...Kiderült, értelmünkkel nem tudjuk megmagyarázni, miképpen cselekedjünk. Felelőséggel cselekedni nem azt jelenti, hogy értelmünket használjuk, hanem azt átérezzük mások búját-baját. Értelmünkkel ugyanakkor nem ellenkezik, hogy a világ pusztulást válasszuk az ujjunkon ejtett seb helyett...
(Jostein Gaarder - Hume után szabadon)
"Az élet valójában csata. A gonosz arcátlan és erős. A szépség varázslatos, de ritka. A jóság hajlamos arra, hogy gyenge legyen. Az ostobaság gyakran pökhendi és kihívó. Magas helyeken gyakran hülyék ülnek, az értelmesek pedig lent, és az emberiség többsége boldogtalan.
(Henry James)
A tekintélyelv elutasítása
A kíváncsiság és a tekintélyelv elutasítása kéz a kézben járnak. A tekintélytisztelet kizárja a kíváncsiságot. A kíváncsiság azt firtatja: "Az, hogy mindig így csinálták, mindig ezt mondták, bizonyítja, hogy az élet legjobb módja, ez a legjobb vallás, ez a legjobb gazdasági vagy politikai berendezkedés? Ez a tökéletes erkölcs?" A kérdező számára semmi sem szent. Megveti a dogmákat, vitat minden végeleges erkölcsi igazságot, lázad minden korlátozás, elnyomás ellen, amely akadályozza a kanonizált vagy nem kanonizált nézetek felülvizsgálatát. Nem érdekli, mi lesz ennek a független vizsgálódásnak az eredménye. A szervezőnek ez a magatartása kihívó, sértő, nyugtalanító és tekintélyt lejárató. Mint minden az életben, ez is sajátos ellentmondás, mivel tiszteletlensége a tekintélyek iránt az élet mély tiszteletében gyökerezik, és abban a törekvésben, hogy megtalálja annak emberhez méltó módját.
Napok teltek el anélkül, hogy engedtem volna a gondolati kényszernek, írjam le belül micsoda fortyogó vulkán, húsba petéző gyötrődés és édes repülni vágyás fogalmazódik meg bennem. Önbecsülés és becsvágy állóháborúja, insomnia és a tehetetlenség fokozta, savas önvád. Mindezt tetézi a Nyírségért való rajongásom, féltésem, a magyar genetikából eredeztethető processziós idegek örökös elégedetlensége. A félelem, a rettegés új szintje, formája ez. Őssárkányokat rejtő tojások mindenütt és félelmetes a felismerés, én raktam őket. Az éjszaka a társam, az éjszaka az én örökös hálótársam, ahogy a sötétben megelevenednek a gyermeki énem gyilkosai, gólemek, szörnyek, fekete lángot lehelő sárkányok, érzelemmentes felnőttek. A gúnyos, hideg kacajok, Winston Smith utolsó sóhaja és a televízió, ez villódzó Nagy testvér éles, bántó fényei. Ilyenkor jön a menekülés: el a hétköznapok tyúkszaros harcmezőiről, el a semmirekellő, hátulról támadó ellenfelektől.
Az élet maga az ördög. Maga a kísértés, a lelkem kegyetlen rablója. Tollam az igazság tudója. Tollam tisztább, mint a lelkem. Tollamban az igazság, az ösztönökön túli, szebb, újabb világ.
Ebben a halálos utópiában, már nem tudok én, én lenni. Nem tudok az 16-19 éves suhanc lenni, aki hitte lesz, párja, gyermeke, otthona, ahol az éjszakák és nappalok között nincs különbség. És miközben itt egy csöndes, kataklizmák nélküli életről regélek, izgága szívem és bomlott agyam, már újabb harcara készül. Mocskos játékok jönnek, gennyes küzdelmek. Zsigerek, inak és vénák a számban ésérzem valaki belém harap. A tükörben látom csak, kígyó lettem és a farkamat tartom a számban...
Választani kellene. Menni, és úgy húzni az ikszet, mint először 1998-ban. Olyan bátran, egyenes gerinccel, olyan hihetetlen meggyőződéssel, azzal a tudattal, hogy világot váltok meg, pályára állítom az országot. Pályára állítom a jövőt, benne mosolygó férfit, gyermeket és édes nőt.
