- Mösziő Beszon! Emlékszik még arra, amikor tudott filmet készíteni? 

- Meg akar sérteni?

- Ó, dehogy! Csak én is emlékszem még, amikor tudtam merülni. Nem féltem a mélységtől. 

- Ha merné úgy feltenni a kérdést, hogy meddig vagyunk ártatlanok, akkor szívesebben válaszolnék!

- Mösziő Beszon! Meddig maradunk ártatlanok?

- Bár ez nem ugyanaz a kérdés, de válaszolok. Addig maradunk ártatlanok, amíg tudunk vágyni az ártatlanság után.

 Amikor megláttam, hogyan döntötte meg Arnaud Jerald a szabadtüdős merülés világcsúcsát egyből Besson jutott eszembe. Meg Jacques Mayol és a delfinek. Jó, egy kicsit Jean Reno is és Rosanna Arquette franciás szépsége. És a belső lázadásom, hogy amikor az ember egy ilyen nőre lel, aki ennyire ragaszkodna hozzá, akkor mitől kezd mégis a mélység felé menekülni a főhős. 

A filmben lenyűgözően ábrázolják, ahogy a főhős szobája szinte tengeri akváriummá változik, és elmerül benne. Vonzza, magába szívja a Nagy Kékség. A minap épp a miniszterelnök mondta, hogy a magyar már csak olyan, ha egyik évben nem látja a tengert, akkor előtör belőle a szomorúság, az alföldi depresszió; csak az aszály, meg a száraz borok, pezsgők maradnak. 

És az a  fura, hiába korosodom, rohannak el az évek, jön tavaszra nyár, és őszre tél, épp egy cseppnyi ártatlanság hiányzik. Egy befőttes üvegnyi tenger.   

Te! Azon gondolkodom, hogy elmegyek a tengerhez egy ötliteres befőttes üveggel, megmerítem aztán hazahozom. Egy zárható zacskóban hozok haza szelet, egy napszítta sötét kavicsban napfényt. Hozok haza homokot a lábujjaim körme alatt. Kirakok egy diktafont és felveszem az éjjeli tengert. 

És akkor, mint sok sok éve Korfun a kékség magányában, majd Nerudával együtt szavalom; 

Here
Surrounding the island
There’s sea.
But what sea?
It’s always overflowing.
Says yes,
Then no,
Then no again,
And no,
Says yes
In blue
In sea spray
Raging,
Says no
And no again.
It can’t be still.
It stammers
My name is sea.

Szóval ez az Arnaud Jerald megdöntötte a szabadtüdős merülés világcsúcsát. 120 méter mélyre merült. A mellékelt videóban megnézheted, hogyan csinálta, hogyan volt képes 120 métert merülni, majd a felszínre úszni. Egyszer, egy komolyabb merülésnél, egy szép kagylót hoztam fel a felszínre, minden méternél mást gondoltam a világról. Aztán a műtött fülem, egyszer csak akkorát kattant, hogy belém hasított a félsz, ismét elszállt a dobhártyám, de semmi baj sem történt, csupán a kagyló lett az enyém. 

Néha mélyre kell merülni, hogy újra értékeljük a levegőt, a felszínt, az otthont. Néha mélyre kell menni, hogy kapkodva a levegőt, a világ helyre pakoljon bennünket. Néha mélyre kell merülnünk, hogy a korlátaink kólintsanak fejbe, semmi sem tart örökké és addig kell szeretni, amíg lehet. De addig nagyon, bolondulva, őrülten, ártatlanul, mint aki először szerelemes, és ahogy nőt csak szeretni lehet...