Szabolcs- Szatmár- Bereg megyében 3 választókerületben nem dőlt el első körben ki fogja az itt élőket képviselni a Parlamentben. A háromból két kerület ,pedig Nyíregyháza területén található. A megyeszékhelyen így minden választásra jogosult állampolgárt vártak a szavazóurnákhoz. Az aktivitás ennek ellenére, gyengébb volt, mint két héttel korábban. A választások rendben, rendkívüli események nélkül zajlottak. A megyéből is csupán egyetlen említésre méltó estet regisztráltak. Tiszalökön az egyik szavazókörben a bizottság azt tapasztalta, a szavazóhelyiség falán választási plakátok találhatóak. Ezeket eltávolították.
A blogot Z. Pintye Zsolt tudósította, Nyíregyházáról.
Szavazókörről, szavazókörre járunk. Meleg van, a késő áprilisi napfény elálmosítja a várost. A szavazók lassan járnak, mint nagyanyám faliórája. Csak az autók és a motorok dübörögnek, csak nekik sietős. Az egyik szavazókörbe úgy tűnik, szinte csak családosok jönnek. Apuka, anyuka, gyerekek. Jó nézni a törpéket... Érdeklődve bámulják mi történik. Még nem értik, de már ott vannak. Ők dobják be a borítékokat. Azon merengek, így nő fel a demokrácia. Anyának fontos, aztán a kicsinek is az lesz... Apának számít, és majd az utódoknak is az lesz. Ez még nem demokrácia.: ahol 60% dönt, az még nem az igazi. Ahol második körben 30% megy el, az még nem vélemény. 70-80% az lenne döfi. Látni, érezni, hogy az istenadta népnek számít ,mi történik. Kellenek még illúziók, kellenek még álmok, hogy van szabad választás, van remény, jövő. Idealista vagyok...
Popper Péter egyik, utolsó interjújában egyszerűen striciknek nevezte azokat az autósokat (embereket, állatokat?), akik a jogtalan előnyszerzésből sport űznek. A tanár úr sokszor, sokat beszélt arról, hogy az apokaliptikus világkép, minden kor(szak), minden nemzedék sajátja és egyszerűen imádjuk a válságok szemüvegén keresztül látni az életünket. Popper Péter arról is beszélt, a válság még inkább összezavarja a III. Köztársaság bimbózó demokráciáját. (Nem tetszik, ahogy írok és fogalmazok, de talán érti, aki érteni kívánja.) Szóval az öreg elmesélte, hogy fiatalokat egy kísérlet során, zárt, szigorú, totalitárius, antidemokratikus szemléletű közegben neveltek, majd máról-holnapra szabadjára engedték őket. Bármit megtehettek, nem volt már zord hatalom felettük. És ekkor a fiatalok megbolondultak. Mivel a korábbi, megszokott, kikényszerített szabályrendszer érvénytelenné vált, most nem tudtak mivel azonosulni, nem tudtak mi ellen lázadni. Iszonyú hosszú időbe telt, míg új, betartható és kikényszeríthető játékszabályokat alkottak.
Popper Péter azt mondja, így van ez a társadalommal is. Húsz év nem volt még elegendő, hogy nemet mondjunk a korrupcióra, a mindkét oldalra jellemző hazudozásra, demagógiára, populizmusra. Nem volt elegendő ahhoz, hogy kiutasítsuk az ordas eszméket, hogy helyén kezeljük a kisebbségeket. Hogy ne zsidózzunk, cigányozzunk, de ne féljünk kimondani, ez Magyarország és többségében magyarok, magyarul beszélő, gondolkodó állampolgárok lakják!
A jól működő demokrácia ott kezdődik, hogy nem hágjuk át a szabályokat. Bármilyen nehezünkre esik, betartjuk még a KRESZ szabályokat, is odafigyelünk a másikra, karitatívak vagyunk, tehetségünktől függően segítünk másokon. Aki autóval közlekedik, tiszteletben tartja a gyalogost, biciklist. Az újgazdag nem nézi le a tisztes megélhetésért dolgozó polgárt, a polgár a segélyért fáradozó közmunkást, a közmunkás a KGST piac mögött, fóliasátorban remegő román cigányt, ukrán árust…
Kell, hogy magunkénak érezzük a világ hozzánk legközelebb eső darabját, kell, hogy itthon legyünk benne, ahol nem dobáljuk el a szemetet, ahol azért veszünk, villamosjegyet, mert tudjuk ez a pénz is hiányozna a közös kasszából.
