Itt ma mindenki amerikai… de úgy látom, azért vannak itt délamerikaiak is… - ezt a bon-mo-t a humorista Sándor György vetette papírra. Sokat mosolyogtam rajta. Átérezve benne az észak-dél örökös háborúját. A gazdag nagybácsi lenéző mosolyát. Az imposztor államok gőgjét, a szegény földikkel szemben. Csak a pénz, csak a hatalom. Csak az ami a szívnek nem fontos…
Egy kontinens fele a gondolatom tárgya. A nem annyira fényesebbik. A nem annyira óhajtott, a problémás… Az ahol talán embernek sem kellene lenni. Csak nagy ritkán. Mint egykor. Olyan tisztaszobát kellene varázsolni belőle, ahová, ha belépünk, levesszük a cipőnk és keresztet vetünk…
Nekem Dél-Amerika álom. Az Amazonastől- Patagóniáig egy nagy végtelen álom. Egy mesés utazás. Ahol penicillin terem az erdőben. Amelynek szigetvilágán Darwin detronizálja az embert és hozzánk vágja, beszélő majmok vagyunk.
Dél-Amerika… a legfrissebb hírek szerint maga a pokol. Rosa Flores kolumbiai pokla. A tequila megyéje, a mexicana Jalisco, pedig a legújabb pestis, a sertésinfluenza pokla.
Hol vannak már rioi favella-ák? Hol van a mexicovárosi nyomor? Hol van a lombiktársadalom riasztó modellje. Hol van az argentin államcsőd?
Már nem ez a téma. Nem a trópusi erdők pusztítása. Nem az olvadó gleccserek. Még csak nem is a Dakar, amely idén a tengeren túlra költözött… Fából Vas Marika…
Félelem és rettegés… Félelem, betegség. Vér… Itt a Bujtosi tó partján, ahol minden olyan nyugodt, ahol tegnap a békáim soha nem halott szimfóniát brekegtek a májusi éjszakának.
Állj meg világ, szállj le világ, soha nem érünk utol…
Bátornak kéne lenni. Kolumbusznak kéne lenni. Armstrongnak kéne lenni. Gagarinnak. Kittembergnek, Kőrösinek, Hemingway-nek, Einsteinek, Tellernek vagy legalább Dr. Jekyllnek… Vadásznak, felfedezőnek, őrült tudósnak, kisistennek. Megmenteni a világot és boldognak lenni a szomorúfűzek alatt…
