Mint egy darab kavics, egy szerencsétlen kődarab zuhanok. És ennyi az élet: átzuhanunk ezen a felemás naprendszeren. Átzuhanunk és közben ha szerencsénk van megpillanthatjuk a napot, talán még élvezzük is… Nevetséges ez a mono- és melodráma. Nevetséges, mert ebbe a kútba én magam ugrottam. Ebbe a kútba én vetettem magam. Most pedig nézhetem a mélyből, a hideg vízből, áthajol-e valami jótét lélek a kút káváján. Ráadásul aranyhajú angyalt várok, egy gyöngéd, mosolygós angyalt, aki nem akar megváltoztatni, aki tudja, a magányos farkast nem is lehet. Csak idei-óráig viselem el a törődést és a simogatást. Még ember nem volt, akit akkor és ott, abban a minutában mindörökké kívántam magamba szívni és magamhoz láncolni. Bár utólag mindig okosabb vagyok. Rühes, tetves, gubancos bundájú, tohonya csikasz ez vagyok most, a Holdra nézek és vonítok.   

Soha ilyen közel nem éreztem magam Jézushoz, mint a mai nagypénteken. Valahogy a fények is segítettek, a felhők sűrű könnyei, a záporeső. A felázott tavaszi föld szaga, szomorúfűzek a Bujtosi partján és a közönyös suhanó, pöfögő autók, keserű arcú emberek, mandulamag-mosolyok.

Ez itt a Getsemáne kert, ez itt az Én-Golgota, ez itt az én-kereszt. Latrok latra, éhesen, böjti gyomor és zuhanó vércukorszint. A magyarázat egyszerű kémia. De, ahogy a szerelem sem lehet egyszerű molekulaiskola, úgy az én hitem, az én megváltásom, az örök kereszt, nagypéntek sem vethető papírra.

Sóhajnak beillő szózat: túlélsz pöcök…  

És mindezen túl a társas poklok bugyrai. Kit szeretsz? Kit szeretek? Titok… A szívemben ott van Jézus mutatóujja, de a lelkem parlagfű mező… A lelkem kupleráj, piros lámpával, kéjhölgyekkel és nyomdafestéket nem tűrő orgazmus melódiával. A fejem a mennyországban, de az altestem nem engedhetik be oda. A lányok angyalok, nekik a mosdó csak szépítkezésre szolgál. Sokáig hittem, hogy náluk minden másképp van összerakva. Aztán csalódtam, mert gonoszságban, simanyelvűségben, kettős játékokban, könyörtelenségben, kegyetlenségben senki nem tudja felülmúlni a nőket. A nők fúriák, démonok, szirének. A nőkben nincs irgalom, a nőkben nincs semmi férfi… Hány keresztre feszítettem már fel magam, hányszor térdepeltem és hányszor ragadta a térdembe az apró éles szilánk, aszfalt, amit elém dobáltak… Hányszor álmodtam megváltásról, bűntelenségről. Hányszor álmodtam, ismerős kopogásról, szuszogásról, nevetésről, érintésről…

Az esélyek felettem már csak izgalmas csillagképek. Minden este kiülök az ablakba és gyönyörködöm abban, hogy mennyire elérhetetlenek.

Uram! Az én megváltásom talán egy nyári éjszaka Dombrádon, amikor a smaragd csillagok belehullnak a rozé-fröccsbe…

De nehezen maradok csendben.  Jézus a sírban, vére átüt a leplen. A világ nem is tudja, mi történt, nem fogják fel. Ahogy ma sem. Csak néhány beavatott lelke lázad, de a gyász erősebb.

Et ressurexit tertia dei…    

Nem vagyok jó böjtölő, a húsvétban is magát a hús vételét szeretem. Nullás vércsoporttal valami ősi ragadozóhoz vezet vissza a genetikai állományom. Lehet, hogy túlzás, de sokszor a nőkben is csupán a habzsolni való húst láttam. A húst, amiben el kell veszni, amit csókolni, harapni és nyalogatni kell. Hányszor figyeltem, hogy a lányok márvány bőrét, hogyan hálózzák be az erek. A „kék erezet” hogyan szállítja a fejbőrtől a legkisebb lábujjukig a tápláló és lázító vért. Ó hogy elkalandoztam néha, miközben nyelvösvényeket fedeztem fel a nyakukon. Milyen mélyen belénk van vésve: szaporodj! Meglepődtem, amikor Fábri Zoltán az Ötödik pecsétben, a nyers hús és a magát  felszolgáló nő allegóriáját festette meg, közben pedig a szürrealizmussal flörtölő Bosch szörnyetegei tűnnek fel, csak úgy odadobálva.

