Diary of Cardinalis

Cardinalis szerint...

Cardinalis szerint...

Tizennyolcezren voltak kíváncsiak a nyíregyházi disznótorosra!

2022. február 21. - Cardinalis

274003456_4747985128590777_2036790127190096230_n.jpg

Sült a hurka és a kolbász, jutott mindenkinek lacipecsenye és közben a mohácsi busók és a panyolai alakoskodó is szórakoztatták a nagyközönséget a negyedik alkalommal megrendezett Nyírségi Disznótoros Fesztiválon. Húsz csapat vágott mangalicát, amelyeket hagyományos módon dolgoztak fel. Az így készült ételek, a csapatok portái, sőt még a fogópálinkák is megmérkőztek egymással; szakértő zsűri véleményezte a finomságokat. A fesztiválon ráadásul részt vett az agrártárca vezetője is, aki bejelentette, a kormány 4 milliárd forint gyorssegélyt biztosít a sertéstenyésztőknek.  

20220219_085523.jpg

- Ez mangalica, nem kell félni attól, hogy száraz lesz a kolbász – kacsint Toldi Tibi, kezében egy éles böllérkéssel. Meglepődöm, amikor lerakja a kifent eszközt és egy sarokcsiszolót vesz előm azzal vágja ketté a disznó egyik vastag csontját. Amikor megszűnik a zúgás folytatja;  - Két harmad, vagy attól egy picivel kevesebb hús és egy harmad, vagy attól egy picit több zsíros rész, ez a matek a jó kolbászhoz – teszi hozzá mosolyogva. Tibi régi motoros a szakmában, nem először bont részeire egy hízót. A nyíregyházi tűzoltók kérték fel, hogy legyen a csapat "kapitánya", és örömmel vállalta a megtisztelő feladatot. Míg Tibi a "boncasztalnál" serénykedik a tűzoltók egy babát öltöztetnek fel, hagyományos egyenruhába.   

- Lángoló malacok, ez a csapat neve és a babát pedig Józsinak hívják, ő a csapatunk védelmezője – nevet Toldi András, a nyíregyházi tűzoltóparancsnok. Akinek most munkája nem akad, az a fogópálinkát szagolgatja, na meg persze kóstolgatja is.

20220219_110330.jpg

A máriapócsiak a Sóstói Múzeumfalu tiszabecsi portájára költöztek be. Itt Kiss István, a csapat humoristának is beillő szóvivője siet elénk. Pista kameraérzékeny. Egy furcsa, nyeles fából készült kínáló van a kezében, rajta stampók, egy biciklicsengő, meg egy LED-es, piros villogó.

- Erre azért van szükség, mert ha a főböllérünk elrendeli az itatást, akkor azonnal hozni kell a fogópálinkát és mivel késsel dolgoznak, megkülönböztető jelzéssel, csengővel, szirénával érkezem! – közben a villogó villog, a csengőt meg veszettül nyomja a mókamester.

- A mi böllérünk hétvégén disznót vág, hétközben meg plasztikai sebész Máriapócson, bárkinek csinál kézre való csecseket! – mondja nevetve és közben már frissen sült császárszalonnával, meg oldalassal kínál bennünket. Kerül hozzá puha fehér kenyér, meg almapaprika is. Amikor Pist a bátyám érdeklődő fehércselédeket lát, felpattan és így udvarol nekik: " A magácska teste tiszta költészet! A teste Petőfi, a keze Arany, a feje meg Tompa!" – az asszonyok, lányok nevetik, isszák a szavait, meg a közkincsé tett pálinkáját.

274175384_4763693273686629_6759763030818506142_n.jpg

A Sóstói Múzeumfaluban 20 csapat jelentkezett a nagy hagyományokkal rendelkező Nyírségi Disznótorosra. Az ízes, zamatos rendezvény húsz éve Napkorról indult, akkor még böllérfesztiválként. Négy éve azonban Nyíregyházára, lenyűgöző kulisszák közé, az ország második legnagyobb skanzenjébe költözött. Itt úgy lehet megrendezni a fesztivált, hogy pompás, régi, sok esetben nádfedeles házak közé költöznek be a csapatok, ahol birtokba veszik az egykori paraszti lakóházak udvarát és élettel, na meg hurkával, kolbásszal töltik meg portát. A sosemvolt falu közepére, meg mint 100-150 évvel korábban meg árusok költöznek, mintha csak egy hatalmas, falusi piacon lennénk.

20220219_132723.jpg

A versenyre nevező csapatok a hagyományos disznótoros ételekből menüsort állítanak össze. A nyíregyházi vadászok évek óta úttörők abban, hogy mesés fogásokat találnak ki. Idén a tradicionális orjalevesük mellett, olyan gulyáslevest készítettek, hogy a sorok szerzője majdnem elsírta magát az örömtől. De a hurkájuk, kolbászuk is álomszerűre sikeredett, a toroskáposztát meg meglepő módon friss rozscipóban szolgálták fel. Jó lett volna az tányéron is, de így ebben a formában, olyan magasra helyezték a mércét, hogy arról még a következő disznótoroson is legendákat fognak mesélni!

20220219_124459.jpg

Tessék elképzelni, hogy kiváló minőségű húsból, remek, roppanós, savanyú káposztából tetszenek kapni egy szaftos, de végképp nem zsíros, pikánsan ízes torost, hogy még azok is ellágyulnak az ízektől, akik nem is szeretik ezt a csodás és a disznóvágáson kihagyhatatlan ételt. A zsűri legnagyobb meglepetésére azonban szokatlan ételek is a mesterszakácsok elé kerültek. A Tejföllel lágyított toroskáposzta knédlivel, vagy az egyik multicég sátrában készült, speciális hagymás rostélyos láttán sokan meglepődtek.

- Hurkára, kolbászra számítunk, de ilyen különleges menüsor, vagy éppen nem szokványos disznótoros ételek még minket is meglepnek ! – mondja István András mesterszakács.

- A rizs peregjen ki a hurkából, a véresből ne hiányozzon a kapormag, a májasból a majoránna, a kolbász ne legyen túl zsíros, de száraz sem, ezt mindig elmondjuk a csapatoknak – veszi át a szót az ételeket akkurátusan kóstolgató Szoboszlai Gyula, Venesz-díjas mesterszakács, miközben megérkezik a következő fatál, rogyásig megrakva a határon túlról, Kaplonyból érkezett „betyárok” finomságaival. A zsűri munkáját idén Győrfi Pál is segítette, akiről kiderült, nem idegenkedik a véres hurkától sem, sőt egyenesen kedveli a hagymás vért.

