Diary of Cardinalis

Cardinalis szerint...

Cardinalis szerint...

Itt ma mindenki amerikai!

Facebook Tetszik
0
2009. május 09. - Cardinalis

Itt ma mindenki amerikai… de úgy látom, azért vannak itt délamerikaiak is… - ezt a bon-mo-t a humorista Sándor György vetette papírra. Sokat mosolyogtam rajta. Átérezve benne az észak-dél örökös háborúját. A gazdag nagybácsi lenéző mosolyát. Az imposztor államok gőgjét, a szegény földikkel szemben. Csak a pénz, csak a hatalom. Csak az ami a szívnek nem fontos…    

Egy kontinens fele a gondolatom tárgya. A nem annyira fényesebbik. A nem annyira óhajtott, a problémás… Az ahol talán embernek sem kellene lenni. Csak nagy ritkán. Mint egykor. Olyan tisztaszobát kellene varázsolni belőle, ahová, ha belépünk, levesszük a cipőnk és keresztet vetünk…
 
Nekem Dél-Amerika álom. Az Amazonastől- Patagóniáig egy nagy végtelen álom. Egy mesés utazás. Ahol penicillin terem az erdőben. Amelynek szigetvilágán Darwin detronizálja az embert és hozzánk vágja, beszélő majmok vagyunk.
 
Dél-Amerika… a legfrissebb hírek szerint maga a pokol. Rosa Flores kolumbiai pokla. A tequila megyéje, a mexicana Jalisco, pedig a legújabb pestis, a sertésinfluenza pokla.
 
Hol vannak már rioi favella-ák? Hol van a mexicovárosi nyomor? Hol van a lombiktársadalom riasztó modellje. Hol van az argentin államcsőd?
 
Már nem ez a téma. Nem a trópusi erdők pusztítása. Nem az olvadó gleccserek. Még csak nem is a Dakar, amely idén a tengeren túlra költözött… Fából Vas Marika…
 
Félelem és rettegés… Félelem, betegség. Vér… Itt a Bujtosi tó partján, ahol minden olyan nyugodt, ahol tegnap a békáim soha nem halott szimfóniát brekegtek a májusi éjszakának.
 
Állj meg világ, szállj le világ, soha nem érünk utol…
 
Bátornak kéne lenni. Kolumbusznak kéne lenni. Armstrongnak kéne lenni. Gagarinnak. Kittembergnek, Kőrösinek, Hemingway-nek, Einsteinek, Tellernek vagy legalább Dr. Jekyllnek… Vadásznak, felfedezőnek, őrült tudósnak, kisistennek. Megmenteni a világot és boldognak lenni a szomorúfűzek alatt…
 

Szólj hozzá!

Kérdezik, hová tűnt a hang?

Facebook Tetszik
0
2009. május 08. - Cardinalis

 Kiszakadt volna belőlem? Elvitte a kiscica, minden kínjával, cafrangjával együtt? Ne higgyétek. Az emberből nem úgy távozik a fájdalom, mint a tél. Sőt nem úgy, ahogy az egyre elhatalmasodó tavaszból, hirtelen érett nyár lesz. Nem. Nem az egyik pillanatról fordul a kocka. Lassan pörög, iszonyúan lassan és fájdalmasan lassan, mint egy komótosan hempergő nyárs, amire élő, érző húst húztak az égiek.

 
Noli me tangere… Ne érints meg... Nekem még dolgom van. Az érintésed visszarántana a ködbe, a megváltás nélküli szürke és egyforma napokba, az élettelen porba.
 
-Apu, ne érintsd meg a vonatot! – mondja az öt éves kisgyerek, amikor az édesapja magához kívánja szorítani. Vonatot játszik, még nem istent, vonatot. De már tudja, ha megérintik, megtörik a varázs…
 
Amikor megszülettem, még nem sejtettem, hogy ilyen vacakul kell majd éreznem magam a világban – mondja egy másik és a farkasvigyor kiűl a pofámra…
 
Kérdezik, miért nem írok? Mert kit érdekel a becézés, kit érdekel a napfény. Kit érdekelnek a hajnalba forduló érzések? Kit érdekel a feltámadás, ha ott az asztalon az ínycsiklandozó sonka.
 
