anyagba. Távolról nem is lehet észrevenni, csak aki közel hajol az láthatja meg az apró, ébenfekete heget.  A lány fiatalnak tűnt, 20-22-éves formának, mint a fiú maga. Úgy ült egy apró, fekete selyembugyiban a magas bárszéken, karjaival takarva a sarkcsillagnak imádkozó mellbimbóit, mint aki véletlenül csöppent ide. Akit csak azzal bíztak meg, néhány percig őrizze ezt a rozsdamentes lábakon álló bárszéket, a rászáradt esőcseppektől maszatos ablak mögött. A lány bőre valami huzattól libabőrös lett, de forró parázsfényétől mégis remegni kezdett a levegő, ellenállhatatlan aurát, érzéki teljes alakos glóriát rajzolt köré a fiatalság, a romlatlanság ereje. A mosolya nyár, a szájfényről a júliusi égbolt jutott eszébe a fiúnak. Amikor hatalmas felhődunyhák úsznak az égen. Azt képzelte egy ilyen dunyha alatt szeretkezik majd a lánnyal a világ legvégéig. A kis hölgy persze zavarba jött a fiútól, aki bárgyú vágyakozással bámulta. A hősszerelmes szemei mint fekete bogarak bemásztak a bőre alá, mohó ujjai már a lány pihés hátát szántják, nyelve végigsiklik az állától a köldökéig és olyan könnyedén hatol belé, mintha a világ örök és állandó rendje lenne a testük találkozása. A maga természetességében parancsoló látomást mindketten átélték, és ettől bíbor pír lepte el a mademoiselle arcát; szégyellte, hogy élete egyetlen igaz, fehér lovon érkező hercege, pontosan itt a bordély kirakatüvege mögött látja, pőrén, a bűn rossz alpakkalavórjában mosakodva. Az egész nem tartott tovább néhány másodpercig. A fiú még bámult, az idősebb férfiak csak nevették. A lány ekkor egy törülközőt kapott balladaformájú kebeli elé és intett a srác jöjjön az ajtó elé. A fiú bódultan indult el, majd megállt  a küszöbön. Az ajtó mögött matatás, elfordult a kulcs, nyikorogva engedelmeskedtek a sarokpántok és feltárult a szentély. Ott remegett kábán, szemben a félénken mosolygó, majdnem meztelen, bűnös angyallal.  A lány közelebb lépett, mint egy balerina villámgyorsan lábujjhegyre állt. Két tenyerébe fogta a srác arcát, nézte az öntudatlanság határán imbolygó férfit. A lány törülközője a földön landolt, majd a fiú nyakába borult, valamit suttogott neki franciául, aztán egy szemvillanás alatt sarkon fordult és eltűnt az extra méretű kukkolóval ellátott biztonsági ajtó mögött... Csak egy fehér, tusfürdő és öblítő illatú apró törülköző maradt utána.

- Palikám, maga aztán kapós fiú! Ha gondolja befizetem! - mondta felsőbbrendűen élcelődve, de valahol nagyon is irigykedve, a tökéletes műfogsorral rendelkező öreg, miközben a többiek jót nevettek a meghökkentő románcon.

- Meg kell hagyni csinos kis kurva, az anyja hétszázát! - fűzte hozzá egy kopaszodó, pocakos tanácsnok, aki éppen egy nagyot szippantott a sárga ujjai között parázsló cigarillóba. 

Alig tért magához. Az öregek itt is- ott is megálltak egy- egy nagy ablak előtt. Fekete lányok, bősz farukat rázva szambáztak, szentpétervári porcelánszőkék unatkoztak, pici, fiús csípőjű, szőrös puncis  ázsiaiak nevetgéltek, amikor szemügyre vették a portékát. Ezek a ferde szemű lányok nem szőrtelenítették a szeméremtestüket; miközben izgágán szétvetették lábukat, a fekete, erős szőrhalom úgy mozgott az ölüknél, mintha önálló életet élne.

Még egy-egy helyen az árakat is meg kellett kérdezni a nagyuraknak. De végül nem történt semmi. A mozizás után az öregek rendeltek egy taxit és bevitették magukat a Kunstbergig. Onnan gyalog indultak el az óváros szűk utcái felé. Mint aki attól fél követik, a srác folyamatosan hátra pislogott, hátha utána jön a lány. Egy kocsmában itták le magukat, de az angyal nem jött. Így aztán egy leheletnyit molett, holland lánnyal nevetgélt hajnalig, aki sokat tudott a belga sörökről. A rubensi aktmodell azt kezdte szakértően magyarázni, hogy a belga sör olyan, mint máshol a bor. Itt is számít az évjárat, a komló, na meg az árpa minősége és legfőképp a főzéshez felhasznált víztől függ a sör zamata. Mikor kifulladtak és jó néhány világos Leffe-et legurítottak a lány egy Westvleteren 12-őt rendelt neki. Ez a sör minden korábbinál zamatosabbnak, kiforrottabbnak és tökéletesebbnek tűnt. Semmi művi, semmi izzadságíz, erőlködés nélkül készült mennyei ital volt, csak azt sajnálta, hogy már nem józan, már nem tiszta fejjel éli át ezt a pillanatot. Amikor ezen merengett a holland lány közelebb hajolt hozzá, vadul megcsókolta, úgy ledugta a torkán hosszú nyelvét, hogy majdnem kiokádta a világ legtökéletesebb sörét.

Legalább egy fotóm lenne arról a szőkéről, ahogy a bárszéken mosolyog - szürcsölt bele a langyosodó kávéba. A csészét visszahelyezte az asztalra és közelebb hajolt  a monitorhoz. 

"Ha szeretnéd, hogy a képen látható szőke angyal kényeztessen, akkor írj minél hamarabb és minden részletet megbeszélünk! angelface@yahoo.fr"

Egy levágott fejű angyal látszott a hirdetés alá biggyesztett fotón. Telt keblek, finoman ívelt has, világot jelentő csípő és olyan comb, amire kéjesen csak azt szokta mondani; kanca. Ahogy nézte a fotón a fej nélküli, térd fölött elvágott lányt, érezte, ha ez a test végigmenne előtte az utcán nem tudná levenni ringó csípőjéről a szemét.  A feltételezhetően szőke, hosszú hajból a fotón csupán két tincs lett, de  az biztos, hogy átkozottul jól állt neki a lila, fekete csipkével szegélyezett fehérnemű szett. A kép felizgatta. Szinte már érezte a szőke angyal finom hosszú ujjait, melyek valóban kényeztetnek és nem rándulnak egy ócska, tartalom nélküli félóra után köszvényesen markokra, amibe a röpke boldogság árát kell szórni.

Először azon gondolkodott, hogy lehúzza nadrágja cipzárját és ott a monitor előtt szerez egy kis örömöt magának, de azért mégiscsak erősebb volt benne a szemérem, a munkahelyen nem illene. Létrehozott - álnéven - egy e-mail fiókot és megírta a lánynak, hogy érdekelné a dolog. A levél után még dolgozott egy kicsit, aztán úgy döntött, hogy a munkát is elküldi aludni holnapig...

(másnap)

Szia!

