Néha ki kell szállni az életünkből, le kell dobni a bőrünket és mint semleges kommentátor elbeszélni, hogy mit látunk, különösebb érzések nélkül, már-már a közöny határát súrolva, a részrehajlás egyetlen apró, jelentékeny, sóhaja nélkül…

Nézni az embert. Nézni magunkat, egy egészen jelentéktelen napunkat, a reggeli ébredéstől, a reggelin át, az emberi kapcsolatokig. Nézni, az embert, aki eszik, iszik, dolgozik, telefonál, megy, jár-kel… És nézni azt, hogy mit visz magával, mi van mélyén a szívébe, alaposan megtörölgetni majd górcső alá venni az érzéseit, álamit, vágyait.

Engem nem érdekel a boldogságod… Csak az érdekel, hogy élted meg a bukást, a sikertelenséget, hogy másztál ki a slamasztikából, hogy álltál fel, hogyan lettél újra önmagad!

Nem érdekelnek a derűs napjaid, csak azok, amikor álltál az esőben, hóban, fagyban, amikor semmi sem sikerült, amikor azt érezted, te vagy az a hidrogénatom, akitől az egyetlen elektronodat is elvették!

Mutasd meg a hegeket, megmondom ki vagy! Mondd el, mi fáj, mi nem gyógyul benned, mikor kell elővennem a legjobb borom, ott kezdjük, ahol más abbahagyná. Ott, amitől nő a gombóc, amitől csuklik a hang, amitől újra mutálni kezdesz, mint egy gyerek…

Mondd el a titkaid, a szégyeneid, mondd el, amit másnak nem mernél. Mondd, mibe keveredtél, és aztán hogyan törölted meg magad…

Az a szép, amikor olyan őszinte leszel, mint egy gyerek, az a szép, amikor simán küszködsz hangokkal, szavakkal, mondatokkal. Amikor nem lesz kerek a beszéd, csak suta, csak épphogy érthető…

Van egy ismerősöm. Minden tüntetésre eljár. Mindenfélére. Most éppen a debreceni akkumulátorgyár ellen tüntet. Aztán hazamegy és a Face-en elküldi a tüntetőket a sunyiba, hogy bolondok, hogy bolsevikok, akik nem akarják, hogy Magyarország sikeres legyen. Imádja, ha valami ellen lázadhat. Aztán, amikor hazafelé megy elsírja magát, mert nem tudja, kinek van igaza. De a tüntetést szereti. Ott ordít, kiabál. Ő a legvéresszájúbb, ő fröcsög a legjobban, cifrán, hosszan káromkodik, olyankor földöntúli gyönyört érez. A legcifrább szavaktól önti el a legtisztább boldogság. Egyszer egy nyáron elment a Pride-ra. Apácának öltözött, majd időről-időre mutogatni kezdte, hogy a ruhája alatt nincs semmi, csak a férfiassága. Egyszer csak meglógott a tömegből. A kocsijában átöltözött, ledobta magáról a fityulát, a parókát, majd bakancsot, fekete farmert és fekete pólót húzott, és a kordonig, a rendőrökig tülekedett. Ott aztán rázendített: „Mocskos buzik! Mocskos buzik!” 

- Nem lehet tudni kinek van igaza? Azt meg végképp, kit szeret az isten... Lehet a nácikat, lehet a buzikat... Ilyenkor Pál vagyok, a damaszkuszi úton... - magyarázza. Nézek rá. Nettó bolond és zsigerből ömlik belőle a blaszfémia. Jó, hogy csak távolról ismerem... 

Van egy ismerősöm. Swinger klubba jár a feleségével. A neje nem tudja, hogy egyszer a férje megcsalta. A pasi így vezekel. Elviszi a klubba a feleségét és nézi, hogy mások magukévá teszik az asszonyt. Távolabbról nézi, ahogy hozzáérnek, ahogy használják a nő testét. Olyankor sírni kezd. Majd közelebb megy és mosolyog, mintha mi sem történt volna…

Van egy ismerősöm. Horgász. Jó horgász. Ért hozzá. Szerencséje is van. De soha egyetlen halat sem vitt még haza. Kifogja őket, a szákban tartja a halait. Estig. Egyszer-egyszer kivesz egyet. Főként az aranykárászokat szereti. Végigsimítja a kezét a nyálkás pikkelyeken és elmondja a három kívánságát. 42 éves, de egyszerűen hisz abban, hogy egy aranyhal teljesíti a kívánságait. Szentül hisz benne.  

Van egy ismerősöm. Alkudni szeret. Kijár a Búza téri piacra és mindenre alkudik. Felbosszantja az árusokat. Blődli összegeket mond, toporzékol, cigánykodik. Mondja a magáét. Valaki, mindig megsajnálja. Pedig kőgazdag. Aztán viszi haza a hóna alatt az embertelenül lealkudott árut. Olyankor mindenkinél boldogabb…

Van egy ismerősöm, aki imádja a könnyeket. Moziba jár. Mindig elolvassa, hogy melyik filmen lehet sírni. Arra vesz jegyet. És nézi az embereket, akik könnyeznek. Olyankor azt érzi, hogy ezen a bolygón nincs nála boldogabb. Egyszer el is vétette a sulykot. Egy nő ült mellette, akinek a valami romantikus filmen patakokban hullott a könnye. És nem bírta tovább, hozzáért a mutatóujjával nő arcához, majd azonnal lenyalt a könnycseppet. Azóta nem engedik be a moziba…

Van egy ismerősöm. Mindent meg kell kóstolnia. Mosóport, májkrémet, akciós narancsot. Bejár a szupermarketekbe és mindent kibont. Egyszer egy flakon hypót is kibontott, majd beletolta az ujját és lenyalta. Orvoshoz került. Nem lett nagyobb baja, de bent tartották megfigyelésen. A végén nevetve mondta; „megérte”…