20220219_131117.jpg

Egy év kihagyás után rendezték meg Nyíregyházán a Nyírségi Disznótoros Fesztivált. A jó időnek, a remek ételeknek köszönhetően 18 ezer látogatót vonzott a színes, szagos, zamatos esemény. A rendezők, hogy legyen télűzés is, meghívták a mohácsi busókat, valamint a panyolai alakoskodókat, akik egész nap rendületlenül szórakoztatták a nagyérdeműt. Jól fogytak a fogópálinkák, a kóstolójegyeket meg úgy kapkodták, mintha ingyen adták volna őket és ahol szólt a zene, ott a táncos lábak is akadtak.

20220219_094156.jpg

Eredmények: 

A zsűri döntése értelmében idén a legjobb hagymás vért a polgármesteri hivatal csapata készítette. Májas hurkát és a toroskáposztát  illetően a Lángoló malacok, azaz a tűzoltók jártak élen. A véres hurka készítésben a Duna House és a Sunshine Rádió közös csapat jeleskedett. A legmesésebb kolbászt a határon túlról érkezett kaplonyi betyárok töltötték, így nem csoda, hogy őket választották a legnépszerűbb csapatnak is. A legjobb fogópálinkát a kormányhivatal szolgálta fel. A legszebb portát és a legkreatívabb menüsort a Hübner csapata hozta össze. A legjobb böllér díját pedig a tiszaeszláriak vehették át. A rendezvényre, a kellemes, tavaszias időnek köszönhetően, tizennyolcezren látogattak ki, így a disznótoros fesztivál délutánra igazi népünnepéllyé alakult át.

20220219_124514.jpg

Élet költözött a télen egyébként Csipkerózsika álmot alvó Múzeumfaluba. Egy napra elhittük, kolbászból és hurkából fonják a kerítést, és létezhetetlen, hogy bárki is ebben az országan éhes maradjon!

20220219_085501.jpg

Persze az agrártárca vezetője kendőzetlenül beszélt arról a megnyitón, hogy a sertéstenyésztők bajba kerültek. Elszabadultak az energia- és  takarmányárak, de az állandóan ólálkodó sertéspestis miatt a felvásárlási ár, továbbra is nyomott a világpiacon. A kormány most mentőövet dob a tenyésztőknek, kocánként 20 ezer forintot kapnak a gazdák, gyorssegély formájában, összesen négymilliárd forint felhasználásával.

- A cél, hogy ne a disznók egyék meg a tenyésztők házát – mondta az egyébként újfehértói származású Nagy István. – Meg, hogy legyen jövőre is disznóhús, legyen mit ünnepelni és finomságokat készíteni belőle!

Ezzel a célkitűzéssel pártállástól függetlenül egyet lehet érteni. Legyen minőségi disznóhús, és ne csak egy disznótoros népünnepély idején lehessen, hurkát, kolbászt, vagy éppen orjalevest enni!

Jómagam ezen túl még azért is izgulok, hogy legyen szakember, szakavatott lány, menyecske, háziasszony, aki majd tud hurkát-kolbászt tölteni, toroskáposztát főzni, vagy éppen egy átmulatott nap után ecetes savanyú levest főzni, a pálinkától is megpilledt, de hős férfiaknak!

Vasárnap (time passing by)

2022. február 20. - Cardinalis

A munka, mint valami mumus kér egy kávét. Főzöd, csinálod, addig is békén hagy, a mosógép a fürdőszobában méltatlankodva teker egyet, mintha üzenné, a hetedik napon még a Jóisten is megpihen… De te ura vagy a vasárnapnak. Az ígéretek, a morál, meg egyébként is, ha nincs nyomás rajtad, akkor mi vagy? "For what is a man, what has he got?" Semmi! Tudod, egyébként is. Az élet anélkül is elmúlik, hogy bármikor is izgulnod kellene. Mégis ebben a tavaszias februárban van valami lázas igyekezet.

Tegnap a Bujtos partján, egy bágyadt, téli álomból ébredt denevér repült el a fejem felett. Arra gondoltam, hogy kaja még nincs, ő itt felébredt, az éjszaka hűvös lesz, ha talán fagyni nem is fog. Vajon túlélte az éjszakát?

A you tube most a Forrest Gump zenéjét játssza… Fuss, Forrest, fuss! Évek óta futok, mindig emelve a tétet. Idén úgy volt havi 80 km lesz a minimum. Januárban 66-ig egészen virtuóz módon ment, papíron a száz is kijött volna, de az Omikron közbeszólt…

És eszembe jutott Pál apostol, meg Ottlik Géza; „nem a gyorsaké a futás…” Na jó ez a Prédikátor könyve, igazából ezt akartam írni:

„Ezért tehát nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róma 9,16)

És annyi, de annyi este futottam, hogy majd, amikor célba érek, amikor meglesz az 1000, akkor majd egyszer csak az álom, a titkon dédelgetett álom, valósággá válik. Bekopog, leül, enni kér.

És József Attilával mondjuk, mint egy imát:

Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:
 
Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.

Aztán feljön a Nap, fel a Hold is. Ragyognak a csillagok, szürke lesz az égbolt, hull a hó és esik, rozsdás riadókürtöket fúj a szél, cibál cirokseprűnek álcázott fákat, majd súlyos, nehéz lombokat.

Mint a Notthing Hillben. Mint a mozivásznon. Csak éppen ez az élet, és onnan tudom, hogy nem hologram az életünk, hogy ami hiányzik, az átkozottul hiányzik, ami múlik  az átkozottul elvész, ami fáj, arra meg az idő sem gyógyszer…

Csak az írás. Morfium nekem. Áfium ellen, orvosság…

Cipőteszt futóbolondoknak

Hoka vs. Asics vs. Saucony

2022. február 17. - Cardinalis

20220209_114453.jpg

Szabad-e cipőtesztet írnia egy negyvenes, lúdtalpas, botcsinálta, napi négy kilométert kocogó hobbi(t)futócskának? A kérdés költői. Könnyen találok kapaszkodókat. Rendelkezem két lábbal, tavaly 920 kilométert kocogtam össze, és többféle futócipőt kipróbáltam már. Na meg persze a jószándék a vezérel. Tudom, tudom; a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve, de lelkem rajta, senkitől nem kapok pénzt a tesztelésért. Egyelőre…

(Egyébként, innen is üdvözlöm a legnagyobb futócipő gyártókat…)

Kezdjük ott, hogy a csodás nyíregyházi, Bujtosi Városligetben, többnyire rekortánon és viacoloron, illetve nagy ritkán aszfalton izzadok. Napi négy kilométer a penzum, amit időként 5-11 kilométerre növelek. Ehhez kerestem eddig magamnak ár-érték arányban kedvező cipőket.

nyirdrontervlap1-62d00489b1-a620ed0c75891869753c8ada907f10d4.jpg

A rendszeres futást 2014-ben kezdtem el, akkor egy Nike Pegazus volt a megbízható és derék társam, aztán egy remek Asics GT1000-t tapostam évekig, amíg annyira elhasználódott, hogy az Erdei tornapályán kibicsaklott benne a bokám és egy repedt csont 6 hétre megakasztotta a világra szóló futókarrierem.

