Korfu északnyugati szeglete maga a szépség. Sidariból egy keskeny, semmi kis aszfaltcsík vezet a Sunset beach irányába. A Sunset beach nevével ellentétben nem strand, hanem egy taverna. De nem akármilyen! A magas homokkő szélén építették és aki létrehozta bizonyára rendkívül optimista ember. Nem félt attól, hogy egyszer addig ostromolják a hullámok a magaspartot, hogy az majd beleszédül a legkékebb habokba. A Sunset beach-ről egyébként a világ egyik legszebb naplementéjét lehet átélni, feltéve, ha nyitott vagy a romantikára, veled van a lány, akit szeretsz és hiszed, nincs szebb, különösebb hely a világon. Ha csak egy pillanatig is elhiszed. A Sunset tavernával egyébként nem ér véget a világ, meg a Durell-Sissi-sziget. Aki szépen lecaplat a görögösen készített betonlépcsőkön a már valódi Logas-beach-en találja magát.
A homokja olyan, mintha hanyagul Napkor határában bányászták volna ki és egész nap vizet engedett volna rá, Jóska bá’. Felázott homok. Csak, amikor hátat fordítasz Aquaman világának, akkor jössz rá, hová is érkeztél; vagy 60-80 méter magas fal meredezik előtted, az égbe törve. Aki már látott fotót a Cape Dastristról, az tudja, milyen földöntúli szépségű itt Korfu. Milyen mesés, milyen lélegzetelállítóan festői. Sajnálom, hogy nem ismerem az összes regét, mondát, mesét Korfuról. Még Szent Spiridonról is csak annyi jut eszembe, hogy ugyan Cipruson született, de földi maradványait a Kerkira apró templomában őrzik. Meg annyit, hogy állítólag, amikor a törökök a 18. században Korfut ostromolták a parton megjelent a szent és kezében egy fáklyával ijesztegetette és fenyegette a török katonákat, akik között pánik tört ki… De majd kitalálok meséket. Ezeken a hosszú estéken majd odaképzelem magam. Leszek várkapitány odafent, a fellegvárban Angelokastroban és a török pasa lányát lopom el, hajójára rajtaütve, mint egy kalóz. Esetleg botcsinálta szerzetes, aki meglát a parton napozni, és onnan kezdve se éjjele, se nappala, nem kell már a zsolozsma... "Térjél már meg, Páter!" "Jobban imádkozzál!" Térjel meg az Istenhez!" De akkor már nekem mondhat bárki, bármit, én akkor már csak érted, miattad bolondulok. Mert állítólag a görögök szerint a férfi csak kétféle lehet. Az egyik Odüsszeusz, a másik meg Zorba. De hát édes Istenem! Van egyáltalán a kettő közt különbség???
De vissza Sidarihoz. A homokkővel nagyon szeret játszani a tenger. Sidari tagolt partjánál található egy apró, csoda kis öböl. Ha itt valaki bátran úszni kezd, észre veheti, hogy lyukat fúrt a víz a „kőbe”. Nem is lyuk ez, igazi csatornaszerű barlanggal akad dolgunk. Ez a Canal D’Amour, amit feltétlenül a párunkkal, a szerelmünkkel kell átúszni, mert akkor sose múlik majd az egymás iránti érzés… Sokan mondják, Korfu nem Görögország. Hol van még ide Athén, Kréta, Rodosz!?! Sok az albán, kultúráját meg az erős, olasz hatás formálta. Pedig sokan leírják; ez a sziget már szerepel az Odüsszeiában, és a Cassiopiban rendezett versmondó verseny olyan híres volt, hogy egyszer még az ifjú Nero, a későbbi „véres költő”, is eljött, hogy megmérettesse tehetségét…
Most november van. Odalent örökzöld fák között lehet vagy 15-20 fok. A nyáron a turistáktól telt házas kis halászfalvak most üresek. A szélben nem kavarog souvlaki, a crepes, meg a friss baklava illata.
Emlékszem életem első motoros túrája Benitesből Cavosba vezetett és soha, de még addig nem élveztem annyira az édes, sós, földes, fűszeres és zöld illatok játékát az orromban. Soha nem tűnt még fel, hogy ennyire mesésen bódító lehet egy "világ" illata. (Korfu, jószagú sziget!) Hogy, akkor ott először értettem meg, mit jelent a kék öböl, meg a narancs vitorlák sora, hogy milyen fáról enni a fügét, hogy a kaktuszfüge apró tüskéi napokig szúrnak, hogy az út széli árustól vett görögdinnye itt a legédesebb, hogy az apartmanban kevert koktélba az utcáról szedett citromot facsartuk. Korfu még nem Görögország. Nem a világ közepe, de belépő a mennyországba. Korfu nélkül soha nem jutottam volna el Zakintoszra és Kefalóniára. Korfu nélkül nem értettem volna meg a Skinari alatti csodaöblöt, meg a Melissani-barlang örök titkait…
És ha most lehunyom a szemem, akkor a „hókarú” Nauszikaára gondolok, meg arra, hogy az élet nagy játékos, és ha nem kellek még, egyelőre ministránsnak az Úr mellé, nem szólít hirtelen magához, akkor lesz még időm, lent délen. Lesz még számoszi bor, meg paradicsomos húsgombóc, esetleg Stifado, úgy, ahogy csak a görögök tudják… Meg egy zenész, aki csak nekünk játszik…