Déli szívben északi gondok. Mezítláb lépek a megszentelt hóba. A szenteste közeleg. Köröttem senki, egy lélek sem. A fenyőerdő előtt apró kápolna. Fény pislákol benne. Oda indulok, oda tartok. Mezítláb a hóban. Kezemben lóbálom a bakancsom. Ha nem bírom tovább, majd felhúzom. Izgulok. Nagyon. Odabent imádkozik az Isten. Odabent emlékezik, egy réges-régi mesére. A születés kínjára, arra, ahogy a hűvös betlehemi éjszaka első korty levegője hasítva érkezik meg a tüdejébe…
Nagy dolgok vannak készülőben. Nagy dolgok. A fák álmodnak minket, dolgozik a tél. Te úgy hallod, hogy nesztelen, fénytelen, csillagtalan az éj. Én tudom, hogy a szemed előtt, a láthatatlan országban, azonban most három műszakba járnak az angyalok. Soha ennyi sebre nem kellett még tapasz, soha ennyi megtört szívre még balzsam… Soha nem volt még ennyi kérdés, ennyi bizonytalanság, ennyi balga szó, megtévesztés, csalás, hazugság…
Pedig csak le kellene hunyni a szemünk, hallgatni a nyárban fürdő szív zsolozsmájára. Csak le kellene térdelnünk, meghajtani a fejünket. Csak egy pici alázat, egy csöppnyi hit, egy kiskanál remény. Csak egy sornyi imádság. Csak hinni, elhinni azt, az ember több attól, hogy jóllakjék, hogy szeretni képtelen tárgyak között legyen ostoba szultán…
Déli szívemben északi gondok. Még most jön a tél, bár szikrázó napfényben írom a sorokat, de majd hirtelen jön az este és tudom, ha magam maradok, engem is rágni kezd a kétség.
Miért hagyott el, ha szeret?
Aztán tudom, minden soromhoz hentes-mészáros kell; egy éles kés, hogy pontosan vágjam magam, hogy ne ejtsek sebet, hogy a szívem egészben, sértetlenül, az igét szentül őrizve tudjam a tenyeremben tartani.
Hát így. Hogy ez horror? Nem a test, nem a szövet, még csak nem is a sejt. Csak a tett, csak benne őrzött csoda számít. Te magad.
És megyek a hóban, kezemben a didergő szívemmel. Megyek a kápolna felé. Várnak rám. Szigorú lesz a tanár. Osztályozni fog. Kifelé már újabb lecke vár.
A dolog úgy kezdődött, hogy gyerekként gyakorta jártam mesemondó, meg versmondó versenyekre. Azt mondták, jól áll nekem. Sokat izgultam, sokat készültem... Sok ősz hajszálat okoztam anyukámnak...
Sokáig hittem, szépen, tisztán beszélek, amikor is Minya Károly, tanár úr kezei között a Bessenyei György Tanárképző Főiskola magyar-német szakán kiderült; hangképzési hibákkal küzdök.
Nem mennek a "sustorgós szavak"...
Amikor a Nyíregyházi Televízióba kerültem, hónapokig más olvasott fel helyettem...
Gyenge voltam, mint a legkisebb, fütyülni is képtelen fecske a fészekben. Míg Dankó Laci úgy játszott a hangjával, hogy én nem győztem csodálni, addig a saját felolvasásomtól el tudtam volna bőgni magam...
Volt egy barátnőm, aki csodálatosan beszélt, versmondóversenyeket nyert, mindig csodáltam, hogy mit adott neki a Jóisten. Kár, hogy beszippantotta, az egyébként jól/jobban fizető versenyszféra...
Mai napig felkapom a fejem, ha szép orgánumú, szépen beszélő hölgyeket hallgathatok, bárhol tévében, rádióban, a szupermarketben. Aztán, talán a mersz, vagy valamiféle bolond bátorság lett úrrá rajtam... Próbálkozni kell, akár a kiskutya... Talán... Így jött az ötlet, hogy felolvasok néhány novellát. Ez az első. Nagyon karácsonyi, nagyon aktuális. Nagyon "szól"...
Áldott adventet és Istentől megáldott, békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok ezzel a "hangoskönyv-palántával..."
Ui: Köszönöm Bodnár Péter, vágó kollégámnak, hogy rám áldozott egy fél délutánt!
Te! A Titokzatos szigetet két nappal a születésnapom előtt árverezi a Virág Judit Galéria. Két másik csodával együtt. Persze a Csontváry lesz a fő attrakció. Potom 160 misivel indul majd az aukció. Ennyi a kikiáltási ár. Aztán, ha gazdára talál a "sziget", akkor jöhetnek majd az „udvarhölgyek”. Rippl-Rónai József Elegáns úriasszony kertben-je és Schönberger Armand Aktok gyümölccsel című alkotása. Te! Menjünk el! Csak üljön ott. Licitáljunk, napszemüvegben, dobjuk meg egy ezressel; százhatvanmillió-egyszázezer… Legyen néhány másodpericg a miénk! Legyen a miénk a legtitokzatosabb Csontváry! Csak a miénk! Néhány másodpercig! Olyan ez mint egy titkos szerelem. Senki sem értené. Meg persze senki sem tud róla. Két ember apró titka. Titkos szerelem... Aztán nevessünk, amikor vagy kétszáz körül leütik. Más viszi haza, de egy pillanatig akkor is a miénk volt. bemondásra. százhatvanmillió meg egyszázezer...