Házasságok eddig...

Az Asics-szes történet után úgy döntöttem, többféle cipőbe is beruházok. Használtam egy Asics terepfutócipőt (igen kemény a lúdtalpamnak). Majd a Nike Winflo 6-os, illetve 7-es is a lábamra került. A hatos remek szolgálatot tett, a hetes verzió néhány hét kocogás után a sarkánál megadta magát, a Hervis szerint „nem rendeltetésszerűen” használtam. Végül is merészeltem futni benne, napi négyezer métert… Így csere nem lett, ám mivel a sarok szakadtsága véresre horzsolta a lábam, szakítottunk. Ő ment a (levesbe) dobozba, én pedig új szerelemmel kárpótoltam magam. Az EMAG Tinderen egy Saucony ISO5 cipellőt húztam jobbra, majd amikor megérkezett a lábamra.

cipok.jpg

A Saucony-nak legendás a párnázottsága és az ütéscsillapítása. Csak ajánlani tudom. Ez volt az a cipő, amit elég volt kivenni a dobozból, máris mehettem benne körözni. Ekkor éreztem meg először, hogy például a Nike mind a Winflo6-os, mind a Winflo7-es esetében túl keskenyre tervezi (legalább is nekem) a cipőket, sok kilométernyi „kitaposás” után lesznek csak kényelmesek ellenben az olívazöld Saucony-val, amely esetében semmi ilyesmivel nem találkoztam. Egyetlen dolog azonban biztos, a Nike cipőket a gyorsaságra tervezték, a Saucony pedig valamivel nehezebb és inkább a komfort játszott szerepet a tervezésnél. Meg talán az, hogy aki sarokra érkezik (én is), annak ez a cipő sokkal kényelmesebb, megbízhatóbb lesz, hiszen ebben úgy lehet sok-sok kilométert magad mögött tudni, hogy nem fog semmid megfájdulni. Szóval az ISO5 lett számomra a lúdtalpasoknak is ajánlott referencia. Ebben már több mint 1000 kilométert kocogtam össze, szóval a lefutott távból fakadó tapasztalat önmagáért beszél. És akkor tegyük hozzá, hogy négy évszakos a topánka, bár télen, havas, jeges rekortánon, betonon azért nagyon imád driftelgetni a kicsike, amire érdemes odafigyelni! Nyáron meg talán egy picit meleg, olyankor csak nagyon vékony zoknival érdemes benne a kalóriákat égetni. Cserébe azonban ott a már említett kényelemfaktor, ami ugye egyáltalán nem hátrány!

 Mi legyen a következő?

A Saucony fel is adta a leckét. Mi jöjjön utána? Csendben mondom, hogy a szakértők szerint 1000 km után a legtöbb műanyag elfárad, megadja magát, érdemes beruházni egy következő termékbe…

A futásban mértékadónak tartott Runrepeatet olvasgatva, arról álmodoztam, hogy maradok a Saucony-nál és majd nagyot nyelve az ára miatt, de Endorphin Speed, esetleg egy Endorphin Swift lesz az új csoda, amivel a Bujtosi-tavat kerülgetem. Csak hát éppen sem az a méret, sem az az árcédula nem jött velem szembe, amitől lázba jöttem volna, így a SUPERB kategória többi versenyzőjét is alaposabban szemügyre vettem. Végül rendeltem is egy átkozottul kedvező áru (és átkozottul megdicsért) Rebook Floatride Energy 3.0-át, de kiválasztott méret helyett, egy valóságos hegedűtokot küldött nekem egy cipőkkel kereskedő cseh webshop és mivel a cipő sarka sem volt agyonpárnázott, úgy döntöttem visszaküldöm a csukát. Sajánltam igazából, mert a megrendelt csuka hibrid, jó rekortánra, de könnyebb terepre is. Sőt, állítólag a Csendes-óceánról lehalászott műanyagokat használják fel a készítése során, amire a National Geographic sárga négyzete emlékeztet minket a cipő nyelvén, a talpbetétre pedig az a hullámzó óceánt nyomatták...

Hokategória...

Újabb hetek teltek el, tesztek és vélemények olvasgatásával. Amikor is a Hoka One One Rocket X tavaszi színeivel, (számomra) szemrevaló külcsínével és agyondícsértségével, mint egy kis bogár dúdolni kezdett a fülemben. Itthon olyan ára volt, hogy maradt az álom kategória, de aztán egy német webshop engedett az összegből és onnantól kezdve úgy éreztem, lesz ebből még lábfrigy! Ismerősöket hajtottam fel, mert ugye a német webshop Magyarországra nem küldözget semmit, és így egy hét alatt sikerült Nyíregyházára varázsolnom egy elfogadható áru példányt. Tudtam, hogy egy esetleges csere nehézkessé válik ezzel a szívességi szállítással, de hát Korda Gyuri bácsi szerint is kell néha az all in!    

A cipő egy vasárnap délután érkezett meg hozzám. Kék doboz, benne egy biciklikatalógus grátiszként, meg a Hoka büszkesége. A cipő élőben is vagány. Szépen kidolgozott, a színei blikkfangosak. A gyártó szerint unisex, amitől nekem mindig borsódzik a hátam. Vidéki vagyok na, itt illik tudni eldönteni, hogy fiúnak, vagy lánynak születtél.  

Maradjunk annyiban, hogy ez a fehér-sárga, piros „tesztcsíkkal” ellátott cipőcskét, szerintem tavasszal, nyáron még a dupla Y-kromoszómás egyedek is használhatják egy kellemes jogging erejéig, de egy biztos, ha egy kecses női lábon pillantanám meg, sem gondolnám, hogy az ura csepp lábáról csente le a csukát!

Hamupipőke teszt...

Az első „huzakodás” jelentette a kihívást! Bár olvastam, hogy a cipőt inkább keskeny lábú gazelláknak, mint elefántoknak és torkosoknak találták ki, azért azt nem gondoltam, hogy a negyvenesnél valamivel nagyobbacska láb számára, ez valóban keskeny érzés lesz. Így jártam anno a NIKE Winflo6-sal is, és tudtam, hogy 3-6 km után enged majd az anyag, de azért rögtön összeszorult a torkom, hogy a Sauconynál még véletlenül sem merült fel a keskenység problematikája.

