A protestánsok, meg az ortodoxok vitatják, mi katolikusok úgy tartjuk, hogy az eső pápa mégiscsak Péter volt. Péter, aki néhol ellentmondásosan viselkedik, ellenzi, hogy bárki lábát is megmossa az Úr, és akitől Jézus háromszor is megkérdezi szereti-e? Ám úgy jön ki a lépés, hogy mire a kakas hármat kukorékol, ahogy az Úr megjósolja, háromszor is megtagadja. Péter mégiscsak Kéfásként, azaz kősziklaként (görögül Petroszként) vonul be az egyház történetébe, és ő lesz, akire a „nyájat” bízza a a Krisztus. A Sixtus-kápolnában Pietro Pergunio festi meg, hogy halála után Péter kapja meg a mennyország kulcsát is! Sőt az 1040-ben alapított, münsteri Überwasserkirche egyik szobrán Péter két kulcsot, a mennyország mellett a pokol kulcsát is birtokolja. Tessék elképzelni micsoda felelősség ez, micsoda vállalás, milyen kemény hivatal ez.  

Péter mellett, a lenyűgöző térítő erővel bíró másik prófétát, Pált is ünnepeljük. Azt a Pált, aki Saulusként még megveszekedetten üldözi a korai keresztényeket. Akinek kell egy baleset a damaszkuszi úton; el kell néhány napra veszítenie a látását, hogy Jézus meg is kérdezze tőle: miért gyűlölsz ennyire? Péterrel ellentétben, Pál nem találkozott életében Jézussal, ám ez a "baleset" elegendő volt ahhoz, hogy Pál emberfeletti missziója megkezdődjön. És bizony nélküle az egyház biztosan más arculatot kapott volna. Hogy milyet? Számomra a Szeretethimnusz magyarázza meg, miért volt szükség a közreműködésére!

Péter és Pál napkor megszakad a búza szára, jöhet az aratás! A nép ilyenkor kifente a kaszát, az asszonyok meg kora reggeltől napestig hajlonghattak. Az élet érett be, az életet kezdték begyűjteni.

És ne feledjük, Isten éltesse a Péter és Pál kései leszármazottait. Rátok emeljük most a poharainkat!