Nem vagyok naiv, nem vagyok az illúziók rabja. Csak reménykedem. Hiszem, hogy a szemléletváltás egyszerű dolgoknál kezdődik. Tegyük fel ott, hogy Nyírbátorban a József Attila utcai óvodából hazafelé bandukoló anya és gyermeke nem dobja el a májkrémes kenyeret a legelső árokba. Hogy a 30-as táblánál a nyíregyházi Belső körúton nem 70-el közlekednek az autósok, hogy a kamionos nem csapja be vízzel az Erdő soron közlekedő gyalogosokat.
Vagy éppen azt, hogy a T. Ház képviselő valóban államférfiként és nőként viselkednek és példát mutatnak számunkra.
Utálom ebben az országban a kasztok felsőbbrendűségét. Utálom, hogy az orvos élet és halál urának hiszi magát, és a feneketlen köpenyzsebekbe pedig belefér az éves GDP. Utálom, hogy az ügyvédek, törvényhozók isteneknek érzik magukat és a maguk alkotta gyermeteg játékszabályok keretei között, éjjel- nappal cheatelnek. Utálom, hogy nálunk minden meg- és kijátszható. Utálom, hogy a lányok számára, csak a pénz, az autó, buli, utazás, némi könnyű drogok jelentik a non plus ultrát. Utálom, hogy már értelmiségi körökben sem lehet, zenéről, könyvekről és mesékről beszélgetni. Akinek nem inge nem veszi magára, meg tisztelet a kivételnek. Nagy közröhejről beszéltem, nem az egyediről…
És imádom, hogy olyan emberek vesznek körül, akiket szeretek, akik olyan kommenteket írnak nekem, mint Baraonda. Akik úgy fogadnak el, mint Heléna vagy Luxi! Akik olyan szeretettel olvasnak engem, mint az én Szaffim, Torontóban. Mert olyan barátaim vannak, akik bármikor meghallgatnak, és akiket bármikor meghallgatok…
In memoriam Popper Péter. Így kezdtem ezt a szösszenetet és Tanár Úr biztosan értené, miről papolok én itt, jó két flekk hosszan…
Nekem nem megy ez a „faszság”. Számomra nem elég egy vállrándítással elintézni, hogy négyévente 5 perc úgyis kevés ahhoz, hogy belássak a politikai színfalak mögé. Csigaház, struccpolitika, amikor az értelmiségi azt mondja, ha ismeret hiányában, nem tud helyes döntést hozni, akkor inkább el sem megy. vagy éppen „szőrős tökkel” bojkottál. A demokrácia persze ezt is elbírja. A szavazócédulák, akár a bárányok hallgatnak, csupán az ábrák beszédesek. De senki ne gondolja, hogy nem érzem át az illúzióvesztést, a kiábrándultságot, a politikusok iránt érzett mélységes, évek alatt kialakított ellenszenvet. Sokan hiszik, hogy ez az egész csupán faszság és a jól ismert ábrával ábrándulnak ki.
Vajon Ők mibe kapaszkodhatnak? Vajon számukra ki sző majd, hihető, elfogadható álmot. Vajon az ő koravén gyermekeiknek ki mond majd lenyűgöző mesét, amiben a csillagszemű szavazta valóban számít, amiben a legkisebb szabólegény átmetszi a hétfejű korrupció összes nyakát.