Nagyanyám, ismét jó egészségnek örvend. Hatalmas vágás a hasán, de ő csak annyit kérdezett a sebésztől (isten áldja alapos munkájukat, mélyen tisztelt dr. Szabó Norbert és dr. Kopcsa István urak );
 
-         Doktor úr, elég erős cérnával varrt engem össze, mert menni kell ebben a szárazságban is kapálni!?!
 
Aztán ott a munka. Fordult a kocka ismét. Feladat munka vár rám. Fát kell ültetni. Sőt most kell fát ültetni, hogy később legyen mi árnyékot adjon, ha már nem bírok így futni, szaladni, gondolkodni. Fát kell ültetni az életünkben. Fát, amire büszkék lehetünk. Amit majd mutogatunk az unokánknak.
 
Na higgye senki, hogy elfeledtem a gyászévem kínjait. Hogy elfeledtem, ki volt szomorú szívem kegyetlen csaposa. Ne higgyétek, csak valahogy mégiscsak felszárította egyvalaki a könnyeim. Valahogy mégiscsak megmutatta, hogy azok a távolinak tűnő fények is az enyémek.
 
És azt se higgyétek, hogy megszelídültem. Farkas vagyok. Farkas a vérem. Még most is. Szomjazom vért, kívánom a húst. Kíméletlen vagyok, és kegyetlen. Leginkább magammal szemben. Képtelen vagyok a beilleszkedésre, a szabályok elfogadására. Vagy én csinálom őket, vagy lassan felőrlöm azt, aki ketrecbe, dobozba, láncra kényszerít.
 
És vagyok lepke, vagyok tiszavirág. Bolond, fullánk nélküli darázs… Szerelmes majom…
 
Május van. 1995-ben döbbentem rá, mennyire szeretem ezt a hónapot. Azt mondtam, egyszer, egy évben minden napját, arany betűvel írom majd fel egy füzetbe. Megmérem mennyit nőttek a füvek, a levelek. Mennyit az ismerős gyerekek. Nézem, hogyan raknak fészket a füstik…
 
Haragszom. Valaki egy bolond kutyával irtja a vadkacsáim. Még emlékszem, hogyan raktak fészket márciusban. Emlékszem, milyen lehangoló volt, akkor a tó. A levágott náddal, a szeméttel és a szürkeséggel együtt…
 
Most a zöld az úr… Hatalmas, és lenyűgőző a királysága.
 
Ne kérdezzétek, hiányzik-e valaki nekem. A választ tudjátok… Mert nem úgy feledünk, ahogy az évszakok váltják egymást… Nem úgy gyógyulunk, mint a mesében… Lassan lesz jó bor belőlünk. Lassan érik meg bennünk a kristálytiszta gondolat.
 
Lassan lesz a káoszból rend, csak a rendből lehet pillanatok alatt káosz…
 
Most pedig az égnek vetem az orrom és azt kiáltom: legyen! És látom az ég alatt, hogy az embernek fia nemcsak a keserűség kenyerét majszolhatja. És belátom, így van ez jól. Nemcsak a posvány vizét kortyolhatja az embernek fia, hanem bizony meglátja a helyes utat, mely boldogsággal tölt el… Ámen…
 
Szólj hozzá!

Éjszakák és nappalok

Facebook Tetszik
0
2009. április 30. - Cardinalis

 

Az én éjszakáim szebbek, mint a Ti nappalaitok…
 
Mit tennétek, ha megtudnátok, rövidesen vége a világnak? Talán egy nap, talán kettő és nincs tovább? Mit tennétek? Mit tennétek, ha tudnátok, napjaitok meg vannak számlálva? Ha versenyt kell futni minden mosolyért az idővel, ha már arra sem lenne idő, hogy a számotokra legfontosabb embereknek elmondjátok: szeretitek őket.
 
Pedig így van, napjaink meg vannak számlálva. Mégis úgy teszünk, mintha minden örökké tartana, mintha nem ólálkodna köröttünk a halál, az elmúlás. Mintha az egészség, a fáradhatatlanság, az izmok ereje, telje nem ajándék lenne, hanem kifogyhatatlan, elpusztíthatatlan forrás?
 
Néha látni kell, hogyan múlik el az élet, néha látni kell semmi az ég világon semmi sem marad belőlünk, csak és kizárólag a sokat emlegetett por és hamu.
 