Köszönöm érdeklődésed. Leírom, hogyan is működik nálam ez a dolog. Amit én nyújtok: érzéki érintések masszázzsal, és francia. Mindez 1 óra 10e. A minőséget meg kell fizetni. :) A hirdetésben lévő kép elegendő ahhoz, hogy valaki el tudja dönteni, tetszem-e neki vagy sem, és hogy akar-e velem találkozni és "üzletet kötni". Éppen ezért több képet nem küldök. Az arcom a képen látható test minőségével egyenlő. Ha valaki szeretne velem találkozni, akkor megbeszélünk egy konkrét helyet és időpontot. Helyet én nem tudok biztosítani, azt neked kellene. Tel. számot nem adok, hanem bízok a megbeszélt találkozási helyben és időben. Én nem olyan vagyok, mint a többi lány aki ilyet tesz. Ha szeretnél velem "mindkettőnk számára kellemes üzletet kötni", akkor írj és csatolj képet légy szíves. Várom válaszod!

Ez bolond! - gondolta magában. Vagy fogalma sincs erről a szakmáról annyira amatőr, vagy ha van, akkor egyszerűen csak nem érti, így nem lehet kuncsaftokat fogni. Egy ilyen levél után a gyakori ribizlisek egyszerűen legyintenek. Kisanyám, már ha egyáltalán "kisanyám" van a  hirdetés mögött, és nem egy buzi transzvesztita, akkor azt kell, hogy mondjam; te bolond vagy. Még ilyet! - hüledezett nevetve. Én küldjek fotót magamról és ráadásul higgyem is el, egy istennő fog erotikus masszázsban részesíteni, mindezt vakon, megbízva valakiben.

Ezer féle forgatókönyv jutott eszébe. Talán csak egy amatőr tizenéves, aki poénból feladott egy hirdetést, és fogalma sincs, itt azért többől van szó, minthogy egy kis masszázsért meg egy pippantásért, valaki kicsenget neki egy mayo chix farmerra valót. Aztán arra is gondolt, egy hülye zsaru próbálkozik, szatírok, pedofilok vagy egyéb pszichopaták lefülelésével. Egy pillanatig sem hitte el, hogy a hirdetés feladója egy csinos szőke csaj lenne. Átlátszónak, gyermetegnek, kiskamasznak érezte a levelet. Ostobának, ahol a levél feladója szamárnak, palimadárnak nézi és jót röhög a markába.

- Na jó - gondolta magában - majd adok én neked! Tudod kivel fogsz te szórakozni! - dühében arra jutott, megírja ennek a szemétnek, hogy a jó édesanyjával szórakozzon, ne vele, de aztán néhány perc múlva, amikor lehiggadt, már egészen szórakoztatónak látta a helyzetet. - Ugyan ebből nem lesz életre szóló pásztoróra, de azért kíváncsi vagyok, ki van a monitor másik oldalán. Legfeljebb nevetek egy nagyot a végén. Leült  a gépe elé és a következő néhány sort pötyögte be:

 Szia!

Bár kissé furcsán értelmezed az üzletkötés fogalmát és az általad felállított kritériumokkal is vitába tudnék szállni, de ez a szakma nem arról szól hogy az érvényes PTK szerint járjunk el. Az árral is tudnék vitatkozni, de jóhiszemű leszek: tegyük fel, te vagy a minőség a városban. Most már csak az időpontot kellene egyeztetni. Ha jó neked a ma este, akkor kérlek rövid időn belül jelezd. Ha esetleg a holnap délután, akkor az is jó nekem, 14 óra után.  Érted is tudok menni, ha nem jó, akkor megírom a címet és pontosan lefixáljuk a találkát. Mit szólsz hozzá?            

Az igazi romlás akkor kezdődik, amikor a hazugságok beférkőznek a hálószobákba, amikor a csalás már a legintimebb kapcsolatokat is rágni kezdi. Mint a moly a gyapjúban, elcsámcsog rajta, feléli, szétporlasztja a drága szőttest. A törvényre emelt hazudozás és csalás, mindig fentről érkezik. Amikor az igazságot elhazudó diplomácia élettelen nyelvén a megválasztott képviselők kezdenek igét hirdetni, de a pózokon kívül, minden szavuk ostoba mellébeszélés. Kényszeresen hazudnak, mert még maguknak sem merik bevallani, minden sikerüket annak köszönhetik, hogy azt mondták az isten adta népnek, amit az éppen hallani óhajtott. Az igazán nagy baj akkor érkezik meg, amikor a hazugságvírus, már nemcsak a közbeszédben, hanem otthon is fertőzni kezd. Amikor az apa egyszerre hazudik a feleségének és a lányának. Amikor a feleség úgy érzi a hazugság édes kábítószere nélkül értelmét vesztené az élete. A világ akkor indult el a pokol felé, amikor hazugság, a mások átverése, és az önámítás legális túlélési stratégiává vált. Most a legmeghökkentőbb és legritkább dolog az igazság a világon. Nincs olyan ember, akiből ne váltan ki dühöt, agressziót, félelmet a nyers, csiszolatlan igazság, ami olyan mint egy nagyon erős sav, lemarja, lecsupaszítja az embert és a lelkét...

Nem várt választ. Csak az járt a fejében az egész nem több egy buta tréfánál. Akkor lepődött meg csak igazán, amikor néhány óra múlva újabb levele érkezett.

 Szia.

A saját véleményed megtarthatod magadnak. Engem nem érdekel. Na most, ha ennyire kifogásolod ezt az én "sajátos üzletemet", akkor nyugodtan kereshetsz másik lányt, olcsóbban, és attól többest is kaphatsz. Te érdeklődtél, én válaszoltam. A másik dolog, amíg képet nem látok az illetőről, addig senkivel nem találkozok. Te is láttál rólam képet, igaz arc nélkül, de erről is írtam előző levelemben. Illetve nagyon fontos még, hogy csak akkor találkozok valakivel, ha egy nappal előtte már 100%-ra le van fixálva a találkozás helye és ideje. A választási lehetőség a tiéd. Van még sok - olcsó - lány...

- Milyen kis hetyke, milyen önérzetes! Nem megszokott egy ribizlitől. – gondolta magában és egyre inkább egy 16-18 év körüli fiatal lány személyisége bontakozott ki előtte. Egy csitrié, aki ki tudja miért, de úgy döntött erre a káprázatosan vékony jégre merészkedik. Már látta maga előtt, ahogy morcos képpel beül a kocsijába. Csinos és hűvös, mint egy hűtőből kikapott rozé üvege. A fiatalságából eredő korlátoltságában csak int, hogy csináljon már valamit végre. Nem beszélgetni, ismerkedni jött, arra ott vannak a barátai és a disco. Húzza le már a nadrágját, tegye szabaddá az altestét. Aztán a lány kelletlenül hozzálát a feladatnak. Hideg a keze és nyirkos, amikor hozzáér. A rágójával először nem tud mit kezdeni, majd egyszerűen kidobja az ablakon. Föléhajol. Dolgozik, erőltetett minden mozdulat, kényszeres, mintha egy gyár szalagja mellett gürizne, de ettől még szép, ettől még megkapó, pedig fényévekre tart a szakmában olyan nagyon hangsúlyozott barátnő feelingtől. Talán nem is sejti, hogy egy kis türelemmel, odafigyeléssel komoly vendégkörre tehetne szert. Persze mindez csak feltételezés. Semmi több csak néhány levélsorból átszűrődő vörös fény, amely a lelke vetítővásznán rajzol személyiségképet valakiről, akivel még soha nem találkozott.