Senki többet!
Hallod! Az egész kép nem több 30x50 centiméternél. És nem tudják megfejteni, hogy mit ábrázol! Találgatnak. Kutatják. Néznek, mint a bolond gyerek a fotocellás ajtóra. Meg olyannal jönnek, hogy ez a holtak szigete…
Te, egy botcsinálta magyartanár csont nélkül az orrukba vágná, hogy az egész festmény nem több, mint Shakespeare előtt való tisztelgés! Igen! Jól gondolod, A viharhoz lett az illusztráció. Ott van rajta az öreg Prospero, Mirinda, Ariel, Ferdinand, meg Caliban is. Látod, ha megnézed bal oldalról jön fel az "idő". Nagymamád neked is így mondta? Jön a vihar a sziget felé… Édes istenem, hát senki nem látja, hogy Csontváry csak az angol mestert idézi?
Szóval, eljössz? December 19-én, licitálni velem? Annyira szeretem a stílusod! Olyan leszel, mint egy titokzatos hercegnő, egy mesebeli hősnő… Tudom. Egyszerűen úgy öltözöl, hogy attól menten szerelmesnek kell lenni. Szinte hallom, ahogy bemondod, szépen, akkurátusan; százhatvanmillió-egyszázezer…
Aztán főzünk egy garnélás spagettit. Mesélsz majd a szárnyas oltárokról és bort iszunk…Te, olyan régen táncoltam már… Olyan régen… Úgy igazán! Táncolsz velem?
- Önnek is? nekem is! - nevetve pacsizik össze a hetvenhárom éves apukám és egy 35-40 körüli asszonyka Sztányi doktor, Bujtos utcai magánklinikáján. Örülnek egymásnak és mindkettejük a csuklóját mutogatja.
- Nekem ráadásul mind a kettő! - húzza ki magát apukám!
- Hát nekem is! – kacag a hölgy. És a másik kezét is magasba emeli.
Felületes szemlélő talán azt hinné, hogy a vidám öngyilkosjelöltek éves találkozójára érkeztek, ám aki egy picit jobban megtekinti apukám és a vidám hölgy kezét észre veheti, hogy a csuklójukon hosszanti heg található, ami a tenyér alsó részétől vezet az alkar irányába, olyan 5-7 centiméter hosszúságban. A hozzáértők rögtön rávágnák; alagútszindrómások. Aki ismeri ezt az elváltozást tudja, hogy aki ilyenben szenved, annak ordenáré fájdalmai lesznek, nem érzi az ujjait, dagad, majd leszakad, szóval csupa olyan dolog, amivel egyszerűen nem lehet együtt élni… Egészen a műtétig tart a cudar érzés, mert akkor az orvos letapadt idegeket szépen kiszabadítja a fogságukból és a végtag ismét használhatóvá válik.
- Amikor a tenyerem közepébe beleszúrt, azt hittem szikrákat hányok! Akkora káromkodás szakadt ki belőlem! – mondja a hölgy. Két eleven gyermek anyukája, akik a kocsiban várakoznak, édesapával.
- Az első még el is ment, de a második műtétnél én is rúgtam egyet! - teszi hozzá édesapám, aki szintén megjárta tenyér közepébe szúrás fájdalmas országútját.
- De olyan jó, hogy megcsinálta! – sóhajt látható lelkesedéssel és megnyugvással a hölgy. - Debrecenben nem kaptam időpontot. Itt meg eljöttem, aztán már vágta is!
- Így jártam én is – bólogat apukám. – Rápillantott Sztányi doktor úr és már adta is az érzéstelenítőt. Én meg azt hittem, hogy csak megvizsgál, előjegyez. Egy itt várakozó idősebb hölgy még mondta is, neki pillanatok alatt megcsinálta a doktor úr! – teszi hozzá.
A debreceni hölgyről kiderül, hogy még a cívisvárosban is Sztányit ajánlották neki. Fel is készítették, hogy ne féljen, mert a doktor nem fog teketóriázni. Vágja, piszkálja, feltárja, varrja. Semmi cécó, meg kecmec. Ahogy ott ültem és hallgattam őket, azon gondolkodtam, létezik-e még ilyen jó hangulatú rendelő, ahol a páciensek mesedélutánt tartanak egymásnak? Mosolyognak a fájdalmaikon, melyek szép lassan halványodnak, elmúlnak. Eszembe jut, hogy az isten vezethet minket sötétségben, meg alagútban, a végén csak kivezet a fényre. Köszönjük neki, meg az ügyes kezű dr. Sztányi István doktor úrnak!
„A fény és a részecskék kölcsönhatása egy rugalmas szórás, így egy ugyanolyan frekvenciájú sugárzást figyelünk meg, aminek a tulajdonságait a hullámhossz és a részecskék méretének egymáshoz való viszonya határozza meg. Az ég kék színe tehát a Rayleigh-szórással magyarázható.”
