Néha az egész nem több mint egy film noir. Kényelmetlen, öltönyfekete. Feszengve várjuk a végét, mert önkéntelenül is nyitogatja az ereink, a vér pedig csúnya foltot hagy. Értelmiségi egyébként is gyógyszerrel vet véget az életének. Álmodd magad odaátra…

Hapax legomenon, talán ennyi lehetsz az őszinte(?) szerelem ajkán, csak ennyi lehetsz ebben a béna mesében. Hidd, hogy belőled csak egyetlen létezik. Hidd, hogy megismételhetetlen vagy, nem újrahasznosított szemét. Hidd, hogy a benned lévő hidrogének, még soha semmilyen élőlényben sem rezegtek. Hidd, hogy minden porcikád por és hamu, nem pedig kurvák, latrok öröksége.

Láttam embereket, akik büszkén emelték orrukat, arcukat az ég felé, miközben a szürke tömegben, a vágyra, jólétre, pénzre éhes tekintetük semmiben sem különbözött a többi magát embernek hazudó állatétól. Laposkúszás az életük és sekélyesek a vágyaik. Nem olvasnak, és soha nem éltek át katarzist, megragadtak az egyszerűbb, megjátszott orgazmusnál. 

Nekem a péntek, szombat esték imapercek, amikor a Jordán cseppjei gyöngyöznek a homlokomon. Persze nem hiszem, hogy tökéletesebb lennék a többiektől és a lemondásom is csak fogcsikorgatva születik. Nem hiszem, hogy jobb, több lennék, de mégis valami belülről feszülő isteni kelés nem hagy nyugodni. Nem hagy félrelőni.

Van ember 20 éven felül, aki nem csalt még soha, aki nem hazudott még soha? Aki nem szeretett soha? Akit még nem szerettek, pedig megérdemelné? Van még valami oridzsinál, ropogósra csomagolt, nulla kilométeres, pult alatt tartott emberáru? Van még valaki, aki egyáltalán érti a sorok között lakó férfit? Ezt a magára hagyott kötéltáncost? Van valaki, aki képes dekódolni ezt a fájdalomtól fölényes, a gúny határáig jutó világképet?

Milyen abszurd, édes éjjeleken újrakaparni a soha be nem hegedő sebeink. Közben bele akarok harapni az életbe, rágni a még ép fogaimmal.

Ordítani, hogy isten éltessen Fisli Gyula! Gyulám, amikor az orrom alá dörgölted, hogy annyi év választ el az érettségitől, mint az 50. születésnapunktól, akkor menekülni szerettem volna. Ki a sötétlő erdőből, elhagyni testet, éveket és meg nem élt álmokat. Gyulám, újra mélyre szeretnék merülni, mélyre a Sóstói fák éjszakáiban. Kirágni magam a zsákból, mint Monte Christo. Kifröccsenni, mint a pattanás tartalma… Visszasírni még ezer éjszakán azt a sosemvolt, azt a Pygmalion lányt...

Ülünk a nap alatt, csecsszopók, teenager liebe, halálos tavaszok, aztán egyszer csak furcsa kapukon át terelnek bennünket. Konvenciók, átkozottul csörgő biológiai órák. Hajtanak bennünket a vágóhíd felé. És nem azzal, akivel szeretnék, és nem ott, ahol szeretnék. Belöknek az ajtón és máris mondani kell a verset.

Átkozott törvények, átkozott béklyók. Táncolj az utcán Gyulám! Táncolj és ordítsd:

 Befonnak egyszer téged is

valami pompás koszorúba

idegen lesz majd és hideg

minden akár e bécsi utca

elgurulsz mint egy villamos

utánad felgörbül a vágány

 

kutyatej páfrány

tör át a járdán

 

kit érdekel hogy erre jártál

Felelősség, felelősség, felelősség! Nincs más, nem marad más. Levágni a kezet, ami a közösbe piszkít, Államférfinak lenni, magyarnak, közben parolázni a világgal és mosolyogva mondani: csak mert magyar, csak mert én is ez vagyok.

Mondom, üzenem: felelősségteljesen, ahogy a csillag megy az égen. És táncolni, táncolni először, a zene majd csak megjön valahonnan. Nem mutatni, nem beszélni, átélni megélni és elfogadni, hogy másoknak könnyebb az éjjel, felhőtlenebb megélni a magyarságot, könnyebb kitűzni a kokárdát. Elfogadni, hogy másoknak nem nő gombóc a torkokban a Szózattól. Elfogadni, hogy egy az isten, de mégsem ugyanaz. Istenem artistákat, kötéltáncosokat a kormányba, éneklő kutyát, az aranyásókat ellenben Alaszkába, hidegre mittomén’ hová.

