Két éve bejutottam a szigorúan ellenőrzött vonatok és repülők városába, Párizsba. Forgattunk. A Covid miatt szinte üres volt a "vágyak netovábbja"; a turistáknak tilos volt, aki pedig megtehette, kihasználta azt, hogy akár távol a ragályos nyavalyától dolgozott, az internet segítségével. Három, rendkívül hűvös, de csoda napot töltöttem a romantika és fények városában, ahol esténként nagyokat unatkoztak a Moulin Rouge táncosnői. Este hétkor minden bezárt és csak a rendőrök élvezték a kivilágított turistalátványosságokat... Két év telt el... Most a logopédia, tornaszoba, és az ergoterápia közötti "roppant" távolságokkal küzdök... Nap mint nap... Párizs, a Szent Mihály útja, meg a füstös, furcsa vers is Adyé marad...A remény azonban az enyém! Hogy talán ez a vérzéssel tarkított, sebesült, nyírségi agy is felfogja majd; gyermek születik! A miénk! Az enyém. Is.