Amikor az embert lekommunistázzák, letalpnyalózzák, amikor szemekből áradó, hátborzongató gyűlölettel igyekeznek eltörölni a földről, akkor az ember elbizonytalanodik; mit követett el? Amikor aztán túl van a személyes sértettségen, kicsit elrugaszkodva a földtől, fölülről szemlélve a történeteket, arról kezd filozofálni, mindez, kinek az érdeke?

Cui prodest? Kinek szúrja a szemét, ki áztatta el, miért áztatta el? (Egyszer egy fórumon azt írták rólam, balos, de van gerince. Nevettem, hosszasan őszintén - nem a gerincén. Persze egy másik fórumon voltam már kis, komcsi féreg is... A törvény régóta arra figyelmeztet: hol van az megírva, hogy egy képernyős arc, csak dicséretet és kedvességet kaphat a "nézőktől"?)

Nem is ez fáj igazán, hanem a "nyújork tévére" húzott, ostoba sztereotípia. Most mindenki "cigány", aki a  cégnél dolgozik. Függetlenül attól, hogy dolgos, szorgalmas, tanult, vagy éppen mindezek ellenkezője, egyszerűen "cigányok" lettünk. Kisebbség, aki csak nyűg, teher és állítólag megbízhatatlan. Azt érzem nincs ránk szükség, lyukas garasok vagyunk egyenként és összességében. Artisták, akik alatt sohasem volt háló.

Fura érzés egy olyan cégnél dolgozni, amit mindig mostohagyerekként kezeltek, mert a  fenntartónak soha nem elég lojális, az ellenzéknek meg nem elég harapós. Olyan langyos víz, amit még az úristen is kiköp. Elkerültük a balos privatizáció Szkülláit, most ellenben nem tudjuk megúszni a megbélyegzés Kharübdiszeit. Pedig az általunk megálmodott közszolgálati média egyszerűen csak mértéktartó kívánt maradni, mindig, minden körülmények között. Legalább az "érzetét" fenntartani a függetlenségnek, a szólásszabadságnak, az el nem kötelezettségnek.

Úgy érzem, igyekeztünk mindig a néző pártján állni. Na de tessék megmondani, a néző az olyan homogén fogalom? Az olyan, nagyon is megértő, mindent mérlegelő, a részletekbe is beavatott képződmény? Ugye nem? A néző - a hermeneutika főtétele szerint - azt fogadja be, amivel azonosulni tud, amit a saját tapasztalati alapján el tud fogadni és meg tud érteni! Hiába kérjük mi a nézőket, hogy tessék disztingválni, látni, hogy a politika Hudinijei a szemük előtt csalnak és megvezetik őket, azt hiszem a cirkusz fontosabb, mint az igazság.

Most azért nehéz az álmunk, mert miközben igyekeztünk mindkét oldalon a teljesítményt dicsérni, elismerni, úgy látszik beleestünk abba a hibába, hogy nem választottunk magunknak jobbos vagy balos pártfogókat. (A jutalom a purgatórium. Az újságírók purgatóriumába pedig semmi izgalmas nem történhet... Az itt tengődők belefulladnak az unalomba...)    

Mostanában, így aztán, reggelente azt kérdezem a tükörképemtől ki vagyok én? Mennyit érek én? Valaki tudja-e, hogy mi lakozik mélyen a szívemben? De azt is tudom, úgy jó, ha nem látnak bele. Nekem akkor megmarad, az a pici életterem, ahol én egyszerűen csak, szabolcsi-magyar vagyok, intelligenciapárti, teljesítménypárti, ahol én független újságíró vagyok, aki 15 millió magyar újságírója és több mint 500 millió európai uniós állampolgár (édes)testvére. Megmarad az az emlékfal, amelyen két antikommunista nagyapa képe lóg, amelyen polgárok, kisnemesek, mesteremberek mosolygós képei vannak kifüggesztve, határon innen és túlról. Emberek, akiktől az elmúlt 40 évben, számtalan lehetőséget, álmot és reményt loptak el az ordas eszmék. Megmarad a kereszténységem, a hitem a feltámadásban és a földi paradicsomban. Igen hölgyeim és uram jobbos vagyok, ha hazáról, magyarságról beszélünk és balos, ha társadalmi mobilitásról és közösségről. Konzervatív ha családról, liberális ha nevelésről és a személyek szabadságáról. Ódivatú, ha tanulásról, modern ha szórakozásról. Mert az ember ilyen, nem fehér és fekete, hanem színes, mint a szivárvány. Főként akkor, ha tanult emberként, minden ideológiában és eszmében észre tudja venni a jót és a hasznosíthatót.

De továbbra is hányingerem van a felelőtlen és tudatlan rajongástól, a bagoly hitbuzgóságtól és denevér babonától. Hányom kell, ha látom hogyan használja fel és ki a kisembereket a politika a hatalom megszerzésére és megtartására. Vért köhögök, ha megbélyegeznek valakit, ha nyilvánosan megkövezik. Gyűlölöm, hogy gyerekek maradtunk és a kezdetben lefektetett játékszabályokkal nem tudunk mit kezdeni: bagóért trancsírozzuk a demokráciát. Hol balos, hol jobbos vezéreket látnánk szívesen, pajzsra emelve, és a paternalizmus giccses oltárai előtt áldoznánk. Könyörögöm felejtsük már el a "fix segg" ideáját, radírozzuk ki, hogy bárki is, rajtunk kívül képes a sorsunk kerekén gördíteni egyet!

Senki ne gondolja, hogy a "közellenség" devianciája beszél belőlem. Azt se higgyék, perverz "bozótharcos", gerilla-Rambo lennék. Nem. Képes vagyok beállni a sorba, képes, ha értelmesnek, okosnak látom a feladatot, igaznak a tekinteteket és elfogadónak a légkört! Hányszor ordítsam még: értetek haragszom, nem ellenetek!!!   

ui:

Azt hiszem ideje lenne kicserélni a röntgen készülékeiket a pártoknak és elő kellene venni néhány felvételt az elmúlt 20 évből. Nekem nincs mit szégyellnem az elmúlt két évtizedből. És Önöknek tisztelt politikai elitünk?