Nekem a nyakam parancsol, valahogy az akarja, hogy emeljem magasba a fejem, de ne túlságosan, mert még az orromba csapkod a tavaszi eső…

Féltem őket, féltem magam. Újságíróként pedig soha nem voltam senki kedvence, itt pirosabb voltam a kelleténél, ott narancsosabb a kívánatosnál. Sose hitték, hogy az én vezérem valóban a bensőmből vezérel. Sose hitték, hogy lehetek kívülről bárki, bármi liberálbolsevikantifasisztaszélsőjjobkereszténykonezervatívja lehetek akár a magam öregapja is, de belülről majd kicsattan a bennem nevelt magyarság, a görög-katolikus hit, Jézus országa és a Szabolcsi Jeruzsálem!!! Én aki Ady-vér vagyok, én ne lennék elég magyar? Én aki Nagy László nyelvén, Jószef Attila szavával, Érdmindszenti Bandi vérével perelek.

Balgák, kurafiak, kutyatej parádék! Olvassatok vissza!

Nem kérdezem tehát Caesar, hószínű vagy fekete, de bízom, míg hitem le nem vagdalja tündéri fintorotok, átkozott hatalma…   

Van egy ország, van egy nép, amely a szívem csücske. Sok barát, számtalan emlék. Mindegy, hogy Lysa Polánánál, vagy éppen Barwineknél lépek Lengyel honba mindig ugyanaz az érzésem: itthon vagyok… Tudom milyen Krakkóban a húsvét, tudom milyen Rzeszowban egy hűvös de mégis forró májusi este. Tudom milyen íze van a hónak Zakopanéban. Tudom, milyen az, amikor egy fáradt nap után Zurek melegíti a torkodat. Tudom milyen a lengyelek barátsága, a lengyel lányok nevetése, a cinkos, történelmileg alátámasztott mosolyok egy pohár Zywiec vagy Tyskie mellett. Veletek vagyok, gyászban, örömben. veletek vagyok most is lélekben. Átkozott Katyn!!!  

Oroszországban helyi idő szerint szombaton kora reggel zuhant le a Lech Kaczynski lengyel államfőt is szállító repülőgép.  A lengyel elnökkel tartott felesége, valamint a szovjetek által 1940-ben kivégzett lengyelek több hozzátartozója. A gépen utazott a lengyel központi bank kormányzója, Slawomir Skrzypek, Andrzej Kremer külügyminiszter-helyettes, továbbá számos más állami és kormányzati tisztviselő. Mindnyájan a Szmolenszk melletti katinyi (Katyn) erdőbe tartottak, ahol kegyeleti hely működik a kivégzett lengyelek emlékére. Az illetékes orosz hatóságok közlése szerint a szerencsétlenséget a gép utasai közül senki nem élte túl. A lengyel hatóságok nyilvánosságra hozták a balesetben elhunytak névsorát:

Lech Kaczyński köztársasági elnök és felesége, Maria Kaczyńska

A hivatalos delegáció tagjai:

1. Ryszard KACZOROWSKI a lengyel emigráció utolsó köztársasági elnöke

2. Krzysztof PUTRA,  a Szejm marsall-helyettese

3. Jerzy SZMAJDZIŃSKI, a Szejm marsall-helyettese

4. Krystyna BOCHENEK a Szenátus marsall-helyettese

5. Władysław STASIAK államtitkár, az elnöki kancellária vezetője,

6. Aleksander SZCZYGŁO, a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője

7. Jacek SASIN államtitkár, az elnöki kancellária helyettes-vezetője,

8. Paweł WYPYCH, államtitkár, az elnöki kancellária helyettes-vezetője,

9. Mariusz HANDZLIK, államtitkár, az elnöki kancellária külügyi hivatalának vezetője,

10. Andrzej KREMER, a KÜM helyettes-államtitkára

11. Stanisław KOMOROWSKI, a HM helyettes-államtitkára

12. Tomasz MERTA, a kulturális minisztérium helyettes-államtitkára

13. Franciszek GĄGOR vezérezredes, vezérkari főnök

14. Andrzej PRZEWOŹNIK, Nemzeti Harc és Mártíromság Emlékezete Tanácsának főtitkára

15. Maciej PŁAŻYŃSKI, volt Szejm marsall, a Lengyel Világszövetség elnöke

16. Mariusz KAZANA, a KÜM protokoll főnöke

A lengyel parlament képviselői:

