1.

Fogalma sem volt, hogyan mondja el a feleségének. A gyerek nyolchónapos, a megtakarításuk elfogyott, felfalta a falánk, jeges tél, meg a rezsidémon. Ma meg kirúgták. Csoportos leépítés. Egy ideje lebegtették. „Ha közben történne valami, akkor nem, akkor majd meglátják.” A multicég okosai azonban osztottak szoroztak. 66 embernek kell mennie az első körben. Hatvanhat fő. Hatvanhat rubrika. Aztán majd újra számolnak. Ballagott a szélben, piros, könnyű sálját táncoltatta, mintha valami balesetet jelezne.

- A személyes csőd, az nem valami baleset? – nyeldeste a kérdést és valahogy nem érdekelte, hogy valami daraszerű hull a fejére.

Fogalma sem volt, hogyan közölje a feleségével. Amikor belépett az ajtón a nyolchónapos kisfiú üvöltött, az anyja csitította. A gyerek csúnyán megfázott. A takonykór ráment a fülére, egy kis zsák forró sóval igyekeztek csillapítani a fájdalmait, nem sok sikerrel.

- Hát veled meg mi van? – kérdezte az asszony. Fáradt, karikás szeme most úgy nézett ki, mint valami sötétbe vezető alagút.

- Semmi – felelte a férfi csöndesen.

- Te is rosszul vagy? Csak nem koronavírus? – kérdezett vissza az asszony, aki fél kézzel a gyerek orrát tisztogatta egy papírzsebkendővel.

- Nem – felelte a férfi, mintha ez lenne az utolsó mondta. – Kirúgtak.

- Teljesen? – értetlenkedett a feleség. A kérdés abszurditása egy félmosolyt csalt a férfi arcára.

- Teljesen. Tulajdonképpen teljesen – felelte.

- Akkor már holnap nem is kell bemenned? Az nem is baj! – pergett a fiatalasszony nyelve, mint akit megütött a szél. - Mert azt ígérted, hogy holnap elmegyünk bevásárolni…

2.

- Szóval a nyakunkra jösztök? - kérdezte halkan az öreg. A fia mögött az asszony, karjában az üvöltő, kisírt szemű, taknyos gyerekkel. – Téged kirúgtak. Munkátok, pénzetek nincs. Most idejöttök, hogy segítsünk. Mintha eddig nem segítettünk volna! Mit vársz még tőlünk? – tárta szét a vénülő, szikkadt karjait.

- Olyanok vagytok, mint a cigányok! – csapott közbe az anyja, mint valami vércse. – Amíg volt, addig kellett volna spórolni. De ti nyaralni mentetek, meg vacsorázgatni. Annak a gyereknek ruha kell, cipő kell, aztán ha iskolába megy… Annyira felelőtlenek vagytok! – korholta miközben egy nagyobb edényt úgy sikált, hogy fájjon a zománcnak.

- Mi lesz a lakással? – kérdezte az öreg. – Nem lehet kiadni albérletbe?

- Most nem kell senkinek albérlet… A fűtést minimumra állítottam, hogy a rendszer na fagyjon el. Amit lehetett kikapcsoltam – felelte a fiúk.

- Faltól-falig lapostévé, padlófűtés, jakuzzi! Erre volt eszetek! – folytatta az öregasszony. Ilyen fajta volt, mint a vén tyúk, aki minden jércébe, kiskakasba belecsíp. Ettől érezte jobban magát.

Az öreg intett a fiának, menjen vele. Kint megállt a féleresz alá szépen felrakott, embermagasságú tüzelő előtt. Intett a fiának, hogy tolja ide a furikot és igyekezzen telerakni.

- A nagyobbik szobába pakoljatok. Anyád a felújítás után is a pincében aludt. A kazán mellett, most is ott fog – azzal megfogta a baltát és az élét vizsgálta. Rég nem használta. A balta közelében kapák, ásó, lapát, gereblye. Szerszámok.

- Még jó, hogy a fődet nem adtuk el! – tette hozzá.

- Arra gondolsz, hogy beleállunk? – kérdezte a fia.

- Majd ti! – mutatott a fiára nagy komolyan az öreg. – Úgy, ahogy anyáddal, annak idején. De hisz emlékszel? Munka mellett kapáltuk a tengerit, vetettük, szedtük a krumplit. Majd most ti jöttök, ha enni akartok!

- Nem félek én a munkától… - felelte a fiú bizonytalanul.

- A bolond semmitől sem fél! Gyereket csinálni se, meg magát kirúgatni se! Biztos nagy volt a szád, ott is! – az öreg szigorú tekintete, mint a vallatólámpa fénye az arcába fúródott. - Van dughagyma, vetni való krumpli. Majd most bizonyíthatsz! Mi már öregek vagyunk, bírni nem fogjuk.

A fiú rakta a furikot. Az apja egy-egy darabot a halomra helyezett. Nem állta meg, hogy ne kritizálja; - Még ezt sem tanultad meg rendesen. Vidd a pincébe, és tegyél a kazánba belőle, de halkan, mert anyád kiabálni fog. Még most sem állja a nagy meleget. Tegnap is nyitott ablaknál aludt! – tette hozzá az öreg.

A fia tolni kezdte a furikot. Az öreg bekapcsolta a zsebrádiót; „Az infláció soha nem látott szintre lépett. Egymillióval nőtt fél év alatt a munkanélküliek száma…” Ugyanazzal a mozdulattal ki is kapcsolta.

Nézett a fia után. Ma először elmosolyodott. Eszébe jutottak egy réges-régi regény utolsó mondatai; „Életben kell maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.”