„Isteni szája van a dögnek,…csak a karajt észre ne vegye! A szegyet azt viheti, de a karajhoz semmi köze, azt nem adom oda semmiképpen.

Pedig az önként vállalt böjt a legmagasztosabb dolgok egyike a világon. Az empátia, a hit, a kereszténység csúcsa, amikor a lemondás, az együttérzés jobb, tisztább emberré tesz. Olyan ez, mint a cölibátus, megfosztani magad valamitől, valakiért. Sőt a vegytiszta szerelem is ilyen szerintem. lemondani magamról, valakiért. A gyermekvállalás is talán…

Vegytiszta szerelem. Ó, nem a testiség, nem a nedves csattogás, nem a testek öröme. A vegytiszta szerelmet, nem lehet holmi nyálkahártyával beszennyezni. Olvassátok Dali emlékiratait. Hogyan maszturbált egymás után hatszor is az iskola budiján, hogy aztán bűnösnek érezze magát és hányingert kapjon a veszélyes testiségtől…

De a böjthöz nem elég undorodni. A böjthöz kevés vegetáriánusnak lenni. A böjthöz egy vadállat kell, aki szinte belehal a hús nélküli percekbe, akit gyötör a láz, akit hajt a vére! Az igaz szerelem átéléséhez egy lator kell, egy mocskos, tékozló fiú, aki olyan mélyere jutott hogy onnan már egy angyal sem találna talán vissza. Egy kormos, csapzott, remegő angyal kell, akinek beleégett a szemébe a bűn! Akinek a kezébe adta az isten a szerelmet és egyetlen éjszaka alatt képes volt eljátszani! A böjthöz egy ilyen elesett angyal kell!!!

Mi a kedvenc ételetek??? Mondjátok barátaim! Mondjátok! A netpincér szerint az Újházi tyúkhúsleves és a töltött káposzta vezeti a listát. Ti mivel töritek meg a böjtöt? Mivel ünneplitek majd Jézus a Krisztus feltámadását. Mivel emlékeztek meg az istenről, aki elvette a bűneink és értünk feszíttetett meg???

Nagyanyám féle finoman füstölt és pácolt sonka, sárga túró, póréhagyma. A sonka levében főtt tojás és kolbász… Nyakunkon az ünnep, véget ér a böjt! Veled , róladálmodnak a predátorok…   

Non est volentis, neque currentis, sed miserentis Dei.

Barátaim! A gazdasági világvilágválság kirobbanása után néhány nappal radikális lépéseket, határozott fellépést, nem csak tüneti hatáskezelést követeltem a politikusainktól. Most a demokrácia egy sötétebb, morálisan enervált periódusában, ismét az ország demokratáinak összefogását, a józan, művelt, felvilágosodott, a múlt hibáiból tanulni képes „okos ember(ek)” összefogását sürgetem.

Ez a felkiáltás, vagy inkább Kasszandra levél, bármennyire hihetetlen, egy elfogyni, letűnni készülő aranykor utolsó előtti jajszava. Ez a bináris felkiáltójel, a Götterdaemmerung közeledtére figyelmeztet, arra, hogy az alkonyra váró fenevadak, már a kertek alján várják a legsötétebb éjszakát.

Barátaim! Nem várhatjuk meg, míg az országban vegetáló demokratákat egytől-egyig kiírtják, mint a Jedi-lovagokat, nem várhatjuk meg, mint ahogy a hanyatló Rómában tették a polgárok, a törékeny, bakfis Respublikát szétcincálni.

1.       A demokraták nem engedhetik, hogy az ország sorsáról továbbra is kontraszelektált, korrupcióra hajlamos, levitézlett, megélhetési, magukat polihisztoroknak hazudó politikusok döntsenek.

