Történhet-e jobb velünk, mint a világjárvány? Teszem fel a kérdést és a lelkem másik fele azonnal lázadni kezd; - Bolond vagy? Megőrültél!?! Csak Magyarországon több mint harmincezer embert veszítettünk el a járványban…

Mégis dobol bennem valami, a bolond optimista dala. Az emberé, akinek a csillagos ég alatt most próbára teszik a hitét, szeretetét, reményét és legfőképp a józan eszét!

Történhet-e jobb dolog velünk, mint hogy próbára tesznek bennünket? Próbára tesznek, hogy lásd; ez vagy most és a kihívások megállapítják, itt és itt vagy erős, de itt, meg ott, meg amott meg puhány, felékszületlen, gyenge…

Most, amikor Európában az adventre készülünk (kivétel a görögkatolikusok, akik már két hete benne vannak), szóval most amikor majd a Megváltó születését várjuk, vagy ha nem hiszünk, nagyon meg akarjuk mutatni, hogy szeretni is tudunk, akkor százszor, ezerszer mutatja nekünk az Úr (ateistáknak az Élet) a mutatóujját.

Bevallom, borzasztó türelmetlen vagyok. Magammal, az élettel és főként másokkal szemben. Türelmetlen, mert nem tudom elfogadni azokat, akik vélt, vagy valós indokok miatt teljesen más világképet raknak össze maguknak. Más végeredményre jutnak. Összeesküvéseknek, bolondériáknak, jószándékú, de attól még láthatóan bolond váteszek mögé állnak, onnan kiabálnak...

Türelmetlen vagyok, mert míg én hiszek a jóban, a pozitívban, hiszek abban, hogy a világ rendje a szeretet, az elfogadás, addig mások a saját tapasztalataik miatt, ennek teljesen az ellenkezőjét gondolják… Ha nem ismered a részleteket, ha nem vagy elég képzett, akkor egyszerűen a hited dönti el, hogyan akarod látni a világot. Jónak rossznak? Félelmetesnek, vagy otthonosnak...

De higgyétek el, hatalmas lehetőség egy világjárvány! Hatalmas lehetőség, hogy tanuljunk egymástól, hogy ismét beüljünk az iskolapadba, hogy diákok legyünk, hogy ne csak érzelmeinkre, hanem a tiszta észre hallgassunk. Hogy egymást felemeljük, korrepetáljuk, hitből, reményből, szeretetből, empátiából. Hogy ne eltapossunk, hanem felemeljünk, hogy ne elnyomjunk, hanem oktassunk!

Döbbenetes lehetőség ez, mert megtanít bennünket vitázni, érvelni, megőrizni a hidegvérünket, segít abban, hogy az emberiség végre felnőjön. A klímaválság, a gazdaság válsága, ráadásul még komolyabb próbák elé állít minket.

Szóval, mea culpa, mert számos vírusszkeptikus, vírustagadót kitöröltem, ahelyett hogy még nagyobb szeretettel, a jobbik eszem használva fordultam volna feléjük. Mea culpa, mert volt, amikor én is elvszettem a hitem. Mea culpa mert nem mentem Ninivébe, inkább ültem a nagy levelű tök alá, pihenni. Az Úr meg elfonnyasztotta a növényt, hogy induljak már, menjek Ninivébe és még akkor is hirdessem a tudomány szavát, amikor úgy tűnik, hiába vagyok városban, minden szó pusztába kiáltott…

És mit tudok? Azt, hogy nem tudok semmit. Hogy nem nálam van a bölcsek köve. Hogy bár napi 6-8 órában hallgatom, olvasom, tanulmányozom a világ történéseit, adatokat hasonlítok, gyűjtök, mégsem tehetek mást, csak amit a józan eszem diktál, megőrzöm az arányérzékem, összeszedem a jobbik eszem, nyugodt maradok, dolgozok és imádkozom. Imádkozom, hogy a tudomány nyerjen, hogy az ész hűvösen tiszta rendszere legyen úrrá a káosz forró rendezetlenségén…

A világjárvány, a klímaválság az élők legnagyobb ajándéka! Naponta irat velünk, röpdolgozatot, felmérőt, naponta húzat velünk beugrót, tételt! Naponta kérdezi meg, hol járunk az úton?

Szeretem a válságot, abban mutatkozik meg ki a vitéz, a bátor, és az ember!