Te, figyelj! Egy ideje nagyon be tudom osztani az időmet. A Tinderen a múltkor legalább nyolc csajt húztam jobbra! Nem fogod elhinni! Mindből „meccs”, meg randi lett! Hétfőtől-hétfőig.
Hogy csinálom? Te, figyelj! Egy randikávé, egy jó duma, aztán csak annyit mondok, hogy van pezsgőm, borom. Otthon. Behűtve. Ha nagyon vonakodna, odasúgom; a hálószobám a tóra néz. A nőnek először a fülét kell felizgatni! Magabiztosság kell hozzá. Beszélj borokról, borkóstolókról! Vegyél egy Bialetti Brikka Mokát, és magyarázd el, hogy kurvára nem mindegy milyen kávészemet veszel hozzá, mert akkor nincs crema! Tudod ez a Merci a kotyogósok között. Gazdag barátokról mesélj, nagy, méregdrága utazásokról! Aztán, amikor már csillog a szeme, akkor beszéltesd a nőt és éreztesd, hogy kívánod. Nyald meg óvatosan az ajkad és ragyogj!
Hogy bírom? Rendeltem a netről egy halom Kamagra zselét. Még a kávézás előtt bele egy kis üdítőbe, aztán úgy állok, mint a kormányőrök március 15-én, a jeges szélben is! Egy kis romantikus maszlag kell nekik! Legyél teátrális. De ne nagyon! Kell nekik, hogy úgy tűnjön, hogy te vagy az ász; ha nem színház, akkor mozi. Baszottnagykóla, nagy nachos. Fehér ing, sötét nadrág. Elegáns cipő. Jó illat. Kicsit szórd a pénzt, de ne túl feltűnően. Ne légy harsány, de legyen humorod és dicsérd a nőt! Nézegessetek kirakatokat. Van egy olasz mondás, egy haverom szajkózza, hogy az a férfi, aki képes megérinteni egy nőt a szavaival, nincs messze attól, hogy a testével is megérintse.
Ha a munkájáról beszél, akkor add elő, hogy neked befolyásos barátaid vannak és tudnál neki valami sokkal jobbat, mert megérdemli. MERT MEGÉRDEMLI! Érted? Kampányolj! Veszettül. Súgj a fülébe, érj hozzá, a kezéhez, az alkarjához a füléhez, amikor belesúgsz! Mondd azt, hogy olyan mintha a Playboy-ból vágták volna ki!
Vazze! A telefont meg ne nézegesd mán’! Érted? Ne csipogjon, ne rezegjen! Figyelj rá! Ha hívsz is valakit, nagyon kimért legyél, mint 20 deka párizsi és ilyeneket mondj; persze, meglesz, elintézzük, adok egy számot hozzá… Mutass neki hétvégi házat, olvass fel neki erotikus novellát. De ne legyen hosszú! A picsába is! Nem kell, hogy túl irodalmi legyen, de csattanós, meg sikamlós! Az igen!
Szóval csábítsd, érezze, hogy kell, hogy csak ő, hogy senki más! Mondd is, hogy kb 4 milliárd nő van a bolygón, de neked, csak ő. És ez tuti, benned meg lehet bízni, neked a jó szemed, a megérzéseid, meg ez a végzet, a sors… Meg a horoszkópja is. Mondjuk vízöntőkkel, meg ikrekkel vigyázz. A vízöntő az nagyon nem ezen a világon él, az ikrek meg skizo! Légy észnél! Meg minden is… Dicsérd a haját, a körmét, a szemöldökét, na meg a ruháját! Dicsérd egyfolytában! Úgy is tudja, hogy hazudsz, de te, ne ess ki a szerepedből! Soha. Légy kaméleon, hazudj, kicsit, kurvanagyot!
Te, meg fogsz lepődni, hogy milyen csajok vannak a Tinderen! És úgy kívánják a lepedőakrobatikát, mint hét pasi! A legjobb nőket szedheted fel! A hét minden napján másikkal lehetsz. Te, ha van egy jó kocsid, meg egy vállalkozásod, pinceklub, vagy mittudom én, vagy elég ha csak elkéred a haverodtól. Legyetek kettesben, meséld el neki, hogy a szeme, olyan mint a tenger Amalfinál, mutasd meg neki, hogy hova, melyik tengerpartra készülsz, mondd, hogy gyerekkori álmod egy borászat, egy étterem, mesélj nagy ívű tervekről. Aztán faggasd, hogy szeretne élni öt, tíz év múlva. Nagy ívű legyél, mint egy baszott nagy híd! Lehengerlő, jampi, vagány, energikus, éhes, vad, aktív, proaktív, herceg, király, császár…
Te! Virágról meg ne feledkezz meg! Az hozzátartozik! Virág legyen, tudd meg mi a kedvence és legyen. Hallod több gumit használok mostanában, mint a Révész-trans flottája! Ja! Már kaptam a Durextől elismerő oklevelet!
Ne nevess már! Hallod! Tinderezz! Ha egy picit is bejön, húzd mindet jobbra. Dugj! Élj!
