„A szellemi kontraszelekció pedig általánossá vált és áttevődött a politikai életbe is. Az, hogy az értékes kiszorul, a silány győz, a betelepült pedig feléli a lehetőségeket. Az irodalmi, a szellemi és az erkölcsi élet mintaadói ugyanis rossz mintákat adnak, s azok hosszabb távon a közösségi élet egészét rontják meg. A feladat pedig a kontraszelekció leállítása, az értékes minták általánossá tétele, a közösségi értékelés regenerálása volt és maradt.”
„A magyar politikai skizofrénia - reálpolitikus, próféta és szelíd lényeglátó feloldási kísérletei után - ma is feloldásra vár, hiszen az nem fátum, hanem rossz minták újratermelése. Feltehetően nem egyszeri, nagy nekiveselkedéssel lehet feloldani, hanem sok-sok célirányos erőfeszítéssel. Mindenekelőtt az egyéni és kollektív traumák módszeres feldolgozásával, pozitív magatartásminták és közösségi értékelési módok meghonosításával, a nagyétvágyú hatalmasok oligarchikus világának és a populizmus csábításának visszaszorításával, az egyéni boldogulás és a közjó közötti kölcsönhatás napi megtapasztalásával.”Dénes Iván Zoltán - A magyar politikai skizofrénia feloldási kísérletei
Nagyanyám Szekfű lány és a mai napig ragaszkodik (kedden lesz 80 éves, előre éltesse még legalább 80-ig az Isten!!!), ahhoz a családi legendáriumhoz, mely szerint Szekfű Gyula nekünk rokonunk. Hogy mi a helyzet a vérkérdéssel, talán a jelenlegi helyzetben elhanyagolható. Rövid írásom csupán szőrmentén érinti a politikus- történetíró gondolatait.
Egyszerűen csak megidézném Gyula bácsit, aki azt hiszem, pillanatok alatt el kezdene ostorozni bennünket. Először a liberalizmus vadhajtásait vagdosná le, aztán erősen kioktatna bennünket nemzeti érzésekből, nemzettudatból. No persze mi még egy öreg embernek sem bocsátanánk meg, hogy lepaktált a Rákosi rendszerrel, de azért néhány gondolatára érdemes lenne odafigyelni.
Szekfűvel élve, én a mai napig hiányolom a polgári demokráciához elengedhetetlen demokrata polgárokat. Hiányolom ebből az országból, a felfelé vágyó és azért minden követ megmozgató középosztályt, amelynek széles vállára felfektethető a magyar társadalom. Nem munkásokról és parasztokról beszélek, nem a szocialista fogalomkörben meghonosodott néprétegekből érzek hiányt, hanem attitűdökből, szociális attitűdökről, amelyek immanensen hordozzák a nyugati polgárság értékrendszerét. Amiről én beszélek nem lesz, hanem velünk születik, a génekben sóhajt fel és átjárja a társadalom cardio-vasculáris rendszerét. Ez a réteg nem a máról holnapra él, de ismeretlen számára a hedonizmus és a pazarlás is. Ez a réteg békés, hét közben vegetáriánus és csak hétvégén húsevő, ez a réteg akkor is széttépi az egyszeri alkalomra szóló belépőjét, ha azt kezelés híján legközelebb is felhasználhatná, mert a magáénak érzi a falut, várost, az országot…
Ennek a társadalmi rétegnek a hiányában nem lehet arra számítani, hogy megfelelő minőségű, kevésbé enyveskezű, a káderszemlélettől megcsömörlött egyéniségek keletkeznek és velük azokkal tellik meg az Ország Házát.
Az eredmény így egy borzalmas kontraszelekció, lásd korábbi video. Populista, szűk (néhány főből álló) vezetéssel bíró, kézi vezérlésű, demagóg és személyi kultuszra épülő pártcsökevények jönnek létre, amelyekben a párttagoknak, az országgyűlési képviselőknek nem kell arcot hordaniuk. Szavazógépek ülnek a Duna partján. Sok esetben felkészületlen, önálló gondolkodásra alkalmatlan szavazóujjak, akik a személyes boldogulásuk érdekében eladják magukat a pártjuknak. Egyszerű útszéli prostik…
A polgárság hiányában (mert meggyőződésem, hogy igazi vezető csak ebből a "szubkultúrából" nőhet ki) kevés igazán karizmatikus vezéregyéniség jelenik meg a palettán, és ha mégis feltűnik egy-egy vátesz, azt bedarálja saját arcára formázza a rendszer. Így aztán az sem meglepő, hogy a magukat időről-időre megváltónak tituláló, önjelölt kisistenek, korlátoltak, és kevés politikailag is értékelhető képességgel rendelkeznek.
Tök országnak, tökkel ütöttek a politikusai…
Mindezek mellett gyűlölöm, hogy elsunnyogtuk a rendszerváltást. Gyűlölöm, hogy sokszor a pártkönyves, keményvonalasok tanítnak arra, mit jelent a kapitalizmus, és a szociáldemokrácia. Úttörő még voltam, játszottam Lenint (jambósipkában, filctollas szakállal) november 7-én, de már a rendszerváltás után alakult ki a világképem.
Azt hiszem ez feljogosít arra, hogy világba kiáltsam: tessék felébredni! Viharnak kell jönnie, amely elmossa az össznépi trutyit. Valakinek (nekünk!) el kell majd kezdeni a mosogatást. Azt hiszem, kezünkbe kell vennünk a sorsunk: ha lehet, akkor most!
mellékzönge:
Szívemben egy dal pörög. Remélem, aki meg akarja érteni, az meg fogja…
