A nyolcadik részre egészen bizonyossá vált. Hiába kéri Réz András számon a történelmi hűséget az alkotókon, hiába emlékeznek egészen másként az idősebbek, A besúgó a hibái ellenére is visz, magával ragad, mert ez a sorozat ugyan túloz, néha bűvészkedik és „csal” is, ennek ellenére simán viszi a pálmát.
Réz András figyelmét arra kellene felhívni, hogy ez a sorozat az alkotók ifjúsági kalandregénye, a mindig újak a lázadása, olyan eszmények apoteózisa, mint a szabadság, becsület, hűség, kiállás. Éppen ettől lesz áthallásos, mert örök értékekről beszél.
A nyolcadik rész hatása alatt ezer dolog jut eszembe. Hogy amikor a fiatalokat veri a III/III-as bagázs, akkor akarva akaratlanul Fábri Ötödik pecsétje sejlik fel. Amikor a nyilasok a jól megvert asztaltársaságot arra kérik, hogy köpjék le a Krisztusként szenvedő rabot, akit történetesen a fiatal Cserhalmi alakít. Csak akkor mehetnek haza... A másik film, ami folyton felsejlik bennem A besúgó közben, az a Megáll az idő. De mennyire más ez az izgága, nagyon változtatni akaró fiatalság, szemben az egyre inkább impotenssé váló hatalommal, mint a nagyjátékfilm szereplői, akik pontosan tudják, előbb vagy utóbb ők is olyanok lesznek, mint a szüleik, vagy a tanáraik... Mert míg a hatvanas években a teljes nihil, csalódottság, kilátástalanság jellemezte a lázadó fiatalokat élünkön Pierre-rel, lásd; "Éljenek a hülyék, ne legyen semmi!", addig ebben az új sorozatban benne van az is, (és persze tudjuk is retrospective), hogy valami újnak kell jönnie, valami másnak... És nagyon remélem, hogy A besúgónak lesz folytatása, mert bizony a kilencvenes évek is megérne egy nagy (sorozat)misét!
ÁM amikor a négynegyvenégyes Mészáros Juli simán veti oda, hogy „tinidráma”, akkor hangosan, vinnyogva nevetek fel. Aztán jön Hodosán Rózsa és Rainer M. és még jobban belegázolnak... Hogy kérem ez nem így volt, ez nem így történt etc...
Tiszteletem. De ennyi! Könyörgöm, hát itt mindenki hülye? Ha dokumentumfilmet akartak volna forgatni az alkotók, akkor nem az entretainment felől közelítették volna meg a dolgot.
És kérem, tessék figyelembe venni, hogy az alkotók mesét mondanak. Egy olyan mesét, amiről nem állítják, hogy így volt, hanem tegyük fel, ők így látják, nekik így mondták, ők így akarják hinni, megélni. Tessék mondani ki kéri számon Jókain a tűpontos hitelességet?
Keverednek évek, történések, de ettől még simán felemelő, ahogy a fiatalok lázadnak, ahogy mernek, ahogy láttattják maga magunkat.
Karinthy segít nekünk, amikor találkozik egy fiatalemberrel. Azzal a sráccal, aki ő maga volt, aki nem akart megalkudni, aki még fejjel a falnak, aki arról álmodott, amiről József Attila hiszi, hogy tűzoltó leszel, katona, meg vadakat terelő juhász.
A nyolcadik rész nekem egyszerű bizonyság, hogy a fiatalok pontosan ugyanolyak ’48-ban, ’56-ban, vagy ’88-ban… A márciusi ifjak, a forrófejűek, a Petőfik, akik királyokat akasztanak, akik címert vágnak a zászlóból, akik megveretik magukat március 15-én és akik úgy érzik a FreeSZFE épp olyan forradalom és lázadás a mindenkori hatalom ellen, ami akkor is megéri, ha nincs holnap, ha nincs szép jövő, csak keserv.