18. Leszek DEPTUŁA, Szejm képviselő

19. Grzegorz DOLNIAK, Szejm képviselő

20 Grażyna GĘSICKA, Szejm képviselő

21. Przemysław GOSIEWSKI, Szejm képviselő

22. Sebastian KARPINIUK, Szejm képviselő

23. Izabela JARUGA - NOWACKA, Szejm képviselő

24. Zbigniew WASSERMANN, Szejm képviselő

25. Aleksandra NATALLI - ŚWIAT, Szejm képviselő

26. Arkadiusz RYBICKI, Szejm képviselő

27. Jolanta SZYMANEK - DERESZ, Szejm képviselő

28. Wiesław WODA, Szejm képviselő

29. Edward WOJTAS, Szejm képviselő

30. Pani Janina FETLIŃSKA, a Szenátus képviselője

31. Stanisław ZAJĄC, a Szenátus képviselője

A Kísérő delegáció tagjai:

1. Janusz KOCHANOWSKI, emberi jogi szóvivő

2. Sławomir SKRZYPEK, a Lengyel Nemzeti Bank elnöke

3. Janusz KURTYKA, a Nemzeti Emlékezet Intézetének vezetője

4. Janusz KRUPSKI, a Veteránok és Meghurcoltak Ügyeivel Foglalkozó Hivatal vezetője

Az Egyházak képviselői

1. Tadeusz PŁOSKI, vezérőrnagy, katolikus tábori érsek

2. Miron CHODAKOWSKI, vezérőrnagy, ortodox tábori érsek

3. Adam PILCH, ezredes, az evangélikus egyház tábori püspök-helyettese

4. OSIŃSKI, alezredes, a katolikus tábori püspök-helyettes

5. Bronisław GOSTOMSKI, prelátus

6. Józef JONIEC, plébános

7. Zdzisław KRÓL, a Katyni családok lelkipásztora

8. Andrzej KWAŚNIK, a Katyni családok federációjának lelkipásztora

A Lengyel Hadsereg vezérkarának tagjai:

1. Bronisław KWIATKOWSKI, altábornagy, hadseregtábornok, műveleti parancsnok RP

2. Andrzej BŁASIK, altábornagy, a Szárazföldi Erők Főparancsnoka

3. Tadeusz BUK, vezérőrnagy, a lengyel szárazföldi csapatok főparancsnoka

4. Włodzimierz POTASIŃSKI, vezérőrnagy, a különleges műveleti erők főparancsnoka

5. Andrzej KARWETA admirális, a Haditengerészet vezetője,

6. Kazimierz GILARSKI, dandártábornok, a Varsói Helyőrség Parancsnoka

Társadalmi szervek képviselője

1. Tadeusz LUTOBORSKI

2. Bożena ŁOJEK, a Katyni Alapítvány elnöke

3. Stefan MELAK, a Katyni bizottság elnöke

4. Stanisław MIKKE, a Nemzeti Harc és Mártíromság Emlékezet Tanácsának főtitkár-helyettese

5. Bronisława ORAWIEC

6. Katarzyna PISKORSKA

7. Andrzej SARIUSZ - SKĄPSKI, a Katyni Családok Federációjának elnöke

8. Wojciech SEWERYN

9. Leszek SOLSKI

10. Teresa WALEWSKA - PRZYJAŁKOWSKA, a Keleti Golgota Alapítvány elnöke

11. Gabriela ZYCH

12. Ewa BĄKOWSKA, Mieczyslaw  Smorawinski Katynban kivégzett dandártábornok unokája

14. Maria BOROWSKA

15. Bartosz BOROWSKI

6. Dariusz MALINOWSKI

Nyugodjatok Békében!

„mondd azt, hogy sohase féljek…”

Ma egyszerűen a tavaszi napfényben megértettem, mit jelent az, ha valaki egyszerűen csak jó. Jó a világhoz, emberhez, istenhez, jó az élethez, családhoz, jó a jelenhez, reményhez, álmokhoz. Egyszerű, de irigyelt harmóniában él, és kedves isten és ember előtt…

Ma délután éreztem, nem a pénz, nem a drága öltöny, nem az autó, nem is a spanyol műmárvány 15 ropi/ négyzetméter burkolat. Nem számlatömb és nem átutalás. Nem a hedonisztikus gazdagság, nem a klórozott homok egy Karib szigeten.