Hogy hol fogok karácsonyozni? Mittudomén?!? Majd anyáméknál! Ott mindig van kaja. Csak ne kérdeznék annyit, hogy mikor állapodok meg… Meg lesz-e nekik unokájuk...
Te a csajok mostanában pont olyanok, mint az izomagyú pasik! Veszettül magasra teszik a lécet! Nem kéne annyi hülye filmet nézetni velük! Nem? A picsába is, mind csak azt akarja! Ez sok, kiéhezett ribanc! Na jó... De azért, letöltötted már a Tindert? Vazze, nem vagy fent??? Komolyan? Hát hogy akarsz így dugni?
- Oda öntsd, ahol a kezem mozog! – rivall rám apám, a disznóvágások örökös díszdoktora, örökké elégedetlenül!
- Anyuka, hát hogy tartja azt a teknőt! – folytatja egy fél óra múlva, amikor a belet próbálja kioperálni a hízóból és nagymamám egy pillanatra félretekint. Én beszaladok a spór mellé melegedni. Nagyapám épp egy kis kontyalávalóval foglalkozik, majd akkurátusan fröccsöt készít. Egy ujjnyi szóda (vízszintesen), egy ujjnyi bor (függőlegesen)...
- Majd kapcsolj rá fiam! Ha már sül a hurka...- adja tudomásomra, hogy a jókedvéhez majd a lemezjátszót is szóra kell bírni, még a mai napon, lehetőleg egy Neoton lemez, vagy esteleg Horváth Pista énekeljen róla, mert továbbra sem kell neki a pogácsa! Nekünk se! Hurka kellene, meg finom kolbász! Olyan hurka, amit ha a spórban felsütünk kipereg belőle a rizs! Olyan véres, amit elvarázsol a kapor, meg olyan májas, ami roppan, amikor harapod!
Egyszer volt egy böllérfesztivál...
Így, ezekkel az emlékekkel felvértezve indultam újságírótanoncként a napkori böllérversenyre, még a kétezres évek elején. Gáva polgármester úr segített a helyszínen eligazodni. A futballpályán bokáig érő, vendégmarasztaló sárban, tucatnyi csapat sütött, főzött és hamar elvesztem a 100%-ban gyümölcsből párolt „nedűk” útvesztőjében. Akkoriban „Kálmánkának” szólítottak (oka volt), és könnyen csábultam. A jó pálinka itassa magát, a jó hagymás vér csiklandozza az ember ínyét; a hurka, kolbász meg akkor is jó, ha mégsem olyan jól sikerül, mert mindig akad, aki megeszi! Linzenbold Attila, operatőr meg Gáva Putyu, technikus, tősgyökeresként járt a nyomomban, már ha bírtak és csak mosolyogtak, hogy mindenkivel is inni kellett egyet-kettőt, mindenkinél is kóstolni kellett, mintha valami távolról jött szakértők lettünk volna, akiknek az ínyencmesterség a főállásuk. Micsoda fesztiválok voltak azok! Balázs Attila, az MTI fotósa szerint, akkoriban még a kő is lágy volt nekünk és bizony, megesett, hogy az oroszlánból is kolbász lett Napkoron…
Újragondolva
Most deresedő halántékkal robogtam Napkor felé. Napkor két éve felhagyott a nemzetközi böllérfesztivál megrendezésével. Kifulladtak, belefáradtak. A nagyszabású rendezvényt behozták Nyíregyházára a Múzeumfaluba, de a pandémia tavaly februárban azt is arcul csapta, nem lehetett meg sem tartani… Most a helyiek addig-addig biztatták Bakti Jánost, a főszervezőt hogy legyen már ismét olyan, mint régen! A régi név megint szép lesz felkiáltással! Nem kellene, hogy olyan nagy, (volt, hogy 15-20 ezer látogató forgott estig), nem olyan sokadalmas, de családiasabb, kedvesebb, aranyosabb, és legyen! Úgy, mint amikor indult, amikor még "száncsengéses" volt a böllérverseny és csak az „íze kedvéért” tartották.
Kolbászból fonták a kerítést, de tényleg!
Mivel egykor hideg idő is kellett a vágáshoz, meg kerekedni is kellett a hízónak, Szent András napja környékén kezdték meg az állatokat, - akartuk ellenére is - kolbász képében a füstölőbe, majd a kamrába hordani. Ezt idézték meg ma Napkoron. Persze összekötötték egy kis pálinkamustrával is, meg futással, zenével és egyéb nyalánksággal. A szatmári gazdák, szó szerint kolbászból fonták a kerítést, a geszterédiek, Szabó József, polgármester úr és Kígyósi János, mesterszakács meg olyan hurkát-kolbászt készítettek, hogy annak párja sem volt. Na meg faragtak zöldséget, gyümölcsöt, két méter átmérőjű serpenyőben sült náluk a tarja, és a geszterédi fehérnépek olyan velős pirítóssal csábították az ütemesen mozgó ádámcsutkák tulajdonosait, hogy attól menten el kellett ájulni!