2.       A demokraták nem nézhetik tétlenül, hogy a pénzen nőtt hatalom, minden klasszikus értéket pokolba taszítson.

3.       A demokraták nem asszisztálhatnak a politikai Taigetosz működtetésben, ahol az önálló arculattal rendelkező, gondolkodó elemeket egyszerűen ledobják a sziklákról és az arctalan, szürke kádereknek biztosítanak megélhetést.

4.       A demokraták nem tűrhetik, hogy szélsőségesek, ordas eszmék, örült ideológiák váltsák fel azt az álmot, hogy a Közép-Kelet Európában is lehet szociáldemokráciát építeni. Olyan szociáldemokráciát, ahol az állam nem kíván paternalista Arany Atyácskaként túlgondoskodni és nézetit ráerőszakolni a választópolgárokra.

5.       A demokrata undorodik attól, ha nincs választási lehetősége, ha a mérsékelt liberalizmust sárba tiporják, ha megmondják, mit tehet és mit nem, ha mások mondják meg, meddig terjedhet a látóköre.

6.       A demokrata kineveti a magukat megváltónak tituláló, önjelölt isteneket. A demokrata tiszteli a történelmi egyházakat és tudja, egy isten van, ezer és ezer arculattal… A demokrata nem hiszi, hogy van most az országban egyetlen vátesz, aki majd önmaga lehet a Seregek Tejhatalmú Ura.

7.       A demokrata a baloldalnak túl konzervatív, a jobboldalnak kommunista. A demokrata, hisz a népfelségben, hisz abban, hogy a bölcsesség út a fiataloknak, gazdaság a szegénynek és ékesség a gazdagoknak.

8.       A demokrata tudja, van igazság, út és élet. Tudja, hogy mindehhez csak alázatra és tudásra van szükség, arra, hogy minden keresményét a saját képzésére kell fordítania.

9.       A demokrata tudja, hogy a pénz nem boldogít, de nélküle nem épülnek iskolák, óvodák és utak.

10.   A demokrata tisztában van, honnan jött és hová tart, tudja, hogy van nép és nemzet és magyarsága éppoly fontos számára, mint az, hogy kozmopolitaként megértse és tisztelje a más nemzetekhez tartozót és azok érzéseit.

11.   A demokrata tudja kívülről a Himnuszt és a Szózatot. Tudja, hogy ezen a földön élnie és halnia kell és a nagyvilágon e kívül igazából nincs számára hely. Tudja, hogy éjszakának évadján Mikesre is rátörtek a honvágy marcangoló tündérei. A demokrata ugyanakkor már el tudja énekelni, képes értelmezni Schiller és Beethoven An die Freude-ját és felismeri micsoda értéket, erőt képvisel egy közös, határok nélküli Európa.

12.   A demokrata akkor is a saját hazájában fizet adót, ha annak mértékét soknak, túlzónak tartja. Legfeljebb addig virraszt, míg lehetősége nem nyílik, hogy olyan törvényekre szavazzon, amelyek jobban működtetik az országot. A demokrata éppen ezért, nem jár külföldi rendszámú autóval, nem alapít csupán a költségek csökkentése érdekében külföldön céget, ha mégis megteszi, keresményének egy részét a nemezt közös céljaira ajánlja fel.

13.   A demokrata nem undorodik a  cigányságtól, nem tagadja a Holocaustot, de nem viseli el, ha valaki ebben csak és kizárólag üzletet lát, ha olyanokat is megbánásra akarnak kényszeríteni, akinek már nincs közük a borzalmakhoz.

14.   A demokrata nem hisz a piac felsőbbrendűségében. A demokrata korlátozná a milliárdosok hatalmát, büntetné a tőzsdei spekulánsokat és azokat, akik milliók életminőségével képesek játszani.

15.   A demokrata ott segít, ahol tud a szociálisan rászorulóknak, de nem hiszi, hogy szavazatokért erőn felül kellene erősíteni a szociális hálót.

16.   A demokrata keresi a hozzá hasonlót, szervezkedik, beleszól a politikába, nem néma hal, okos és tanulmányozza mások példatárát.

17.   A demokrata türelmes, nem csak energiafűzből kíván megélni, hanem diófát is ültet az utána jövőknek. A demokrata zöld ember, de nem zöldfülű, tiszteli a Földet és bólogat, ha a Gaia elméletről van szó. A demokrata nem éli fel az unokáitól kölcsönbe kapott Földet.