A lakásban való járkálás után, ami egyből feltűnt, hogy a cipő döbbenetesen könnyű, mesésen párnázott és valami „természetellenes” légiességet ad a járásnak. Mindezt azzal éri el, hogy nemcsak a keskenysége miatt passzentos, hanem a lábfej és a boka találkozásánál, egy abroncsféle gumialagutat kapott. Szóval, ha megfelelő a méret, a cipő szinte rásimul a lábra, a vastag, párnázott talpból pedig csak azt lehet érezni, hogy a szokásosnál magasabb lesz tőle az ember. Súlya nincs. Futás közben pedig megmarad ez az érzés. Csak így tudom leírni; természetellenesen légies. Talán azért, mert én nem így lépek és ő kényszeríti a lábra, hogyan lépjen benne, vagy a talp szerkezete követeli meg a sajátos mozgást, de túl buta vagyok, hogy jól fogalmazzam meg azt, mit érzek benne futás közben.

A tesztelők többsége arra is felhívta a figyelmet, hogy lehetőleg száraz időben futkározzunk vele, mert csúszós a talpa. Ezt csak megerősíteni tudom. Nedves aszfalton simán csúszkál a cipő, lehetőleg száraz körülmények között húzzátok fel.

És akkor 19-re lapot húzunk...

A Hoka mellett akkor döntöttem, amikor a Runrepeat szakújságírója, azt merészelte írni róla: almost perfect. A biztonság kedvéért én az ecipo egy nagy hétvégi akciójában rendeltem egy cirádás Asics Noosa Tri csukát is. Leárazva egészen kellemes összeg forgott ki a szerencsekeréken, és a „szakértők” javaslata alapján, az sem rossz vétel…

Az Asics triatlonistáknak szánt speciális cipőjével még csak a lakásban ismerkedünk. Ég és föld a különbség a Hoka és az Asics között. Úgy tűnik a japók javára. Más, kényelmesebben párnázottabb a sarok, sokkal szélesebb a lábfejnek szánt rész, és valahogy gördülékenyebb is a csuka. Éppen ezért azt állapítottam meg, hogy a futócipő teszteket a lehető legnagyobb bizalmatlansággal érdemes olvasgatni. A közhely továbbra is fennáll; nincs két egyforma láb, nincs két egyforma ember… Csak a futás szeretete közös. Ha a Noosában is lefutom az első négyest – ígérem -, visszatérek!

A Hoka pedig számomra az a nő, aki iszonyú csinos, akit mindenki megnéz, aki simán exhibicionista, de még most tanul főzni, nem szeret mosogatni, és folyton az az érzésed, csak egy epizodista lesz az életedben…

De adjunk neki még egy hónapot...

20220209_114501.jpg

Kenyérakadémia: príma-e a PrimaPan?

2022. február 13. - Cardinalis

 

20220213_100630.jpgMinden évben megkeressük a megyei prímákat, meg a prímák prímáit és egy ország ízlelgeti az új titulusokat; prima primissima díjas lett… De azt sose gondoltam volna, hogy egy kenyér is príma díjban gondolkodik. Lakatos Tibi, a Vela pékség tulajdonosa persze mondogatta, hogy ha már mertem az orosz, fekete kenyerükről néhány sort írni, aki ne legyek bátortalan, kóstoljam meg az ő kedvencét is; a PrimaPant.

Kis, csinos, fél kilós, formás bucit kaptam a pékségből, néhány órával a sütés után. Bár Tibi azt szerette volna, hogy azon melegében kapjam meg, az élet úgy hozta, hogy egy hagyományos fából készült polcon várta a találkozást a „kenyerem”.

Aztán még legalább 24 óra kellett ahhoz, hogy megszeljem. A kés a roppanós héj ellenére is könnyedén, simán szelte a szakajtósra hajazó bucit, egészséges szeletekhez jutottam, a morzsálódás igen visszafogott volt és amikor a szembesültem a kenyér belső világával, akkor már tudtam, this is the beginning of a beautiful friendship!

20220213_100647.jpg

A buci farát (Borsodban dumóját) gyorsan rágcsálni kezdtem, sűrű bólogatások közepette. A textura a régimódi, házi kenyerek világát idézi, bár sűrű, légiességét abból szerzi, hogy nagyobb lyukakkal tűzdelt, mint az ementáli. Színe a lisztkeveréktől a magyar szemnek talán szokatlan, a félbarnánál is félbarnább, sokkal inkább szürkésbarna, és bár nem tudod, sejted, hogy a fehér liszten kívül is többféle gabona adta hozzá a lelkét.

A PrimaPant kóstoltam tükörtojással, kisütött házi szalonnával, kentem pecsenyezsírral és pikáns, paprikás humusszal is, mindegyik esetben megállta a helyét, mert savankássága igen visszafogott, könnyen harapható, könnyen rágható, és ahogy említettem, légies, mégis sűrű textúráját a harapás után is őrzi. Jól forog a fogak között és a boldog békeidők slágerjeit dúdolja!

Persze ehhez is kell a kiváló a lisztkeverék, ami most is Ausztriából érkezett! Vajon mit tudnak a sógorok, amit mi idehaza nem? És az is eszembe jut, hogy a Horthy korszakban a magyar malomipar világhírnévre tett szert, most meg hagyománytisztelő és innovatív lisztkeveréket is a Lajtán túlról szerzünk be? Költői kérdés volt…

Szóval, aki szereti a hagyományos kenyereket, nem fél kipróbálni, és attól sem tart, hogy két nap múlva ehetetlen lesz a kenyere, mert ebben az esetben garantálom, hogy nem fordul elő, hiszen most is azt rágcsálom, az nyugodtan tegye a kosarába! Nem fogja megbánni.

20220213_100704.jpg

Sasszem az űrben

avagy mire képes az új űrteleszkóp!?!

2022. február 12. - Cardinalis

Miközben már azt is tudjuk, hogy február 16-án indít támadást Oroszország Ukrajna ellen - hiszi a piszi, aki elhiszi -, és azt is tudnunk illene, hogy továbbra is a gonosz illuminátusok mozgatják a világot, szóval az emberi hülyeség végtelensége mellett, a 11 milliárd(!) dolláros James Webb épp a végtelennek tűnő univerzumot kezdi fürkészni speciális szemeivel. Elődje a Hubble is csodálatos szolgálatot tett az emberiségnek. Többet láttunk, tudunk meg segítségével arról az univerzumból, amiben létrejöttünk, amiben teremtettünk, mint bármikor előtte. A Hubble fel is adta a leckét, mert tudtuk, ha már nem lesz munkaképes, kell majd valami, ami talán még jobb, még tökéletesebb képet alkot a csillagvilágról.