Szóval, a Szent András-napi Disznóvágás és Pálinkamustra, az újraélesztett "napkori csoda", olyan remekbe szabott lett, hogy az Újfehértón bokrétát avató agrárminiszter is megérezte az ételek fenséges illatát, és hivatalos látogatást tett az eseményen. A szaktárca vezetője köszöntőjében azt mondta, ünnepelni mindig van mit, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy miközben a takarmány ára az egekben, a sertéspestis miatt, Európából nem lehet eladni a disznóhúst, nyomot az ár a közös piacon… - Minden hízón 10 ezer forint a veszteség – teszi hozzá. És hiába lett sláger Spanyolországban, Japánban a magyar mangalica, „disznófronton” is "helyzet" alakult ki. A Németországban élő unokatestvérem mesélte, hogy 2 éve, amikor Szingapúrban a Marina Bay Sands éttermében vacsoráztak, az étlap legdrágább fogása, magyar mangalicából készült… De minden hiába, ha most rajtunk marad a hús. A kormány támogatná a gazdákat, az unió azonban behúzta a kéziféket; túl sokat termelnek a tagállamok…
- Na, nem baj, majd főzünk majd belőle pálinkát – mondták volna Apagyon, már kapatosan nagyapám egykori barátai. De ebből legfeljebb orjalevest, kocsonyát főzhetünk… Mást nem. Nem marad egyéb, mint dolgozni, imádkozni, meg fesztiválozni, aztán jól megenni, esetleg a nagy élelmiszerláncokat legalább rávenni, hogy a friss hús, az magyar legyen, és ne német, vagy lengyel…
Én meg mondhatnám, hogy együnk több hurka-kolbászt, de a magyarnak erre imperatívusz nem szükségeltetik, saját szememmel láttam, hogy hagymás vérből, a toroskáposztából, meg hurka-kolbászból itt nincs az a mennyiség, ami el nem fogyna. És akkor még hol van karácsony, meg szilveszter, amikor meg kötelező is egy kis sült malackát, vagy tegyük fel, egy kis jóféle kolbászt sütni a szerencsehozó lencséhez.
Végszó
Ma Napkoron, miközben a fehér asztalnál vaskos poénokat gyártottunk, ismét és ismét rájöttem, van ugye ez a járvány, meg a nehézségek, de az elátkozott hónapokban, években is van valami, amiért érdemes élni. Van valami, ami mosolyt csal az arcunkra. Egy jó pálinka, vagy Szőke András (most zsűrielnök és nem színművész) őszinte meglepettsége azon, hogy errefelé a kaporral ízesítjük a „véres” ételeket. Szóval Szabolcsig kellett utaznia Veszprém megyéből, hogy rájöjjön, a kapor nem csak a csemege uborkát babonázza meg, esteleg a vermutot, hanem a hagymás vért és a véres hurkát is.
A disznóvágás szakrális cselekedet, a disznóvágás a harmadik nagy családi ünnep, húsvét, karácsony után. A disznóvágás hagyomány, legenda és az emberek számára az élet nagy pillanata (a disznónak már kevésbé szerencsés életrajzi esemény), hiszen hónapokon keresztül határozza meg az asztalra kerülő fogásokat. A téli sódarból lesz a húsvéti sonka. A most felfüstölt kolbászból a januári, lelket is melengető korhelyleves, na meg a csülkös paszuly.
Életem filmje lenne egy olyan apagyi disznóvágást megidézni, amikor még nagyapám, meg nagymamám is élt. A véres horrorral induló reggeltől, a családi morgolódáson át, a házipálinka-ünnepig. A zsírok, sültek, töltelékek egymásba kapaszkodó illatáig. Az áldozat sikolt, a fogók előtte-utána pálinkáznak, az asszonyok napestig dolgoznak, apám egyfolytában ideges, nagyapám meg háromszor veszíti el a józanságát, kicsit meg-megpihen, hogy aztán az este folyamán ének és tánctudásával is szórakoztassa a „kiccsaládját”!
Életem filmje egy disznóvágás…
Ahol néha én vagyok a malac…
Életem filmje, aztán azzal végződne, hogy egy szép sódart, közösen vág meg após és a veje…
Történhet-e jobb velünk, mint a világjárvány? Teszem fel a kérdést és a lelkem másik fele azonnal lázadni kezd; - Bolond vagy? Megőrültél!?! Csak Magyarországon több mint harmincezer embert veszítettünk el a járványban…
Mégis dobol bennem valami, a bolond optimista dala. Az emberé, akinek a csillagos ég alatt most próbára teszik a hitét, szeretetét, reményét és legfőképp a józan eszét!
Történhet-e jobb dolog velünk, mint hogy próbára tesznek bennünket? Próbára tesznek, hogy lásd; ez vagy most és a kihívások megállapítják, itt és itt vagy erős, de itt, meg ott, meg amott meg puhány, felékszületlen, gyenge…
Most, amikor Európában az adventre készülünk (kivétel a görögkatolikusok, akik már két hete benne vannak), szóval most amikor majd a Megváltó születését várjuk, vagy ha nem hiszünk, nagyon meg akarjuk mutatni, hogy szeretni is tudunk, akkor százszor, ezerszer mutatja nekünk az Úr (ateistáknak az Élet) a mutatóujját.