Csupán meghökkentő és a nyakas lelket olvasztó alázat, a megszégyenítő akarás, a munka és emberszeretet, valami embertelen megbékélés a világgal. Csak ez számít. Csak az, hogy reggel szeret felkelni, munkába menni, jól végezni dolgát, kezet nyújtani, szívet nyitni és adni, adni, adni.

Belefér egy kávé mellett elköltött beszélgetésbe a világ! Bele kell, hogy férjen és akkor van remény, hogy ez a sárgolyón nem oltható ki a Golf áramlat.

És akkor tudod, hogy ilyen férfi kell a lányod mellé, már ha mégis apa leszel egyszer. Tudod, hogy ilyen férfi kell az utódaid mellé.

Vagy másképp fogalmazva, ilyennek kell lenned! Ez a polgárság kategorikus imperatívusza. Légy férfi, légy apa, és légy nagyapa. Légy az, akiről legendák, mesék, dalok szólnak, de ne légy önmagad kimerevedett, zselézett hajú szobra…

Tudom, hogy lesz egy törpe, aki kezét a kezembe. Tudom, hogy lesz egy lány, aki nem pakol össze, csak mert mégsem vagyok mindig tökéletes, csak mert mégsem vagyok mindig felhőtlen és boldog… Aki megérti, a hűség néha megkergül bennünk, ordas férfiakban…

Most pedig jöjjön valami felemelő. Felemelő a bennem élő újságírónak, magyarnak, szakembernek és Budapesttel örök szerelemben élő vidékinek…  

És még valami… Még valami… Egy édes-szomorú dal, csak azért, hogy átérezzük a tökéletlenségünk…

Bele lehet sűríteni egyetlen szóba az életet? Van ilyen szó? Van egyetlen szó a fényes szellőkkel barátkozó tavaszra? Az első csókra? Édesanyám nevetésére, édesapám intő, tanító szavára? Van szó nagymamám, a halálból visszaimádkozott 80 éves, apró tenyerére? Van egyetlen szó arra: Én szeretlek?  

A katolikusnak elegendő ennyi: Jézus?

A szerelmesnek meg az, hogy: én is?

Anyának, hogy: anya?

Van-e egyetlen szó, ami engem is kifejez? Van-e egyetlen szó, ami reményt ad majd a legsötétebb órán?

Van-e Isten, aki képes mindent megbocsátani, tudja, hogy minden káromkodással csak az Ő katedrálisát építem. Minden düh, gonoszság, bánat csak a megtisztulásban segít. Bőrönd barátom meséli, hogy amikor az El Camino végén elégette a ruháját, zokogott. És ott, akkor egy Kolumbiai embertől, aki egy szót sem tudott magyarul egy kártyán egy imádságot kapott. A kártyán egy imádság volt, magyarul. A zarándoknak, egy Dél- Amerikába szakadt magyar nyomta a markába, adja oda valakinek, aki végigment az úton. Mihálka Gyuri elbőgte magát, amikor aznap már ki tudja hányadszor részesült az isteni kegyelemben.   

Jeles napok jönnek sorban. Névnapok, születésnapok. Egy évtizeddel korábban, (meg egy picivel) ez az időszak volt a legizgalmasabb a főiskolán. Imádkoztunk a jó időért, hogy a FŐHE-én már sütkérezve sörözzünk! Nagyokat lépkedve rohantunk a garázssorig, ahol bort, sört és mindenféle agysejtre veszélyes alkoholtartalmú palackokat vásároltunk. Gyula, Töki is ezekben a hetekben ünnepelt. Olyan leírhatatlanul boldogok és öntudatlanul fiatalok voltunk, hogy amikor a járdán lépkedtünk egyszerre irigyeltek és szurkoltak nekünk az angyalok. Habzsoltuk az életet, úgy rohangált a nyakunkon az ádámcsutkánk, amikor szép lányokat, ínycsiklandozó ételt láttunk, hogy az már maga volt perpetuum mobile. Cipőnk talpa úgy kopott, nadrágunk úgy feslett, mintha hajléktalanoknak készültünk volna a felsőoktatás olvasztótégelyében. Fogtunk rigót, verebet, röptettünk sárkányt, malacot. Beleordítottuk az éjszakába: Létem, ha végleg lemerül… Óh, dehogy merült!!! Úgy gurultunk le a tokaji pincékbe, mint a hetedik krajcár, sebesen a konyhaasztal alatt… A hídnál fürödtünk a  Tiszában, puckosan, szégyentelenül és a lányok sorban csókoltak reményt, kékre fürdött ajkainkra…