A legfurább, hogy ettől függetlenül fegyelmezettnek kell lennünk, értelmetlen halálunk, semmi kis áldozatunk nem jogosít fel arra minket, hogy fellázadjunk. Nem tehetjük meg, hogy botot ragadva nekiessünk az istennek és számon kérjük a teremtés hibáit.
 
Még arra is engedélyt kell kérnem, hogy teátrális lehessek, pedig őrjítő ez a süketség és a hihetetlenre buzdító katolicizmus; az észérveknek ellentmondva állítják, van feltámadás Krisztusban…
 
Persze én a szerelemben sem hittem az elmúlt hónapokban… Köptem az egészre és keserűen savas volt minden köpet. Akár egy kígyó mérge halálos…
 
Egykedvűen néztem hogyan lesz a nyári záporból, téli hózápor. Zöld, árnyat adó lombból, durván zörgő barna avar… Vonyítás volt minden éjszakám. Kínzókamra minden álom. Nehézfejű reggelek és önpusztító kocsmázások… A gyomrom, torkom összeszorulva. És a tükörből egy a születését is megbánó, mocskos arcú, taknyos kölyök meredt rám…
 
Mindez távol van már. Nem onnan jött a feloldozás ahonnan vártam. Hiú ábránd volt „onnan” várni.
 
Az artériás sebekre mégis szakszerű nyomókötést raktak. Még mielőtt elvérzett volna a páciens. Persze azért még mindig vannak, akik jobban örültek volna a dicstelen bukásnak, mint az újrakezdésnek.
 
Nem tudom, honnan kaptam erőt. Nem is tudom ki segített. Ki volt az, aki végül kifordította a cifra szűröm. Ki volt aki felnyitotta a szemem. Csak azt tudom, kik álltak ott a betegágyam mellett. Kik tartották bennem a lelket. És persze azt is tudom, ki taszított ebbe a pokolba.
 
Pontosan nem tudom ki lettem. Csak azt tudom, van miért, kiért élni. Van, aki számít rám, aki mellém áll és hisz bennem… Nagy szavak, tudom. Nem vagyok naiv, érzem a kötések esetlegességét. Érzem, hogy egy átmeneti időszakban vagyok, ahol még nem lehet tudni az alapok elég erősek-e ahhoz, hogy elbírják a szeszélyes holnapot…
 
Még van, ahol fáj... Vagy mittom én… Lehet, hogy már csak akkor fáj ha nevetek…
 
 
1 komment

Higgy, te bolond!

Facebook Tetszik
0
2009. április 27. - Cardinalis

Talán félek bevallani, de összeáll a világ. Félek kiáltani, remegek attól, hogy a boldogság jött el hozzánk. Hátborzongató, kísérteties, hogy éppen itt nálam kíván elidőzni. Tartok tőle, imádkozom miatta, mert nagy duhaj és lila ködbe burkolja az embert. Megmossa a vértől mocskos szívem, és a nagykabátként megkopott lelkem.

 
Annyi reménytelen sötét perc után, annyi csillagtalan éjszaka, magányos hónap, elátkozott perc, gyilkos pillanat után… Annyi remegés, vágyakozás után… Tudom minden kimondott szó csak a félreértések forrása. Ne beszéljetek… Ott a csók, ott a pillantás, ott az ölelés… Mézes és mázos becézés, amely valahonnan mélyből az élni akarásból tör a felszínre.
 
Aztán néha mégsem hiszem. Húznám magamra a felejtés befülledt paplanját. Tolnám félre ezt a furulyás, borissza duhajt, hagyjon nekem békét. Cifrázza máshol, szórakozzon az SZTK keretes, bolond, cigánykereket hányó nénikéjével. Kiadnám az útját; menjen hát! Fusson ígérjen csókot a békának, röptesse őt és kacagja ki a varangyot…
 
Hazug a tavasz, hazug a hajfodrász. Csak Vörösmarty merte megkérdezni; hová tevé boldogtalan fiait???  
 
Közben pedig ott sertepertélek, ütném bele az orrom. Mindent tudni akarok erről a a jelenségről. Forgok körötte, kész bolond lettem. Forgok akár a motolla. Nem is tudok már megállni. Pörgök és várom, hogy valaki a szemembe vágja: higgy, te elátkozott bolond!!!
1 komment

Repülni taníts!