18.   A demokrata hat, alkot, gyarapít. Felajánl, hozzátesz, épít és szépít.

19.   A demokrata alázatos és hisz a szeretet erejében…

20.   A demokrata már ma, de legkésőbb holnap cselekszik.

21.   A demokrata élni akar…

Miközben ezeket a sorokat írom, küszködöm, miközben vázolom a demokrata jellemrajzát egyszerre látom lelki szemeim előtt nagyapámat, apámat, Szták tanár urat a nyírbátori Báthory István Gimnáziumból. Felsejlik előttem Széchenyi és Hatzel Márton. A kezem lázasan üti a billentyűket és kevésnek érzem magam, csírázó értelemnek, apró jószágnak, akiben hiába nő a jóakarat, a hit és remény, de legfőképp a szeretet, mégis egészében véve csak haszontalan szájtépő marad… Vagy mégsem? Hangos szavak szállnak a szélben…           

Mi moccan majd, amikor én már láthatatlan leszek az élőknek? Ki lesi majd a kacsákat, ha nem lesz már az én szemem. Honnan tudjam, hogy ugyanazt látod, amikor kinézel az ablakon? Honnan tudjam, hogy a bennem párolt érzés, hasonló ízű, mint a tied… Honnan tudjam, nemcsak egy rossz álmod vagyok?     

Egyébként is, még a Megáll az idő sincs DVD-én. Ettől pedig, nem fogok megnyugodni:

http://cvikli.tumblr.com/post/356368678/gothar-web2-sasvari-dvd-megallazido

Jut eszembe ide biggyesztek egy fotót, kíváncsi lennék, a nyájas olvasó mit szól hozzá…

Isten tudja, hányszor hallgattam már meg a Most múlik pontosan című nótát a Csík zenekar előadásában. Ki tudja hányszor borzongtam már meg Majoros Marianna hangjától, és részegültem meg attól a résztől, amikor a hegedűk kezdenek táncolni, és a „nyűtt vonókbúl” varázsvessző lesz. Nem akarom elvenni Kiss Tibitől az érdemet, egyáltalán nem, a Kilégzés című albumukat, amiről Presser lazán annyit mondott, az elmúlt 10 év legjobb magyar zenei termése, szóval ennek a lemeznek az optikai jeleit én üresre szemeltem. Az azonban biztos, Csíkék feldolgozása olyan jól sikerült, hogy a szerelmi ballada egyszerre bevonult a magyar folklór panteonjába. Van még néhány ilyen dal.  A Balkán fanatik előadásában a Ha te tudnád, vagy éppen Lovasi Bandi Csillag vagy fecskéje szintén a Csík együttestől, de szeretem azt is, amikor Cseh Tamás Republic nótákat énekelt.  Mindez azért jutott eszembe, mert a „Tecsőn” a Csíkék féle Most múlik pontosan alá, valaki tömören, őszintén ennyit írt: köszönöm Istenem, hogy magyarnak születtem!

Hallgattam a zenét és olvastam a felkiáltást. Egy másik magyar ember égbe szálló mondatát. Istenem, remélem te is hallgatod a Csík zenekart, remélem te is megnézed őket a You tube-on és akkor talán elolvasod, hogy jó magyarnak lenni, hogy van még köszönet azért, hogy 15 millió génhordozónak ezt osztottad osztályrészül…

Fura érzés magyar lenni, fura érzés, amikor Brüsszelben állít meg egy 80 éves bácsi, hogy de jó hallani az anyanyelvét. 56-os menekült. Jó érzés Dániában egy katonától hallani az Aranycsapat névsorát… Annyi kellemes emléket adott nekem a magyarságom. Bécstől kezdve Párizson át egészen Newmartketig elkísért… Emlékszem, hogyan szédültem meg Milánóban a Türr István nevét hordozó utcatáblától, mint attól, amikor a Vidor fesztiválon a japánok a Kállai kettőst táncolták… Az a magyar azt hiszem, aki meg tudja élni a magyarságát, aki meg tud hatódni tőle, aki adományként tekint rá. Magyarnak lenni nemcsak büszke gyönyörűség, isteni adomány, manna, amely képes jóllakatni az éhes lelket...

