A Fillér utcában, 1956 után, minden október 23-án délután lehúzták a redőnyt. A polgári lakásban, szabadságszerető ősdemokraták gyűltek össze, akik egy országot gyászoltak. Egy országot, amelynek nem sikerült a hőstett. Egy országot, amely nagyot álmodott, csak éppen kuszán, magyarosan, operettesen, fel sem ismerve a realitást, a szigorú nemzetközi helyzetet. De tovább nem mehetett, a Rákosi-rendszernek buknia kellett. Ma már tudjuk, egyetlen diktatúrára sincs örök garancia, a legsötétebb, a leggonoszabb eszközökkel gúzsba kötött nemzetek is képesek megszabadulni a béklyótól, láncoktól, bilincsektől mindentől, ami elnyom, ami hazudik. A valóság, az igazság kifakad, kiszakad, előbújik a legmélyebb barlangokból, a legpenészesebb, miazmás börtönökből, kegyetlen munkatáborokból.
A Fillér utcában egy ilyen, csendes, gyertyás megemlékezésen, ott lehetett tizenévesen édesapám is. A legenda úgy tartja, hogy az akkor még fiatal, harmincas éveiben járó Antall Józseffel is találkozhatott. Vagy így volt, vagy nem, de ha mégis, akkor beleszagolhatott apám abba, hogy mit jelent a rendszerkritika, mit jelent a szabadság és mit jelent független, demokratikus, szociáldemokráciáról álmodó emberek között emlékezni. Örök élmény.
A magyar történelem nem a győztesek történelme, nem a szerencsék szerencsés láncolata. A magyar történelem az árulás, a békétlenség, a megosztottság, a rabság, a függőség, az elnyomás, a diktatúrák történelme. A magyar történelem az emberiség csorba, rossz tükre, amely egy heterogén ország képét mutatja nekünk.
56’ megítélése sem egységes; nincsenek benne szentek és angyalok, de van benne valami ösztönös, indulatos, változni, változtatni akaró, van benne valami vérrel írt, valami tisztaság- és szabadságvágy. Van benne valami, ami előtt mélyen fejet kell hajtani. Dávid akkor is megérdemel egy tapsot, ha ebben a történetben történetesen Góliát nyert.
És most venni kell egy nagy levegőt és a mindig új fiataloknak kell mesélni, mantrázni, hogy kedves gyerekek; 1956-ban, október utolsó hetében és november első napjaiban a magyar teenagerek voltak az egész földkerekség legmenőbb, legvagányabb, legbátrabb fiataljai.
Ők voltak a legkúlabb srácok!
Ha lett volna face és insta, velük lett volna tele a világ!
Mert azért az offline média velük is volt tele!
És akkor most egy perc néma csend a szabadságért és örüljetek, hogy ma már az a legnagyobb gondotok, hogy hol fogtok tanulni Európában, meg hol fogtok dolgozni Európában!
Tisztelet a HŐSÖKNEK! Éljen a magyar SZABADSÁG, éljen a HAZA!