Ünnepnapok jönnek sorba. Makrancosé hétfőn volt, Gabié vasárnap. Ünnepnapok. Szombaton az enyém, két napra rá a Fisli Gyuláé… Van egy gines üvegem, ráírva a dátum és a nevünk. Az volt akkor este az első palack, majd a harmadik után alig találtunk vissza az öreg Stadion utcára… Édesanyám reggel megcsörgetett és én csak nyöszörögni bírtam. Szegénynek fogalma sem volt, milyen rossz életű a fia. Ruhástul aludtunk és délután azért virtusból, még készítettem egy riportot a Megyei Jogú Városok Országos Szövetségének nyíregyházi konferenciáján…

Jeles napok jönnek, dübörög a vérem, mint, amikor Fekete Gabival egész Nyírbátort bebringáztuk a lányok után. Vékonypénzűek voltunk, mint a versenyagarak, éhes tekintetünk ég alatt, föld alatt is megtalálta a meggyszínű mézajkakat. És hogy álmodtunk, ó istenem, hogy álmodtunk. 8-10 órát álmodtunk át, és másnap remegve, izgatottan ébredtünk, mintha a megváltó költözött volna belénk. Azok az álmok félelmetesek voltak, nem katonák, tűzoltók, és juhászok képében adott vissza bennünket, hanem az élet jóságos, igazságos, harmonikus királyaiként. Végtelen volt a világ, végetlen az álom, és kirúgtuk a sors adta dobozok oldalát.

Emlékszel Gabi? Bemásztunk az óvoda kertjébe és cicáztunk a lányokkal, a régi homokozó és limbó hintó mellett… Emlékszel?

Jeles napok jönnek és érzem, annyi kaland, feladat vár még ránk. Zokogni kell, amikor valaki magától dönt úgy, a halált választja, 38 évesen… Zokogni kell…

Jeles napok jönnek, bizseregnek a zsigereim… Még élek, még képes vagyok szeretni, alkotni, álmodni…  

Van itt két vers. Az egyik népies, a másik pajzán. Tetszenek.

1.

Eljött a szép húsvét reggele,
Feltámadásunk édes ünnepe.
Ünneplő ruhákba öltöztek a fák,
Pattognak a rügyek, s virít a virág.
Egy kismadár dalol a zöld rétek felett,

Harang zúgása hirdet ünnepet,
Tündérország rózsáiról gyöngyharmatot szedtem,
Akit azzal meglocsolok, megáldja az Isten.
Az illatos rózsavíztől hosszú életűek a lányok,
Zsebeimbe beleférnek a piros tojások.

2.

Itt a tavasz ittam újra,
Locsolót vár minden … kislány.
Erdő között susog a nád,
Had locsolom meg a … kezedet.
Hogy elhervadj, azt nem hagyom!
Előkapom … nagy locsolómat.

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Mint egy darab kavics, egy szerencsétlen kődarab zuhanok. És ennyi az élet: átzuhanunk ezen a felemás naprendszeren. Átzuhanunk és közben ha szerencsénk van megpillanthatjuk a napot, talán még élvezzük is… Nevetséges ez a mono- és melodráma. Nevetséges, mert ebbe a kútba én magam ugrottam. Ebbe a kútba én vetettem magam. Most pedig nézhetem a mélyből, a hideg vízből, áthajol-e valami jótét lélek a kút káváján. Ráadásul aranyhajú angyalt várok, egy gyöngéd, mosolygós angyalt, aki nem akar megváltoztatni, aki tudja, a magányos farkast nem is lehet. Csak idei-óráig viselem el a törődést és a simogatást. Még ember nem volt, akit akkor és ott, abban a minutában mindörökké kívántam magamba szívni és magamhoz láncolni. Bár utólag mindig okosabb vagyok. Rühes, tetves, gubancos bundájú, tohonya csikasz ez vagyok most, a Holdra nézek és vonítok.   