Facebook Tetszik
0
2009. április 20. - Cardinalis

Valami áramlat, valami csodálatos, zöldeskék, nagy folyó ragadja így magával az embert. Valami mennyei hívószó, ami aztán hetykén mutatja meg: íme a boldogság! Íme a tavasz!

Átjár, megborzol, és közben éltet, magasba emel, repülni tanít; végre felszállni és a felhőkön pipázni... 

Isten szelíd, de ébenfekete báránya jött el hozzám. Mosolyogva, kacagva. Röptet és kikacag. Röptet és azt mondja, vannak hajnalok, amikor nincs átok, amikor egy pillanatra megáll a világ és elcsodálkozik. Talán ekkor kel fel az isten, ekkor mossa meg arcát és ekkor paskolja meg a világot. Valami áramlat visz magával, valami tavaszi szellő, tele virággal, erővel, impulzussal és álommal.

Jajj, itt szorítom a kezemben a zsarátnokot, éget és fáj, de szorítom. Mert félek. Félek, hogy soha nem izzik már fel... Ez az utolsó, jól körülhatárolgató esély... Félek, de senki nem veheti észre a mosolyomon...

Szólj hozzá!

Egy falusi turista monológja

Facebook Tetszik
0
2009. április 16. - Cardinalis

Akár egy képeslapon, csak néhány fotóból és egy bombasztikus feliratból kellene kitalálni, milyen is az életem. A blog foglyul ejt néhány érzést, néhány érdekes sztorit. Sajnos nem vagyok elég tehetséges, hogy úgy írjam meg ahogy szeretném. Nem vagyok elég tehetséges, hogy a saját hangomon énekeljek. Nem születtem nemes trubadúrnak, csak homoki kürtösnek, aki mézillatú éjszakákon vőfélyt játszik és mindenféle ittas egyéneket házasít össze attól a bolond eszmétől vezérelve, hogy a véletlenek néha elképesztő eredményre jutnak egy két ismeretlenes egyenlet levezetésekor…

Turista vagyok ebben a világban, csak egy bámuló turista, aki nem tud mindent megnézni, nem tud mindent kipróbálni és nem tud egyszerre mindenütt ott lenni. Mintha mindig lemaradnék a kukoricatörésről és nekem már csak a tallózás jutna. Mintha egy lekésett ebéd után az elmosogatott tányérokról kellene megállapítani, milyen lehetett a Wellington bélszín íze. Turistának születtem. Mégcsak nem is  olyan hátizsákos, „történjenakármimegyek” turistának, csak amolyan falusinak, olyan kis vidékinek...
 
ui: Egyébként is sokáig csak a szalámi jutott eszembe a turizmusról…
 
Nagymamám a kórházban. A fránya sérve vacakol. Műteni nem merik, közben pedig ez a gyermekfej nagyságú átok ezer problémát okoz. Rossz látnom, ahogy a sebészeti tömb harmadik emeletén a 303-as szobában kedves, de nagybeteg nénik között ott fekszik az én nagymamám is. Mára ugyan jobban lett, de a sebészek időről-időre azzal rémisztgetnek, hogy ideje kifenniük a szikéjüket. Ilyenkor árnyak és homály fut át 32 éves arcomon és azt remélem, egy kedves infarktus, egy szélütés vagy mittomén miféle gyors elmúlás látogat majd meg és nem egy krónikus belgyógyászat elfekvőjében mormolom majd az Urunktól kapott imákat, míg meg nem érkezik az igazi megváltás. Persze azt mondják, az történik az istentelennel, amitől retteg…
 
Húsvét… Elmúlt ugyan, de soha ennyire nem érintett még meg. Többek között Bozorády Zoltán evangélikus lelkésznek köszönhetem, hogy a keresztre vetettem lelki szemimet és igyekeztem odafigyelni, mit üzen nekem az ünnep, mit sugall, mire tanít. Aztán lázadtam is. Volt pillanat, amikor hitehagyott voltam, mérges és tehetetlen. Föntről nézve inkább szánalmas és ostoba. Micsoda hullámvasút az élet Uram. Micsoda játék ez az eleve elrendeltetéssel, genetikával és legyőzhetetlen ösztönökkel megspékelve…
 
