Mesélik, hogy ’951-ben, egy ragyogó napon, Barabáson járt Rákosi Mátyás elvtárs pajtás. A falu határa akkoriban a Nyírmadai Állami Gazdasághoz tartozott és egy-egy kegyesebb évben, jófajta bort készítettek a helybéliek. Még pincéjük is volt. Hordószám állt benne a királyleányka, meg a bakator. Persze nem olyat kell elképzelni, mint a pataki Rákóczi pince, de azért hűvös volt, meg nagy ez a pince. Ide invitálta meg, - kényszerből - a gazdaság vezetője L. Sándor bátyám a "ragyogó képességű" elvtársat.
Természetesen a legjobb hordót verték csapra, a nép bölcs vezérének tiszteltjére. Rákosi megszagolgatta a nedűt, meg is ízlelte és elégedett orcával, tenyérbe mászó vigyorral ezt találta mondani;
- Hinnye, de jó szaga van ennek a bornak, itt Barabáson – bólogatott hozzá, és közben kortyolgatta is a nektárt.
Az állami gazdaság vezetőjét, aki a kuláküldözés és a padlásseprés miatt nem szívlelte a vezért, elöntötte a méreg, és elvörösödött. Egy ideig még tartotta magát, de a megfogalmazott válasz, már marta a gégéjét és kikívánkozott belőle. Foghegyről ennyit vágott Rákosi kerek képébe;
- Hát Rákosi elvtárs nem tudja, hogy szaga csak a szarnak van, a bornak bukéja szokott lenni!
„Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik.”
Amennyire Rákosi mosófazéknyi feje elvörösödött, épp annyira sápadt bele a hetyke válaszba a slepp. Senki nem tudta megmondani most mi lesz. Kínos csend töltötte meg a pincét. Csak aki az ajtóban állt hallotta, hogy valahol a távolban szól a kakukk. Meg tán megkondult a templom harangja is... Szerencsére ott, akkor le nem fogták, meg nem ütötték. De azért L. Sanyi bátyám talán mégiscsak visszafogja magát, ha tudja, micsoda megtorlás jár a dacos és merész "felségsértésért". A karosszékből kirúgva ugyanis éveik szagolhatta a szart, amit emlegetett. Miközben villáját az érett trágyába szúrta, mindig eszébe jutott ez a pillanat.
„…hé-te-hé hé-te-hé
suhintotta felém a szót
úgy dél felé
hogy suhant volna válaszul a bot…”
