Szavazókörről, szavazókörre járunk. Meleg van, a késő áprilisi napfény elálmosítja a várost. A szavazók lassan járnak, mint nagyanyám faliórája. Csak az autók és a motorok dübörögnek, csak nekik sietős. Az egyik szavazókörbe úgy tűnik, szinte csak családosok jönnek. Apuka, anyuka, gyerekek. Jó nézni a törpéket... Érdeklődve bámulják mi történik. Még nem értik, de már ott vannak. Ők dobják be a borítékokat. Azon merengek, így nő fel a demokrácia. Anyának fontos, aztán a kicsinek is az lesz... Apának számít, és majd az utódoknak is az lesz. Ez még nem demokrácia.: ahol 60% dönt, az még nem az igazi. Ahol második körben 30% megy el, az még nem vélemény. 70-80% az lenne döfi. Látni, érezni, hogy az istenadta népnek számít ,mi történik. Kellenek még illúziók, kellenek még álmok, hogy van szabad választás, van remény, jövő. Idealista vagyok...
Én voltam. És te?