Most mégis minden mozdulat lassú. Minden mozdulat tétova. Lepel nélkül látom aversenyezőket. Lepel nélkül... Felnőttem...
(feloldozás)
Mikor pedig nagy nyomorúságban volna,
fohászkodik az Úrhoz az ő Istenéhez,
és teljesen megalázta magát az ő atyáinak istene előtt.
És könyörögvén hozzá, megkegyelmeze neki, és meghallgatván könyörgését,
visszahozá őt Jeruzsálembe, az ő országába.
Akkor ismeré meg Manasse, hogy az Úr az igaz Isten.
(Krónika II. Könyve)
Manasse a krónika szerint mégsem szeplőtlen, Manasse mégsem bűntelen, mert amikor jól megy dolga ismét bálványokat állít. Manasse mégsem Ezékiás, aki - városokat is építe magának, és szerze igen sok juhot és barmot, mert Isten nagy gazdaságot adott neki... Ezékiás vagy Manasse? Melyik lenne a jobb? Ki legyen a példánk képe? Mindkettőben egyformában megvan a jóravalóság, de ki tetszene jobban az Istennek?
Hiába a sok gondolkodás. Azt Isten jobban tudja. Az isten útjai vezethetnek sötétségben, de mindig világosságba torkollnak...
(a tett halála...)
A sok okoskodás után nem marad más, mint a bátor cselekedet. Mosolyogva gondolok Hari Seldonra, akinek a falán ez volt bekeretezve: ne engedd, hogy az erkölcsi érzéked, meggátoljon a helyes cselekedetben! Kicsit jezsuita, de még inkább pragmatikus... Félre kétségek. Félre béklyók. Menjünk! Hallgassunk a szívünkre...
Kiszáll és kívülről nézi a porhüvelyt, ahogy magyarázkodik, mosdatja a szerecsent, ahogy remeg és fél a holnaptól. Kívülről nézem ezt az idegent, aki visszakeresi a korábbi cikkeit, hogy az önigazolás rókafészkében megpihenhessen. Persze tudja a pihenés csak tűnő boldogság, mert a vérebek, hajtók serege már az erdőben csörtet. Pedig a jó tanuló felel most, látom kívülről és Karinthy sem gondolná, de a kérdező, a magát tanárnak hazudó Player a buta. Mögötte kannibál tömeg, amely Hannibál tanár úr bestiális elfogyasztása után, csak böffent egyet és újabb húst követel magának. Minden porcikám tiltakozik, nem leszek tápszer, hiszen annyi érvem van még, csak képes legyek a kellő időben túlkiabálni a tömeget.
Átverés?
Most sem ezzel kellene foglalkozni, hanem azzal a több mint 100 szerencsétlen nyíregyházi BAR listással, akiknek egy "hitelirodát üzemeltető asszonyság" osztrák (merthogy állítólag, az osztrákokat nem érdekli a magyar BAR lista, ilyet még a mennyországban sem hallani!!!) kölcsönt ígért és akik szerdán arra vártak, hogy végre mondjon már nekik valaki, valamit az ügyük állapotjáról. A dolog akkor válik cikornyássá, amikor kiderül, a hitelirodás nőszemély, ilyen- olyan indokkal és címszóval már beszedett a delikvensektől 5-10-15-30 ezer forintokat, amiért cserébe csupán egy nyugtát kaptak a "károsultak". Volt olyan is, aki már február óta vár a hitelére, mindhiába. Mára azt ígérték az ügyfeleknek, hogy az osztrák bank, osztrák szakembere is eljön hozzájuk. Hát nem jött. Miért érzem úgy, hogy nemsokára a rendőrség fogja értesíteni a delikvenseket, a hitelük sorsáról???
Szegreggae?
Kettő; M. Viktória (korábban) beperelte és ország világ előtt megszégyenítette az egyik legjobb nyíregyházi speciális szakiskolát a Göllesz Viktort ( http://www.gollesz.hu/ ). Mondván, ami az intézmény falain belül folyik, az 110%-os diszkrimi és szegreggae... Az iskola tanári kara és vezetése sem megy bátorságért és szakmai önérzetért a szomszédba, így nem volt rest, elsietett a független, magyar bírósághoz és véleményt kért. A bíróság töprengett, mérlegelt, jogot értelmezett és átvilágított. Mit ad isten, a bíróság úgy látja, M. Viktória és csapatának vádjai nem állják meg a helyüket, így aztán az iskola szeplőtlensége evidens. Na de most ki kárpótolja az iskolát? Ki fog minden médiumhoz bekopogni, hogy kérem szépen annak idején el tetszettek csámcsogni a feljelentésen, most ellenben ugyanolyan méretben, terjedelemben és vehemenciában tessék azt leközölni, hogy a vádak nem állták meg a helyüket! Ugye jogos a kéremszépenkezitcsókolom?