A James Webb most másfél millió kilométerre kereng attól a bolygótól, ahol összeszerelték. Az éj hidegében, közel ötször távolabb, mint a Holdunk fürkészi az eget, a Teremtő munkáját, a teremtett világot. Hitem szerint írom ezeket a sorokat, hitem szerint, mert úgy érzem, minél többet tudunk a végtelenről, annál inkább belátjuk, az a magyarázat, mely szerint a semmiből is lesz valami, egyre inkább értelmezhetetlen.

Hálás vagyok azoknak a tudósoknak, annak az összefogásnak, ami ezt az égi szemet létrehozta, megalkotta és a világűrbe juttatta. Hálás vagyok és a bennem élő, apró nyírbátori kölyök, gyermeki csodálatával bámulom a fotókat, amiket immár az űrből, az űrről kapunk.

És ilyenkor abban hiszek, hogy a tudást jó célra használjuk, abba hiszek, hogy az emberiség egyszer csak rádöbben, micsoda kincset kapott a Jóistentől. Nem csupán a saját életéről, életteréről beszélek, hanem arról a megdöbbentő biodiverzitásról, ami egyelőre még a Föld bolygót jellemzi. Minél többet kutatjuk a végtelent, annál megdöbbentőbb annak a felismerése, hogy mennyi állítólagos „véletlennek” köszönhető a létezésünk. Mennyire csoda, hogy jómagam ezeket a sorokat egy különös, digitális géppel írhatom meg, betűket használva, közölhetem a gondolataimat és oszthatom meg a világhálón, miközben felismerem, a létem tulajdonképpen ellentmond az univerzum hideg racionalitásának.

A James Webb az emberiség kíváncsiságáról szól. Arról a "gyermekről", aki mindent is tudni szeretne. Technikai csoda, vívmány, a tudomány apoteózisa (ez képzavar?), tisztelgés a Ptolemaiosztól, Giordano Brunón és Kepleren át egészen Van Allenig és még rajtuk is túl. Ez a 6,5 méter átmérővel rendelkező, infravörös űrtávcső, ami átvette a Hubble űrtávcső (ami egyébként még működésben marad) helyét, a NASA legfontosabb asztrofizikai projektje, a valaha épített legjobb űrteleszkóp. Érzékeny műszereinek köszönhetően képes lesz a legtávolabbi objektumokat és eseményeket megfigyelni az világegyetemben, mint az első galaxisok kialakulását. Közösen építette meg és működteti a NASA, az ESA és a Kanadai Űrügynökség…

A JWST a tudományos világ egyik legfontosabb vívmánya, egy berendezés, ami a magyar szakemberek tudományos munkáját is segíti. Egy „szem”, ami egy picit visszaadja a hitünket, hogy az emberiség a tudást, az erőforrásokat akár jó célra is képes, összefogással is felhasználni. Mindez csak azért jutott eszembe, mert az egyik hírportálon megjelent egy fotó a „teremtés oszlopairól”, amit a Hubble fotózott először, és persze majd most James Webb űrteleszkóppal is készülhet az univerzum ugyanannak a "darabkájáról" egy mágikus felvétel… A különbség annyi lesz, hogy a JWST ha jól tudom, teljesen az infra tartományban dolgozik majd, így aztán az egyszerű hétköznapi ember számára a mellékelt fotók közötti különbség mutatja meg a hihetetlen részletgazdagságot, amire a kalibrálás után számíthatunk. 

1644586399-temp-egcclo_cikktorzs-komplex-kicsi_4x.jpg

Messze van, mint Vámosatya Budapesttől

van-e a magyar aprófalvaknak jövőképe?

2022. február 10. - Cardinalis

273805085_357416929534216_7813397391128084285_n.jpg

Több mint háromszáznégy kilométert kell autókáznia annak, aki Budapestről indul és a Bereg egyik ősi településére, Vámosatyára utazik. A falutól öt kilométerre már az ukrán határ található. Egy jó kőhajitásnyi távolságra itt véget ér Európai Unió… Hogy az Isten háta mögött járunk, azt a településről szóló rockballadában is megfogalmazzák. Pedig nem volt ez mindig így! A nemes-nemzetes Gutkeled família birtokához tartozó Atyán vámot szedtek az erre járó kereskedőktől, így aztán volt bevétel, takaros település lehetett az Árpádok, Anjuk, sőt tán a vegyesházi uralkodók korában is. Apró, koragót stílusban emelt temploma szebb időkről emlékezik. S bár a 16. században a nyakas kálomisták veszik birtokba az isten házát, még ma is megcsodálható, miben hittek a középkori emberek. Hogy volt jövőkép a török háborúk után, arról az 1691 óta álló, csak fából épült, erdélyi stílusú harangláb tanúskodik. A fecske-farkos gerendakötések az egykori atyai fafaragók szépérzékét, nagy mesterségbeli tudását őrzik.

20220210_104340.jpg

Nyírbátoriként ez a fa harangláb nekem egy takaros jány, a bátori református templom zömök, mokány, de mégis fenséges fatornya mellett. Hatalmas, nagy erdők lehettek atya határában, tele jófajta tölgyekkel, melyek számozva érkeztek a falu közepére, hogy legyen egy torony, amibe a zengő harang, amiről tudjuk, hogy az élőket hívja, a holtakat eltemeti, a villámokat pedig megtöri, helyet kapjon…  

Szóval Vámosatya nem volt mindig az Isten háta mögött. Nem kellett a székesfőváros felé kacsingatni, ácsingózni, hogy a méltóságos urak, ha volna tehetségük, emlékezzenek meg arról a csepp falucskáról, ahol valamivel több mint 550 lélek ma is szakmámban énekli a közelben íródott, magyar Himnuszt…

273606482_357414059534503_5505417324286378957_n.jpg

- Azt mondtam korábban a kormánybiztosnak, ha Vámosatya nyer a Magyar Falu Program pályázatán mink tisztességgel, méltó módon fogunk megemlékezni arról, hogy nem vagyunk mink elfelejtve – rikkantotta Szász József polgármester a ködös, hűvös februári délelőttbe, miközben egy - csak erre a vidékre jellemző-, csónakos fejfához hasonlító, nemzeti színű lobogóval és fehér lepellel ellátott kopjafa előtt toporgott. A falu hősei előtt tisztelgő emlékparkban állítottak egy újabb, díszes emléket. Most éppen nem a gyásznak, hanem az örömnek! Nem hálátlan a falu. A kisbusz, az orvosi rendelő eszközpark bővítése sok millióba kerültek, így aztán a helyi képviselőtestület, a polgármester javaslatára egy, a Magyar Falu Programnak emléket állító kopjafában kezdett gondolkodni. A gondolatot tett követte, megfaragtatták, felállíttatták, még egy Kányádi idézettel is ellátták. Reformátusok a református költő szavait faragták a fába.

