"Az az út, amelyen a legkisebb kitérő nélkül végigmennek, sehova se vezet..." (Frank Herbert)

Te! Alszol? Még nem? Hagyjalak? Várj még egy kicsit, csak ezt hallgasd meg! Tudom, hogy korán kell kelned, meg ilyenkor már Téged semmi sem érdekel, legfeljebb ha kényeztetnélek…

Te! Tényleg ne aludj már! Van egy ötletem! Veszünk egy kis darab szőlőt. Egerben! Persze, hogy ott! Imádod a várost. Sokkal jobban ismered, mint én. Igen! Egerben. Egy darab szőlőt. Ott nyújtózkodik majd fel a hegyre. Építünk egy csinos házat az aljába. Nagy konyha lesz, ahol főzheted szakmában a garnélás tésztát, meg bármikor körbefuthatod, csak úgy edzésként.  Meg lesz egy álom nappalink, kandallóval. És a hálószoba is meleg lesz; nem hűvös, úgy ahogy te szereted.

Te! Én bort szeretnék csinálni! Olyan bort, hogy egy este, amikor kopognak, akkor maga az Úr álljon az ajtóban, hogy inna, meg vinne, vinne tőlünk. Olyan bort akarok csinálni, hogy sose legyen többet szomorú a világ, a részegekre meg tudod, angyalka vigyáz. Olyan bort szeretnék, amitől könnyebb lesz a szerelem, amitől még az is mosolyog, akinek nincs miért! Olyan bort, hogy tőlem vigyék az összes misebort, hogy ez legyen a bűnbocsánat íze szentáldozás után...

Meg olyan bort, hogy sose tudj elhagyni, ha meg is haragudnál rám, mert erre is volt már példa, hát hamar felejtsd a bút, a bánatot, nekem rögvest megbocsáss, és vén fejem, az ősz hajam is úgy szeresd, mint egy húszévesét, akinek minden szála fekete még.

Jajj, te lány! Hát te lennél a marketinges, fogadnád a csoportokat, cicáznál a férfiakkal, de minden este mellém bújnál és annyit suttognál; sose szerettem mást… Másban is csak téged. A különbséget. Bárhová mentem, bárhol jártam, csak rád vártam, csak te voltál minden gondoltban, neked beszéltem, veled pereltem, téged bántottalak, hogy aztán szép szavakkal takarjalak… És olyan gőz lenne a konyhában, hogy meztelenül is állhatnál, úgysem pirulnék bele…

Te! Ne aludj már! Veszünk egy darab szőlőt! Hogy nem értünk hozzá? Persze, hogy nem! Hát a szerelemhez értettünk? Ahhoz sem! Csinálni kell, oszt megjön a kedved! Táncolni, aztán lesz majd zene is hozzá. Bele kell bukni, ezerszer, mint a szerelembe. Bele, néha haragudni, fájni, dühödten őrjöngeni, mert ilyen az élet, aztán az ágyban békülni, úgy hogy a végén csak a lihegés, meg a mosoly maradjon.  A borban nem csak az igazság, hanem a szerelem, meg a világbéke is lakik.

Te, én megiszom a Titiék összes Komfortzónáját. Akkor sem hagyok belőle, ha tudom holnap megkóstolnád, ami marad. De hát tudod, ami marad, az a harag. Most miért mondod, hogy ne vihogjak?

Hallod! Vegyünk egy csepp szőlőt! Egerben. Neked kell majd főzni, meg háziasszony lenni! Neked kell majd okosan, mert én bolond vagyok. Engem szédít a bor, meg a mámor, a szád, a feneked, az kézrevaló melled. Aztán neked kell majd a bókokat bezsebelni, mert a bornál, csak Te lennél kelendőbb. Neked kell majd a címkét megtervezni, a tévének, rádiónak beszélni, neked kell majd az összes díjat hetykén átvenni. Én meg megyek metszek, kacsolok, permetezek, szüretelek. Csendesen szendergek majd a pince előtt és vigyázom a bor álmát…

Te… Most miért mondod, hogy bolond vagyok? Meg, hogy egy nagy, romantikus hülye? Mondom, veszünk egy kis szőlőt. Egerben. És olyan bort készítek majd, hogy hét nyelven beszél, ha iszod, csak engem látsz majd férfinak, ebben az életben csak engem szeretsz…

Félálomban felelsz; hogy én mekkora gyerek… Gyerek… - mondogatod és lassan elalszol. Én meg egész éjjel tanulom, hogy lesz a szőlőből, a mustból bor…

S míg álmodsz, én a tőkék között, szelíd mosollyal is hizlalom a szerelmetes fürtöket..