Pygamlion
Azt írja a Nemzet, hogy Nyíregyházán a helyi médiában szobrászok dolgoznak, akik az elmúlt években a polgármester szobrát készítették. Mosolyogtam. Eszembe jutott Pygmalion bácsi, aki sokáig éldegélt agglegényként, majd egy olyan szobrot faragott magának, amibe beleszeretett. Aphrodité meg volt olyan kegyes, hogy életre keltett a szobrot és így aztán boldogan éltek míg meg nem haltak. Mondom mosolyogtam, mert ez a sztori jutott eszembe, ez a kedves történet, hogy a szobrász saját vágyait testesítette meg a művében. Mert az alkotó már csak ilyen, még a szoborban is magát, a belőle hiányzó részt szeretné megalkotni. A tisztát, a szépet, a szeretni valót...
Másrészt, ha így is lenne, akkor bizony a nyíregyházi napló és tv az ország egyik legjobban működő műhelye (szakembergárdája), amit érdemes megtartani, hiszen a korábbi vezetés csupán attól volt sikeres, mert a tv-újság szimbiózis azzá tette. Ha ez a megállapítás helytálló, akkor továbbmegyek, a nyíregyházi önkormányzati fenntartásban működő médiacsoport a világ egyik legsikeresebb marketing-műhelye...
Ez az út hova jut, a hepe csupa hupa, Indul, aki tud, fut a sete meg a suta. Sok a jelentkező, hisz a következő Selejtező ki tudja, mikor adatik?..
...Mit tehet a sejt, aki mit se' sejt? Kit a sorsa sújt, mit tehet a sejt?
(Jazz+Az)
Csalóka remény helyett, ismét fortélyos félelem igazgat Magyarországon. A félelem, pedig a választások miatt rohanta le az országot. Áprilisban az aktív szavazók több mint két harmada adott esélyt a kormányzó erőknek. Most mégsem egyértelmű a helyzet, mert az emberek még nem döntötték el kire fognak voksolni az önkormányzati választásokon. Menni vagy nem menni, teszi fel a kérdést a kisember Hamlet, mert a régiben már nem az újban pedig még nem bízik Nyíregyházán. A régire azt mondja, sok volt, az újtól ellenben fél, mert ismeretlen, bizonytalan. A régit egyszerűen és gondolkodás nélkül lekomcsizza, az újról ellenben az a hír járja, hogy csak az övéinek akar kedvezni, a szakmai hozzáértéstől függetlenül, csak a bejáratott kádereivel kívánja telepakolni a városi hivatalokat. A rettegés így kézenfekvő, hiszen bármilyen furcsán is hangzik a megyeszékhelyen az önkormányzat a legnagyobb munkaadó. Talán nincs is olyan család, akit így vagy úgy, nem érint, hogy mi történik a Városházán.
A régi most bátran ígér, a kitaposott ösvényen fog járni és akkor sem vesz revánsot, ha biztosan tudja kik fordultak el tőle. Az új pedig tiltakozik; neki is szüksége van a szakemberekre, nem akarják kiborítani a fürdővízzel a gyermekeket.
A kisember Hamletet ellenben még nem győzték meg az érvek. Nem győzték meg, mert nincs igazi kampány, nincs kerekasztal vita, csak egy furcsa ultiparti, ahol repkednek a betlik, rebetlik és durtmarsok. Nincs igazi kampány, csak üzengetés a Nyíregyházi Napló oldalán, gyönge próbálkozások, amelyek nem rengetik meg a világot, nem befolyásolják a kisember világnézetét, de kiválóan alkalmasak arra, hogy egy egész szerkesztőséget megbélyegezzenek. Mit tehet a sejt, amikor a szervezet diktál? Mit tehet egy szerkesztő, aki nem szólhat bele, ki, milyen hirdetést jelentet meg az újság hasábjain? Vétkesek közt cinkos lenne, aki néma? De ha nincs vétkes, akkor cinkos sincsen, mert ilyen a boksz kérem: választások idején mindenki azzal operál, üt és érvel, amivel tud. A stílus pedig, maga az ember, és szerencsére még messze vagyunk az USA-ban megszokottá vált lejárató kampányoktól, ahol még a hálószobatitkok sem számítanak szentnek.