Bajnai… 2007 augusztus 20-án járt Nyíregyházán. Dög meleg volt. Délután adták át a felújított Ungvár sétányt. Miközben a 10 emeletesek betonkemény oldaláról fülsértően pattantak vissza a szavak, ő furán, mintha szánalommal vegyes érdeklődéssel szemlélte volna a nyitott ablakokban fürtökben lógó embereket. Nézte a hegynyi tízemeleteseket és azt olvastam ki a szeméből, ő bizony nem tudna itt élni… Azt mondja csak egy évre vállalta. Nem jó kommunikáció. Miniszterelnök Úr! Ne egy évre vállaljon. Nem kérdem én hószínű vagy fekete, ha van megoldás a kezében, ha bátor és szembe mer nézni a kihívásokkal. Azonban, ha maga amolyan Döbrögi féle, aki a libát csak halva és sülten szereti, akkor már most mondom a nép igazságosztó fiai, háromszor fogják ezt magán és a szakértőin elverni...
 
Most még talán türelmes a nép. Most még vicsorogva, de hajlandó adni a vérét, de a véget szimatolva minden jószág megbolondul… Jegyezze meg kérem; vannak indulatok, amivel nem jó kesztyűt húzni és vannak indulatok, amelyek kontinenseket rengettek meg.
 
Vigyázó szemimet Párizsra vetve kiáltom:
 
Szabadság, Egyenlőség, Testvériség!!!
Szólj hozzá!

Tisza partján mit keresnék?

Facebook Tetszik
0
2009. április 11. - Cardinalis

Hát akkor haljunk bele. Hát akkor neki a láncos bottal, kaszával, kapával az életnek, jöjjön a pusztulás, jöjjön a dacos szerelem a halállal. Jöjjön, aminek jönnie kell. A reménytelenség lassú csárdása. Nagyokat döng a csalódottság mélybarna bőgője.

Magamat ringatom. Magamat forgatom. Magamat csókolom.
 
Mit látok benned, ha már az arcom sem. Mit látok benned, ha csillagtalan az éjszakám?
 
Csúfolj ki! Neves rajtam, nevezz szánalmasnak, nevezz törpének, szerencsétlennek! Nevezz aminek akarsz. Mert szájam sincsen, úgy üvöltök, szívem sincsen úgy szeretek és tüdőm sincs, úgy kapkodok a levegő után…
 
Szólj hozzá!

Sötétzsolozsma

Facebook Tetszik
0
2009. április 10. - Cardinalis

Nagypéntek előtt sötétzsolozsmával végződik a mise. Az oltárra helyezett gyertyákat szép lassan oltják el, közben zsoltárokat morzsolnak. Minden verssel közelebb kerülünk az áruláshoz, és a szenvedéshez. Minden vers mementó, hogyan hagyták el tanítványai a mestert.

A pap:

Kezdetben vala az ige és az ige testté lett… A mai napon ő mutatja be az áldozatot. A mai napon igeliturgia szól a templomokban. A mai napon leborulnak a vörösbe öltözött papok a tabernákulum előtt és felolvassák a Passió történetét… Felolvassák, hogyan veszi el a megváltó a bűneinket...
 
A művész:
 
C-moll zongoraverseny… Ezt hallgatom nagypénteken. Besüt a tavaszi napfény a szobámba és azon csodálkozom, miért nem csendesül el a világ? Miért nem hallgatnak el, miért nem szállnak magukba az emberek? Miért nem élik át, miért nem várják lélegzetvisszafojtva? Mit ér az ember hit nélkül? Mit ér csodák, misztérium nélkül? Mit ér az ember megbocsátás, empátia, szerelem nélkül? Ez az én keresztem, látni a földhözragadt sokaság sekélyes vágyait és csöndben sikoltani…
 
Az újságíró…
 
Ma brokkoli főzeléket ettem. Két tojás volt a feltét. Ezt sem kellett volna, de bevallom jól esett. Brokkoli főzelék… A kollégám tányérján két jóképű virsli gőzölgött. Beirdalva, apró zsírpöttyökkel díszítve… Két virsli… Apám mesélte, ezen a napon csak pattogatott kukoricát adott nekik nagymamám… A hit csak így épül be. A hit csak így lesz a mindennapi rutin része, ha néha le kell mondani érte valamiről… A lemondás… Az idő,  mondta a róka, a szerelmedre fordított idő. Én azt mondom a lemondás. Mert bizony a párválasztás erről szól. Nem kérsz már más gyümölcsből… Lemondasz más örömökről és egyetlen lélekhez fordulsz. Ezért jól kell megválasztani azt a lelket. Pontosan kell érezni, akiért vállalod a lemondást, vállalod; méltó hozzád és te méltó vagy hozzá…
 
