Görcsölök. Igen, azt mondják görcsölök. Görcsösen akarok bizonyítani, új életet kezdeni, szeretni, élni, létezni, sikereket elérni. Görcsösen ragaszkodom a rögeszméimhez. Miközben, ahogy M. Csaba mondta nekem szakemberként; lebegj! Hadd vigyen az ár, nem foglalkozz senkivel! Ne akarj!
Jajj istenem, ez lenne a földi Nirvána? Ez lenne a cél? Szangvinikusan és tegyük hozzá cinikusan nézni, ahogy mások új életet kezdenek, nélkülem, az érzéseim nélkül? Le vagyok ejtve…-))
P. Anita meg arra buzdít, hogy ne hallgassak másokra. Főleg ne olyanokra, akiknek a magánélete csőd… Járjam a saját utam.
Ilyenkor elgondolkodom, van nekem utam? Mert akkor hagyok nyomot! Akkor lehet utánam jönni. Apró pici ösvényen, de hagyok nyomot…
(gusztushúsz…)
Közben ezer dolog történik. Gusztus húszadikán például, elmentem Janival és Bettijével Miskolcra. Pontosítok Diósgyőr, Lillafüred… Mennyi élmény, mennyi emlék, a miskolctapolcai úttörőtáborban első napon szerzett seb, amelynek árnyéka még most is itt van az alkaromon. Azt is Iricsike néni szervezte. Tőle tanultam meg olyan szavakat, mint úttörőtanács, KISZ, Káptalanfüred, pionyírtábor Magdeburg mellett, „vasárnapnincsmise!” és nonstopdiszkó. Istenem ő sincs már közöttünk.
Aztán jógiegyetem, vizsgák, utazás, hogy távolról elcsodálkozzam távolról micsoda modern Zikkurat ez az egész iparváros.
„Mit Miskolc adhatott…” Sokat adott, még tavaly is. Amikor K.-val erre jártunk. Kétszer is. Sidari előtt néhány héttel.
Most várat adott, ismét és ismét Szinva patakot, amelynek a medrében tavaly víz sem volt. Most szelíd emléket, ami már nem akart megölni és kifacsarni. Ó ha az a Bükk fennsík… Walter von der Vogelweide is megirigyelhette volna. No nem Hársfák vannak arra, hanem Bükkök…
Kedves Walter! Pengesd hát a szerelem langy himnuszát és énekelj, ahogy csak egy szerelmes trubadúr képes….
Még egy halászlé is belefért Tokajban. Toldi fogadó, leírom, mert a harcsalé, isteni választás. Este dolgoztam. Kossuth tér. Ünnepség. Szokásos. Idén mégis az enyém volt. Bennem volt. Ha foglalkoznom kell vele, jobban átélem. Jobban megfog.
Este tűzijáték. K.-val (nem tévesztendő össze az ominózussal) néztem végig. Jól esik, ha velem van. Megnyugtat. Olyankor nem gondolkodom. Elhessegetem az árnyakat. Jó érzés. Talán ez kellene.
(kommentek)
Olvasom a kommenteket. Helénának minden sort, verset, szót és betűt köszönök. Most már tudom ki ő. Egy ideig fogalmam sem volt, hogy ennyire közeli ismerős. Most már világos. Koszi I. Köszi, hogy érezteted…
Canon is meglepett. Micsoda mondatok, ne árnyékoljam be K.-val a jövendőt. Szerezzem vissza, vagy felejtsek… Hm… Fogalmam sincs Canon mi a jó. Jelenleg ott tartunk, hogy a háború megszűnt. Nincs jelzés. Csönd van. Úgy tűnik, már az ágyuk sem füstölögnek. Por és hamu minden érzés a túloldalon és megtörtént a temetésem. Temetett múlt vagyok… És arccal a földnek temettek el, összekötözve, hogy nem támadhassak fel… Ennyi. Most legyek okos?
Az is fura, hogy egyre többen „látogatnak” el és egyre többen kérnek, írjak még… Soha ennyi érdeklődő, barát és „bizalmas” nem vett még körül. Nem tudom, hogyan kell ezt értékelni. Majd elszámolok ezzel is valahogy…
(felvételi)
Megvolt. Mármint a masterképzésre. Felévteliztem, micsoda szó! Mennyit jelentett 1995-ben. Most azon nevetgéltünk a felvételi terem bejárata előtt, hogy milyen poénnal kell megjelenni a tisztelt bizottság színe előtt.
Talán így?
- Hát döbbenten állok a tétel előtt tisztelt bizottság, de a címről nekem eszembe jut egy vicc. Két punci beszélget…
Nevettünk sokat, őszintén. Aztán a területi egyenlőtlenségekről, szegregációról, szelekcióról, kompetenciákról kellett beszélnem. Beszéltem. Sok pontot ért… Remélem elegendő lesz, hogy újra padba ülhessek. Fontos lenne. Azt mondtam K. után kell valami, ami újra értelmet ad. Valami, amitől úgy érzem, visszatalálok önmagamhoz. Vizsga, drukk, kollokviumok és szigorlatok. Tételek, puskák és galambok. Éjjeli könnyek egy könyv felett. Kell valami, amitől egy újabb papírt viszek haza. És mindenekfelett kell, hogy ismét tanuljak. Diák legyek. Tüzes szív-kohó kell, víg üzenet az élet-csatákhoz, táplálni tovább bennem az erőt, hogy ismét szeresem az embereket és hűn álljak meg isten és ember előtt… Igen ez az én üzenetem az egykori iskolámba, ahová most visszamegyek.
(felfelé a folyón)
Egyszer arról írtam M.M. elvesztése után, hogy krízishelyzetben el kell indulni az emlékfolyókon fölfelé. Visszavitorlázni, evezni. Felfelé egészen odáig, ahol a létünk folyója ered. Leülni ott, nézni, hogyan csörgedez a pici patak. Elcsodálkozni milyen tiszta még a lét forrása. Aztán rádöbbenni, minél nagyobb a folyó, annál több hordalékot görget, annál barnább, sötétebb a vize. Annál mélyebb, zavarosabb. Ha kiönt már megfékezhetetlen, pusztít. Rádöbbenni, szabályozni kell, rendre utasítani. És még akkor sem biztos, hogy megússzuk KATAsztrófák nélkül. Az én folyóm Petőfi Tiszája. Az én folyóm szeszélyes szőke. De aki az én vizemet issza… Remélem, igen remélem, hogy vágyik annak szíve vissza, még akkor is ha most a pokolba kíván…
Ui: ismét kaptam egy e-mailt B.É.-tól néhány részletet bemásolok majd…
É! leszel a szerkesztőm???
Ui2.: Quimby – Most múlik pontosan… Villámlik mennydörög, ez tényleg szerelem...?
Ui3: Kérész. M. Misi díjat kapott értük. Kérészek. Amikor kifejlődnek, néhány évi lárvaállapot után. Egyszer csak repülni kezdenek, nem esznek csak szeretkeznek, petét raknak és belehullnak a halak szájába… Hm… Kérészlét… Fura világot teremtettél uram…