Nem várt tovább, azonnal megírta, hogy mikor ér rá. A “szolgáltató” válasza nem sokáig váratott magára. Egy fél órán belül ott villogott a képernyőjén. Akkor holnap minden kiderül, nyugtázta. Izgatott lett, szaporábban vette a levegőt.

-    Na de azért csak fogok tudni aludni! - mosolyodott el kéjesen... 

(a találka)

Egy belvárosi panzióban vett ki szobát. A lánynak azt írta, menjen egyből oda,  kérje el a 6-os szoba kulcsát és várja meg míg megérkezik. Fotót is küldött magáról, ahogy kérte. Egy ezer éve külföldre költözött főiskolás barátja fényképét csatolta a válaszlevélhez.

- Gyula biztosan nem fog megharagudni New Yorkban, hogy a fene a jódógát! - nevetett kajánul amikor csatolta az e-mailhez. Ráadásul még hasonlítunk is ezzel a fazonírozott borostával! - két ujjával dörzsölgetni kezdte lágyan ívelő állát.

Egy félreeső helyen állította le a kocsiját. Izgatott lett, de még nem döntötte el, hogy valóban bemegy-e. Matatott a kesztyűtartóban, összeszedett némi szemetet, cukrospapirokat, meg egy kólás flakont. Kiszállt, beledobálta a hulladékot a legközelebbi kukába, közben pedig figyelt. Szuggerálva nézte a panzió bejáratát, mintha röntgen szemei lennének és képes átlátni a vastag falakon. Egy yorkshire terriert sétáltató, feltűnően csinos középiskolás lány vonult el előtte. Utána fordította fejét, nézte a fényes cicanadrágba bújtatott izmos, kerek fenekét. Csücsörített ajakival, ahogy bámult és megérezte, hogy éhes. Megjött az étvágya, szaporábban kezdett el lélegezni és öles léptekkel indult a 6-os számú "kórterem" felé.

A birtoklási- és kalandvágy, az elvágyódás, a felfedezés gyermeki öröme mind hímneműek. Valahogy szoros összefüggésben állnak az y kromoszómával. Ha egyszer majd sokkal többet tudunk a génekről kiderül, az isten jókedvében ide gyömöszölt be mindent, amit egyszerűen el akart dugni a nők elől. Bele az "y" kromoszómák utazóládáiba, elrejtve a kíváncsi női szemek elől. De azt is tudta az isten, hogy ez a csomag bizony időzített bomba. Egy idő után minden férfinál magától felmondja  szolgálatot a zárja, kiömlik a tartalma. Olyankor nincs mese, a genetikai sors beteljesíti magát. A férfi nyughatatlanná válik, menőkéje támad, nem bír magával. Minden idegesíteni kezdi, ami nincs mozgásban, ami ellentmond a lényével, ellentmond a szigorú parancssorokból álló programjával: termékenyítsd meg, fedezd fel, bontsd ki, teremtsd meg, uralkodj rajta!   

A recepciónál széles mosollyal fogadta egy szürke kiskosztümbe öltözött szőkésbarna lány. Haja lófarokban, fehér keretes szemüveggel nézett rá. Csinos, ám szándékosan szürke egérnek öltözik - de azért jól megnézte az apró anyajegyet az ajka felett és a szemrevaló dekoltázsa mellett, a picit ferdén elhelyezett kitűzőt: Nóra. A lány készségesen mutatta meg, hogy merre van a hatos és halkan hozzáfűzte, a "felesége" már várja. 

- Na persze a feleségem. - gondolta magában. - Egy arcnélküli, magát csinosnak és nem éppen olcsónak tituláló ribizli. A neten rendelt feleségem, akiről most fog lehullani a fátyol. Legszívesebben megkérdezte volna, hogy a kedves Nórácska mit gondol a feleségéről, szerinte csinos? Szemrevaló? Milyen ruhában érkezett? Elegáns volt-e? A sminkje, a parfümje miről árulkodott? Mindez csak akkor derül ki, amikor kinyitja az ajtó. Amikor feltárul előtte a mennyország kapuja és ott áll valaki, remélhetőleg a fej nélküli lány, de most már arccal, bájos gödröcskékkel  a pofiján és duzzadt, érzéki meggyszínű ajkakkal. Az orrcimpája kitágult, léptei puhák voltak a padlószőnyegen, de aki kívülről szemlélte láthatta, siet. Aztán ott állt az ajtó előtt. MDF lapból készült sima ajtó. Talán szélesebb mint a szabvány. De ki tudja, hogy az ilyen panziókban mi a szabvány? Kopogása határozottnak tűnt. A válasz mégsem azonnal érkezett, némi hatásszünet után már - már ismerősen csendült a tessék. A férfi lenyomta  a kilincset és belépett. De nem jött szembe vele senki, nem várta senki. Az előszobában csupán egy elegáns táska. Mintha látott volna már ilyet, esküdni nem merne. Egy szőrméből készült kiskabát a fogason, elegáns visszafogott de ami a leginkább otthonosnak tetszett az az illat volt, ami betöltötte a szobát. Calvin Klein Euphoria...

- Pillanat és mindjárt kész vagyok! - kiáltotta egy dobozhang a mosdóból és nem is sokáig kellett várni, hogy feltáruljon az ajtó. Először a kezét látta meg, aztán villámgyorsan végigsiklott  a tekintete a karcsú nőn a cipőjétől az arcáig. A férfinak akkor nem is dobban, dübbent egyet szíve és ott a narancsszínű padlószőnyegen a földbe gyökerezett a lába...

A nő sem járt jobban. Csak beszaladt, hogy átvegye a kis koktélruháját. Felfrissítse magát, belenézzen a tükörbe, dobjon egy kis szájfényt az ajkaira. Nem is gondolkodott, csupán a rögzült, rutinszerű mozdulatsort játszotta végig. Nem gondolkodott, mert már rég túljutott azon, hogy fog kinézni, milyen lesz a vendég. Mit vár majd tőle. Milyen lesz hozzáérni, a szemébe nézni. Kielégíteni. Hogyan lépi majd át az ismeretlenségből meredező távolságtartást. Könnyen feloldódik-e majd.

- De kellene egy kis konyak, vagy tequila... - erre gondolt, miközben az ajka széléről letörölte a félre csúszott fényesítő anyagot. Lesz, ami lesz - és kinyitotta a mosdó ajtaját. Erőltetett mosollyal lépett elő, hogy abban a pillanatban lehervadjon a vigyor a képéről. A férje állt előtte...

 (hazafelé)  

Két megfagyott ember utazik egy autóban. Két kegyetlen, istentelen némaságba zuhant ember. Ülnek egymás mellett. Néznek ki az ablakon. A világ érzéketlen: autók suhannak el mellettük, unott arcú sofőrökkel és utasokkal. Az egész olyan valószerűtlen, mintha csak egy buta film statisztái lennének. Ez nem az én ruhám, ez nem az én szerepem! Keserűségükben a lelkiismeret furdalás és a féltékenység darabkái. Nem is tudják megmondani mi fáj jobban, a csalás vagy a leleplezés? A hűtlenség, a kényszerű beismerés? Az arcukhoz vágott tény: a szeretkezések, beszélgetések nélküli éjszakák, a savanyú veszekedések most bolond tréfát űznek velük. Ül a két ember az autóban, két kigyulladt ember, akikből a fojtott égés miatt csak sűrű, büdös, torokszorító füst gomolyog. Ülnek egymás mellett mint két cinkos gyilkos, akiket összeköt a bűn, ám mégis valahol a gyűlölet és a szerelem között húzódó apró szürkületi zónában egymás kezét fogva bukdácsolnak.