Mit tudtuk ti a kampányról! - mondta nevetve Csepely Gergő barátom, aki évek óta él Kaliforniában és elmesélte, milyen gusztustalanul szedik egymást ízekre a bulvárlapok hasábjain, talk-showkban és televíziós párviadalokon a riválisok.
Az amerikai szeméttől ments meg uram minket! - sóhajtok és miközben a nyíregyházi emberekkel beszélgetek, az az egyszerű felkiáltás fogalmazódik meg bennem, hogy kiegyezésre van szükség. Kiegyezésre, mert nem lehet félelemben élni, dolgozni és alkotni.
Senki nem tűzheti ki a zászlajára: Jaj a legyőzötteknek! Senki nem ítélhet el és meg embereket, azzal a hamis tudattal, hogy a választópolgárok erre is feljogosították, senki nem kommunistázhat, besúgózhat, gazemberezhet le másokat, csak mert azok élni, dolgozni, előre jutni mertek az elmúlt években. A választások igazi győztese az lesz - bármelyik oldalról is jöjjön - aki képes integrálni, megszelídíteni, kiegyezni. Nagy formátumú politikus csak az lehet, aki nemcsak káderekkel, véres szájú aktivistákkal és talpnyalókkal veszi körül magát, hanem önálló, mérlegelni is képes kritikusokkal, hozzáértőkkel, akik meg merik mondani, ha valami nem tetszik nekik. Jó városvezető csak az lehet, aki nemcsak akkor találkozik az emberekkel, amikor kopogtatócédulát és támogatókat gyűjt. A jó városvezető nem autokrata, nem kiskirály, hanem menedzser, jó csapatépítő és ha kell, tud háttérbe is vonulni. A jó politikus azt is tudja, a digitális médiavilágban nem az az első, aki a sorban elől áll, hanem az akit megvilágítanak. A jó politikusnak most az kell ígérnie, megtartja, ami hasznosnak bizonyult a városnak, kiegyezik a meglévő, helyi lokálpatriótákkal és melléjük is fog állni, ha megválasztják. Az igazán jó politikus most megnézi a Lear királyt a színházban és megfogadja a „bolond” tanácsát. Ha így tesz, bizonyosan nyerni fog.
Amikor az embert lekommunistázzák, letalpnyalózzák, amikor szemekből áradó, hátborzongató gyűlölettel igyekeznek eltörölni a földről, akkor az ember elbizonytalanodik; mit követett el? Amikor aztán túl van a személyes sértettségen, kicsit elrugaszkodva a földtől, fölülről szemlélve a történeteket, arról kezd filozofálni, mindez, kinek az érdeke?
Cui prodest? Kinek szúrja a szemét, ki áztatta el, miért áztatta el? (Egyszer egy fórumon azt írták rólam, balos, de van gerince. Nevettem, hosszasan őszintén - nem a gerincén. Persze egy másik fórumon voltam már kis, komcsi féreg is... A törvény régóta arra figyelmeztet: hol van az megírva, hogy egy képernyős arc, csak dicséretet és kedvességet kaphat a "nézőktől"?)
Nem is ez fáj igazán, hanem a "nyújork tévére" húzott, ostoba sztereotípia. Most mindenki "cigány", aki acégnél dolgozik. Függetlenül attól, hogy dolgos, szorgalmas, tanult, vagy éppen mindezek ellenkezője, egyszerűen "cigányok" lettünk. Kisebbség, aki csak nyűg, teher és állítólag megbízhatatlan. Azt érzem nincs ránk szükség, lyukas garasok vagyunk egyenként és összességében. Artisták, akik alatt sohasem volt háló.
