Turista vagyok ebben a világban, csak egy bámuló turista, aki nem tud mindent megnézni, nem tud mindent kipróbálni és nem tud egyszerre mindenütt ott lenni. Mintha mindig lemaradnék a kukoricatörésről és nekem már csak a tallózás jutna. Mintha egy lekésett ebéd után az elmosogatott tányérokról kellene megállapítani, milyen lehetett a Wellington bélszín íze. Turistának születtem. Mégcsak nem is  olyan hátizsákos, „történjenakármimegyek” turistának, csak amolyan falusinak, olyan kis vidékinek...

 

ui: Egyébként is sokáig csak a szalámi jutott eszembe a turizmusról…

 

Nagymamám a kórházban. A fránya sérve vacakol. Műteni nem merik, közben pedig ez a gyermekfej nagyságú átok ezer problémát okoz. Rossz látnom, ahogy a sebészeti tömb harmadik emeletén a 303-as szobában kedves, de nagybeteg nénik között ott fekszik az én nagymamám is. Mára ugyan jobban lett, de a sebészek időről-időre azzal rémisztgetnek, hogy ideje kifenniük a szikéjüket. Ilyenkor árnyak és homály fut át 32 éves arcomon és azt remélem, egy kedves infarktus, egy szélütés vagy mittomén miféle gyors elmúlás látogat majd meg és nem egy krónikus belgyógyászat elfekvőjében mormolom majd az Urunktól kapott imákat, míg meg nem érkezik az igazi megváltás. Persze azt mondják, az történik az istentelennel, amitől retteg…

 

Húsvét… Elmúlt ugyan, de soha ennyire nem érintett még meg. Többek között Bozorády Zoltán evangélikus lelkésznek köszönhetem, hogy a keresztre vetettem lelki szemimet és igyekeztem odafigyelni, mit üzen nekem az ünnep, mit sugall, mire tanít. Aztán lázadtam is. Volt pillanat, amikor hitehagyott voltam, mérges és tehetetlen. Föntről nézve inkább szánalmas és ostoba. Micsoda hullámvasút az élet Uram. Micsoda játék ez az eleve elrendeltetéssel, genetikával és legyőzhetetlen ösztönökkel megspékelve…

 

Bajnai… 2007 augusztus 20-án járt Nyíregyházán. Dög meleg volt. Délután adták át a felújított Ungvár sétányt. Miközben a 10 emeletesek betonkemény oldaláról fülsértően pattantak vissza a szavak, ő furán, mintha szánalommal vegyes érdeklődéssel szemlélte volna a nyitott ablakokban fürtökben lógó embereket. Nézte a hegynyi tízemeleteseket és azt olvastam ki a szeméből, ő bizony nem tudna itt élni… Azt mondja csak egy évre vállalta. Nem jó kommunikáció. Miniszterelnök Úr! Ne egy évre vállaljon. Nem kérdem én hószínű vagy fekete, ha van megoldás a kezében, ha bátor és szembe mer nézni a kihívásokkal. Azonban, ha maga amolyan Döbrögi féle, aki a libát csak halva és sülten szereti, akkor már most mondom a nép igazságosztó fiai, háromszor fogják ezt magán és a szakértőin elverni...

 

Most még talán türelmes a nép. Most még vicsorogva, de hajlandó adni a vérét, de a véget szimatolva minden jószág megbolondul… Jegyezze meg kérem; vannak indulatok, amivel nem jó kesztyűt húzni és vannak indulatok, amelyek kontinenseket rengettek meg.

 

Vigyázó szemimet Párizsra vetve kiáltom: