Mi változott? Hogy már nincsenek egyszemélyes, privát álmok. Nincsenek öntelt, önző magánhangzók. A legénylakás steril magányát egy különleges lámpa ragyogja be. Tudod, olyan ez, mintha egy angyal anyatejjel permetezne, és a gyermek friss, ébredő illata, átjárná a lelked.

És az ábrándok halványkékje, zsengezöldje festi meg a legbensőbb szoba falát. Reggel eljövök, de már mennék is vissza, mert el sem mentem mellőle. Küzdök a szavakkal, küzdök. Olyan könnyen mondtam meséket. Most majd ki kell találnom a szavak helyett, lágy mosolyokat, magunk nyugtató sóhajokat, az édesen túlmutató öleléseket…

Ez egy lassúbb, megfontoltabb élet. Benne van már, a túloldal kemény üzenete, de benne az elfagyott ág akarata; rügyezni kell, hajtani! Nem ott, ahol tervezted, de ott ahol tudsz, ott ahol megmozdul benned az élni akarás, a látni akarás, a szeretni akarás…

A könnyek helyett nevetés tölti be a szobát. Te alig látsz még kicsi, én meg kezdő vagyok a jobb oldalamban… De fogjuk egymás kezét! Akkor meg?

Hunyd csak be a szemed! Érzed? Repülünk!