Ül két ember egymás mellett egy kocsiban. Kívülről nem látszik, egy világ omlott össze bennük. Kívülről nem látszik, hogy nincs több álmuk, éjszakáik üresek lesznek mint téli éjjel az utcák. Két  ember ül egy autóban, nem is néznek egymásra, hallgatnak. Pedig a fájdalomtól és kétségbeeséstől ordítani tudnának. Megölni, megenni, elpusztítani a másikat. Lassan kéjesen, jól megrágva minden falatot. De a bosszú elmarad. Ülnek egymás mellett és bámulják a bolond világot. Aztán ki tudja miért a lány a fejét a fiú vállára hajtja. Az egyszeriben zokogni szeretne, de még az sem sikerül neki. Egyszerűen csak hagyja. Hagyja, hogy a szőke tincsek a vállára hulljanak...

Őrizetbe vették annak a drogtanyának a tulajdonosát és még egy nyíregyházi férfit, amely szerda délután égett le a szabolcsi megyeszékhely határában. A rendőrség a helyszínen morfin és kodein tartalmú alapanyagokat talált 14 földbe ásott kólásflakonban. Ezekből heroint lehetett volna előállítani. Az önmagában véve is kábítószernek számító anyagok értékét 100 millió forintra becsülik. A tanyán emellett 50 kilogramm darált mákgubót, 2000 liter nitrohigítót 96 darab gázpalackot is találtak, ami arra utal, hogy nagy mennyiségben kívántak drogot előállítani.

Egy két és fél hektáros terülten működött a drogüzem a Nyíregyháza-Császárszálláson található Vadas tanyán. Az üzem helyét jól választották ki, távola a megyeszékhely központjától, félre eső helyen működött, és a körötte lévő gyümölcsfák és a kerítés miatt még a földútról sem lehet látni mi történik a birtokon. Csak akkor derült ki, hogy mi folyik itt, amikor november másodikán szerda délután a közelben élők arról értesítették a tűzoltókat, hogy valami ég a tanyán és hatalmas robbanásokat is lehet ott hallani. A tűzoltók nagy erőkkel érkeztek a helyszínre, el kezdték oltania tűzet, de rövidesen értesítették a rendőrséget is, mert a helyszínen talált anyagokból arra következtettek, nem szokványos tűzről van szó. Már az is szokatlan volt számukra, hogy az egyik melléképületben tartályokban 2000 liter nitrohigítót tároltak a tulajdonosok, és az összesen 96 gázpalackot is furcsállták. Ezek egy része robbant fel tűz következtében. A rendőrök mindezek mellett darált növényi anyagokat is találtak, valamint 13 porral oltó készüléket, ami arra utalt, hogy valkik már megpróbálták a tűzet eloltani, csak sikertelenül járták, így valószínűleg sietve elhagyták a helyszínt. Az alapos, két és fél napi tartó helyszíni szemle során a földbe ásva 14 kólásflakon morfin és kodein tartalmú kocsányos anyagot találtak a rendőrök. Ezek az anyagok már önmagukban is kábítószernek minősülnek, de alapanyagul szolgálnak a legveszélyesebb kábítószer a heroin előállításhoz is. A melléképületeben emellett 50 kg már előkészített növényi alapanyagot is megtaláltak, amelyekből szintén arra utal, hogy nagyüzemben folyt a heroin alapanyagául szolgáló kocsonyás massza gyártása. A megtalált kábítószer értéke a fekete piacon elérheti a 100 millió forintot is. A rendőrségi vizsgálat során kiderült a tanyát bérbe adták, azonban a tulajdonost és egy másik nyíregyházi férfit előzetes letartóztatásba helyezte a rendőrség. A drogüzem működtetői után nagy erőkkel folyik a nyomozás.

Nyíregyházán ebben az évben ez már a második alkalom, hogy drogüzemre bukkannak a rendőrök. Legutóbb májusban találtak a Vadas tanyaihoz hasonlót. Akkor 200 millió forintra becsülték az ott előállított drog értékét. Akkor gyorsan megtalálták az elkövetőket, egy magyar és két ukrán férfit.

Néha néhány mondatba is belefér a boldogság. Ha sikerül megkóstolnom a felhőket, az már olyan, mintha belekóstolnék a tejútba?

Lehet-e ping-pongozni angyalokkal? Nem zavarná a szárnyuk, ha elhívnám őket egy multiplex moziba? Futni, futni. Ki a világból. Mindenben van egy csöppnyi perverzió. Ha csillagok alatt alszik a test, akkor is képes testiségről álmodni... Akkor is képes lázadni. Minden szó, minden gondolat, minden nyelvöltögetés a válságnak szól? Egyébként is ki van válságban? Öltönyös emberek? A válság biztosan nem istentől való. Csak pénz van válságban. És azok, akik a pénzen ülnek, akik a napfelkeltében is csupán az arany csillogását látják.  

Amikor egy késő őszi, fázós, ködös éjjel kimerészkedsz, mezítelen talppal a csempén, a vékony pamut szöveteket átjárják ezek a barátságtalan "emberes" hónapok, akkor döbben rá az ember, hogy a hideg kiélezi a hallást, a látást, az ízlelést, és az összes érzéket. A hideg éberré, felkészültté tesz. A hideg megtanítja, hogy nem lehet elaludni, nem lehet feladni, mert itt egyetlen óvatlan pillanat és jön a méla fagy. De ha szívverésed képes vagy felerősíteni, mozogni, ha képes vagy túllépni a saját árnyékodon, akkor legyőzve magad, legyőzve a benned egyre erősödő fénytelen depressziót, akkor egyszer csak kristálytisztán megpillanthatod, hogy mi az élet értelme. Mert az élet értelme, nem Szent Ivánkor lep meg. Nem olyan percekben, amikor egyébként is teleszívod magad az élettel. Az élet értelme szürke betegágyaknál, érzéketlen ravatalozókban, csillagtalan éjszakákon lép melléd.

Beszélj hozzám, mondd újra el, hogy a világ botrány, és holnap mégis élni kell...

Nem házakban, lakásokban kell otthon lenned, nem meleg ágyakban, nem combok között. Még csak nem is "műemlék" templomokban, nem egy bálteremben, vagy egy kegyosztó íróasztal mögött. Otthon kell édesanyám húslevese mellett, nagyanyám spórja mellett, apám nevető tengerije mellett. Ahogy Kányádi is, aki szerint mise és mese csörgedez, eltrillázgat a szoprán és földöntúli édeni nyugalmat balzsamoz rám.

Mi kellene még? Még nagyobb tengeren, még nagyobb hajó? Még szélesebb utakon, embertelenül nagy motor? Citius, altius, fortius, de már nem az izmokról, az emberről beszélünk, hanem boltokról, hitelekről és pénztárcákról. Keserű minden szó, a reménytelenség mostohagyermeki lettünk, minidig koszos, mindig könnytől maszatos arcú, rossz pulyák, akik legfeljebb a legyek urai...