Fura érzés egy olyan cégnél dolgozni, amit mindig mostohagyerekként kezeltek, mert afenntartónak soha nem elég lojális, az ellenzéknek meg nem elég harapós. Olyan langyos víz, amit még az úristen is kiköp. Elkerültük a balos privatizáció Szkülláit, most ellenben nem tudjuk megúszni a megbélyegzés Kharübdiszeit. Pedig az általunk megálmodott közszolgálati média egyszerűen csak mértéktartó kívánt maradni, mindig, minden körülmények között. Legalább az "érzetét" fenntartani a függetlenségnek, a szólásszabadságnak, az el nem kötelezettségnek.
Úgy érzem, igyekeztünk mindig a néző pártján állni. Na de tessék megmondani, a néző az olyan homogén fogalom? Az olyan, nagyon is megértő, mindent mérlegelő, a részletekbe is beavatott képződmény? Ugye nem? A néző - a hermeneutika főtétele szerint - azt fogadja be, amivel azonosulni tud, amit a saját tapasztalati alapján el tud fogadni és meg tud érteni! Hiába kérjük mi a nézőket, hogy tessék disztingválni, látni, hogy a politika Hudinijei a szemük előtt csalnak és megvezetik őket, azt hiszem a cirkusz fontosabb, mint az igazság.
Most azért nehéz az álmunk, mert miközben igyekeztünk mindkét oldalon a teljesítményt dicsérni, elismerni, úgy látszik beleestünk abba a hibába, hogy nem választottunk magunknak jobbos vagy balos pártfogókat. (A jutalom a purgatórium. Az újságírók purgatóriumába pedig semmi izgalmas nem történhet... Az itt tengődők belefulladnak az unalomba...)
Mostanában, így aztán, reggelente azt kérdezem a tükörképemtől ki vagyok én? Mennyit érek én? Valaki tudja-e, hogy mi lakozik mélyen a szívemben? De azt is tudom, úgy jó, ha nem látnak bele. Nekem akkor megmarad, az a pici életterem, ahol én egyszerűen csak, szabolcsi-magyar vagyok, intelligenciapárti, teljesítménypárti, ahol én független újságíró vagyok, aki 15 millió magyar újságírója és több mint 500 millió európai uniós állampolgár (édes)testvére. Megmarad az az emlékfal, amelyen két antikommunista nagyapa képe lóg, amelyen polgárok, kisnemesek, mesteremberek mosolygós képei vannak kifüggesztve, határon innen és túlról. Emberek, akiktől az elmúlt 40 évben, számtalan lehetőséget, álmot és reményt loptak el az ordas eszmék. Megmarad a kereszténységem, a hitem a feltámadásban és a földi paradicsomban. Igen hölgyeim és uram jobbos vagyok, ha hazáról, magyarságról beszélünk és balos, ha társadalmi mobilitásról és közösségről. Konzervatív ha családról, liberális ha nevelésről és a személyek szabadságáról. Ódivatú, ha tanulásról, modern ha szórakozásról. Mert az ember ilyen, nem fehér és fekete, hanem színes, mint a szivárvány. Főként akkor, ha tanult emberként, minden ideológiában és eszmében észre tudja venni a jót és a hasznosíthatót.
De továbbra is hányingerem van a felelőtlen és tudatlan rajongástól, a bagoly hitbuzgóságtól és denevér babonától. Hányom kell, ha látom hogyan használja fel és ki a kisembereket a politika a hatalom megszerzésére és megtartására. Vért köhögök, ha megbélyegeznek valakit, ha nyilvánosan megkövezik. Gyűlölöm, hogy gyerekek maradtunk és a kezdetben lefektetett játékszabályokkal nem tudunk mit kezdeni: bagóért trancsírozzuk a demokráciát. Hol balos, hol jobbos vezéreket látnánk szívesen, pajzsra emelve, és a paternalizmus giccses oltárai előtt áldoznánk. Könyörögöm felejtsük már el a "fix segg" ideáját, radírozzuk ki, hogy bárki is, rajtunk kívül képes a sorsunk kerekén gördíteni egyet!
Senki ne gondolja, hogy a "közellenség" devianciája beszél belőlem. Azt se higgyék, perverz "bozótharcos", gerilla-Rambo lennék. Nem. Képes vagyok beállni a sorba, képes, ha értelmesnek, okosnak látom a feladatot, igaznak a tekinteteket és elfogadónak a légkört! Hányszor ordítsam még: értetek haragszom, nem ellenetek!!!
ui:
Azt hiszem ideje lenne kicserélni a röntgen készülékeiket a pártoknak és elő kellene venni néhány felvételt az elmúlt 20 évből. Nekem nincs mit szégyellnem az elmúlt két évtizedből. És Önöknek tisztelt politikai elitünk?
