Canon...
Valami szomorú dallam hangjai
halkan kísértenek éjszakákon át,
velem vannak és együtt dúdolgatjuk
a halál dalát: hogy ez a szerelem nekem
nem a május, én örülök, ha valahogy túl élem,
a szerelem csak egy rohadt mágus,
ha elkapom úgyis kiherélem.
Fortélyos félelem igazgat minket s nem csalóka remény.
Tegnap megmozdult a Föld... Tegnap olyan történt, amire nincs magyarázat...
Talán később lehet, hogy mindent megmagyarázok, de az is lehet, hogy most Wittengsteinenk van igaza; amiről nem lehet beszélni hallgatni kell...
Nekem ez a dal járt a fejemben. Ez a dal volt, minden vallomásom...
Persze ezt is Presser szerzemény...
Ahogy tegnap is, majd jelentkezem...
Elkezdődött. Igen elkezdődött a mi fesztiválunk, a mi VIDORgásunk. Magyar népzene, afrikai dallamok majd a színházban A Csúnya... Új Színház, régi arcok. Gáspár Sándor, Nagy Zoltán, Pokorny Lia, Almási Sándor. Mindannyian jó nevű, sokat foglalkoztatott, tv-ben is látható arcok. Ráadásul rendkívűl kedves riportalanyok...
A fesztivál egy picit döcögősebben indult, mintha az emberek nem találták volna meg olyan könnyen a főteret, mint augusztus 20-án. De lehet az is a baj, hogy még nem utalták át a szeptemberi fizut, így aztán egylőre nincs magyaros fiesta hangulat.-))) Estére azért csak megtelet a Kossuth tér, és persze a nagyszínpadból átalakított kamaraterem is...
Itt láttam a Csúnyát. A Csúnya a szépségről szól... Mennyire relatív minden, hogyan veszítjük el az arcunkat, hogyan uniformizálódunk, az előrejutás, a pénz, siker, csillogás érdekében. A csúnya nekünk írodott, átlagos hétköznapi embereknek, akik híresek, szépek és gazdagok akarunk lenni. A csúnya azt vágta a szemünkbe futószalagról kerülnek le, az egyforma, trendi emberek, szépségkirálynőnek, fotomodellnek, énekeseknek, kikáltott sztárocskák. A csúnya arról beszélt, ne veszítsük el az arcunkat, ne kerüljünk bele a szürke masszába...
Ui:
Elképedtem milyen kedvesek vagytok mélyen tisztelt kommentezők!!! Köszönöm a rám, ránk, magunkra fordított energiát, szavakat és gondolatokat. Köszönöm Helénának, Canonnak, Treffnek és valahol Zsunak is...
Thargie Csőrmesternek üzenem a gyermekkori barátságokon nem fog a rozsda, az idő és a távolság sem. Ja és tündér az a kisbaba...
Majd jelentkezem...
Mondd, tudsz még úgy szeretni, ahogy magadat szereted?Ahogy eső ivódik a földbe, természetesenMegbocsáss, ígérem arról, mi elmúlt s úgy bántNem álmodom többé sohasem, mert szökevény volt ez a szerelem…
Annyi minden bajjal kell még megküzdenemplusz még itt van a nyakamba varrvaegy lefejezett szerelem.Tükröm, tükröm, tükröm mondd meg nékem:Jól áll-e ez nekem?
Két szív, két esély, két arc, két sorsKét jel, két irány, merre hív?Két világ tán összeér, mint napfény és éjHol hajnal vár, hol az éj felszáll.Hány dal? Mennyi idő? Hány hang? Hány szó?Hány csel? Hány csalás? Mennyi jó?Hány mosoly? Mennyi színlelés? És hány tévedés?Ha hozzámérsz, amíg hozzám elérsz...Nem akarom azt, ami eltép.Ne szakítson el, aki megvéd.Rossz a híd, ha közénk áll.A szerelem fölött nincs király.Hazug, ami ellenünk támad.Nem akarom tudni a vádat.A szív a törvény fölött áll.Két sors, két remény, két múlt, két arcKét szív, egy esély, meddig tartKét világ, tán összeérMint napfény és az éjHol hajnal vár, hol az éj felszáll...
Ui: Zsu nagyon eltűnt. Pedig vártam, hogy bátor legyen...