Talán az is baj, hogy a minden megvehető világában már nincs semmi szakrális, rituális egy tábla svájci csokoládéban, egy csomag Németországból kapott rágóban, egy nagy doboz LEGO-ban? Minden van és a tudat, hogy minden kapható, minden megvehető a pénzt emeli a vágyaink csúcsára. Aztán a két és négymagos processzorok is elszomorodnak, amikor kiderül, hogy mégsem vagyunk boldogok.

A játék elmarad. Nincsenek labdázó gyerekek. Csak egyre jobban füstölő kémények és egyre hangosabban ugató kutyák az utcákon. Mintha a kutyák minket másolnának, a komondor már nem hempereg a gyárak udvarán, hanem rühes bőrrel csahol a rozsdás kerítések mögött.

Rábíztuk a csodát a holnapra, de abból a holnapból is keserű tegnap lett. A fejünk fölé olyan pásztorokat ültetünk, akikről tudjuk bűnsegédek voltak a Bodri juhász meggyilkolásában is.  

Aztán ha mégsem, ha mégsem tudok boldogul írni, akkor a szöveg végére még mindig jöhet egy megváltó Morricone, Tiersen vagy Bacalov. Egy Latinovits féle vers, egy pohár Irsai vagy netalán egri Pinot Noir.

Ha nem tudnék boldogul megszólalni, akkor majd hallgatok. De megjegyzem tisztelt, Hölgyeim és Uram, túl sok vizet, kiabálva sem zavarok; talán ez az én túlélésem és legfőképp szerény boldogságom együgyű záloga...   

Gyűlölöm azt, aki telt kupa mellett, bort iszogatván,

háborút emleget és lélekölő viadalt.

S kedvelem azt, aki bölcs és Aphrodité meg a Múzsák

szép adományairól zengve szeretni tanít.

(Anakreón)

Gyűlölöm azt, ha félni kell, ha a mondat nem őszinte, karcos mint egy rossz telefon. Gyűlölöm, ha hátra kell pillantanom, mikor előtör belőlem az igazságérzet. Jókora hullámvasúton utazom. Szerencsére adoptáltam nem vagyok egyedül: magam mellé vettem egy üveg Mavrodaphnét. Emlékeztem, hogy Mihály is erről álmodott Velencében (Utas és Holdvilág). Jajj, kedves Tóni bácsi, nem is jó ez az átkozott veresbor. Mintha valaki mustra öntött volna vékonyka alkoholt. Édes, émelygős. Cseppet sem az én Tokajim. Édes likörwein, de valahogy nem ilyennek képzelem a mazsolaszőlőből gyúrt isteni nedűt. Jujj, de áthallásos, mintha csak a politikáról beszélnék. Csak az ínyem kívánja, minden porcikám tiltakozik ellene.-)

Estére mostanában még kuszább lett a  világ. Nem tudtam írni. A sok élmény, a sok keserédes amarettós mandulamag nem hagyta, hogy kifakadjak. Nem hagyta, hogy ez a pacifista "tisztalélek" megmosakadjon, egy nehéz, mocsárszagú, sáros nap után.

- Ne állj mögém kérlek! Nem bírom, ha mint egy rossz tanárnő itt lihegsz a nyakamba!

De mit lehet tenni az élet, a szerelem már csak ilyen. Lezuhanyozik, aztán mögém áll. Felügyel. Nehogy már szomorkás legyen a hangulatod. A bankot járom, pedig inkább a csárdást. Iszom a levét a gazdasági válságnak, pedig attól már ez a Mavrodaphne is sokkal kellemesebb. Az emberek újra politizálnak. Politizál minden szűk sikátor, baráti születésnap és már az utca is politikáról dörmög. Mintha nem lenn jobb dolgunk, mondjuk a magunkét. Kesergő kurucok vagyunk mindahányan és nem ismerjük fel bárki is üljön be a "nagy házba" az onnantól a többség számára egyszerű, de átkozott labanc lesz. Kognitív disszonancia. Anatole France leírta már ezt sokkal szebben. Az Angyalok lázadásában. Csak az utolsó sorokat idézem:

 - Barátaim - mondotta a nagy arkangyal -, ne hódítsuk meg az Eget. Elegendő, hogy meg tudjuk hódítani. A háború háborút nemz, a győzelem vereséget. A legyőzött Istenből Sátán lesz, a győztes Sátánból Isten. Vajha a jó sors megkímélne engem ilyen balvégzettől! Szeretem a poklot, amely eszemet formálta, szeretem a földet, ahol tettem talán némi jót, ha ugyan ez egyáltalán lehetséges e szörnyű világban, ahol az élőlények csak gyilkolás révén tarthatják fenn magukat. Most a mi munkánk révén az öreg Isten elveszítette a földön minden hatalmát, és aki gondolkodik e gömbön, elfordul tőle, vagy nem is tud róla. De persze, mit ér, hogyha az emberek nem engedelmeskednek már Jaldabaotnak, ha Jaldabaot lelke azért mégis él bennük, ha képmásai neki, ha hiúk, erőszakosak, civakodók, kapzsik, ha a művészet és szépség ellenségei? Mit ér, ha elfordulva e vad demiurgosztól, még most sem hallgatnak a jótét démonokra, az igazság tanítómestereire, Dionüzoszra, Apollóra és a Múzsákra? Mi, égi lelkek, fenséges démonok, mi megsemmisítettük zsarnokunkat, Jaldabaotot, ha megsemmisítettük lelkünkben a tudatlanságot és a félelmet.

S ekkor a kertész felé fordult a Sátán:

- Nectaire, te velem voltál a harcban, a világ születése előtt is. Akkor legyőzettünk, mert nem tudtuk, hogy a Szellem a győzelem, és hogy magunkban, és csakis magunkban kell megtámadni és megsemmisíteni Jaldabaotot.

És akkor nem is mondtam, hogy mennyi dologban értenék egyet. Mennyi dologban állnák, remegő piros, fehér, zöld lobogók alá, lennék önkéntes Honvéd!!!

Apámmal a végtörlesztés után arról beszélgettem, hogy az előttünk járók, most büszkék lennének-e? Büszke lenne a csendőr dédnagyapa, aki fehér lovon járt. A "havasi gyopárosoknál" írnok nagyapa, akit Csucsán a Boncza kastélyban ért a világ és számára is második világégés és aki megúszva a poklok poklát, a kommunisták börtönében is lehúzott egy kegyetlen évet.

"Fogunk mi még Rákosi sírjára szarni!" - és meg is tették. Amerikából, Kanadából, Ausztráliából hazatántorgó Fremenek, akik soha nem felejtették, micsoda szar emberek köptek itt bele a nagy közös levesbe, egyéni sorsokba, megnyomorítva a mindig kreatív, mindig szabad és mindig béklyómentes magyar lelket. Én tudom, hogy a magyar nemzet lelke a perpetuum mobile bárki is állítsa az ellenkezőjét.

Pedig azt mondják, még a ló is beledöglik, csak az ember bírja tovább. Az ember, aki poént csinál a keservekből, a hátán csattanó ostorokból. Az ember, aki nép is, nemzet is. Mint egyén egyszerre áll alatta és felette hatalomnak, törvényeknek, megmondóembereknek.

A minden hatalom elvirágzik mint a Büdöske, minden hatalom elmúlik mint a legszebb a tavasz, a lekínzóbb fájdalom. Ettől válik szép lassan a legkarizmatikusabb hatalom is  önmaga karikatúrájává.