Április 25-én ismét várnak bennünket a szavazófülkék, a szavazócédulák. Vihetünk faszt magunkkal, vagy adhatunk soha nem látott felhatalmazást a Fidesznek, sőt csupán emberbaráti empátiából állhatunk most már a vesztesek, a szocik mellé is…
Fogalmam sincs melyik a helyes. Fogalmam sincs, mert nincsenek jó válaszok…
De azért ajánlom mindenki figyelmébe Saul D. Alinsky: A Civil szervezkedés ábécéje című munkáját. Elegendő egyszer elolvasni, garantálom, hogy csökkeni fog a pöcörőt rajzolgatók száma…
Néha az egész nem több mint egy film noir. Kényelmetlen, öltönyfekete. Feszengve várjuk a végét, mert önkéntelenül is nyitogatja az ereink, a vér pedig csúnya foltot hagy. Értelmiségi egyébként is gyógyszerrel vet véget az életének. Álmodd magad odaátra…
Hapax legomenon, talán ennyi lehetsz az őszinte(?) szerelem ajkán, csak ennyi lehetsz ebben a béna mesében. Hidd, hogy belőled csak egyetlen létezik. Hidd, hogy megismételhetetlen vagy, nem újrahasznosított szemét. Hidd, hogy a benned lévő hidrogének, még soha semmilyen élőlényben sem rezegtek. Hidd, hogy minden porcikád por és hamu, nem pedig kurvák, latrok öröksége.
Láttam embereket, akik büszkén emelték orrukat, arcukat az ég felé, miközben a szürke tömegben, a vágyra, jólétre, pénzre éhes tekintetük semmiben sem különbözött a többi magát embernek hazudó állatétól. Laposkúszás az életük és sekélyesek a vágyaik. Nem olvasnak, és soha nem éltek át katarzist, megragadtak az egyszerűbb, megjátszott orgazmusnál.
Nekem a péntek, szombat esték imapercek, amikor a Jordán cseppjei gyöngyöznek a homlokomon. Persze nem hiszem, hogy tökéletesebb lennék a többiektől és a lemondásom is csak fogcsikorgatva születik. Nem hiszem, hogy jobb, több lennék, de mégis valami belülről feszülő isteni kelés nem hagy nyugodni. Nem hagy félrelőni.
Van ember 20 éven felül, aki nem csalt még soha, aki nem hazudott még soha? Aki nem szeretett soha? Akit még nem szerettek, pedig megérdemelné? Van még valami oridzsinál, ropogósra csomagolt, nulla kilométeres, pult alatt tartott emberáru? Van még valaki, aki egyáltalán érti a sorok között lakó férfit? Ezt a magára hagyott kötéltáncost? Van valaki, aki képes dekódolni ezt a fájdalomtól fölényes, a gúny határáig jutó világképet?
Milyen abszurd, édes éjjeleken újrakaparni a soha be nem hegedő sebeink. Közben bele akarok harapni az életbe, rágni a még ép fogaimmal.
Ordítani, hogy isten éltessen Fisli Gyula! Gyulám, amikor az orrom alá dörgölted, hogy annyi év választ el az érettségitől, mint az 50. születésnapunktól, akkor menekülni szerettem volna. Ki a sötétlő erdőből, elhagyni testet, éveket és meg nem élt álmokat. Gyulám, újra mélyre szeretnék merülni, mélyre a Sóstói fák éjszakáiban. Kirágni magam a zsákból, mint Monte Christo. Kifröccsenni, mint a pattanás tartalma… Visszasírni még ezer éjszakán azt a sosemvolt, azt a Pygmalion lányt...
Ülünk a nap alatt, csecsszopók, teenager liebe, halálos tavaszok, aztán egyszer csak furcsa kapukon át terelnek bennünket. Konvenciók, átkozottul csörgő biológiai órák. Hajtanak bennünket a vágóhíd felé. És nem azzal, akivel szeretnék, és nem ott, ahol szeretnék. Belöknek az ajtón és máris mondani kell a verset.
Átkozott törvények, átkozott béklyók. Táncolj az utcán Gyulám! Táncolj és ordítsd:
Felelősség, felelősség, felelősség! Nincs más, nem marad más. Levágni a kezet, ami a közösbe piszkít, Államférfinak lenni, magyarnak, közben parolázni a világgal és mosolyogva mondani: csak mert magyar, csak mert én is ez vagyok.
