Egy féri vesz egy réges-régi könyvet, majd beszáll az autójába. Gázt ad, elindul. Keresztülhajt egy erdőn, majd Rómán is. Mindenütt csodálkozó, elismerő, meghökkenő arcok veszik körül. Majd azt látjuk, hogy egy ugyanolyan, de valamivel világosabb Ferrari Roma hajt mellette. Amikor már túl vagyunk a csellista lányon és a szerelmeseken is, akkor megérkeznek. Rálátunk a Vatikánra meg az Angyalvárra. Előttük, előttünk az "örök város". A férfi odaadja az ajándékot a nőnek. A könyv címe: La dolce vita. A férfi átöleli a nőt, majd egy töltőtollal kiegészíti a címet; La nouva dolce vita. Az új édes élet. 

A reklám csodás. Három percig elfelejted, hogy 2035-ben véget szeretnének vetni a belső égésű motorokkal gyártott autók értékesítésének, nem jut eszedbe az sem, hogy olasz rendszámmal nem tudnál 480-as benzint tankolni a Ferraridba... 

Csak az jut eszedbe, hogy hiába nem tűzpirosak ezek a gépek, mégis lenyűgözőek. És a formatervezésen, az aerodinamika előtt is fejet hajtó vonalvezetésen túl, mindaz eszedbe jut, amit Róma jelent neked, Európának, a világnak...  Ez a két vas mélytenger(?), meg garfitszürke(?), akár a régi római paloták, ezek a vasak eszedbe juttatják a legszebb matchboxaidat és azt, hogy egy Ferrari még annak a nőnek is sokat mond, aki nem tud megkülönböztetni egy Golfot egy Astrától. 

Nemrég néztem újra Fellini Édes életét. Nemrég csodálkoztam rá a filmre. És bámultam végig az ezerszer, untig ismételt jelenetet, amikor az életunt, vakvágányra jutott újságíró a nők között vergődve, a svéd színésznővel bemászik a Trevi kútba, létrehozva a filmművészet egyik legikonikusabb jelenetét. 

Ezt a jelenetet egyébként 1959-ben, március idusa után egy nappal kezdték forgatni. Egy hétig minden este dolgoztak rajta. Még hideg volt. Anita Ekberg fázott. Marcello Mastroianni is. Annak ellenére, hogy ő az öltöny alatt vízhatlan búvárruhát viselt. A legenda úgy tartja, hogy egy üveg vodka segített rajtuk. Amitől jól be is csiccsentettek. 

La dolce vita. Az megvan, amikor Tímár Péter filmjében a Csinibaba egyik jelenetében a pesti moziban megrohanják a fiatalok a mozivásznat, amikor a bögyös szőke megjelenik. Sylvia a kútban. Mondom ikonikus. 

A bomlás, a züllés filmje volt, a nagy társadalmi változásoké. Most pedig itt az új Ferrari, ami továbbra is a hedonizmust, az elitizmust, a gazdagságot, az elérhetetlent jelenti a tömegek számára. Mint Róma maga. Róma, mindig a sóvárgás, az álmodozás, a meg nem élt élet jelképe. 

A reklám pedig ordítja, a boldogság együtt jár ezzel a kocsival, az új édes élet itt kezdődik. Akinek ilyenre telik, az végigszáguldozhat Rómán, az ki tudja fizetni a sokszorosára emelkedett rezsit és átírhatja az édes életet is. Ahogy neki tetszik.

Nem baj, ha most mosolyogva irigykedem?