Hetekig néztem a szobám ajtaján keresztül, hogy a szomszéd korteremből egy fiatal srác, mosolyogva, - segítség nélkül -, "kotor" egy kerekesszékkel. Kotort, mert nem a kezével hajtotta magát, hanem a lábával. Boldogan kocsikázott azután, hogy egy bolond, decemberi éjszakán majdnem meghalt, csak mert…

Két éve bejutottam a szigorúan ellenőrzött vonatok és repülők városába, Párizsba. Forgattunk. A Covid miatt szinte üres volt a "vágyak netovábbja"; a turistáknak tilos volt, aki pedig megtehette, kihasználta azt, hogy akár távol a ragályos nyavalyától dolgozott, az internet segítségével. Három,…

Azt kérte tőlem a "szakember", hogy írjak valamit. Őszintén. Kendőzetlenül, ahogy a szavak kiperegnek belőlem. Mesélek. Néhány hete annyi örömöm akadt, hogy a kórház ablakából szabad, önfeledt, egészséges galambok röptét bámultam megkönnyezve a szabadságukat. Akkor még csak álom, és Hajnika…

Ordít a socialmedia, hogy a két évig tartó pandémia, meg az orosz-ukrán háború után megérkeztek az idegenek! Az amerikaiak ugyanis most már rettentő magas szinten sem tagadják, hogy lelőttek négy valamit, és ebből kettő esetében az sem zárható ki, hogy földönkívüli repülő izék voltak. Kettő meg…

Mielőtt túlmisztikálnánk egy biológiai lény létezését, körbe kell tekintenünk a világban. Körbe kell néznünk a bolygón és látnunk kell az analógiákat és a különbségeket is. Ma, amikor néhány hét téli szünet után újranyit a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház és művész, de még a ma esti csodára…

Kettőezer-tizenkettő őszén egy Merlot-tal kezdődött az ismeretségünk. A debreceni Numero Uno étteremben szerepelt az itallapon. Az első korty után meg is jegyzetem magamnak a borászt: Kúcs Gyula. Akkor még fogalmam sem volt, hogy tíz év után a tehetséges fiatalember szakít korábbi társával Sauska…

Néha ki kell szállni az életünkből, le kell dobni a bőrünket és mint semleges kommentátor elbeszélni, hogy mit látunk, különösebb érzések nélkül, már-már a közöny határát súrolva, a részrehajlás egyetlen apró, jelentékeny, sóhaja nélkül… Nézni az embert. Nézni magunkat, egy egészen jelentéktelen…

Idegeneket keresünk a világegyetemben, közben minden reggel úgy ébredünk: ki ez az ember a tükörben? Érzéseket kergetünk, miközben egyetlen apró, remegő, magányos érzést sem öleltünk még magunkhoz, hátha az öleléstől a szeretettől, megnő, és akkor majd ő ölel minket magához… Távoli csillagok felé…

A rendszerváltás környékét pulyaként is pezsgő, fordulatos, optimista éveknek látom. Volt benne valami gyermeki naivitás, valami esetlegesség, sok illúzió, meg ártatlanság, hogy a múlt hibáit könnyedén ki lehet javítani. A kilencvenes évek gyermek és ifjú fejjel csodálatosak voltak. Az én világom…

A február már nem tél, ezzel bíztatom magam. Kinövik a napok a sötétséget; nyurgulnak, legyőzik a végtelenül kormos estéket és a seprűre vetkőzött fák körül lombforma glóriát káprázik a szem. Mágusok csontra vetkőzött ágak közé bámulnak és éjjeli menedékre térő varjak rút nyelvéből fejtegetik,…