Az egyetlen út az én Mennyei Atyám szerint a szeretet. Az egyetlen Igaz Út. Az egyetlen Út, ami élettel teli. Hát én akkor kacsintva azt kérdezem, hogy ugye ez a szerelemre is vonatkozik?  Mert bizony én már éjjel érzem, miről álmodnak a lányok és amikor kinyitom az erkély ajtaját a friss levegővel, a lányok meleg illata szállingózik a  nappaliba és csiklandozza az orrcimpáimat. Ilyenkor egy nagy tányérantenna vagyok, ami gyűjti össze a fehércselédek száján kiáramló apró harmatcseppeket és a kis kulacsomba ezt töltöm. Ettől érzem magam egész nap halhatatlannak...   

Az életem legszebb percei azok, amikor őszinték voltak hozzám az emberek. A "Főnökkel" például egy interjú után fociról beszélgettünk zsebre dugott kézzel. Egy "fontossal" a legrégebbi sérelméről, egy "érdekessel" a könnyek ízéről. Annyi mindet tudok rólatok és mégis olyan butának érzem magam. Meg kellene írnom a megváltásotok regényét. De attól félek még bérírnok-krónikásnak is jelentéktelen vagyok. Irtózom a köhögő bolháktól. Félek, hogy Mann Düdüli bácsijaként kis idő múlva csak attól érzem majd magam fontosnak, hogy kimegyek az állomásra és feltartott kézzel elhiszem, én irányítom a vonatok forgalmát...

De hát gyűlölöm azt, aki... Rövidesen Advent. Aki hisz, remél. Így legyen...          

http://hu.wikipedia.org/wiki/House_of_the_Rising_Sun

 Minél több helyen jár az ember, minél több dolgot tud a világról, saját magáról, a épített és természeti környezetéről, a szokásairól, étkezéséről, öltözködéséről, a nyelvhasználatáról, diftongusairól annál keserűbb lesz a szájíze. A provincialitásom kisszerűsége, a köröttem mozgó élőlények középszerűsége, a saját apró univerzumom, ez a híg trágya néha úgy zuhan rám, mint egy pusztító kisbolygó. A kataklizma belülről érkezik és átjárja a porcikáim. Ilyenkor jó menekülni a nosztalgiába. Jó elmerülni a gyermekkorba, amikor az ember még nem volt ennyire kritikus és szofisztikált. Amikor AD Stúdiót hallgatott, Rambo filmeket nézett és török Boss melegítőt vett a KGST piacon. 

Amikor az ember képes kívülről, objektíven látni a jelen idejű énjét, magyarságát és összehasonlítja olyan hősökkel, forradalmárokkal, államférfiakéval, akik előttünk éltek és alkottak, minden lélegzetvételünk értelmetlenné válik, hangyányivá törpül és legfeljebb lázítja a vért.

Lehet-e harminc fölött álmokat kergetni? Meddig tart az álmok szavatossága? Néha azt veszem észre a 18 évesen romantikus lányok megkeményednek, mint a sokat használt párnák és matracok, a  férfiak ellenben a korral egyre könnyebben hatódnak meg.

A válságban nincsenek érzelmek. Mi a válság? Önmagában véve csak a számok harca? A válságnak ilyen értelemben csak matematikai arca lehet, pedig igazi válság, csak a szívekben lakozik. Felhorzsolt, megkérgesedett, bütykös, tyúkszemes, vérhólyagos szívekben keletkezhet csak olyan válság amivel érző ember képtelen megbirkózni.

A válságnak gazdasági értelemben csak akkor lehet vége, ha ez a mérhetetlen adósságspirált megállítják. Ez pedig csak úgy működik, ha az adósságok egy részét egyszerűen lenyelik a befektetők. A világméretű körbetartozás csupán konszolidációval állítható meg. Persze ezeket a mondatokat csak az veti ilyen könnyedén papírra, akinek nincs befektetése, legfeljebb hitele. Ilyen mondatokat csak az merészel az asztalra dobni, akinek nincs veszítenivalója. Ha a saját pénzemről, profitomról lenne szó, ha arról, hogy megkeresett és befektetett tőkém egy árva garast sem képes a kamatozni, sőt az is benne van a pakliban, hogy pénzem egy része elpárolog, akkor kutya mérgesen tudnék vonyítani. Persze ha azt látnám, hogy most ugyan 15-25 százalékról le kell mondanom, de esély van egy új világgazdasági pörgésre, akkor tulajdonképpen hajlandó lennék beszállni a világméretű rulettbe.   

Ami számomra megdöbbentő ebben az átkozott válságban, ahogy egyik pillanatról a másikra Amerikából Európába került az epicentruma; az amerikai ingatlan lufi, most itt pukkan és fékek nélkül képes egymás után romokba dönteni a nemzetgazdaságokat. Azt hiszem az amerikaiak és egyéb hiénák könnyedén találtak lyukakat a vízfejű Európai Unió könnyen sebezhető pénzügyi testén. De ki látott még olyat, hogy egy unión képtelen egy kézbe koncentrálni a három legfontosabb területet a pénzügyeket, a külügyet és hadügyeket? Az unió a korábban értéknek nevezett sokarcúságban, most keresi a kiutat, kapaszkodókat, de egyszerűen nem találja. Egy tízmilliós gazdaság (a görög) akár padlóra is küldheti, a gyenge védelmi mechanizmusok miatt.

Ha sikerül megmenteni Európát a látványos eróziótól, ha sikerül is okos mentőöveket készíteni, a jövőre nézve okosabb lenne átgondolni, hogy a saját védelmünk érdekében sokkal erősebben kellene centralizálni a pénzügyeket, gátat kellene vetni a nemzetállamokban sok esetben populista politikai kurzusok ámokfutásának. Nincs mese, saját jól felfogott érdekünk, hogy az uniónak, centralizáltabb döntéshozó szerve legyen, homogénebb pénzügyi struktúrája és akár saját hadsereg is! El kellene érni, hogy válságok esetén akár még nagyobb önrendelkezéssel bírjanak az uniós szervek és azonnal beavatkozzanak, ha valahol kiderül léket kapott a közös hajó.

Meg kellene fontolni , hogy az unió tagállamainak valóban szükségük van-e a NATO tagságra, vagy egy hatékonyabb Európai védelmi ernyőben kellene gondolkodni, amely legfeljebb szoros együttműködési megállapodást köt az Egyesült Államokkal, de függetlenül rendelkezik a közös hadsereg létrehozásáról, annak működtetéséről és az unió érdekében való bevetési szabályokról. A többpólusú világban szükség van egy saját "rendőrségre", amely belső és nem külső döntések alapján működik. Az arab tavasz eseményei jól példázzák miért van létjogosultsága egy közös európai védelmi és stratégiai szervre. Bármennyire is viszolyog a kilúgozott agyú Németország a konfliktusok fegyveres eszközökkel való rendezésétől, az élet azt bizonyítja, mindaddig nem veszik komolyan Európát míg nem tud a saját lábára állni.

Azt hiszem az Unió nagyon hasonlít egy mai harminc éves, magyar emberkére. Álmokat kerget, sokszor még egy kapcsolaton belül is szingli, és úgy véli a párja hibája, hogy nem azt kapja, amit megérdemel. Döntésképtelen, hezitáló, vacilláló és kívülről várja a megerősítést és a segítséget. Van munkája, de a szülők, nagyszülők támogatása nélkül képtelen lenne akárcsak nullszaldóval is működni. A hőn vágyott világi kincseket, státuszszimbólumokat hitelből igyekszik megszerezni és nem igazán ismeri a takarékoskodás fogalmát...

