Az ember egy idő után elkezd otthonosan mozogni a pokolban. Nincs ebben semmi különös. Nem művészet ez, csak egyszerű ösztön. Túlélési ösztön. Így éltek túl akiket a Gulágra hurcoltak. Így hadifoglyok, malenkij robottal átvertek és minden szerencsétlen, akik egyik pillanatról a másikra megízlelték a nyomorúság hetedik bugyrát.

Az ember egy idő után úgy mozog a pokolban, ahogy Kertész Imre tette, ahogy a Ivan Gyenyiszovics. Vannak pillanatok, amikor még szépnek is látod a körötted lévő világot. Amikor rádöbbensz a november nem haláltusa, a természet nem adja meg magát, hanem egyszerűen levetkőzik, mint te magad az alvás előtt.

Fura ez, ahogy andalító rutinná válik az otthonosság keresése és teremtése.

Persze nincs ebben semmi költői. Nincs ebben sem metafora, sem allegória. Az öreg Gere János bácsinál telt így az idő. Nála vártam, hogy a szülők hazajöjjenek. Egy nagy óra percegett, a spórban a tűz pattogott és olyan végtelenül hosszúnak tűnt nála 60 perc, mintha egy élet pergett volna le előttem…

Gere Jánost papának kellett szólítani. Nem volt vér szerinti rokonom, mégis ez lett a megszólítása. A vér szerint nagyapát, Kodácsi Jánost, a mókás és mégis magasztos papó becenév illette meg. Gere Jánost a papa. Borbély volt egykor. Meg hadifogoly. Donyeckben. A vékony csalánlevessel is túlélte. Ő mesélte, hogy ha valaki elokádta magát a barakkban, a többek felették, ami kijött belőle, már ha véletlenül darabos volt…

Aztán véletlenül kiderült, hogy jól beretvál, meg ügyesen csinál frizurát. Már nem a túlélésért küzdött. A tisztek nem voltak hálátlanok. Évek múlva, mint egy száraz kóró, de hazatért. Haza. Bátorba.

Az ember egy idő után elkezd otthonosan mozogni a pokolban. Főként akkor, ha maga teremt magának sötétséget, kínokat és ketreceket. Főként akkor, ha minden nyomorunk magunkból fakad és képtelen vagyunk észrevenni, bűn, ha a világot feketére festjük. Bűn, ha pokolnak hazudjuk az életünket, ha örökkön örökké szenvedni akarunk. Bűn nem felemelni, hanem eltiporni, bűn nem segíteni, ha képes vagy segíteni. Bűn alól új bűnt vedlik minden pesszimizmus, minden hitetlenség.

És akkor emeljük fel szívünket…

És akkor lássuk meg, hogy hiába múlt el a kézzelfogható csoda az életünkből, annak öröksége képes beragyogni a napjaink.

Ne fussatok, éljetek bolondok!!!