Néhány hét múlva olcsón lehet majd újságírókat beszerezni a nyíregyházi piacon. Néhány hét múlva könnyen lehet majd, mindenre kapaható, az új hatalomhoz lojális, behízelgő, bértollnokokat kapni, akik a vélt és remélt fizetségért cserébe kiszolgálják a kegyosztók igényeit. Mondom, néhány hét és a megváltozott viszonyok közepette, egyszer csak előbukkannak a semmiből, a zavarosban halászók, a szerencselovagok, a messziről jött szakértők. Úgy bújnak majd elő a föld alól, akár az erdei bolondgomba és boszorkánykörökkel rajzolják tele a várost.
Egyesek média-apokalipszist vizionálnak, mondván megszűnik a status quo és az új vezetés majd kiborítja azt a bilit, amihez a legnagyobb igyekezet ellenére sem fért hozzá ezidáig senki.
A szép, új világban azonban nem lehet terra incognita egy médium. Nincs tovább holmi függetlenségre hajazó kennelnyi játéktér, mert a szigorú pártfegyelem, a mindenre kiterjedő figyelem, ezt nem hajlandó majd eltűrni.
Az újságírók így egyszer csak szembe találják magukat a politika rafinált, minden hájjal megkent Mefisztóival és pillanatok alatt rá kell döbbenniük, el kell adniuk a lelküket. Ha továbbra is dolgozni akarnak majd, pénzt keresni, vagy egyszerűen csak túlélni, alá kell írniuk a szörnyű adás-vételről szóló papírost. Vallatások lesznek, ahol a politikai röntgengépek a szívek legrejtettebb zugait is feltárják és pillanatok alatt kiköpik a választ, a mellkasok legmélyén, melyik oldalon állnak a zsurnaliszták. Nincs kegyelem, nincs remény, a magyar zongorán sincs a feketén és a fehéren kívül más szín. Nem lehet azzal érvelni, hogy valaki csak törtfehér, vagy éppen szürkésfekete nézeteket tett magáévá.
Egy tál lencse. Ennyibe fog kerülni egy újságíró, és Péterhez hasonlóan, sokan egyetlen éjszaka alatt háromszor fogják megtagadni korábbi kenyéradóikat. Míg a kakas hármat kukorékol, megszárad a tinta a szerződéseken és a hajnal belenyugodva konstatálja ilyen az ember, és ilyen az élet…
De vannak néhányan, akik már most is rosszul alszanak, akik az elmúlt évek alatt is azt harsogták, ha nincs sajtószabadság, ha nem dolgozhatnak szabadon az újságírók, ha nincs oknyomozó riport, ha nincs hatásos szócső, igazságtevő nyilvánosság, akkor halott a demokrácia. Ha nem kérdezhetjük meg valóban tetszik-e a szökőkút a polgármesternek, ha nem írhatjuk le, hogyan, miért állították félre a Fidesz korábbi polgármesterjelöltjét, akkor inkább jöjjenek a bólogató Jánosok, jöjjenek a hízelgők, a kenyérre kenhetők. Jöjjenek a korcsok, cifrálkodók, félig-élők, habzó-szájúak, magyarkodók és köd-evők… Jöjjenek azok, akiknek olcsóbb a bőrük, a hitük és a becsvágyuk.
Nekünk (mert vagyunk még egy páran) megmarad a hitünk, a magyarságélményünk, a nyíregyházi lokálpatriotizmusunk és az igazságért való rajongásunk.
Azt hiszem nincs más hátra, mint hogy magamnak is bevalljam, újságírónak lenni őszinte hitkérdés. Hit abban, hogy a zsurnaliszta nem embert, nem pártot és politikust szolgál, hanem olyan eszményeket, amelyekért nemcsak élni, de még halni is érdemes. Táncsics, Mikszáth, Ady mosolyogva bólogatnak…