Most pedig jöjjön valami, egy gyöngyszem, amire most bukkantam:

Nevettem ma sokat, közben persze folyt a könnyem is. Erre mondják, hogy egyik szemem sír, a másik meg üveg. Kíváncsi lennék a véleményetekre...

A nap hőse:

És a nap antihősei:

Március negyedikén, fennállásának 25 éves évfordulóját ünnepelte volna a Nyíregyházi Televízió, ha lett volna valaki, aki a negyed százados történelemről hajlandó hivatalosan, ünnepélyes keretek között megemlékezni. Az ünneplés, a születésnap világgá kürtölése így elmaradt. Miló Mihály, vezető operatőr, a „cég” emlékezete, azért megtette a kötelességét és a szerkesztőségben és a gyártásban egy emberként értesített minden hozzátartozót, legalább a szívüket öltöztessék díszbe, ha másra most nincs lehetőség.

A 25 éves Nyíregyházi Televízió a város egyik csodája: a település emlékezete. Még akkor sem túlzás ez a kijelentés, ha az archívuma nehezen kezelhető, és csonka is. A negyed százados műhely ugyanis még így, megtépázva, rokisan is őrzi a közösség képes emlékeit. Akad itt bőven anyag a 80-as évek szabolcsi megyeszékhelyéről, május elsejékről és november hetedikékről. Található hihetetlen felvétel a „Csillagvárosról”, a Stadionról és Csabai Lászlóné, tanácselnökről, ahogy egy fiáker ülésén kocsikázik végig a Zrínyi Ilona utcán. Féltve őrzi a rendszerváltás nagy, helyi pillanatit, Mádi Zoltán, fideszes polgármester, svihák mosolyát, az elhunyt Zilahi József nyilatkozatait, azóta megráncosodott, megőszült emberek fiatal, tettre kész, izgatott lángarcát.

Hány és hány újságíró szerzett itt tapasztalatot! Hány ma elismert, megbecsült tollforgató, elektronikus zsurnaliszta fogott itt először mikrofont, hányan tanulták itt meg, hogyan kell bekapcsolni egy kamerát. A Magyar Rádió helyi stúdiójának munkatársai szinte kivétel nélkül, még Friderikusz Sándor is, de ez volt a munkahelye Gajdos Lászlónak, akit most az Állatpark igazgatójaként ismernek az emberek. Innen indult számos kereskedelmi rádiós, konkurens tv alkalmazott, hogy mint Péter, Jézus urunkat, egyetlen éjszaka alatt háromszor tagadja meg és „szakmai féltékenységből” harmincháromszor rúgjon belé. A Nyíregyházi TV, az igazi VTV békésen tűri ezt. Békesen tűri, hogy kevesen tartják Alma Maternek. Friderikusz legutóbb úgy nyilatkozott fölényesen a megtollasodott, befutott sztár modorában róla; itt aztán semmi sem változott. Békésen tűri, hogy ki van szolgáltatva a fenntartóknak, és mint mindenütt ebben az országban nem tud független, politikailag kiegyensúlyozottságra törekvő médiummá válni.

Közben azt is be kell vallani, a 85-ben megálmodott és elsők között létrejött, helyi képes médium fénye erősen megkopott. Az egykor úttörő, büszkén mutogatható vállalkozás, ma már csak drágának tűnő játékszer a politika kezében és ráadásul az is előfordul, hogy kényelmetlen nyűg, hiszen Wittgenstein óta tudjuk, amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kellene, egy jó tv, pedig erre képtelen. A másik probléma, hogy a felgyorsult világ, a technika ugrásszerű fejlődése olyan konkurenciát támasztott a helyi tévéknek, amivel szinte lehetetlen megbirkózni. Míg 85-ben a királyi tévén kívül mást alig, talán csak a szlovák és ukrán adókat lehetett nyíregyházán fogni, addig ma fényűző a kínálat és helyi tévéből is akad legalább kettő a megyeszékhelyen. A nézők ma már egyáltalán nem esnek hasra attól, ha Haskó Józsi kimegy a Jósavarosi panelrengetegbe és megkérdezi, tessék mondani, milyen a közérzetük? Az emberek talán nem is kívánkoznak a „dobozba”, mert a valóság showk, a Mónikák és Joshik olyan világot mutatnak be a tévében, ami senkinek sem lehet példa értékű, egyszerűen nem kívánatossá teszi a kamerát a hétköznapi emberek életében. Emellett a helyi televíziók képtelenek havonta több millió forintot áldozni arra, hogy felkerüljenek egy műholdra, így a médiaboxos, tányéros háztartások kínálatából egyszerűen kimaradnak.