273581850_357416809534228_4929921447509652688_n.jpg

Miközben azon somolyogtam, hogy Szász polgármester úr micsoda vőfély lenne, cikornyásan, nagy szózattal kifejtett gondolatai végett, magamban arra is kerestem a választ, a sok keserűség, a sok veszteség, a mindentől távolban élés súlyos érzése ellenére van-e kiútja, valami pislákoló reményfélesége ezeknek a térképen is csak nehezen található falvaknak?

Elegendő-e, hogy van kormánybiztosuk, meg programjuk? Ad-e nekik valamiféle tartást, hogy a vidék-város ellentétben politikai okok miatt, mert hát a kevés szavazat is csak szavazat, valaki időről-időre mégiscsak rájuk nyitja az ajtót, sokszor idegenül, de talán már kevésbé értetlenkedve; mire lenne szükségük?

És tudom, a fővárosi, ellenzéki, hetyke tollforgató kicsúfolnák a vámosatyai ünnepséget. Fűt-fát, hetet-havat összehordanának, szélesen hömpölygő úri stílusban írnák meg, hogy a szervilizmus, az esendőség hajbókolása, a nagy, távoli, kormányzat előtt való földig hajlás már nem módi, meg minek, de finoman szólva sem lenne divatos a kényes, fölényes ízlésüknek. Szerintük ez felesleges is, mert ha kér a nép, akkor amúgy is adni kéne neki! Jusson, oszt jó napot! Különben is a térség szülöttje, Móricz is körberajzolta már a Rokonokban a problémáinkat. Így aztán kár nagy feneket keríteni, kár felnézni, magunkat kisebbnek gondolni, csak azért mert így vagy úgy, talán már kalandvágyból is vidékiek maradtunk, hogy nem dörgölőzünk, hanem csak élünk, és halunk, ahogy Vörösmarty szigorúan mondta ki ránk a végszót.

Sokkal inkább kellene portára vinni a kigyelmes urakat, mutatni nekik az embert, akit nap égeti, tüske marja, de itt akar ércnél maradandóbbat állítani! Vinni kéne konyhába, ahol az ősi know how süti a kőttest, a helyi szilvalekvárral gazdagított buktát. Ki kellene kutyagoltatni a hóhájtokat a Büdy-vár romjához, hogy látjátok feleim szömtükkel mic vogmuk!?! Hogy erre is kéne pénz, nem csak arra, hogy a gazdag Bockereki-erdőben legyen vad, melyre dörren a tehetősek puskája.

Vagy végképp elfogadni, hogy az öregek maradnak, a fiatalok meg mennek. Oda lakni, ahol tejet kapni. Végül is a naménynál kezdődő autópálya már Lisszabonig vezet!

Vámostya még a nyíregyházinak is távoli vidék. Ha tömegközlekedéssel kellene eljutni odáig, hát tartana addig, míg Pestre vonattal egy odaút. Orvost lasszóval fognak, a kultúra csak a net kábelen érkezik és a hosszú téli esték, fénytelen, nyomasztó végtelensége oly üres, mint az átkosban söpört padlások…

Atyától talán félórányi út sincs az a hely, ahol Móricz a Hét krajcárt kuporgatta. Van annak már 120 éve is, hogy kacagva lett meg az hét krajcár… 120 év alatt megéltünk két nagy háborút, Trianont, kommunizmust és a rendszerváltás fájdalmát is és Vámostya egy centivel sem lett közelebb Budapesthez, de még Nyíregyházához is alig. Atya pedig csak egy apró falu a sok között, ami mind egy aranykorról álmodik. Egy korról, ami megbecsüli a vidéki embert, a falvak népét, az őszinteséget, a tisztaságot, az emberséget, azt, hogy itt nem kell papíros a szerződéshez, mert a kimondott szó azonnal kötelez. Vámostya és vele számos apró, nagyítóval kereshető település a magyar morál génrezervátuma. Nem személytelen, nem romlott, feslett, mint egy nagyvárosi, züllött éjszaka... Innen érdemes építkezni, ide kell visszatérni, ha elakadnánk. Vissza a nagymama spórjához, ami egyszerre adott meleget és ételt. Vissza a papó szilvafáihoz, melyek sose fukarkodtak, ha lekvárhoz, befőtthöz, vagy éppen a pálinkához kellett alapanyag!

Közben a mikrofonban épp Gyopáros Alpár beszél. A kormánybiztos büszkén sorolja, hogy 30 ezer nyertes pályázat kapott forrást a Magyar Falu Programban. Hogy 600 rendelő, meg óvoda újult meg, épült fel, hogy 1000 vadiúj falubusz gurul az utakon, és 1500 falusi játszótér lehet gyermekzsivajtól hangos.

Csak lenne gyermek, csak lennének, nagy boldog családok, munkahely, meg vidéki álomvilág. Nem mindenki a városok felé venné az irányt. A mesés Kaszonyi-hegy irányába nézek. Mélázok, jó lenne, ha a Büdy-vár romos romja forráshoz jutna és idegenforgalmat generálna, de a kérdés nyitva marad; ki fogja működtetni és ki fogja látogatni? Ki lesz, aki nem megy, hanem marad, esetleg jön, ki lesz, az aki birtokba vesz, aki őriz, aki féltve zár szívébe múltat és tiszteleg az ősök hite előtt?

Nagy, fontos, vidéki kérdések ezek, egy megrögzött vidékitől. Fontos és aggasztó kérdések, melyekhez nagy türelemmel, szakértelemmel és valami makacs, vidéki jövendőbe is vetett hittel kell fordulni, bárki is nézzen kelet felé a budai várból.

273651894_357416482867594_2324868213544418288_n.jpg

Ballada régi idők modorában

2022. február 09. - Cardinalis

Ma elmentem a régi lányok királynőjéhez, hogy visszaköveteljem tőle a fiatalságom. Vetkőzött csontra, mutogatta teste ékességeit és számlálta, hogy mint terebélyes fa, gazdag lenne gyümölcsben, ha lenne ki leszakítaná. Álltam előtte, néztem a régi lányok királynőjét és arra gondoltam, hogy mégiscsak neked írok majd balladát. Neked írom meg, hogy a kölyöknek rendelt betyár, az nem lehet kurafi.