Ma minden összeszakadt, ma minden gubancos, ma minden lyukas. Az ősz hatalmas, a napok az ördögé. A világ mint egy siralomvölgy. Aztán jönnek a fránya emberi kapcsolatok. Ma úgy éreztem, mindenki, de mindenki, aki csak szembe jön velem okosabb és nagyobb nálam.
Azt hiszem, ma csak hideget kaptam, kívül- belül átfagytam. És valahogy még csak megvédeni sem tudom magam. Nem tudom, mert követtem el hibákat. (persze az ember tudja, hogy mindenki követ el hibákat, de éppen azt olvasták a fejemre, hogy a mitugrász lelkem, a lepcses pofám és az érzelmi tökéletlenségem miatt, örökkön- örökké konfliktusokba keveredek)
Szóval élek, és közben addig csűröm- csavarom, akarva- akaratlanul a dolgokat, míg mellékszereplőből, főszereplővé válok. Jujj, ha ezt én így terveztem volna, ahogy történt, ha én ezt előre látom és valóban, mint egy sakk-játszmát nevetve játszhatom végig, akkor most ördögien boldog lennék. De a semmi, kis vidéki lelkem boldogtalanságot sugároz, elégedetlenséget és csak bambán nézem, hogy mások keverik a lapokat...
Napok óta forgatom a számban, egy szerencsétlen balfácánnak, balfasznak, lúzernek születtem, Gerébnek, miközben rajtam kívül mindenki Nemecsek,Boka vagy legalább (kov)Áts Feri...
De a nap végén, amikor mások már álmodnak, de én még mindig ugyanott topogok, végső elkeseredésemben, ahogy ilyenkor szoktam, találomra kinyitottam a Bibliát... És akkor el kellene bőgni magam, mert a megváltás, a kegyelem megérkezik... Csak ennyi
Az isten gondot visel
1. Dávid zsoltára. Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. 2. Fűves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. 3. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért. 4. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te veszsződ és botod, azok vigasztalnak engem. 5. Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam. 6. Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig.
A demokrácia csupán leányálom, a nemzet hisztiző óvoda. Operettországban semmi sem úgy működik, ahogy azt megálmodták. Két, örökké éhes horda mögé sorakoznak fel az emberek. Akarva, akaratlanul beállnak a sorba, mert enni kell, mert pénz kell, mert élni, túlélni kell. A hordák mögött, így mindig csak birkák kullognak. Etetik őket, mert kell a gyapjuk, tejük és időnként a húsuk, (vérüket is veszik). Kicsit Liliput, kicsit Óceánia (1984), de leginkább félelem és rémület. A politikai kurzusváltások idején, az ország egyik fele a fürdővízzel együtt kiönti a másik felét: megfélemlít, rémületben tart, majd kis idővel maga is fél és retteg. A Capuletek és Montague-k örök harca lett az ország és az egymással viszálykodó családok, egyetlen felszólító mondatot vetítenek az égre: életre, halálra! A szavazók játékszerek, nincs arcuk, nincs akaratuk, droidok, akikre négyévente kétszer, öt-öt percre van szükség. Errefelé a politika nem több elemi matematikánál: az összeadás mellett, legföljebb százalékot kell számolni.
A hordák, hogy könnyebben meg tudják különböztetni a birkákat, előszeretettel billogozzák meg őket. Mivel nincs adásvétel a hordák között, a billog egy egész életre szól. A csellengő, kullogó egyedeket pedig kiveti magából a nyájas nyáj. Senki sem élhet a senkiföldjén, nincs szürkületi zóna, mert, ahogy az átjárás, az együttműködés is, isten kísértése. Egyesek mégis azt mondják, a harag, a háború csupán színjáték a háttérben alkuk, osztozkodás, fecsegő felszín, hallgató mélység.A hordák ezért, hogy eltereljék a figyelmet időnként, mint a csirkék, véresre csipkedik egyik társuk: teátrálisan példát statuálnak.
Az értelmiségi birkák egy csapata felismerve sorsát, helyzetét, most menedékakolt szeretne építeni a szürkületi zónában, egyenlő távolságra a hordák legelőitől, de úgy tűnik ez lehetetlen. A hordák ugyanis tudják, a legtöbb probléma azokkal lehet, akik irtóznak a billogoktól.