Bevallom, borzasztó türelmetlen vagyok. Magammal, az élettel és főként másokkal szemben. Türelmetlen, mert nem tudom elfogadni azokat, akik vélt, vagy valós indokok miatt teljesen más világképet raknak össze maguknak. Más végeredményre jutnak. Összeesküvéseknek, bolondériáknak, jószándékú, de attól még láthatóan bolond váteszek mögé állnak, onnan kiabálnak...
Türelmetlen vagyok, mert míg én hiszek a jóban, a pozitívban, hiszek abban, hogy a világ rendje a szeretet, az elfogadás, addig mások a saját tapasztalataik miatt, ennek teljesen az ellenkezőjét gondolják… Ha nem ismered a részleteket, ha nem vagy elég képzett, akkor egyszerűen a hited dönti el, hogyan akarod látni a világot. Jónak rossznak? Félelmetesnek, vagy otthonosnak...
De higgyétek el, hatalmas lehetőség egy világjárvány! Hatalmas lehetőség, hogy tanuljunk egymástól, hogy ismét beüljünk az iskolapadba, hogy diákok legyünk, hogy ne csak érzelmeinkre, hanem a tiszta észre hallgassunk. Hogy egymást felemeljük, korrepetáljuk, hitből, reményből, szeretetből, empátiából. Hogy ne eltapossunk, hanem felemeljünk, hogy ne elnyomjunk, hanem oktassunk!
Döbbenetes lehetőség ez, mert megtanít bennünket vitázni, érvelni, megőrizni a hidegvérünket, segít abban, hogy az emberiség végre felnőjön. A klímaválság, a gazdaság válsága, ráadásul még komolyabb próbák elé állít minket.
Szóval, mea culpa, mert számos vírusszkeptikus, vírustagadót kitöröltem, ahelyett hogy még nagyobb szeretettel, a jobbik eszem használva fordultam volna feléjük. Mea culpa, mert volt, amikor én is elvszettem a hitem. Mea culpa mert nem mentem Ninivébe, inkább ültem a nagy levelű tök alá, pihenni. Az Úr meg elfonnyasztotta a növényt, hogy induljak már, menjek Ninivébe és még akkor is hirdessem a tudomány szavát, amikor úgy tűnik, hiába vagyok városban, minden szó pusztába kiáltott…
És mit tudok? Azt, hogy nem tudok semmit. Hogy nem nálam van a bölcsek köve. Hogy bár napi 6-8 órában hallgatom, olvasom, tanulmányozom a világ történéseit, adatokat hasonlítok, gyűjtök, mégsem tehetek mást, csak amit a józan eszem diktál, megőrzöm az arányérzékem, összeszedem a jobbik eszem, nyugodt maradok, dolgozok és imádkozom. Imádkozom, hogy a tudomány nyerjen, hogy az ész hűvösen tiszta rendszere legyen úrrá a káosz forró rendezetlenségén…
A világjárvány, a klímaválság az élők legnagyobb ajándéka! Naponta irat velünk, röpdolgozatot, felmérőt, naponta húzat velünk beugrót, tételt! Naponta kérdezi meg, hol járunk az úton?
Szeretem a válságot, abban mutatkozik meg ki a vitéz, a bátor, és az ember!
„Éjszaka ágyamban kerestem, akit szeret a lelkem. De hiába kerestem, nem találtam. „Azért hát fölkelek, bejárom a várost, keresem a tereken és az utcákon, akit szeret a lelkem.” Hiába kerestem, nem találtam! Találkoztam az őrökkel, akik a várost járták. „Nem láttátok, akit szeret a lelkem?” Alig mentem tovább, otthagyva őket, megtaláltam, akit szeret a lelkem. Belekapaszkodtam, és nem engedem el, amíg be nem viszem anyámnak házába, annak szobájába, ki méhében hordozott.”(Énekek éneke 3. fejezet…)
Mondanál-e nekem egy verset? Rajzolnál nekem egy bárányt? Lennél kedves főzni nekem valamit? Mindegy mit, finomat. Felolvasnál? Lenne kedved a legdrágább kincsedet, az idődet megosztani velem? Hát volna? Akadna? Nincs más dolgod? Hisz annyi ember van még? Annyi szép, annyi okos, és még ott vannak a roppant gazdagok.
Édes istenem. Látod? Óvatlan voltam, beleraktam a kisvasútba a lelkem, az meg most körbe-körbe.
Olyan csillagos az éjszaka, olyan jól lehet most valakit bolondul keresni, olyan jó most menni a vágyak után, szimatolni, erre járt? Merre járt? Ágyamban hiába keresem, utcákat hiába járok, hosszú, végtelen utakat végigmászok. Hegyet hágék, lőtöt lépék. Minden szárnyas oltár mögött őt látom, minden Túró Rudival őt várom, csábítom, magamhoz éneklem. Virágot, ha látok, mindent csokorba én szedem. Templomba is csak azért, hátha ott van, hátha ott imádkozik.