Szeretem olvasni, amikor egy-egy kiváló dal, szöveg, vagy akármilyen művészi alkotás után a meghatódottságtól, valaki azt írja: köszönöm Istenem, hogy Magyar vagyok... Ilyenkor az emberben, apró pici csengő szólal meg, hiába láttam Kefalóniát és hiába maradtam volna Rovinjban-ban vagy éppen Rodoszon a Fouri beach-en, ne adj isten Párizsban, Salzburgban, Milánóban vagy az isten háta mögött Aebelo szigetén valahol a Keleti-tengeren, Neuwerken- a Nyugati tengeren, hiába akartam házat venni Zakopanéban hiába kísértett meg a jobb-könnyebb sors reménye, a szívem, az a föl-földobott kő, mindig hazahúzott... És akkor, hogy ne érezzem baleknak magam, a hurkásokból lett istencsászárok Color-ék, (akik azóta doktor urak valahol) most is gombócot növesztenek a torkomba. Alig több mint 10 millióan értik: féltelek... Ha nem férfi lennék, most zokogni kellene mint egy kislány a meghatódottságtól: Féltelek! Érted? Az égre kiáltani, hátha valaki meghallja: féltelek te pici ország, féltelek, te pici nemzet. Féltem a nyavalyás közös sorsunk. Féltem, mert az a hír járja, hogy a magyarok folyton blöffölnek a Pókerasztalnál és 19-re is lapot kérnek, ha Black Jackről van szó. A magyarok mindig pénzt kunyiznak a játékostársaktól, majd fennhangon szidják őket, ha a buta logikájuk miatt veszítenek. A magyarok fennhangon veszekednek a krupiékkal és előszeretettel szedik le a keresztvizet a szerencsejáték barlang tulajdonosairól, de azért a játékszenvedélyüknek képtelenek ellenállni...  

Mindezen túl, mert félteni jó, én is féltek Valakit! Egy lányt. Nagyon. Féltem. Talán még magamtól is. Annyira féltem.       

Mit csinált őfelsége 3-tól 5-ig?

Mi történt egy hónap alatt? Hol volt, mit csinált őfelsége 3- tól 5-ig? Utoljára még Makk Károllyal egy rozé fröccs mellett, meg Csányival, aki Schneider Zoli élcein mosolyogva, az orra alatt csak ennyit válaszol: who the fuck is Polygami? Marad, ismét marad néhány DVD, hogy legyen miről emlékezni. Közben Gera Zoltán a Duna Autonómián nevetve vág a képembe vaskos, nehezen emészthető, gumitalpú mondatokat: aki sokat foglalkozik a múlttal, annak nincs ideje megélni a jelent.

Nincs ideje elmerülni a jelenben és élvezni azt Zoli bátyám! De igazad van! -  már megbocsáss, hogy a korban fele akkora sincs suttyó, csak így letegez. Nekem akkor is te vagy a Hetvenkedő szomszédja és megkapóan mondod a Taub féle Radnótis, a csillagos égre  írt darabjában: "Most öt óra! Mire eljön a hatóra a katonánál lesz a hetéra!"

Egészség

Soha ennyi taknyot még nem láttam. Soha ennyire nem gyulladt még be a hallójáratom. Soha ennyire nem voltam közel, hogy feladjam a hitvallásom, mely szerint nekem isteni eleve elrendeltetésből kell vidéki újságírónak lennem. Apám fia vagyok. Apám érzékeny, őszinte, lánglelkű, de néha kicsit bugyután őszinte és magát butának tettetető (vagy talán buta is) fia. A gének néha mint a rákok, minden ok nélkül visszafelé,  az enyészetnek toronyiránt sétálnak.

A tenger(nagy)

Aztán el kellene mondani, hogy több mint egy hétig csavarogtam a tenger partján. A Monarchia legkedvesebb fiaként, lassan gördültem végig Abbázia útjain és lopva nézegettem vajon József Attila melyik kövecskéről pisált bele az Adriába. Rovinj édes kaptatói, Porec fenséges haltáljai, Krk andalító Pinea erdői mind az enyém volt egy hétig. Pulában mintha valami dák vér kelt volna életre bennem, szinte láttam, ahogy én állok a porondon és jajgatnak legyőzött ellenfeleim a világ hatodik legnagyobb Arénájában,a  császár szarkasztikus örömére. Kíméletlen gladiátorok érzékeny lelkű leszármazottjaként (micsoda ellentmondás) hunyorogtam a Gemini kapu alatt és egy percig azt is tudtam Augustus császár temploma előtt, hogy az isteni kezet fogott velem...

Premantura csendjében és legkékebb vízében mártóztam meg. A tenger 27 fokos, akár egy langyos kád víz, szemben velem jó 900 méterre egy kopár halom, egy incselkedő sziget. A sziklákon orosz lányok mutogatták fehér kebleiket a szemükben is éhes német srácoknak. World Peace gondoltam magamban, miközben éreztem a nyílt tenger fölött már csak a hormonok  csapnak össze. Otthon éreztem magam, miközben nagyokat kortyoltam a nehéz vörös Teranból és a lázadóan buborékos, könnyű Malvazijából. Az apartman nagy erkélyről akár egész nap flörtölhettem a békés kék szőttessel, melyet éppen hogy csak cirógatott a Serenissima felől fúvó meleg és bohó szél. A tengerben kíváncsi és színes halak, remeterákok, na meg persze tengeri sünök köszöntöttek. Idén felfedeztem, hogy a rettegetett sünök valójában nagyon is könnyen sebezhetőek; a mindig éhes halak imádják a narancsszínű húsukat. Amikor egy nagyobb darab kővel valaki feltöri a szerencsétlen sün tüskés mészházát, akkor a halak pillanatok alatt szétcincálják a puhatestűt és kérdőn néznek a kőbaltás gyilkosra: ugye kínálsz még nekünk néhány falatot? Miközben hüledezve nézem, hogyan tűnnek el az éhes halszájban a sünzsigerek, és a vízben apró részecskék kezdenek lebegni, dühöm lecsillapodik, a halak hasa megtömve, a többiek már fellélegezhetnek, a kőbaltás magyar a part felé úszik...

Szarajevói ásványvíz, Kauflandos előre csomagolt cevapcici, némi olívaolajon megpirítva, barna kenyérrel és egy kis Horcicával bolondítva. Sörből is próbáltam eleget. Na persze szívesen kóstoltam olyan étteremben is a mediterrán ízeket, ahol a palatablán büszkén hirdette a tulajdonos: No Pizza, No Kalamari, No Cevapcici, Only Mediterran Cousin's... De azt is be kell vallani, hogy Pulában a Pompeii pizzériában, amit egyes tripadvisoros kollégák keményen lehúztak, bizony én kiváló isztriai pizzát ettem roppanós spárgával és gyönyörű isztriai, füstölt sonkával ékesítve.     

Lélekből...       