Sodró Eliza mondja Friderikusznak, hogy neki akkor is érdemes kiállni egy eszme mellett, ha ez az ő karrierjébe kerül. És azt hiszem, ilyen mondatot teljes meggyőződésből csak harminc alatt mond az ember. Harminc felett, már általában van állása, egzisztenciája, talán családja is és akkor már elgondolkodik, mi mennyit ér nekem. És tudjuk, hogy a tett halála pontosan ez az okoskodás.
A besúgó pont azokról a mindig ifjakról szól, akiket nem érdekel, hogy a hatalom mit tesz velük. Petőfiék nem tartottak veréstől, elnyomástól, börtöntől. Az ifjú Orbánt nem érdekelte, hogy a gumibot az adámcsutkáját szorítja, ahogy a színésznövendékeket sem érdekelte, hogy mi lesz holnap. Ma kell lázadni, ma kell kiállni, megmutatni és a középső ujjukat emelni a hatalomnak.
A besúgó egyértelműsíti milyen morális eszmék mellett teszi le a voksot. A besúgó a „mocskos idő” ellenére is szeretne tiszta maradni. És persze igaza van mindenkinek, hogy ha Máté az 1985-ös Queen koncertre tud jegyet szerezni, akkor számon lehetne kérni az alkotókon valamiféle történelmi hűséget.
De nekem, aki élt a 80-as években, már Máté Chicago Bulls-os kabátja is ordította, ez nem lehet 1985… Hiszen a csapat a 90-es évek jelején lett igazán népszerű, azt követőn, hogy 1991 és 1993 között háromszor nyerték el a bajnoki címet és lettek főcsoportgyőztesek az NBA-ben. Csalunk néhány évet, de cserébe örök emberi értékeket villantanak fel trendi módon, ami sokkal fontosabb annál, hogy közben elvereznek a történelmi hitelesség oltárán.
Hodosán Rózsát már az első rész felbosszantotta, és nem nézte tovább. Ez is egy emberi attitűd. Én már az első résznél tudtam, hogy az összest meg fogom nézni. Előszedem a gyerekkori fotóimat, leültetem édesapámat az első rész elé és megkérdezem, te hogyan emlékszel?
Miközben pedig tévé képernyőjén ég a szovjet zászló, arra gondolok, hogy szeretnék ott lenni Gerivel, Szávával, Mátéval, Karcsival. Szeretnék a hatalom szemébe köpni. Szeretném ordítani, hogy ártatlanul ítélték el nagyapámat (munkásellenesnek nyilvánítva) és zárták a szegedi Csillagba 1948-ban! Szeretném az arcukba köpni, hogy a tanult, olvasott, művelt nagymamám, aki egy csendőrbiztos lánya volt, csak takarító lehetett a nyírbátori tanácsházán. Szeretném az arcukba üvölteni, hogy apám innovációs díja miért csak a rendszerváltás után került elő a páncélból?
Szeretném lenézni magam, minden alkumért, megalkuvásomért. Szeretnék szembenézni magammal és kérdőre vonni, hogy mikor lettem ennyire kimért, ennyire mérlegelő. És aztán szeretném lenyugtatni a bennem élő forradalmárt, hogy te gyerek, megellik az három tőggyel is.
Magyar József, egy nyírbátori költő írta, „minden hatalmat megutáltam már, csak azt nem, amikor éjjel fölém magasodsz az ágyban…”
A kisember örök lázadása ez, a kisember örök bizodalma a mindig ifjakban, hogy a hév, a régi sutba dobása az csak jót hozhat nekünk…
Így lesz A besúgó találkozás egy fiatalemberrel. Így lesz a pontatlansága ellenére is örök mementó, hogy mit és hogyan ne. A rajongásom nem szakmai, nem esztétikai, hanem morális alapú.
ui: Geri ambivalenciája, és a muszáj megalkuvása mögötti értékrendszer pont megerősíti, amit írtam. A megzenésített József Attila vers a végén meg hab a tortán!