Szkeptikus:
 
Qui prodest? Kinek az érdeke? Kinek az érdeke, hogy lemondj a földi életben hozzáférhető örömökről? Nincs jutalom, nincs túlvilági hátba veregetés… Elmúlás van, atomokra való szétesés… És egyáltalán mi van a csalódással, a rossz döntésekkel, mi van az emberi lustasággal, restséggel, mi van a számítókkal?
 
A reménykedő:
Mondottam ember….
Szólj hozzá!

Nagycsütörtök…

Facebook Tetszik
0
2009. április 09. - Cardinalis

Isten kegyelméből ismét érzem ebben a nagy világi koordinátarendszerben, hogyan állnak össze az apró fosszíliák - benne életem hitvány másodpercei - egyetlen, előremutató, aprólékos gondossággal kidolgozott alkotássá. Isten kegyelméből felidézem mi is történt, akkor, azon a napon Jézus Urunkkal a Getsemáné kertben. Széder-esti lakomát ült tanítványival, megünnepelték az Egyiptomból való szabadulást. Micsoda teher lehetett tudni, szörnyű kínok közt kell meghalnia  és előtte még egy asztalnál fog falatozni árulójával. Ennek ellenére, búcsúajándékként megmosta tanítványai lábát, beszédet mondott és ránk hagyta legnagyobb örökségét; Testének és Vérének szentségét…

Mert én az Úrtól vettem, a mit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret, És hálákat adván, megtörte és ezt monda: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlatosképen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, a míg eljövend.
 
(Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt első levele 11,23–26)
Nagycsütörtök a gyász napja. Ma estétől szombat estig elnémulnak a harangok, Rómába költöznek. Ma kezdődik a szenvedés, először a kétségekkel, árulással és sötét gondokkal, hogy aztán a Passió embertelen stáción végighaladva megszabaduljunk Ádám és Éva bűnétől. Ma kezdődök a szenvedés, hogy hétfőn büszkén mondhassuk: Jézus feltámadt. Hogy vele együtt mi is feltámadjunk. Vele együtt mi is feledjük minden kínunkat és csillogó szemmel elhiggyük a földi élet nemcsak sötét siralomvölgy, a kósza felhők alatt, nevetés, szerelem is jut nekünk.
 
Réges- régen ezen a napon, Nagycsütörtökön fogadták vissza a kitaszított bűnösöket. Réges- régen ezen a napon emelték szívükhöz a megbántottak, a csalódottak, a vétkezőket és a csalókat. Réges- régen ezen a napon nekem is járt volna feloldozás.
 
Uram! Megdöbbentő érzés ez. Megbántok valakit és talán már nem tőle kapom meg a feloldozást. Soha nem hittem, hogy a tőröm ilyen mélyen képes megsebezni valakit, nem hittem volna, hogy az ártatlannak tűnő játékszer a kezemben gyógyíthatatlan sebeket okozó, pokoli fegyverré válik…
 
És megdöbbentő az isteni kegyelem, ahogy a tavasz képében feloldozást, cinkos kacsintásokat küld nekem.
 
10 éve már, hogy ott álltam a Santa Maria delle Grazie templomban Leonardo Utolsó vacsorája előtt. 10 esztendeje már… A kép előtt, amelyen balról harmadik Júdás. A festmény előtt, amelyen Jézus drámai bejelentését merevíti ki Leonardo:
"Bizony mondom néktek, egyiktek elárul” (Szent Máté Evangéliuma 26,21)
Milyen fura, hogy a nevem napja 2009-ben Nagypéntekre esik. Ritka konstelláció. Az év századik napja lesz a fájdalom, a keresztre feszítés és a remény napja egyben. Ma úgy vagyok vele, egyszerre várom és rettegem a holnapot. Egyszerre szeretném tudni mi fog történni, mi ér véget, és mi kezdődik el holnap, Nagypénteken.
 
Bárhogy is lesz, Legyen meg a Te akaratod...
 
 
Szólj hozzá!