Ki hallott már gondolkodó birkákról? – suttogják a hordavezérek egymás közt, és összeszorul a gyomruk, ha arról esik szó, a purgatórium partizánjai beszélik a birkák nyelvét és hatással is vannak rájuk.
A szürkületi zóna lakói azonban kihalásra ítélt faj, a látók, olvasók és tudók világa egyre szűkebb, játéktere egyre korlátozottabb. A katasztrófákban és válságokban felerősödő patriotizmus, kormányra szorultság ugyanis megbolondítja a nyájat. A birkák, mindenható istenként tekintenek a hordavezérekre, és tőlük várják a megváltást.
Pedig a megváltás csak istentől eredhet, a politika jelen idejű formája isten ellenes, ördögtől való. Angyalok forognak a nyársakon, mert a birkákat húsra szokatták. Közel a kergebirkakór…
A szoba szűkül, a falak mozognak, szárnyam szegett, nem érzem jól magam.
Két halálról szólt a mai este a színházban. A versenyprogram szerint, ma isten tudja hanyadjára sirattuk meg a Bohémélet Mimijét, majd ezt követően egy színházi "ródmúviban" próbáltak fény deríteni arra az ötvenhét késszúrásra, melyek a táncos-hostess Farkas Mercédesz halálát okozták. Két véglet. Hámori Gabika csillogó szemmel mesélt a bohémek próbafolyamáról, életéről, sorsáról. Hozzám Csuja Imre figurája állt a legközelebb és egy pillanatra eszembe jutott Remarque Három bajtársa és a beteg, szerelmes lány...
Békés Gina, alias Réti Adrienn, Mimihez képest pokoli távolságban. "Dzsina" mégis kézzelfoghatóbb. Figurája, minden hétvégi diszkóban ott rázza a kerek popóját, csöcseit. Teste jól használható tárgy, férfivágyak csillapításához, legénybúcsúk csúcspontjához, köpőcsészének. A hús érezhetően szánalmas és vonzó. A hús mindig finom, főként ha könnyen harisnyába, vagy abba sem csomagolják...
Nem tudom ezt pontosan leírni. Neki kellene futni legalább még1szer. Nem Michel Buble kellene alá, hanem hardcore- Mozart vagy mittomén. A sevillai borbély horror változata. Képzeljük el, a borotván vér csepeg, vagy képzeljük el Marvel képregényként. A Kockás volt a kedvencem, azon nőttem fel, Hahotán, Kockáson, az Alfa magazin hátlapján Asterixen. Rohan, Pif és Paf, Dr. Justice. Milyen gyönyörű képregények voltak azok! Közben mellékvágányon megnéztem a Kick-Ass című harmatkönnyű dolgozatot...
Nem is vagyok ember, fáj a fenekem, érzem az aranyerem. Mozdulatlan kulturgumó, és elismerem Ascher kiválóan rendez, látom, a színészek is nagyon, csak hosszú, csak vontatott. Gabika mondja, hogy majd milyen nagy nehéz katarzis-csomaggal megyek haza, de az én csomagomban csak a Réti lány, honey-bunny combjai, feneke, harisnyája. Nem vagyok az nagy bohémélet, de vagyok szabolcsi hegyes, éles bicska, pedig láttam azt az ördögi vízköpőt a Miasszonyunkon és a kanyargó Szajnát is, Szent Mihály utját, meg Ady Bandit kroaszant eszegetni.
Ordítani kellene, közben egyre csak pörögnek az arcok, emberek. A nyíregyházi celeb- politikusok, nem többek, mint jobb és baloldali grimaszok, pózok. De szeretnének egyszer visszaélni a szociális hatalmukkal! Bennem meg ott dohog, maholnap nincs is munkád, akkor lesz csak távoli a színház és a Vidor. Most még fogcsikorgatva jut hely, néha lépcsőn, néha széken, de döntök nem kell a kínos "dolgozom" mosoly, inkább veszek, ahol hely van, csak ne kelljen messzire, csak ne kelljen, külföldre, pedig Shakespeare mester akkor is biztosan szép, ha nem Arany, ha nem Babits, ha nem Nádasdy... Jesszus, már megint az isten bokáját szeretném szorítani, tudni, hogy áll mögöttem hatalom, valaki, valami hitből és homokból gyúrt Szuperhős, egy kilenc milliméteres ereje, bája, csillogása. Vagy valami egészen más, Kányádi botja, anyám tyúkja. Most már könnyebb a szó, mert Jim azt dalolja, hogy Riding on the Storm. És ugye alkohol már nincs, ami ledöntsön, mert az iszkázi félisten, Nagy László már égbe kiáltotta, hogy valami furcsára, valami szokatlanra készül az ösztön. Ma megvádoltak, nekem nem is kell a harmónia. Hát nem! Harmónia nem kell, ha nem emberarcú... Isteni harmóniával nem elégszem meg! Fordítsák le, ne csak feliratozzák...