Soha ilyen közel nem éreztem magam Jézushoz, mint a mai nagypénteken. Valahogy a fények is segítettek, a felhők sűrű könnyei, a záporeső. A felázott tavaszi föld szaga, szomorúfűzek a Bujtosi partján és a közönyös suhanó, pöfögő autók, keserű arcú emberek, mandulamag-mosolyok.

Ez itt a Getsemáne kert, ez itt az Én-Golgota, ez itt az én-kereszt. Latrok latra, éhesen, böjti gyomor és zuhanó vércukorszint. A magyarázat egyszerű kémia. De, ahogy a szerelem sem lehet egyszerű molekulaiskola, úgy az én hitem, az én megváltásom, az örök kereszt, nagypéntek sem vethető papírra.

Sóhajnak beillő szózat: túlélsz pöcök…  

És mindezen túl a társas poklok bugyrai. Kit szeretsz? Kit szeretek? Titok… A szívemben ott van Jézus mutatóujja, de a lelkem parlagfű mező… A lelkem kupleráj, piros lámpával, kéjhölgyekkel és nyomdafestéket nem tűrő orgazmus melódiával. A fejem a mennyországban, de az altestem nem engedhetik be oda. A lányok angyalok, nekik a mosdó csak szépítkezésre szolgál. Sokáig hittem, hogy náluk minden másképp van összerakva. Aztán csalódtam, mert gonoszságban, simanyelvűségben, kettős játékokban, könyörtelenségben, kegyetlenségben senki nem tudja felülmúlni a nőket. A nők fúriák, démonok, szirének. A nőkben nincs irgalom, a nőkben nincs semmi férfi… Hány keresztre feszítettem már fel magam, hányszor térdepeltem és hányszor ragadta a térdembe az apró éles szilánk, aszfalt, amit elém dobáltak… Hányszor álmodtam megváltásról, bűntelenségről. Hányszor álmodtam, ismerős kopogásról, szuszogásról, nevetésről, érintésről…

Az esélyek felettem már csak izgalmas csillagképek. Minden este kiülök az ablakba és gyönyörködöm abban, hogy mennyire elérhetetlenek.

Uram! Az én megváltásom talán egy nyári éjszaka Dombrádon, amikor a smaragd csillagok belehullnak a rozé-fröccsbe…

De nehezen maradok csendben.  Jézus a sírban, vére átüt a leplen. A világ nem is tudja, mi történt, nem fogják fel. Ahogy ma sem. Csak néhány beavatott lelke lázad, de a gyász erősebb.

Et ressurexit tertia dei…    

Nem vagyok jó böjtölő, a húsvétban is magát a hús vételét szeretem. Nullás vércsoporttal valami ősi ragadozóhoz vezet vissza a genetikai állományom. Lehet, hogy túlzás, de sokszor a nőkben is csupán a habzsolni való húst láttam. A húst, amiben el kell veszni, amit csókolni, harapni és nyalogatni kell. Hányszor figyeltem, hogy a lányok márvány bőrét, hogyan hálózzák be az erek. A „kék erezet” hogyan szállítja a fejbőrtől a legkisebb lábujjukig a tápláló és lázító vért. Ó hogy elkalandoztam néha, miközben nyelvösvényeket fedeztem fel a nyakukon. Milyen mélyen belénk van vésve: szaporodj! Meglepődtem, amikor Fábri Zoltán az Ötödik pecsétben, a nyers hús és a magát  felszolgáló nő allegóriáját festette meg, közben pedig a szürrealizmussal flörtölő Bosch szörnyetegei tűnnek fel, csak úgy odadobálva.

„Isteni szája van a dögnek,…csak a karajt észre ne vegye! A szegyet azt viheti, de a karajhoz semmi köze, azt nem adom oda semmiképpen.

Pedig az önként vállalt böjt a legmagasztosabb dolgok egyike a világon. Az empátia, a hit, a kereszténység csúcsa, amikor a lemondás, az együttérzés jobb, tisztább emberré tesz. Olyan ez, mint a cölibátus, megfosztani magad valamitől, valakiért. Sőt a vegytiszta szerelem is ilyen szerintem. lemondani magamról, valakiért. A gyermekvállalás is talán…

Vegytiszta szerelem. Ó, nem a testiség, nem a nedves csattogás, nem a testek öröme. A vegytiszta szerelmet, nem lehet holmi nyálkahártyával beszennyezni. Olvassátok Dali emlékiratait. Hogyan maszturbált egymás után hatszor is az iskola budiján, hogy aztán bűnösnek érezze magát és hányingert kapjon a veszélyes testiségtől…