Vagy egy kocsma mélyén, egy rossz ágy szélén, meztelenül sírdogál. És csak arra vár, hogy megtaláljam, hogy magamhoz szorítsam, hogy…
Nem láttátok, kit szeret az én lelkem? Fordulnak a novemberi arcok, hullanak a rozsdabarna levelek, kisírt szemmel hol lelem, hol van az én életem, de hol?
"Az az út, amelyen a legkisebb kitérő nélkül végigmennek, sehova se vezet..." (Frank Herbert)
Te! Alszol? Még nem? Hagyjalak? Várj még egy kicsit, csak ezt hallgasd meg! Tudom, hogy korán kell kelned, meg ilyenkor már Téged semmi sem érdekel, legfeljebb ha kényeztetnélek…
Te! Tényleg ne aludj már! Van egy ötletem! Veszünk egy kis darab szőlőt. Egerben! Persze, hogy ott! Imádod a várost. Sokkal jobban ismered, mint én. Igen! Egerben. Egy darab szőlőt. Ott nyújtózkodik majd fel a hegyre. Építünk egy csinos házat az aljába. Nagy konyha lesz, ahol főzheted szakmában a garnélás tésztát, meg bármikor körbefuthatod, csak úgy edzésként. Meg lesz egy álom nappalink, kandallóval. És a hálószoba is meleg lesz; nem hűvös, úgy ahogy te szereted.
Te! Én bort szeretnék csinálni! Olyan bort, hogy egy este, amikor kopognak, akkor maga az Úr álljon az ajtóban, hogy inna, meg vinne, vinne tőlünk. Olyan bort akarok csinálni, hogy sose legyen többet szomorú a világ, a részegekre meg tudod, angyalka vigyáz. Olyan bort szeretnék, amitől könnyebb lesz a szerelem, amitől még az is mosolyog, akinek nincs miért! Olyan bort, hogy tőlem vigyék az összes misebort, hogy ez legyen a bűnbocsánat íze szentáldozás után...
Meg olyan bort, hogy sose tudj elhagyni, ha meg is haragudnál rám, mert erre is volt már példa, hát hamar felejtsd a bút, a bánatot, nekem rögvest megbocsáss, és vén fejem, az ősz hajam is úgy szeresd, mint egy húszévesét, akinek minden szála fekete még.
Jajj, te lány! Hát te lennél a marketinges, fogadnád a csoportokat, cicáznál a férfiakkal, de minden este mellém bújnál és annyit suttognál; sose szerettem mást… Másban is csak téged. A különbséget. Bárhová mentem, bárhol jártam, csak rád vártam, csak te voltál minden gondoltban, neked beszéltem, veled pereltem, téged bántottalak, hogy aztán szép szavakkal takarjalak… És olyan gőz lenne a konyhában, hogy meztelenül is állhatnál, úgysem pirulnék bele…
Te! Ne aludj már! Veszünk egy darab szőlőt! Hogy nem értünk hozzá? Persze, hogy nem! Hát a szerelemhez értettünk? Ahhoz sem! Csinálni kell, oszt megjön a kedved! Táncolni, aztán lesz majd zene is hozzá. Bele kell bukni, ezerszer, mint a szerelembe. Bele, néha haragudni, fájni, dühödten őrjöngeni, mert ilyen az élet, aztán az ágyban békülni, úgy hogy a végén csak a lihegés, meg a mosoly maradjon. A borban nem csak az igazság, hanem a szerelem, meg a világbéke is lakik.
Te, én megiszom a Titiék összes Komfortzónáját. Akkor sem hagyok belőle, ha tudom holnap megkóstolnád, ami marad. De hát tudod, ami marad, az a harag. Most miért mondod, hogy ne vihogjak?
Hallod! Vegyünk egy csepp szőlőt! Egerben. Neked kell majd főzni, meg háziasszony lenni! Neked kell majd okosan, mert én bolond vagyok. Engem szédít a bor, meg a mámor, a szád, a feneked, az kézrevaló melled. Aztán neked kell majd a bókokat bezsebelni, mert a bornál, csak Te lennél kelendőbb. Neked kell majd a címkét megtervezni, a tévének, rádiónak beszélni, neked kell majd az összes díjat hetykén átvenni. Én meg megyek metszek, kacsolok, permetezek, szüretelek. Csendesen szendergek majd a pince előtt és vigyázom a bor álmát…
Te… Most miért mondod, hogy bolond vagyok? Meg, hogy egy nagy, romantikus hülye? Mondom, veszünk egy kis szőlőt. Egerben. És olyan bort készítek majd, hogy hét nyelven beszél, ha iszod, csak engem látsz majd férfinak, ebben az életben csak engem szeretsz…
Félálomban felelsz; hogy én mekkora gyerek… Gyerek… - mondogatod és lassan elalszol. Én meg egész éjjel tanulom, hogy lesz a szőlőből, a mustból bor…
S míg álmodsz, én a tőkék között, szelíd mosollyal is hizlalom a szerelmetes fürtöket..