A kérdés, akkor hogyan tovább? Mi a feladata a helyi televíziónak? Kell-e a városnak egy 25 éve működő, még ma is lelkes alkalmazottakkal rendelkező műhely? Tudom kevés ha, egy 33 éves szerkesztő- riporter jelenti ki: kell. Az sem elég, ha a már emlegetett Miló Mihály (HSC), a Magyar Operatőrök Szövetségének büszke tagja és két tanítványa, akik szintén felvételt nyertek a legjobbakat tömörítő szervezetbe, Feigel Lóránt és Késmárki Zoltán, jelenti ki: kell. Nem elég, ha a Magyar Sajtó Napja alkalmából Bencs emlékéremmel kitüntetett felelős szerkesztő, Pelyvás Adrienne és a vágó-operatőr Bélteczki Szilárd mondja: kell. Nem elég, mert a nyíregyháziak beleegyezése, a város igenlése, aktív közreműködése, elfogadó kritikája is kell hozzá. Kell, hogy megértessék, sokkal könnyebb, egyszerűen bezárni valamit, mint megtartani. Sokkal könnyebb szétverni egy működő televíziót, mint létrehozni, kínok és keservek között egy újat.

Kell egy új koncepció, egy felújított épület, egy teljes technikai megújulás. Kell, hogy a műhely szerves része legyen a kommunikáció és egyéb média szakos hallgatók oktatásának. Egy jó televíziónak nem elég, ha képes rádióként üzemel, magazinműsorokat, helyi dokumentumfilmeket kell készítenie, amelyek a helyi közösség érdekeit szolgálják. Más, ilyet úgysem fog. A kereskedelmi televíziók számára úgysem léteznek helyi beruházások, szalagavatók és horribile dictu, közgyűlések. sem! Egy valamirevaló helyi televíziónak Interneten elérhető, letölthető archívummal kell rendelkeznie, amely kutatásra, tanításra is felhasználható.

Egy jó helyi műhelynek be kell dolgoznia a királyi tévének, el kell juttatni a vidék hangját az ország más részeibe. Olyan kompatibilis technikával és megfelelő kvalitással bíró dolgozókkal kell rendelkeznie, amely képes minőségi anyagot szállítani a nagy televízióknak. El kell érni, hogy mint a kisebbségeknek, a helyi televízióknak is legyen műsorideje a közszolgálati televízióban.

A finanszírozás kérdésben pedig ki kell végre jelenteni, nem megoldás a helyi televíziók privatizációja, eladása. Nyíregyházán már három magán-televízió is próbálkozott, egyiknek sem sikerült életben maradni. A piac szétszabdalta őket és a működéshez szükséges pénz, a fennmaradás érdekében, nem átallották nyíltan, válogatás nélkül pártérdekeket szolgálni. Az sem járható út, ezt már a Szpari is bizonyította, hogy a költségcsökkentés miatt eladják, majd minden évben támogatást biztosítanak számára. Nem megoldás, mert ettől nem lesz olcsóbb, de szakmailag biztosan sokat veszít az értékéből.

Csak az hal meg, akit elfelednek. Édesapám ezt a feliratot vésette nagyapám sírjára. Megfordítom, halott az, akinek nincsenek emlékei, akinek nincs médiatára, akinek nincs képe arról, hogyan éltünk és haltunk itt a 20. század végén és a 21. század elején, mi nyíregyháziak.

Ugye milyen jó lenne látni, hallani, hogyan éltek ük- és szépapáink? Mit főztek dédanyáink? Mi foglalkoztatta őket? Milyen jó lenne egy mesélő filmhíradó Petrikovics csizmadiáról, Hatzel Márton kokárdájáról vagy Bencs Kálmán álmairól? A következő 25 év még biztat bennünket, őrizzük meg magunkat az utókornak….