De a böjthöz nem elég undorodni. A böjthöz kevés vegetáriánusnak lenni. A böjthöz egy vadállat kell, aki szinte belehal a hús nélküli percekbe, akit gyötör a láz, akit hajt a vére! Az igaz szerelem átéléséhez egy lator kell, egy mocskos, tékozló fiú, aki olyan mélyere jutott hogy onnan már egy angyal sem találna talán vissza. Egy kormos, csapzott, remegő angyal kell, akinek beleégett a szemébe a bűn! Akinek a kezébe adta az isten a szerelmet és egyetlen éjszaka alatt képes volt eljátszani! A böjthöz egy ilyen elesett angyal kell!!!

Mi a kedvenc ételetek??? Mondjátok barátaim! Mondjátok! A netpincér szerint az Újházi tyúkhúsleves és a töltött káposzta vezeti a listát. Ti mivel töritek meg a böjtöt? Mivel ünneplitek majd Jézus a Krisztus feltámadását. Mivel emlékeztek meg az istenről, aki elvette a bűneink és értünk feszíttetett meg???

Nagyanyám féle finoman füstölt és pácolt sonka, sárga túró, póréhagyma. A sonka levében főtt tojás és kolbász… Nyakunkon az ünnep, véget ér a böjt! Veled , róladálmodnak a predátorok…   

Non est volentis, neque currentis, sed miserentis Dei.

Barátaim! A gazdasági világvilágválság kirobbanása után néhány nappal radikális lépéseket, határozott fellépést, nem csak tüneti hatáskezelést követeltem a politikusainktól. Most a demokrácia egy sötétebb, morálisan enervált periódusában, ismét az ország demokratáinak összefogását, a józan, művelt, felvilágosodott, a múlt hibáiból tanulni képes „okos ember(ek)” összefogását sürgetem.

Ez a felkiáltás, vagy inkább Kasszandra levél, bármennyire hihetetlen, egy elfogyni, letűnni készülő aranykor utolsó előtti jajszava. Ez a bináris felkiáltójel, a Götterdaemmerung közeledtére figyelmeztet, arra, hogy az alkonyra váró fenevadak, már a kertek alján várják a legsötétebb éjszakát.

Barátaim! Nem várhatjuk meg, míg az országban vegetáló demokratákat egytől-egyig kiírtják, mint a Jedi-lovagokat, nem várhatjuk meg, mint ahogy a hanyatló Rómában tették a polgárok, a törékeny, bakfis Respublikát szétcincálni.

1.       A demokraták nem engedhetik, hogy az ország sorsáról továbbra is kontraszelektált, korrupcióra hajlamos, levitézlett, megélhetési, magukat polihisztoroknak hazudó politikusok döntsenek.

2.       A demokraták nem nézhetik tétlenül, hogy a pénzen nőtt hatalom, minden klasszikus értéket pokolba taszítson.

3.       A demokraták nem asszisztálhatnak a politikai Taigetosz működtetésben, ahol az önálló arculattal rendelkező, gondolkodó elemeket egyszerűen ledobják a sziklákról és az arctalan, szürke kádereknek biztosítanak megélhetést.

4.       A demokraták nem tűrhetik, hogy szélsőségesek, ordas eszmék, örült ideológiák váltsák fel azt az álmot, hogy a Közép-Kelet Európában is lehet szociáldemokráciát építeni. Olyan szociáldemokráciát, ahol az állam nem kíván paternalista Arany Atyácskaként túlgondoskodni és nézetit ráerőszakolni a választópolgárokra.

5.       A demokrata undorodik attól, ha nincs választási lehetősége, ha a mérsékelt liberalizmust sárba tiporják, ha megmondják, mit tehet és mit nem, ha mások mondják meg, meddig terjedhet a látóköre.

6.       A demokrata kineveti a magukat megváltónak tituláló, önjelölt isteneket. A demokrata tiszteli a történelmi egyházakat és tudja, egy isten van, ezer és ezer arculattal… A demokrata nem hiszi, hogy van most az országban egyetlen vátesz, aki majd önmaga lehet a Seregek Tejhatalmú Ura.

7.       A demokrata a baloldalnak túl konzervatív, a jobboldalnak kommunista. A demokrata, hisz a népfelségben, hisz abban, hogy a bölcsesség út a fiataloknak, gazdaság a szegénynek és ékesség a gazdagoknak.