Mondom, üzenem: felelősségteljesen, ahogy a csillag megy az égen. És táncolni, táncolni először, a zene majd csak megjön valahonnan. Nem mutatni, nem beszélni, átélni megélni és elfogadni, hogy másoknak könnyebb az éjjel, felhőtlenebb megélni a magyarságot, könnyebb kitűzni a kokárdát. Elfogadni, hogy másoknak nem nő gombóc a torkokban a Szózattól. Elfogadni, hogy egy az isten, de mégsem ugyanaz. Istenem artistákat, kötéltáncosokat a kormányba, éneklő kutyát, az aranyásókat ellenben Alaszkába, hidegre mittomén’ hová.
Nekem a nyakam parancsol, valahogy az akarja, hogy emeljem magasba a fejem, de ne túlságosan, mert még az orromba csapkod a tavaszi eső…
Féltem őket, féltem magam. Újságíróként pedig soha nem voltam senki kedvence, itt pirosabb voltam a kelleténél, ott narancsosabb a kívánatosnál. Sose hitték, hogy az én vezérem valóban a bensőmből vezérel. Sose hitték, hogy lehetek kívülről bárki, bármi liberálbolsevikantifasisztaszélsőjjobkereszténykonezervatívja lehetek akár a magam öregapja is, de belülről majd kicsattan a bennem nevelt magyarság, a görög-katolikus hit, Jézus országa és a Szabolcsi Jeruzsálem!!! Én aki Ady-vér vagyok, én ne lennék elég magyar? Én aki Nagy László nyelvén, Jószef Attila szavával, Érdmindszenti Bandi vérével perelek.
Van egy ország, van egy nép, amely a szívem csücske. Sok barát, számtalan emlék. Mindegy, hogy Lysa Polánánál, vagy éppen Barwineknél lépek Lengyel honba mindig ugyanaz az érzésem: itthon vagyok… Tudom milyen Krakkóban a húsvét, tudom milyen Rzeszowban egy hűvös de mégis forró májusi este. Tudom milyen íze van a hónak Zakopanéban. Tudom, milyen az, amikor egy fáradt nap után Zurek melegíti a torkodat. Tudom milyen a lengyelek barátsága, a lengyel lányok nevetése, a cinkos, történelmileg alátámasztott mosolyok egy pohár Zywiec vagy Tyskie mellett. Veletek vagyok, gyászban, örömben. veletek vagyok most is lélekben. Átkozott Katyn!!!
Oroszországban helyi idő szerint szombaton kora reggel zuhant le a Lech Kaczynski lengyel államfőt is szállító repülőgép.A lengyel elnökkel tartott felesége, valamint a szovjetek által 1940-ben kivégzett lengyelek több hozzátartozója. A gépen utazott a lengyel központi bank kormányzója, Slawomir Skrzypek, Andrzej Kremer külügyminiszter-helyettes, továbbá számos más állami és kormányzati tisztviselő. Mindnyájan a Szmolenszk melletti katinyi (Katyn) erdőbe tartottak, ahol kegyeleti hely működik a kivégzett lengyelek emlékére. Az illetékes orosz hatóságok közlése szerint a szerencsétlenséget a gép utasai közül senki nem élte túl. A lengyel hatóságok nyilvánosságra hozták a balesetben elhunytak névsorát:
Lech Kaczyński köztársasági elnök és felesége, Maria Kaczyńska
A hivatalos delegáció tagjai:
1. Ryszard KACZOROWSKI a lengyel emigráció utolsó köztársasági elnöke
2. Krzysztof PUTRA,a Szejm marsall-helyettese
3. Jerzy SZMAJDZIŃSKI, a Szejm marsall-helyettese
4. Krystyna BOCHENEK a Szenátus marsall-helyettese
5. Władysław STASIAK államtitkár, az elnöki kancellária vezetője,
6. Aleksander SZCZYGŁO, a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője
7. Jacek SASIN államtitkár, az elnöki kancellária helyettes-vezetője,
8. Paweł WYPYCH, államtitkár, az elnöki kancellária helyettes-vezetője,
