Még kellene írni Nyíregyházáról. Arról, hogy a felvételin János Zoltán elé merészeltem letenni az Élet és Irodalom egyik számát, amiben Ladik Katalin a versemet dicsérte… Akkor már szerelmes voltam a városba. Szerelmes az egybefüggű, zöld terek és terecskék városába. Szerelmes a főiskolába, a Sóstói…

- Ki fogom kötözni! Érti! Ha így folytatja, ki fogom kötözni! – mondta az irgalmatlan nővér, és Szindbád olyan apró lett, mint a mesebeli Babszem Jankó. Apró, csepp, senki, és semmi, csak egy jelentéktelen sóhaj. Arra ébredt, hogy a fele királysága odalett. Egy ágy ejtette foglyul, őt aki csak akkor…

Mi változott? Hogy már nincsenek egyszemélyes, privát álmok. Nincsenek öntelt, önző magánhangzók. A legénylakás steril magányát egy különleges lámpa ragyogja be. Tudod, olyan ez, mintha egy angyal anyatejjel permetezne, és a gyermek friss, ébredő illata, átjárná a lelked. És az ábrándok…

Dodi jegyet is vett rá. Aztán öten mentek el, köztük Hajnalka is. Csak én nem, mert szokás szerint forgattam. Hajnalka úgy jött ki a moziból, hogy rimánkodott; ezt a filmet látnom kell. A Jóreménység szigetet. Nagy, szélesvásznon, nem otthon, bármilyen nagy, és részletes az OLED… Aztán az élet úgy…

A protestánsok, meg az ortodoxok vitatják, mi katolikusok úgy tartjuk, hogy az eső pápa mégiscsak Péter volt. Péter, aki néhol ellentmondásosan viselkedik, ellenzi, hogy bárki lábát is megmossa az Úr, és akitől Jézus háromszor is megkérdezi szereti-e? Ám úgy jön ki a lépés, hogy mire a kakas hármat…

  "Reám néztél s én mindent elejtettem. Meghallgattál és elakadt szavam." Gyermekké tettél. A kórházba ébredtem, a született ficsúr, és a drága parfümbe mártott hiúság helyett pelenkát és pittyegő ketyeréket kaptam játékszerként és könnyedén, fütyülve elvetted az eszem. Bár mit számít, sok úgy sem…

Kereng egy videó az interneten; egy déli, pálmafás országban (államban?) egy STOP tábla tartóoszlopában addig nőtt az ég felé egy fácska, amíg ki nem tört a kényszerű csőfogságából és aztán hajrá, nekiállt lombot hajtani. Tudom, az élet már csak élni akar. A leglehetetlenebb helyeken a…

- Tudod, félúton meggondolta magát a Jóisten. Egyszerűen rájött, nem vihetnek még el… - mondom és mosolyogsz. Folytatom. - Tudod, már a fél oldalam átkerült a másik világba. Tetőtől-talpig. Aztán, meggondolták magukat. Az isteni kegyelem már csak ilyen, megszántak. Megkönyörültek rajtam. Egyszerűen…

Azokra gondolok, akik ma arra ébredtek egy kórházi ágyon, hogy az egész életük megváltozott. Azokra, akiknek most derült ki lebénult a kezük, lábuk, akiket hirtelen ágyhoz láncol a sors, akik sokszor azt sem tudják majd, hogy hívták őket évtizedekig. Fiatalokra és idősebbekre, akikhez nem kegyes a…

Nézem az "Ez itt a kérdést?" és hümmögök. Gulyás kackiás, már megjelenésénben is konzervatív arculatával tesz fel a kérdést, meddig nyújtózkodhat a művészi szabadság, mi az ami már a szabadosságot kísérti? A témát egy svéd LMBTQ fotográfus tevékenysége szolgáltatja, akinek a blaszfémiáig jutó Jézus…