A kékek és a sebek távoztatják el a gonoszt, és a belső részekig ható csapások.(Példabeszédek 20/30)
Ez az utolsó levél; álmok közöttSzülték bennem a csillagokA remény belőlem elköltözöttNem is jöhetnek jobb napokEz egy utolsó levél, egy meg- nem-írtEgy befelé kiáltó pillanatNem szántja toll a jó papírtSzememben lángok vallanakSzép vagy: és nem csak fénytelenSugártalan büszkeségDe másnak jele van testedenMegijednél, ha értenédVárjTudod, hogy hiába menekülszHiszen akármerre is mennélMindig utolérAz utolsó levélEz egy utolsó levél és vége vanÉreztem valamit, azt hiszemSzégyellni kéne most magamÁrnyékot vetsz a szívemenVárjTudod, hogy hiába menekülszHiszen akármerre is mennélMindig utolérAz utolsó levél(Ákos – Utolsó levél)
- Nincs ebben semmi fura, legföljebb az, hogy a vésőnek, olyan hangja van, mint egy visító ártánynak disznóvágás reggelén.
- Na ilyet sem mondott itt még senki. - mosolygott az asszisztenső.- Hát igen – feleltem neki – ki milyen szociokultúrából jön, olyan hasonlatokban gondolkodik.
Ti férfiak, ha azt vesszük, egyszerűen vagytok kódolva. Elég egy csinos fenék, egy szép láb, egy szép arc, és végetek van. Ez nem baj. Legyen így. Amikor belebotoltok egy ellenállhatatlan kísértésbe, nem mertek nemet mondani, mert féltek kihagytok valamit. Ez sem olyan nagy baj. Evolúciós történet. Mi csajok meg túlspirázzuk. Szóval, hogyan is lehetne egzakttá tenni? Bocsi, de matematikusként, logikailag fogom levezetni. Adott egy út, amin haladsz a születésedtől. Ha az olvasataidból jól látom, egy szerető, gondos családban nőttél fel, ahogy fontos volt az emberbaráti szeretet, tisztelet. Mentél az utadon, jöttek a többnél több külső hatások. Iskolák, főiskolák, siker, ismertség. Gondolom, elég sokáig tudtad tartani a helyes utat. Aztán egyszer csak ott találtad magad, az azt kapok meg, akit csak akarok életérzésben. Kitágult a világ, és elérhetővé vált minden. Te meg elvetted szépen sorban mindent, amit kínált az élet. De ez már nem az az út volt, amit a szüleid mutattak, nem az a szeretet, tisztelet útja, amit tőlük tanultál. Eltévedhettél. Szólj, ha baromság! De ha nem baromság, akkor olyan nagyon egyszerű a megoldás. Találd meg azt a csomópontot, ahol eltévedtél. Csak oda kell visszatérni. Nem megváltozni kell, hanem visszatérni abba a pontba, ahol tudod, hogy eltévedtél. Aztán csak visszatérni a helyes útra. Van egy közhely. Ha egy kupleráj nem működik jól, nem a bútorokat kell lecserélni. Nézz körbe magadon. Valóban abban a társaságban vagy, ahol szeretsz lenni? Válogasd meg, kik azok, akik tudják, hogy ismered, a helyes utat. Ne háborúzz. Írd a blogodat, és keresd a helyes utad. :)
Én szóra váltanám a gondolatotDe félek, hogy nem érdekelSajnos nem állnak össze a mondatokÉn nem ide jöttem, nem ezt akartamReményt kaptam csak az útra, én,Az örök átutazóAzt, hogy minden bűnöm megbocsátható(Ákos – Hello)
Dőltömre Tökmag Jankók lesnek:Úgy szeretnék gyáván kihúnyniS meg kell maradnom Herkulesnek.Milyen hig fejűek a törpék:Hagynának egy kicsit magamra,Krisztusuccse magam megtörnék.De nyelvelnek, zsibongnak: űznekS neki hajtanak önvesztükreMindig új hitnek, dalnak, tűznek.Szeretném már magamat utálni.De, istenem, ők is utálnak:Nem szabad, nem lehet megállni.Szeretnék fájdalom-esettenBújdosni, szökni, sirni, fájni.De hogy ez a csürhe nevessen?Szegény, muszáj Herkules állom,Győzöm a harcot bús haraggal.S késik az álmom s a halálom.Sok senki, gnóm, nyavalyás, talmiJó lesz egy kis hódolás és csönd:Így nem fogok sohse meghalni!
Akkor lehet akárki is vitéz,Ha a hite és már mindene romban.