Jót tesz a Vidor, mert ismét látom mennyi áthallás, mennyi ki nem aknázott gondolat, nem félek középszerűségtől. Nem lehet félni, mert nincs miért, még ott sem tartok ugyanis...
Egyetlen gondolat sincs készen, valamit mégis "papírra" kellene vetni. Pedig a Faust és a lencse megtette a hatását. Soha ennyi visszajelzés, soha ennyi kézfogás, soha ennyi féltés. Soha. És soha ennyi félreértés... Az emberek ismét a színek felől közelítették meg az írást. Mondom tévút... Csak eszmények, hitek vezéreltek. Görög- katolikus vagyok, szabolcsi, a nagyapám vére; az én megváltásomat nem diktálhatják holmi perc-emberek, fragmentum politikusok, homokszem istenek, akik nem láttak még vérző keresztet kapából. És most mondom, az én szociáldemokrata-kapitalizmusom a napszámosok szeretete. Az én jobbom pedig Apagy, a megboldogultan elsodort falu. Az én hitvallásom szövevényesebb, mint az a híres Labirintus, mert disztingvál, minden irányból képes befogadni a kikristályosodott jót. Mondtam már: magyarnak lenni túrós sztrapacska, füstölt mangalicaszalonna-kockákkal...
Aztán meg elkezdődött a Vidor. Pintér Bélával, Thuróczy Szabival, egy újabb (berekenypálinka) mutatvánnyal. Lepold bácsi bagolyköpete szembe talált és bólogatva hallgattam, ahogy az "osztrákul" beszélő nacionalizmus fityiszt mutat a szélre tartóknak.
Harmadik éjjelt írom és nem fog beleférni, milyen örömmel fogadtam a Katona társulatát, Szirtes Ágit, Mátét és Bezerédit... Nem tudom elmondani, milyen jó volt látni, hogy ismét valami "nyers", kiforratlan anyaggal birkóznak, mert a kőszín profilja nagy úr. Éjjel még nekiugrottam a Körhintának, hogy megidézzem Szirtes Ádámot., csak mert kerestem Pálmai Anna vonásait... És mit ad isten, vasárnap délután az MR1 Kossuth pedig éppen Soós Imrét idézte. A balmazújvárosi szarvas-csodafiút, akinek a halála éppolyan misztikus, mint az őt követő, önpusztításba menekülőknek. Soós Imre, aki éppen 18 nappal korábban követelt helyet az élők sorában, mint az én kedves nagymamám.
Mindez csak mellékvonal. Semmi kis értetlenkedés. Ma este jött Molnár Ferenc. A Pál utcai Molnár, hozta Kernt, Rajhonát, Avart, és hozta a szépséges Kovács Patríciát. Nincs attól szebb számomra, amikor a Móricz Zsigmond Színház büféjében az éppen érkező, "civilben" feltűnő Hámori Gabika, rögtönzött beszélgetésbe kezd a már "ünneplőbe" bújtatott Kovács Patríciával és mint két angyal mosolyogva, önfeledten, őszintén örülnek egymásnak.
Molnárból persze hazahoztam az erkölcsi tanulságot: a világ szégyellje magát...
Végül pedig egy zacskós hal vágott kupán. Szögödeik, pestiek mixtura pectoralisa, amely esendősége és helyenként könnyű, értelmetlen férce ellenére is hat, működik és a bőr alá érkezik.
Mondom Vidor, orrvérzésig, és közben érzem más ember leszek, a színház valahogy felemel, megvált, ért és értet... Egyetlen gondolat sincs készen, valamit mégis "papírra" kellene vetni...