A színészek soha nem nevetnek? Néha furcsállom, hogy miközben a nézők a térdüket csapkodják, a színészkollégák a nézőtéren rezzenéstelen arccal, vagy legfeljebb kritikus részvéttel nézik a színpadot. A legtöbb nézőnek a színház csoda, nekem biztos, én akkor is nevetek és élvezem, ha rossz, mert a színház nekem olyan, mint a szex és a pizza, ha rossz is lenyomom… Na jó, Éry-Kovács Zsanna arcán láttam laikusként is értelmezhető érzelmeket, de talán csak azért, mert egy szép nő arcának minden rezdülését érzékelem…

A Malacbefőttről a 2004-es esztendő jut eszembe. Még harmincon innen, a televízió élén Márföldi Pistával, harmadik esztendőm a Művházban; hit, remény, szeretet… nehéz év, de annál szebb. Akkor fényképzetük a céges autót, a brüsszeli Atomium előtt. Hihetetlen érzés, talán csak Armstrong tudna hasonlóról beszámolni, a Holdjárás után. Az országot betolták az unióba és ebben az évben ismertem meg a Makrancost, lettem pünkösdi kiskirály. Szóval malacbefőtt…

Most 2010-ben, a Malacbefőtt, egy egészen más univerzum. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata hozta Nyíregyházára.  A magyar tagozat! (2004-ben a kecskemétiek, többek között, Balogh Erikával és Magyar Attilával). Szóval  most partiumi előadás, annak minden felemelő érzésével.

Március 12-én eszembe jut, hogy a közelgő nemzeti ünnep alkalmából, nem lehet szebbet kérni, mint „erdélyi” vendégjátékot. A szatmáriak jöttek, ugyan nehezen csikorogva, megilletődve kezdtek, de a darab végére beírták magukat a nyíregyházi nézőközönség szívébe. Csikorogó gőzösből a fináléra mágneses vasutat varázsoltak.

A klasszikus vígjáték hagyományokra épülő darab, élt, megelevenedett és a szleng ellenére is megmelengette a magára ismerő társadalmat. Tasnádi korai darabja ez, amolyan szelíden karcos odamondogatás, törvénynek, szerelemnek, maga-magunknak. Mindezt börleszkszerűen, néha harsány, bombasztikus és ha kell talmi humorral megoldva. A történet nagyon magyar, vagy talán nagyon kelet-európai, érdemes megnézni.

Számomra most mégis az előadást követő interjúk jelentettek sokat. Amikor megtudtam, milyen körülmények között csináltak színházat a múlt rendszerben és a 90-es évek elején.,"odaát". Megtudtam, mit jelent ápolni ott a nyelvet, ahol a rendszer ki akarja harapni a szádból. Mit jelent idegennek lenni, határon innen és túl; mit jelent az, ha sehol sem vagy igazán otthon. Mit jelent, hogy magyarul álmodsz, de ez az álom valahogy senkiével sem kompatibilis.

Milyen fura, hogy ma az én Endrém is, határon túli lenne. Ady Endre a határon túli magyarság nagy költője??? Horribile dictu…

Aztán eszembe jut, hogy 80-akármennyiben a csengersimai határon elvették tőlem a román vámosok, az István, a királyt. Apám mérges volt, én csalódott és nem értettem, miért kell elvenni a kedvenc kazettámat. Szerencsére hazafelé, visszaadták… Eszembe jut, hogy miként ünnepelték Mihai Viteazul-t a magukat dáknak csúfoló mócok… Eszembe jut vérem eredete: Máramarossziget, Erdőd, Zilah, Kolozsvár…

Unió Tündérkerttel! Egy estére Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Színházban, bizonyosan megtörtént.

ui: a színház két kiváló művésze stílusosan Malacsülttel vendégelte meg a szatmáriakat. Horváth László Attila, faszén fölött mennyei jószágot forgatott; a bőre olyan volt, hogy abba bele kell őrülni! A hozzá felszolgált párolt káposzta íze pedig még mindig itt van a számban, ezt Pusinak köszönhettük! Aki ételt, italt adott...

