Elsős gimis lehettem, amikor elkezdtem olvasni Merlétől, A Mesterségem a halált. Annyira belemerültem, hogy amikor csak lehetett, még a suliban is faltam a regényt. Orán is kockáztattam. Tudtam, ha észreveszik, elveszik tőlem és a szigorúbb tanárok karóval jutalmazzák az irodalmi buzgólkodásom. Ennek ellenére két példányt is cipeltem belőle, mert ugye ki tudja. Kósáné tanárnő, biológia órán el is vette az egyiket. Persze azonnal elővettem a másik kiadást és óvatosabban, fel-fel nézve, de folytattam az olvasást. Mai napig sem tudom eldönteni, hogy azért húzta el a száját és jegyezte meg - ilyen borzasztó című könyvet nem szabad olvasni, - mert nem olvasta, vagy éppen fordítva…
Rudolf Hoess, már- már hihetetlen története mai napig itt zakatol a fejemben. Édesapám adta a kezembe és én egymás után kétszer is végigolvastam.
A Holocaustról egyébként először apai nagyanyámtól hallottam. Ő mesélte, a zsidók már a bibliából tudták, „tüzes” borzalmak várnak rájuk, de nem sejtették, nem is sejthették a KZ gázkamrákat…
1986-ban, Krakkóból, Kis Polskival indultunk Auschwitzba. Esett. Április eleje volt, hűvös, csapadékos tavasz. A bejáratig jutottunk. Láttuk a táblát. Arbeit macht frei… Aztán apám meggondolta megát. A 10 éves fia álmát jobban féltette, minthogy a kíváncsiságának teret adjon. Talán jól tette. Talán… Visszafelé arról mesélt, nagyapám a pajeszes, gabonkereskedő kis Polacsekkel meg vetélytársával, a nagy Polacsekkel is barátságban volt. Mindkét családot Auschwitzba hurcolták. Nagyapám tisztelte a zsidókat és nem értett egyet a deportálásukkal. Bár 1944-ben ő nem is láthatta, hogyan terelik össze a csendőrök a nyírbátori zsidókat, mivel valahol a Kárpátokban, határvadász törzsőrmesterként védte a hazát…
Mindezt azért írom le, mert nem értem és fel is háborít, mit akar az néhány zsidó család, aki most úgy döntött, Amerikában beperli a MÁV-ot, mert a vasúttársaság akkori dolgozói "szemtanúk szerint, aktívan" közreműködtek a magyarországi zsidóság kínzásában, deportálásáában és elpusztításában. A követelésük számokban kifejezve is meghökkentő: 1,2 milliárd dollár!
Engem mégsem az 1,2 milliárd dolláros kártérítés háborított fel. Nem a hatalmas, az államháztartás szempontjából sem mellékes összeg. Még az sem érdekes, milyen algoritmus segítségével számolták ezt a summát. Nem a matematikai, közgazdasági, meg mittomén milyen vonzata érdekel. Sokkal inkább az, hogy a magyar állam tulajdonában álló gazdasági társaságot (és indirekt módon így Magyarországot), 65 évvel a világháború lezárása után, kívánják falhoz állítani.
Nem érdekel ki, nem érdekel mikor, és hogy miért!?! Komolyan nem. Tisztelem, becsülöm a zsidóságot. Eszükért, a kiválasztottság bizonyosságáért, az összefogásukért, a bizonyított zsenialitásért. Tisztelem, de ez a kártérítési pert, én akkor is faragatlanságnak tartom, mert úgy gondolom, ha igazat ad nekik egyetlen bíróság is, akkor ezzel minden ma élő magyar ember, kisded és aggastyán egyformán bűnössé válik. 65 év után kiderül, mindannyian aktív részesei lettünk a deportálásoknak. Atyáink(?), a nácik(?), nyilasok(?) bűne miatt, mi lakolunk meg, az amúgy is megroggyant közös kasszából egy képtelen összeget ki kell izzadnunk, csak azért, mert több mint fél évszázad után valakik ebben iszonyatosan nagy bizniszt látnak.
És ez az ami felháborít! Az üzlet. Az elhunytak, a megalázottak, a megölettek, megnyúzottak bőrén kezdeményezett beteges, pokoli, gazdasági játék. Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy a magyar államot, 65 év távolságból ilyen mértékű kártérítésre lehet kötelezni, csak azért mert néhány jó szimatú ügyvéd, ebben bizniszt lát? Ugye nem? Ugye nincs kollektív bűnösség? Ugye nincs jogfolytonosság a Nyilas uralom és a mai demokrácia között. Ugye a Hágai Nemzetközi Bíróság is tudja, azóta nálunk rendszerek dőltek meg, átalakult a világ és generációk nőttek fel, akiknek semmi, de semmi közük nincs a II. VH-ban elkövetett borzalmakhoz.
(Ugye nem egy programozott perről van szó, hogy így tartsák sakkban a szélsőjobb felé elmozduló, egyébként korábban "csak" konzervatív szavazókat? Ugye nem egy politikai játszma 10 milliós statisztái vagyunk? Ugye nem lehet beperelni 2010-ben a MÁV-ot, amely egy szerencsétlen ország, elátkozott, de másnak ártani képtelen gazdasági társasága. Ugye nem így akarják rávenni a kormányt, hogy értékesítse a nemzeti vasúttársaságot? Ugye nem?)
És most ne menjünk bele, hogy hiszek-e vagy nem hiszek a Holocaustban. Hiszek! Ne firtassa senki, miként vélekedek az antiszemitizmusról, mert megfogom a grabancát és a ráförmedve vágom az arcába: nem vagyok antiszemita!!!
Őszintén gondolom, ha egyetlen embert is meggyilkoltak valami pokoli eszme miatt a nácik vagy bárki, akkor volt holocaust és nyíltan felvállalom, nem szívesen tartózkodom olyan emberek társaságában, akik vallási, felekezeti, hit alapon vagy éppen bőrszín, eszme szerint képesek megkülönböztetni egymástól embereket. De ez nemcsak a nácikra, sztálinistákra, ortodox kommunistákra és egyéb ördögfattyakra vonatkozik.
Éppen ezért senkitől sem sárgától, sem feketétől, sőt fehértől, moszlimtól, zsidótól, kereszténytől sem fogom elviselni, ha bántja a magyart, ha igazságtalanul szorít a falhoz, ha visszaél a jóhiszeműségemmel, ha a villogó dollárjelekkel a szemében átverni, befeketíteni készül.
Isten gyermeke vagyok: áldott vagy átkozott, egyre megy. Minden mást, ami sérti a létezésem, tudatom, hitem, magyarságom, kikérem magamnak!