Te! Hát te vagy gyógyszere a testnek, szívnek, és szemnek is. Rajtad legel vágyaim összes ménese, nyája és úgy hiszem, kell lenni majd olyan távcsöveknek, melyek mint komoly, hiteles kamerák az életed minden századmásodpercét nekem közvetítik.

Ma elmentem a rosszlányok királynőjéhez, hogy földbe tapossam a régi átkot, hogy mikor kijövök tőle, újra én legyek a legfiatalabb és legbátrabb vitéz!

Aztán meghajtva a fejem rájöttem, hiába csörgetek páncélt, hiába csillog a fény a kardomon a csatát, melyben érted kell megküzdeni mégsem találom. Az erdő egyre sötétebb, hajam egyre deresebb és amerre járok, az visszavezet a néma, fagyott télbe… Te pedig már csodaszarvas ünőként szökkensz messze, távolba és nem marad belőled csak egy vers, annak is csak a sora, meg egy ölelés, talán egy csók végtelennek tűnő másodperce… Minden sós víz téged idéz, minden hullám téged vet szigetem partjára…

Minden ősszel, amikor haja nő a tengerinek, a te hajad simogatom, minden tavasszal, amikor megázik a föld a te szemed színét látom benne, és amikor a szőlőcskéből fürt lesz és hozzáérek, akkor a Te bőröd érzem… Minden nyári éjjel azt várom, hogy úgy emelkedj ki a Tiszából, mint egy eltévedt sellő, énekelj magadhoz, csábíts, vakíts, reptess és földhöz vágj, mint kelletlen macska, vagy kutyakölyköt…

Te vagy a naposcsibe pelyhe, az első szem félig érett, de már édeskés cseresznye, te vagy a májusi eső, te vagy júniusi hajnal, a röpke-fürge, te vagy a napon szárított, frissen mosott ing, te vagy a föveny mely a bokámig ér… Te vagy a reggeli kávé illata, ami felébreszt, az első érintés, a hajnali nevetés…

Te vagy a hamvas barack, az államon végigcsorgó sárgadinnye íze…  Te vagy, aki csokrot köt az életemből, aki kaspóba rendez, aki úgy köszönt, mintha király lennék és kezemhez úgy ér, mintha csak ketten uralkodnánk élet, szerelem és halál felett…

Úgy láttalak meg, ahogy Marquez a Száz év magányt, egy örvénylő folyóban pörögve, úgy szedtelek le, mint csillagot a gyermek, aki nem is tudja a lehetetlent is felpofozta…

És ülök most, a szerdai alkony császáraként. Ülök, mint álmok kalmára és emlékek éjjeli őre… Ülök és dúdolok, szerelem ízű dalokat…

Orosz kenyér osztrák lisztből?

avagy a pékszövetség alelnöke magasra tette a mércét!

2022. február 08. - Cardinalis

Éveken keresztül rajongtam a (nyírbátori) Bátori pékség rozskenyeréért. Éveken keresztül ez volt etalon, aztán, ahogy a régi jó dolgok, a bátori rozskenyér minősége hullócsillagként végezte. Ma már, se nem jó, se nem finom, csak éppen ugyanott készül… De már nem ugyanúgy, és végképp nem ugyanabból az alapanyagból… Amikor tavaly szeptemberben a Lipóti pékség bekopogott Nyíregyházára, akkor széles mosollyal üdvözöltem őket, hogy na majd akkor lesz itten kérem verseny; a Lipóti magasra teszi a mércét. És nem mondom, volt már olyan, ami kifejezetten ízlett, de az ámulat szépen lassan átalakult valami csöndes racionalitássá. Maradt a keserű felismerés;  olyan kézműves kenyeret, mint Bakó Attila barátom, vagy olyan szakértelemmel, szeretettel készülő péksüteményeket, amelyeket Stiller „schefponthu” Tamás készít, pékségben még nem láttam.

kenyerek.jpg

Ma azonban Lakatos „Vela-Volvo” Tibor egyik kenyere levett a lábamról. Ez a sötét színű, orosznak keresztelt, mai sütésű "fekete kenyérről" csak a rajongás szavaival tudok beszélni.

- Osztrák lisztkeverékkel dolgozunk, ehhez teszünk egy kis fehér lisztet, meg vizet, dagasztjuk, kelesztjük, aztán megsütjük. Aki szereti a savasabb, savankásabb kenyereket, az rajongani fog érte – mondja Lakatos Tibi somolyogva. Majd hozzáfűzi; - Ez a kenyér frissen, egy kis teavajjal megkenve verhetetlen!

20220208_173404.jpg

Mivel Nagy Lacinál vettem ebédet - kétféle hurkát -, és délben nem bírtam az összest megenni, estére a hurkához is ezt az orosz kenyeret szeltem… Remélem nem blaszfémia, hogy az eredetileg Liskány Zolitól származó hihetetlenül ízesen készített véres (magyar) hurkakatonákat (orosz) fekete kenyérrel szereltem fel.

Miközben rágcsáltam a falatokat, melyekhez miniuborka is dukált, azon gondolkodtam, nem is olyan nehéz megszeretni azt, ami a miénk. Főleg akkor, ha nemcsak rendben van, hanem valóban ízes, ízletes, finom, lágy, mégis karakteres, mégis megsüvegelendő! És ahogy falatoztam azt is megértettem, miért szeretem én az orosz irodalmat, Tolsztojt, Turgenyevet, Solohovot sőt a keretbe még felvenném az eredetileg kirgiz, de oroszul író Ajtmatovot is. Mert karakteresek, mert olyat tudnak, amit Nyugaton nem. Néha azt érzem, az orosz irodalom közelebb térdepel istenhez... 

- Na, ha ízlik, akkor meg kell kóstolnod a „főnök kenyerét” is! – teszi hozzá Tibi és kapacitál, holnap délelőtt nézzek be hozzá, mert szívesen megmutatja, hogyan készül az a kenyér, ami neki a kedvence! Csak nehogy annak is poszt legyen a vége!

orosz.jpg

Giccs

2022. február 07. - Cardinalis

Sírni giccs. Nő előtt sírni übergiccs. A férfimunka, a bőrkeményedés, az izzadság nem giccs. A műanyag giccs. A velencei karneváli maskara giccs. A Samsung túlszaturált képei giccsesek. A naplemente giccs. A romantika nyálasan giccs.

„A giccs a művészetek eszközeit használó, a művészet látszatát keltő, többnyire kereskedelmi természetű és célú alkotás.”