Martini bianco, citrommal. Ez a mai menü. A világ ismét megfagyott. A mínusz kettőt a metsző szél miatt, -12-nek érzem, ráadásul nem is viselem már jól. Hosszabbodnak a nappalok, hol megindul, hol leáll a hormon és mirigytermelés, játszik velünk az Öregisten. Dől a Martini, belül gyújtok tűzet. A kis tó ismét korcsolyapálya, a nagyobbikból pedig egyre nagyobbat harap a megragadt tél. Ma olvastam, hogy hideg telek ide, vagy oda, az elmúlt negyven évben kimutatható, hogy csökkent a hideg és zord napok száma, ezt hozza globális felmelegedés. Nem túl biztató, de innen üzenem az orosz elvtársaknak: ez azt is jelenti, hogy egyre kevesebb gázt használunk majd. Abcug Gazprom!!! Nevetséges, hogy Gaia ilyen gáláns tud lenni a sok környezetszennyezésért.

Martini és Rossi Bianco. Akciós. A citrom török benne; mennyi mediterrán íz, mennyi napfény, mennyi tűz. Positano, Amalfi, Capri, egy főút a Vezúv mellett, micsoda elegancia, mint egy párducfekete, Armani szmokinghoz passzoló, vörös selyemhaskötő. A tenger felől érdemes ide érkezni. Aztán bekattan Soldati Erotikus fantáziája. Hiszen én már jártam itt. Görög a pácban, mert a szíve, valahol a Ion szigeten kelt életre, ott abban a viharban, amely Albánia felől csapott le rá.

Here

Surrounding the island

There's sea.

But what sea?

It's always overflowing.

Says yes,

Then no,

Then no again,

And no,

Says yes

In blue

In sea spray

Raging,

Says no

And no again.

It can't be still.

It stammers

My name is sea.

 

It slaps the rocks

And when they aren't convinced,

Strokes them

And soaks them

And smothers them with kisses.

 

With seven green tongues

Of seven green dogs

Or seven green tigers

Or seven green seas,

Beating its chest,

Stammering its name,

 

Oh Sea,

This is your name.

Oh comrade ocean,

Don't waste time

Or water

Getting so upset

Help us instead.

We are meager fishermen,

Men from the shore

Who are hungry and cold

And you're our foe.

 

Don't beat so hard,

Don't shout so loud,

Open your green coffers,

Place gifts of silver in our hands.

Give us this day our daily fish.

Jordán Adél remekel, ebbe a nőbe kell szerelmes lenni! Ez a nő egy akkumulátor, aki képes a legszakadtabb lélekbe is elektromosságot tölteni. Ebből a szempontból Nagy Ervin a párja a színpadon. A földön két lábbal járó amorózó, aki úgy csókolja meg virtusból a 80 éves nagymamát, hogy annak kiszőkül a haja, eltűnnek a visszerei és az arcán a  bőr úgy megfeszül, mintha botoxolták volna.

A mellékesek, egyáltalán nem mellékesen remekelnek, például a szemtelen inas, Vajdai Vilmos,  vagy a világ legunalmasabb vendégét alakító Keresztes Tamás.

Írnám, sorolnám még. Holnap este (szerda) látható az NYTV-én az összefoglaló, a riportok és részeltek is. 1940 és 2000 között. Aki teheti, van kedve, aki egy picit is át akarja élni, annak kötelező-)! A neten is rajta lesz: LIVE! www.nyiregyhazitv.hu

Pénteken, pedig ismét megyek. Malacbefőtt. Szatmárnémetiek jönnek, a háttérben pedig a Tasnádi brothers… Izgulok értük, szorítok nekik és tudom nevetni fogok… Pénteken a nagyszínpadon…     

ui: Gyere Heléna! Gyere! Kellemes repülést és biztonságos földetérést!!!

Elmentem és visszatértem. Pokolbéli víg napjaimban volt menyegző és számtalan temetés. Mindenütt dobozos kólát ittam, annak más az íze. Nem csókoltam otthonkás nőket, de szőrme muffban gyakran melengettem a kezem. Voltak csókok. Voltak szuvas csókok és mézízű percek. Fokhagymára is virágot becéztem, nevetett az Öregisten és kezet rázott velem. Arca az arcom, azóta kezem soha nem szárad, soha nem vénül, a kezembe kúszott a lelkem és érzem egy piciny darabját a nyelvem hegyén is. Tavasszal majd földekre megyek, megnyalok minden göröngyöt, hogy érezzem, hová lapátolnak engem. Porból lettem és most létrát ácsolok magamnak, hónom alatt egy köteg, mennyből lopott fűrészárú…