9. Mariusz HANDZLIK, államtitkár, az elnöki kancellária külügyi hivatalának vezetője,
10. Andrzej KREMER, a KÜM helyettes-államtitkára
11. Stanisław KOMOROWSKI, a HM helyettes-államtitkára
12. Tomasz MERTA, a kulturális minisztérium helyettes-államtitkára
13. Franciszek GĄGOR vezérezredes, vezérkari főnök
14. Andrzej PRZEWOŹNIK, Nemzeti Harc és Mártíromság Emlékezete Tanácsának főtitkára
15. Maciej PŁAŻYŃSKI, volt Szejm marsall, a Lengyel Világszövetség elnöke
16. Mariusz KAZANA, a KÜM protokoll főnöke
A lengyel parlament képviselői:
18. Leszek DEPTUŁA, Szejm képviselő
19. Grzegorz DOLNIAK, Szejm képviselő
20 Grażyna GĘSICKA, Szejm képviselő
21. Przemysław GOSIEWSKI, Szejm képviselő
22. Sebastian KARPINIUK, Szejm képviselő
23. Izabela JARUGA - NOWACKA, Szejm képviselő
24. Zbigniew WASSERMANN, Szejm képviselő
25. Aleksandra NATALLI - ŚWIAT, Szejm képviselő
26. Arkadiusz RYBICKI, Szejm képviselő
27. Jolanta SZYMANEK - DERESZ, Szejm képviselő
28. Wiesław WODA, Szejm képviselő
29. Edward WOJTAS, Szejm képviselő
30. Pani Janina FETLIŃSKA, a Szenátus képviselője
31. Stanisław ZAJĄC, a Szenátus képviselője
A Kísérő delegáció tagjai:
1. Janusz KOCHANOWSKI, emberi jogi szóvivő
2. Sławomir SKRZYPEK, a Lengyel Nemzeti Bank elnöke
3. Janusz KURTYKA, a Nemzeti Emlékezet Intézetének vezetője
4. Janusz KRUPSKI, a Veteránok és Meghurcoltak Ügyeivel Foglalkozó Hivatal vezetője
Az Egyházak képviselői
1. Tadeusz PŁOSKI, vezérőrnagy, katolikus tábori érsek
2. Miron CHODAKOWSKI, vezérőrnagy, ortodox tábori érsek
3. Adam PILCH, ezredes, az evangélikus egyház tábori püspök-helyettese
4. OSIŃSKI, alezredes, a katolikus tábori püspök-helyettes
5. Bronisław GOSTOMSKI, prelátus
6. Józef JONIEC, plébános
7. Zdzisław KRÓL, a Katyni családok lelkipásztora
8. Andrzej KWAŚNIK, a Katyni családok federációjának lelkipásztora
A Lengyel Hadsereg vezérkarának tagjai:
1. Bronisław KWIATKOWSKI, altábornagy, hadseregtábornok, műveleti parancsnok RP
2. Andrzej BŁASIK, altábornagy, a Szárazföldi Erők Főparancsnoka
3. Tadeusz BUK, vezérőrnagy, a lengyel szárazföldi csapatok főparancsnoka
4. Włodzimierz POTASIŃSKI, vezérőrnagy, a különleges műveleti erők főparancsnoka
5. Andrzej KARWETA admirális, a Haditengerészet vezetője,
6. Kazimierz GILARSKI, dandártábornok, a Varsói Helyőrség Parancsnoka
Társadalmi szervek képviselője
1. Tadeusz LUTOBORSKI
2. Bożena ŁOJEK, a Katyni Alapítvány elnöke
3. Stefan MELAK, a Katyni bizottság elnöke
4. Stanisław MIKKE, a Nemzeti Harc és Mártíromság Emlékezet Tanácsának főtitkár-helyettese
5. Bronisława ORAWIEC
6. Katarzyna PISKORSKA
7. Andrzej SARIUSZ - SKĄPSKI, a Katyni Családok Federációjának elnöke
8. Wojciech SEWERYN
9. Leszek SOLSKI
10. Teresa WALEWSKA - PRZYJAŁKOWSKA, a Keleti Golgota Alapítvány elnöke
Ma egyszerűen a tavaszi napfényben megértettem, mit jelent az, ha valaki egyszerűen csak jó. Jó a világhoz, emberhez, istenhez, jó az élethez, családhoz, jó a jelenhez, reményhez, álmokhoz. Egyszerű, de irigyelt harmóniában él, és kedves isten és ember előtt…
Ma délután éreztem, nem a pénz, nem a drága öltöny, nem az autó, nem is a spanyol műmárvány 15 ropi/ négyzetméter burkolat. Nem számlatömb és nem átutalás. Nem a hedonisztikus gazdagság, nem a klórozott homok egy Karib szigeten.