„A giccs egyszerű érzelmi, gondolati sablonokat, kliséket közvetítő termék, a konzumkultúra része, a közhelyesség, sztereotípiák halmozása, túlzások, szinesztézia (hatás többféle érzékre), az elvárásoknak való megfelelés eszközeivel hat. Jellemző rá az eredetiség és különösség hiánya. Az élet minden területén előfordulhat, az esztétika foglalkozik vele, de nem művészeti kategória, nem rossz, hibás vagy dilettáns alkotás, nem antiművészet, vagy avantgárd. Lételeme a fogyasztás, célja a fogyasztói igények tömeges kielégítése a befogadó érzelmi és gondolati kiszolgáltatottságának kihasználásával.”

Clement Greenberg 1939-ben írt esszéjében a giccset az avantgárd diametriális ellentétének, az „utánzat utánzatának”, a tömegek művészetének nevezi…

A tömegek művészete a szerelem? Vagy az is csak hazugság?

„Kerek erdei tó (esetleg bőgő szarvasbika, úszkáló hattyú), sejtelmes fények, naplemente/napfelkelte, melegséget sugárzó házikó. Halmozás, szinesztézia. Kétségtelenül létezik ilyen kép a valóságban, a vadászok, erdészek, erdei munkások biztosan láttak már ilyet. Arra a vágyódásunkra kíván ráerősíteni, hogy ilyen idealizált világban kívánunk élni, távol a mindennapok valóságától. Szeretnénk mi is elvágyódni egy távoli tájra, ahol gondtalanul nézhetnénk a napfelkeltét. Ilyen világ, mivel mesterkélt és hatásvadász eszközeivel manipulált, a valóságban létezik…”

„A bulvársajtóban a hír felszínes, a háttér nem fontos, az átlagos bombasztikusként jelenik meg, az olvasót bennfentesnek tünteti fel azzal, hogy a sztárok intim titkaival ismerteti meg. Ezzel persze azt is sugallja, hogy a sztárok élete összehasonlíthatatlanul érdekesebb vagy fontosabb az átlagemberénél. A bulvár fontoskodik, bennfentességet sugall, áltudományos, és utánzásra, végeredményben pedig átgondolatlan fogyasztásra buzdít.”

És kéz a kézben elindulunk a naplementében. Visszük magunkkal egy letűnt kor ízét, illatát, csillagfényes éjszakáit. Régen minden jobb volt, a fogam, a kedvem, a világképem. Kikezdhetetlen, megingathatatlan. Hittem az irodalom, a költészet, a képzőművészetek erejében, hogy az ember ahogy öregszik őszintébb lesz, közelebb kerül a Teremtőhöz és a nagy beismerések közepette, inkább marad meg embernek…

És elindulunk, fájós lábbakkal, nyöszörögve, ruhánk elszakadt, cipőnk elkopott, hitünkön nincs patina, mert nincs is. Semmi sem maradt belőle… Üres kezünkkel csak imádkozni lehetne, már ha emlékeznénk bármelyik hatásos imádságra.

Üresség lehet giccs? Az nem. Az sohasem.

20220204_113957.jpg

Netflix az ókori Görögországban

2022. február 04. - Cardinalis

192758563_0bfcaef882_z78d5.jpg

Az i. sz. második században élt görög földrajztudós, Pauszaniasz azt írta, hogy Epidauroszban (mai nevén Epidavrosz) „van az ókori világ legfigyelemreméltóbb színháza. Bár a római színházak fényűzőbbek és fennköltebbek, egyetlen építész alkotása sem versenyezhet az epidauroszi színház szépségével és harmóniájával.” A görög Kórinthosz városától nagyjából 60 kilométerre délre fekszik Epidavrosz kicsiny falva. Huszonöt évszázaddal ezelőtt fontos kereskedelmi és vallási központ volt.Később a dombok egyenletes vonulata, a megművelt földek és az olajfaligetek semmi jelét sem mutatták annak, hogy egykor egy nagy színház állt itt. Ám egy kiemelkedő, XIX. századi görög régész, Panagísz Kavadíasz biztos volt benne, hogy ezek a dombok egy jól őrzött titkot rejtenek. Kíváncsiságát a korábban idézett Pauszaniasz leírása keltette fel, és biztos volt benne, hogy ezen a szokványos vidéken egy pompás színházat fog felfedezni. És fel is fedezett 1881 tavaszán. Hatévi kemény munka után Kavadíasz ásatásai napvilágra hoztak egy lenyűgöző, szinte teljesen ép színházat. A régészek szerint ezt a színházat i. e. 330 körül építette az ifjabb Polükleitosz, a közeli Árgosz városából való neves szobrász és építész. Mánosz Perrákisz, korunk építésze a kutatók általános véleményének ad hangot, amikor az epidauroszi színházat „a leghíresebb és a legjobb állapotban lévő görög színháznak” nevezi. 

Krisztus előtt négyszáz évvel, Görögország déli részén felépült a csoda. Az epidaurusziak Polükleitosz tervei alapján létrehozták a mai is megcsodálható színházukat. A színpad előtt 34 sorban ülhettek a nézők és telt ház idején 5-7000 ezer ember szórakozhatott; sírhattak, nevethettek és falatozhattak, mert akkoriban az is szokás volt...  

Te, aki egyszerűen bekacsolod a Netflixet, vagy rákattansz egy you tube csatornára, neten vett jeggyel mész moziba, színházba, operába, nem is érted mit jelentett ez a csoda, akkor, négyszáz esztendővel Krisztus urunk előtt. Nem érted, hogy milyen hatással bírt a kora emberére a Leláncolt Prométheusz, Elektra Antigoné, vagy éppen az Oidipusz király. Te, akinek az emberiség összes kultúrkincse egyetlen kattintással hazavihető, semmit sem tudsz arról a korról, amikor még száz meg száz kilométereket is megérte gyalogolni egy színházi estéért... 

Képzeljük el, hogy a színház annyira népszerű volt, hogy a görög kultúra előtt hajbókoló rómaiak, még 21 sorral megtoldják a görög csodát és egy-egy szebb nyári este már 14 ezer néző tolong, hogy láthassa, hallhassa a színészeket, hogy hüledezzen a történeteken. Az epidauruszi színháznál persze voltak nagyobbak, több embert befogadni képesek, de ilyen tökéletesen kialakított, ilyen lenyűgöző kulisszák közé helyezett egy sem akadt. Még ma is tökéletes az akusztikája. Még ma is elég suttogni, hogy legfelül is hallani lehessen a szavad… Még ma is…

273285872_10158837613565829_586389584832817166_n.jpg

süti beállítások módosítása