Könyörülök azon, a kin könyörülök, és kegyelmezek annak, a kinek kegyelmezek. Annakokáért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené. (Pál Lev. a Rómabeliekhez 9/15-16)
A Filmmúzeumon Fábri Zoltán számomra legkedvesebb filmje megy, a Körhinta. Nem akarom egyszerű szavakkal elintézni. Ezt átni kell!!! Újra és újra. Hogy megidézzem őket és lerójam tiszteletem, leírom a szereplők nevét Bíró Máté (Soós Imre), Pataki Mari (Törőcsik Mari), Pataki István (Barsi Béla), Patakiné (Kiss Manyi), Farkas Sándor (Szirtes Ádám)… Hány és hány mondatot tanultam meg ebből a filmből. Hányszor és hányszor éltem át azt a táncot, amit Máté és Mari tánccol, már zene nélkül, szembefordulva, korral, atyai akarattal, és a megszeppent, sorsába beletörődő közösséggel… Máté hős(szerelmes) lesz, Mari a szívét követi, az apa, a zord, öreg, keményfejű Pataki meg a végén elmosolyodik… 
Ahogy nézem a filmet, arról álmodom, hogy Bíró Máté vagyok. Máté, aki szembeszáll a világgal, aki azt mondja nem a „sár” az élete. Bíró Máté vagyok, aki nem tágít, aki a végsőkig kitart, csak mert az álmai és a szívében dohogó szerelem így parancsolja. Szív és az álmok… 31 évesen még mindig hiszek bennük. Hiszem, hogy nincs igaza Sz. Edinának. Hiszem, hogy nem a pénz, nem a számítás és ámítás. Hiszem, hogy nem a bűn, hanem a bűnbocsánat!!! Hiszem, hogy az ember képes változni, Pálfordulni, képes magát a szennyből, szarból kiemelni. Hiszek a szerelemben, és abban is, hogy az idő múlásával nem kérgesedik a szív, legföljebb tanul és emlékezik. Hiszek abban, hogy F. Gábor és B. Ildikó egyszer ismét úgy néz majd egymásra, ahogy illik, ahogy kell. Hiszek abban, hogy egyszer ismét együtt megyünk Görögországba. Mi a barátok. Hiszek abban, hogy „olyanvalaki” lesz mellettünk, akit hiba nélkül szeretünk, és aki talán még gyermekkel is megajándékoz minket. Hiszek abban, hogy J. elsőként a három gyermekkori barát közül megtalálta az igazit, B. személyében és az ő lakodalmukba megyünk elsőként. Canonnak! Keményebb hangvételű hozzászólást kaptam tőled, de hidd el értelek. Azt gondolom te nem figyeltél. Nem időhúzás az iskola. Nem arról van szó, hogy hétköznapi dolgokban fogok feloldódni. Nem arról, hogy egy újabb papír megszerzésével, én ismét kitehetem az ablakba: látjátok okos vagyok. Nem erről van szó. Arról, hogy célokat kerítek magamnak, értelmes dolgokat, hogy ne fulladjak egy kiszáradt szerelemtó, dagonyájába. Újabb célok, sikerek kellenek, amelyek megedzik a szívet, a lelket. Tudom, belül kellene átélni most a nagy metamorfózist. De Canon, itt az ideje, hogy kifelé is éljek. Ezért indult a blog. Ezért a nagy szájtépés. Ettől bőrkeményedéses mind a 10 ujjbegyem. Utakat keresek, a megtisztulás helyes ösvényeit. K. most is itt van velem egy utcában. Ott áll az autója. Majdnem idelátszik. De nem őrülhetek meg ettől, nem golyózhatok be. Meg kell mutatnom, hogy van még élet, van még valami, ami nekem maradt. Ő győzött.Emlékszel mit mond az ABBA nóta, a THE WINNER TAKES IT ALL?The winner takes it all
The loser standing small
Beside the victory
Thats HIS destiny
Ő szerelmet, új reményt, új álmokat, társat, célokat kapott. Nekem csak egy vesztes maradt. Egy vesztes, akivel együtt kellett feküdnöm és ébrednem. Egy vesztes, akit senki sem sajnált. Elfogadtam a szabályokat, de azt nem, hogy billogként kell magamon viselnem a hibáim. És azt sem fogadtam el, hogy kutyából nem lesz szalonna. Nem fogadtam el, hogy a sors ezt rendelte nekem. Küzdök. Magammal, magamért, a magam módján. Önmagunkkal harcolni a legnehezebb harc, önmagunkat legyőzni a legszebb győzelem. Asszem Madách mondta. Ne intézzük el egy vállrándítással… Jah és hogy mitől lesz mindez egyedi? Mitől lesz ez csak az enyém? Mitől lesz ez több, mint egyszerű csalódás, szakítás, szerelmi bánat? Mitől lesz univerzális érték? Mitől lesz példa? Mitől lesz emelkedett, éteri, mennyei, hősi? Nem tudom… Talán attól, hogy őszinte, bátor, és mindannyiónk számára reménykeltő… De ebben én is csak reménykedem…
- Hát döbbenten állok a tétel előtt tisztelt bizottság, de a címről nekem eszembe jut egy vicc. Két punci beszélget…
Ha lágyan viselted magadat a nyomorúságnak idején: szűk a te erőd.Példabeszédek 23/10
Mert ha hétszer elesik is az igaz, ugyan felkél azért; az istentelenek pedig csak egy nyavalyával is elvesznek.Példabeszédek 23/16