Korfu északnyugati szeglete maga a szépség. Sidariból egy keskeny, semmi kis aszfaltcsík vezet a Sunset beach irányába. A Sunset beach nevével ellentétben nem strand, hanem egy taverna. De nem akármilyen! A magas homokkő szélén építették és aki létrehozta bizonyára rendkívül optimista ember. Nem félt attól, hogy egyszer addig ostromolják a hullámok a magaspartot, hogy az majd beleszédül a legkékebb habokba. A Sunset beach-ről egyébként a világ egyik legszebb naplementéjét lehet átélni, feltéve, ha nyitott vagy a romantikára, veled van a lány, akit szeretsz és hiszed, nincs szebb, különösebb hely a világon. Ha csak egy pillanatig is elhiszed. A Sunset tavernával egyébként nem ér véget a világ, meg a Durell-Sissi-sziget. Aki szépen lecaplat a görögösen készített betonlépcsőkön a már valódi Logas-beach-en találja magát.
A homokja olyan, mintha hanyagul Napkor határában bányászták volna ki és egész nap vizet engedett volna rá, Jóska bá’. Felázott homok. Csak, amikor hátat fordítasz Aquaman világának, akkor jössz rá, hová is érkeztél; vagy 60-80 méter magas fal meredezik előtted, az égbe törve. Aki már látott fotót a Cape Dastristról, az tudja, milyen földöntúli szépségű itt Korfu. Milyen mesés, milyen lélegzetelállítóan festői. Sajnálom, hogy nem ismerem az összes regét, mondát, mesét Korfuról. Még Szent Spiridonról is csak annyi jut eszembe, hogy ugyan Cipruson született, de földi maradványait a Kerkira apró templomában őrzik. Meg annyit, hogy állítólag, amikor a törökök a 18. században Korfut ostromolták a parton megjelent a szent és kezében egy fáklyával ijesztegetette és fenyegette a török katonákat, akik között pánik tört ki… De majd kitalálok meséket. Ezeken a hosszú estéken majd odaképzelem magam. Leszek várkapitány odafent, a fellegvárban Angelokastroban és a török pasa lányát lopom el, hajójára rajtaütve, mint egy kalóz. Esetleg botcsinálta szerzetes, aki meglát a parton napozni, és onnan kezdve se éjjele, se nappala, nem kell már a zsolozsma... "Térjél már meg, Páter!" "Jobban imádkozzál!" Térjel meg az Istenhez!" De akkor már nekem mondhat bárki, bármit, én akkor már csak érted, miattad bolondulok. Mert állítólag a görögök szerint a férfi csak kétféle lehet. Az egyik Odüsszeusz, a másik meg Zorba. De hát édes Istenem! Van egyáltalán a kettő közt különbség???
De vissza Sidarihoz. A homokkővel nagyon szeret játszani a tenger. Sidari tagolt partjánál található egy apró, csoda kis öböl. Ha itt valaki bátran úszni kezd, észre veheti, hogy lyukat fúrt a víz a „kőbe”. Nem is lyuk ez, igazi csatornaszerű barlanggal akad dolgunk. Ez a Canal D’Amour, amit feltétlenül a párunkkal, a szerelmünkkel kell átúszni, mert akkor sose múlik majd az egymás iránti érzés… Sokan mondják, Korfu nem Görögország. Hol van még ide Athén, Kréta, Rodosz!?! Sok az albán, kultúráját meg az erős, olasz hatás formálta. Pedig sokan leírják; ez a sziget már szerepel az Odüsszeiában, és a Cassiopiban rendezett versmondó verseny olyan híres volt, hogy egyszer még az ifjú Nero, a későbbi „véres költő”, is eljött, hogy megmérettesse tehetségét…
Most november van. Odalent örökzöld fák között lehet vagy 15-20 fok. A nyáron a turistáktól telt házas kis halászfalvak most üresek. A szélben nem kavarog souvlaki, a crepes, meg a friss baklava illata.
Emlékszem életem első motoros túrája Benitesből Cavosba vezetett és soha, de még addig nem élveztem annyira az édes, sós, földes, fűszeres és zöld illatok játékát az orromban. Soha nem tűnt még fel, hogy ennyire mesésen bódító lehet egy "világ" illata. (Korfu, jószagú sziget!) Hogy, akkor ott először értettem meg, mit jelent a kék öböl, meg a narancs vitorlák sora, hogy milyen fáról enni a fügét, hogy a kaktuszfüge apró tüskéi napokig szúrnak, hogy az út széli árustól vett görögdinnye itt a legédesebb, hogy az apartmanban kevert koktélba az utcáról szedett citromot facsartuk. Korfu még nem Görögország. Nem a világ közepe, de belépő a mennyországba. Korfu nélkül soha nem jutottam volna el Zakintoszra és Kefalóniára. Korfu nélkül nem értettem volna meg a Skinari alatti csodaöblöt, meg a Melissani-barlang örök titkait…
És ha most lehunyom a szemem, akkor a „hókarú” Nauszikaára gondolok, meg arra, hogy az élet nagy játékos, és ha nem kellek még, egyelőre ministránsnak az Úr mellé, nem szólít hirtelen magához, akkor lesz még időm, lent délen. Lesz még számoszi bor, meg paradicsomos húsgombóc, esetleg Stifado, úgy, ahogy csak a görögök tudják… Meg egy zenész, aki csak nekünk játszik…