Csupán meghökkentő és a nyakas lelket olvasztó alázat, a megszégyenítő akarás, a munka és emberszeretet, valami embertelen megbékélés a világgal. Csak ez számít. Csak az, hogy reggel szeret felkelni, munkába menni, jól végezni dolgát, kezet nyújtani, szívet nyitni és adni, adni, adni.
Belefér egy kávé mellett elköltött beszélgetésbe a világ! Bele kell, hogy férjen és akkor van remény, hogy ez a sárgolyón nem oltható ki a Golf áramlat.
És akkor tudod, hogy ilyen férfi kell a lányod mellé, már ha mégis apa leszel egyszer. Tudod, hogy ilyen férfi kell az utódaid mellé.
Vagy másképp fogalmazva, ilyennek kell lenned! Ez a polgárság kategorikus imperatívusza. Légy férfi, légy apa, és légy nagyapa. Légy az, akiről legendák, mesék, dalok szólnak, de ne légy önmagad kimerevedett, zselézett hajú szobra…
Tudom, hogy lesz egy törpe, aki kezét a kezembe. Tudom, hogy lesz egy lány, aki nem pakol össze, csak mert mégsem vagyok mindig tökéletes, csak mert mégsem vagyok mindig felhőtlen és boldog… Aki megérti, a hűség néha megkergül bennünk, ordas férfiakban…
Most pedig jöjjön valami felemelő. Felemelő a bennem élő újságírónak, magyarnak, szakembernek és Budapesttel örök szerelemben élő vidékinek…
És még valami… Még valami… Egy édes-szomorú dal, csak azért, hogy átérezzük a tökéletlenségünk…
Bele lehet sűríteni egyetlen szóba az életet? Van ilyen szó? Van egyetlen szó a fényes szellőkkel barátkozó tavaszra? Az első csókra? Édesanyám nevetésére, édesapám intő, tanító szavára? Van szó nagymamám, a halálból visszaimádkozott 80 éves, apró tenyerére? Van egyetlen szó arra: Én szeretlek?
A katolikusnak elegendő ennyi: Jézus?
A szerelmesnek meg az, hogy: én is?
Anyának, hogy: anya?
Van-e egyetlen szó, ami engem is kifejez? Van-e egyetlen szó, ami reményt ad majd a legsötétebb órán?
Van-e Isten, aki képes mindent megbocsátani, tudja, hogy minden káromkodással csak az Ő katedrálisát építem. Minden düh, gonoszság, bánat csak a megtisztulásban segít. Bőrönd barátom meséli, hogy amikor az El Camino végén elégette a ruháját, zokogott. És ott, akkor egy Kolumbiai embertől, aki egy szót sem tudott magyarul egy kártyán egy imádságot kapott. A kártyán egy imádság volt, magyarul. A zarándoknak, egy Dél- Amerikába szakadt magyar nyomta a markába, adja oda valakinek, aki végigment az úton. Mihálka Gyuri elbőgte magát, amikor aznap már ki tudja hányadszor részesült az isteni kegyelemben.