B. Gordon…

Facebook Tetszik
0
2009. április 07. - Cardinalis

Jack Goldmann bróker, fáradtan érkezett meg a Wall Streetre. Ma reggel különösen nagy volt a forgalom New Yorkban. Amikor kilépett a Sullivan street és a Nyugati 3. utca sarkán található apartmanjából, amely csak egy köpésnyire található a mezítlábas Washington Square parktól, még nem is sejtette egy örökkévalóság lesz míg végre lehuppanhat a monitorjai elé. Ezen a reggelen úgy érezte minden összeesküdött ellene. Miközben a fogát mosta, meglazult egy tömés a bal alsó hatosban, a haját sehogy sem sikerült emberi módon bezseléznie, az inge mellrészén pedig észrevett egy jól körülhatárolható szürkés foltot. Amikor kilépett az utcára a fülébe idegszaggatóan beleordított a reggeli csúcsforgalom; eltorzult arccal nézett szembe az ellenfelével, az új munkanappal. Nem csoda, hogy úgy érezte, bármire is szeretne felszállni, annak biztosan az orra előtt fog becsukódni az ajtaja. Jack Goldmann-t pontosan egy éve, tavaly április hatodikán hagyta el a barátnője. Azóta néhány próbálkozáson és félresikerült „on night stand”-en kívül nem sok remény termett számára a párkapcsolatok parlagfüves mezején. A jóképű, sikeres, szépreményű brókert tavaly ilyenkor hagyta el a karcsú, szőkésbarna hajú barátnője, aki a modellszakmában futott be villámgyors karriert. A vidéki lányt, az „elakarokérnivalamitebbenakurvaéletben” felsőbbrendűsége vezérelte. Céltudatos volt, átkozottul trendi, formás lábaival könnyedényen hódította meg a Nagy Alma dekadens kifutóit, ám a tökéletes idomai is eltörpültek a zöld szemei mellett. Ebből a szempárból olyan világmegvetés áradt hogy még a legpökhendibb, a saját neműkhöz vonzódó, divattervezők is meghunyászkodtak előtte. Katie ritkán mosolygott. Ajkairól soha nem hullott hízelgés, gyakran préselte őket össze szigorúan, amitől még vörösebbé és még kívánatosabbá váltak… Jack egy partyn ismerte meg a lányt. Jóllehet több mint 10 év volt köztük, rögtön megtetszettek egymásnak. A kapcsolatuk aztán Jack miatt ment tönkre, aki a nagy szakmai és érzelmi sikerek közepette egyszerűen úgy gondolta, Katie már soha nem fogja elhagyni és ezért beleszaladt néhány hülyeségbe. Csak akkor döbbent rá, mit is jelentett neki a lány, amikor már visszafordíthatatlanná vált a szakítás…

 
Szóval Jack ezen az elátkozott napon, nagyon nehezen látott munkához. Rossz szájízzel végezte el a napi rutinfeladatait, kedvetlenül telefonált az ügyfeleinek, hogy elterelje a gondolatait elmélyült a válságról írott elemzésekbe.
 
Már 11 óra volt, amikor a telefonján egy rövid üzenetet olvasott szolgáltatójától.
 
New prime minister elected (B. Gordon) in Hungary.
 
Jack Goldmann összeráncolta a szemöldökét. Mint a legtöbb amerikainak, fogalma sem volt, hol lehet ez az "éhes" ország, Hungary.
 
Talán valami egykori angol gyarmat - amit abból vezetett le, hogy az angol Gordon Brown itt is sikert aratott. A bróker gyorsan utánanézett az ország fizetőeszközének, majd kiadta a verdiktet;
 
 Buy forints!
 
A válságban lassan elmerülő Magyarországon, sőt az európai piacon sem értette senki, mitől erősödik a trendeknek teljesen ellentmondva a forint. Egy biztos, a rövid szöveges üzenetnek köszönhetően, több mint 10 egységgel kellett kevesebbet adni egy euróért ezen a napon.
 
Bajnai Gordon, Magyarország frissen kisütött miniszterelnöke, elégedetten dőlt hátra karosszékében. Egy hamiskás mosoly futott át gondosan borotvált, méregdrága after shave-től illatos arcán.
 
Mégiscsak jó érzés, ha a világpiacon is bíznak az emberben... 
 
2 komment
süti beállítások módosítása