Néha nap az ember elveszíti, aztán talán még ugyanabban az órában meg is találja magát. Nincs mese. Az elveszített részek, gondolatok, versek és álmok, egyszer csak egy nejlonszatyorban ott lógnak egy rozsdás kerítésre akasztva. Ilyenkor tudom, a sorsomat bármibe is csomagoljam, bárhová is adjam fel, bármennyire érezzem távolinak, visszatalál hozzám. Visszajön, mint  a jól elkészített bumeráng. Lélek ki, sors el, mint egy rossz drámában, aztán lélek és sors is vissza. Hogy a kiüresedett porhüvely újra mosolyt találjon a párnáján.

Te is morzsolgatod a párnád csücskét, kora őszi hajnalokon? Te is álmodsz még királyságról, csöndes, színes házakról, melyek felett fehér ruhás sirályok mondják a magukét?

Közben az igazságom, az arcom féltem, hogy amit a tükörben megígértem annak a kedves fiatalembernek tartani tudjam.

Így kell eljutni a jelenig. Talán azért írok, írtam nehezen a jelenről, mert képlékeny. A múlt egyszerű kifestő. Már valaki megrajzolta, nekem csak elő kell vennem a ceruzáim és színt adni a feledéstől mentett fekete-fehér tényeknek. A jelen ellenben megtévesztő. Amit ma gyűlölök, holnap meglehet szeretni fogom. A jelent, mint egy sok ezer darabos kirakót, egy nagy dobozból kell elővenni. A jelent türelmesen ki kell rakosgatni, a múltból kapott sok esetben egymásnak ellent mondó használati utasítások alapján.

A jelennel nehéz házasodni. A jelen csak azoknak jó, akik soha nem meditálnak, nem félnek itt vagy ott kitűzni zászlóikat is azt a szélbe kiáltani, tudják, hogy nekik van igazuk.

Én nem hiszem, hogy igazam lenne. Vagy inkább nem hiszem, hogy az egyetlen origóhoz, amit a létem jelölt ki, ehhez a középponthoz kellene bárkinek, nemhogy mindenkinek igazodnia. Azt hiszem nem vagyok jó politikus, de talán jó pedagógusnak születtem. Jó demokratának, aki az övével szöges ellentétben álló eszmékben is megtalálja az igazságot Egy újságban azt írta valaki, hogy nincs neokonzervatív irány, nincs demokratikusan konzervatív ideológia Magyarországon. Valaki azt találta írni, hogy ma ebben az országban magát értelmiséginek vallónak csak az idealista, balosan liberalista elvekhez lehet felzárkóznia.

Megsúgom az ilyen kinyilatkozóknak, a konzervativizmus, a nép-nemzetiség, a magyar-kozmopolitizmus, a mangalica-cabanossi, a legvehmensebb tagadás ellenére is létezik, sőt virágzik. Vagyunk még itt 30-asok, akik hiszik és tudják, hogy az isten segedelmével lehet országot építeni, lehet gyermeket vállalni, lehet heteroszexuális kapcsolatban leélni az életünket és lehet úgy magyarként kozmopolitává válni, hogy közben nem akar az ember idegesítő álliberálsziréneket hallgatni, akik mindig jobban tudják, hogy mi történik a világban. Persze az ember annyiban átérzi a baloldal létének szükségszerűségét, hogy lassan már nem csak proletárok és panellakók, de a kertes házakban szocializálódott középosztály is a pénztelenségbe süllyed el.

Egy hónap. Egy hónap alatt a számban legtöbbször a végtörlesztés szó fordult meg. Végtörleszteni. Így főnévi igenévként. A végtörleszteni kell bankok, balekok és bélpoklosok felé. Végtörleszteni és könnyűt álmodni. Ez a mi munkánk és nem is kevés...  

Az elégedetlen ember beszél belőlem. A katarzis, a megváltás nélkül maradt ember. Persze nincs baj, idén a fizikai léten túli életet egyszerűen össze kell tallózni, össze kell szemelni. Ki kell mosni ebből a lassan hömpölygő fesztiválfolyamból. A Korijolánuszból a demokráciát, a Romantikus komédiából az örök nőt és azt, hogy milyen szép Létay Dóra. Szervét Tibin, nem fog az idő. Persze mégis. Vetkőzése, szőrös teste és háta kiáltvány a gyantázás ellen. Tóth Ildikó édes, bele kell szeretni. Aztán alig várom Gáspár Sándor és Györgyi Anna párosát. Vágyom az intimitásra, hogy megkapom, mint valami karácsonyi ajándékot. Ám ekkor már gyulladt hallójárattal és dobhártyával böjtölöm a megváltó katarzist. A fájdalom miatt egyre türelmetlenebbül és egyre enerváltabban. Egyfolytában küzdök. Azt szeretném, hogy  magával rántson a sztori, vagy legalább nevessek egy jót. Görcsösen ragaszkodom a fixa ideához, hogy lesz egy darab, amitől más emberként, angyalként megyek haza. A nevetés gyógyít. Ezzel biztatom magam és míg az egyik fülemmel Bach Goldberg variációban gyönyörködöm, addig a másikban hallgatom a gyulladás vízesésszerű morajlását.

Megsüketülök a Vidor végére. Ez jár a fejemben. Csak lassan ténfergek át a túloldalra, ahol Gáspár és Györgyi meztelenül fekszenek a besötétített Kamarában. Az ott egy darab New York, neonfényekkel és két fura emberrel, ez itt Nyíregyháza fülemben sikoltó késsel és az elviselhetetlen fájdalommal. Azon morfondírozom, miközben Gáspár főzni kezd és a felmelegített olivaolaj és rádobott hagyma illata betölti a teret, hogy az isten engem most azzal büntet, minden hangot, mondatot és dallamot a fájdalom segítségével közvetíti. Értsem, semmi sincs ingyen.

Mondom a beteg elégedetlen ember beszél belőlem. Ma este persze néhány pillanatig elvarázsol Maszlobojscsikov Szentiván éjjele. De szívszorító látni, milyen könnyedén  alakít Eperjes és Oberfrank, aztán mégis társak nélkül, görcsössé, statikussá válik a darab. Alig akad valaki, aki képes felvenni velük a  tempót. Bizony ez nem az Új Színház, ahol Eperjes csak egy volt a sok között és nem valami egymaga értő vátesz. Rossznyelvem elővéve egyszerűen csak esztétikai Rambó. Aztán adok még egy esélyt Garaczi Lacinak. A Plazma annak idején bejött. Huszár Zsolti, Fodor Annamari, hisz szeretem őket. Talán a játékkal nincs is baj, talán elhiszem, hogy színház ez. De a szöveg, a szöveg. Hallom, látom, hogy Garaczi kipécéz egy számítógép előtt rejszoló informatikust, akiről leszedi a keresztvizet. Tölt a pohárba egy kis limonádét, pszcho-izét, de ettől még nem működik a darab. Ettől még nem tetszik. Még akkor sem, ha látom Szemenyei Jani éppen a mi Budai Zsófinkkal verbális flörtöl a színpadról. Osztrovszkij Erdejébe, pedig be sem merem tenni a lábam, félek, hogy lerágja a húsom az érdektelenség.  

A fájós fülemmel az autóban arról álmodom, hogy néhány évet megfiatalodva újra ragyogó szemmel estéről estére kapom meg a katarzist. Kulcs, Vőlegény, Üvegcipő, Prah, Buborékok, Bábelna, Zöld Martzi, a Jó pálinka ittasa magát, Noises Off, Hal a zacskóban, Guppi, Messze van ide Petuski... Csörög a vekker. Ez van, ezt kell szeretni... De szerencsére ez még nem a  vég...