Jeles napok jönnek sorban. Névnapok, születésnapok. Egy évtizeddel korábban, (meg egy picivel) ez az időszak volt a legizgalmasabb a főiskolán. Imádkoztunk a jó időért, hogy a FŐHE-én már sütkérezve sörözzünk! Nagyokat lépkedve rohantunk a garázssorig, ahol bort, sört és mindenféle agysejtre veszélyes alkoholtartalmú palackokat vásároltunk. Gyula, Töki is ezekben a hetekben ünnepelt. Olyan leírhatatlanul boldogok és öntudatlanul fiatalok voltunk, hogy amikor a járdán lépkedtünk egyszerre irigyeltek és szurkoltak nekünk az angyalok. Habzsoltuk az életet, úgy rohangált a nyakunkon az ádámcsutkánk, amikor szép lányokat, ínycsiklandozó ételt láttunk, hogy az már maga volt perpetuum mobile. Cipőnk talpa úgy kopott, nadrágunk úgy feslett, mintha hajléktalanoknak készültünk volna a felsőoktatás olvasztótégelyében. Fogtunk rigót, verebet, röptettünk sárkányt, malacot. Beleordítottuk az éjszakába: Létem, ha végleg lemerül… Óh, dehogy merült!!! Úgy gurultunk le a tokaji pincékbe, mint a hetedik krajcár, sebesen a konyhaasztal alatt… A hídnál fürödtünk aTiszában, puckosan, szégyentelenül és a lányok sorban csókoltak reményt, kékre fürdött ajkainkra…
Ünnepnapok jönnek sorba. Makrancosé hétfőn volt, Gabié vasárnap. Ünnepnapok. Szombaton az enyém, két napra rá a Fisli Gyuláé… Van egy gines üvegem, ráírva a dátum és a nevünk. Az volt akkor este az első palack, majd a harmadik után alig találtunk vissza az öreg Stadion utcára… Édesanyám reggel megcsörgetett és én csak nyöszörögni bírtam. Szegénynek fogalma sem volt, milyen rossz életű a fia. Ruhástul aludtunk és délután azért virtusból, még készítettem egy riportot a Megyei Jogú Városok Országos Szövetségének nyíregyházi konferenciáján…
Jeles napok jönnek, dübörög a vérem, mint, amikor Fekete Gabival egész Nyírbátort bebringáztuk a lányok után. Vékonypénzűek voltunk, mint a versenyagarak, éhes tekintetünk ég alatt, föld alatt is megtalálta a meggyszínű mézajkakat. És hogy álmodtunk, ó istenem, hogy álmodtunk. 8-10 órát álmodtunk át, és másnap remegve, izgatottan ébredtünk, mintha a megváltó költözött volna belénk. Azok az álmok félelmetesek voltak, nem katonák, tűzoltók, és juhászok képében adott vissza bennünket, hanem az élet jóságos, igazságos, harmonikus királyaiként. Végtelen volt a világ, végetlen az álom, és kirúgtuk a sors adta dobozok oldalát.
Emlékszel Gabi? Bemásztunk az óvoda kertjébe és cicáztunk a lányokkal, a régi homokozó és limbó hintó mellett… Emlékszel?
Jeles napok jönnek és érzem, annyi kaland, feladat vár még ránk. Zokogni kell, amikor valaki magától dönt úgy, a halált választja, 38 évesen… Zokogni kell…
Jeles napok jönnek, bizseregnek a zsigereim… Még élek, még képes vagyok szeretni, alkotni, álmodni…
Van itt két vers. Az egyik népies, a másik pajzán. Tetszenek.
1.
Eljött a szép húsvét reggele, Feltámadásunk édes ünnepe. Ünneplő ruhákba öltöztek a fák, Pattognak a rügyek, s virít a virág. Egy kismadár dalol a zöld rétek felett,
Harang zúgása hirdet ünnepet, Tündérország rózsáiról gyöngyharmatot szedtem, Akit azzal meglocsolok, megáldja az Isten. Az illatos rózsavíztől hosszú életűek a lányok, Zsebeimbe beleférnek a piros tojások.
2.
Itt a tavasz ittam újra, Locsolót vár minden … kislány. Erdő között susog a nád, Had locsolom meg a … kezedet. Hogy elhervadj, azt nem hagyom! Előkapom … nagy locsolómat.