8.       A demokrata tudja, van igazság, út és élet. Tudja, hogy mindehhez csak alázatra és tudásra van szükség, arra, hogy minden keresményét a saját képzésére kell fordítania.

9.       A demokrata tudja, hogy a pénz nem boldogít, de nélküle nem épülnek iskolák, óvodák és utak.

10.   A demokrata tisztában van, honnan jött és hová tart, tudja, hogy van nép és nemzet és magyarsága éppoly fontos számára, mint az, hogy kozmopolitaként megértse és tisztelje a más nemzetekhez tartozót és azok érzéseit.

11.   A demokrata tudja kívülről a Himnuszt és a Szózatot. Tudja, hogy ezen a földön élnie és halnia kell és a nagyvilágon e kívül igazából nincs számára hely. Tudja, hogy éjszakának évadján Mikesre is rátörtek a honvágy marcangoló tündérei. A demokrata ugyanakkor már el tudja énekelni, képes értelmezni Schiller és Beethoven An die Freude-ját és felismeri micsoda értéket, erőt képvisel egy közös, határok nélküli Európa.

12.   A demokrata akkor is a saját hazájában fizet adót, ha annak mértékét soknak, túlzónak tartja. Legfeljebb addig virraszt, míg lehetősége nem nyílik, hogy olyan törvényekre szavazzon, amelyek jobban működtetik az országot. A demokrata éppen ezért, nem jár külföldi rendszámú autóval, nem alapít csupán a költségek csökkentése érdekében külföldön céget, ha mégis megteszi, keresményének egy részét a nemezt közös céljaira ajánlja fel.

13.   A demokrata nem undorodik a  cigányságtól, nem tagadja a Holocaustot, de nem viseli el, ha valaki ebben csak és kizárólag üzletet lát, ha olyanokat is megbánásra akarnak kényszeríteni, akinek már nincs közük a borzalmakhoz.

14.   A demokrata nem hisz a piac felsőbbrendűségében. A demokrata korlátozná a milliárdosok hatalmát, büntetné a tőzsdei spekulánsokat és azokat, akik milliók életminőségével képesek játszani.

15.   A demokrata ott segít, ahol tud a szociálisan rászorulóknak, de nem hiszi, hogy szavazatokért erőn felül kellene erősíteni a szociális hálót.

16.   A demokrata keresi a hozzá hasonlót, szervezkedik, beleszól a politikába, nem néma hal, okos és tanulmányozza mások példatárát.

17.   A demokrata türelmes, nem csak energiafűzből kíván megélni, hanem diófát is ültet az utána jövőknek. A demokrata zöld ember, de nem zöldfülű, tiszteli a Földet és bólogat, ha a Gaia elméletről van szó. A demokrata nem éli fel az unokáitól kölcsönbe kapott Földet.

18.   A demokrata hat, alkot, gyarapít. Felajánl, hozzátesz, épít és szépít.

19.   A demokrata alázatos és hisz a szeretet erejében…

20.   A demokrata már ma, de legkésőbb holnap cselekszik.

21.   A demokrata élni akar…

Miközben ezeket a sorokat írom, küszködöm, miközben vázolom a demokrata jellemrajzát egyszerre látom lelki szemeim előtt nagyapámat, apámat, Szták tanár urat a nyírbátori Báthory István Gimnáziumból. Felsejlik előttem Széchenyi és Hatzel Márton. A kezem lázasan üti a billentyűket és kevésnek érzem magam, csírázó értelemnek, apró jószágnak, akiben hiába nő a jóakarat, a hit és remény, de legfőképp a szeretet, mégis egészében véve csak haszontalan szájtépő marad… Vagy mégsem? Hangos szavak szállnak a szélben…           

Mi moccan majd, amikor én már láthatatlan leszek az élőknek? Ki lesi majd a kacsákat, ha nem lesz már az én szemem. Honnan tudjam, hogy ugyanazt látod, amikor kinézel az ablakon? Honnan tudjam, hogy a bennem párolt érzés, hasonló ízű, mint a tied… Honnan tudjam, nemcsak egy rossz álmod vagyok?     

Egyébként is, még a Megáll az idő sincs DVD-én. Ettől pedig, nem fogok megnyugodni:

http://cvikli.tumblr.com/post/356368678/gothar-web2-sasvari-dvd-megallazido

Jut eszembe ide biggyesztek egy fotót, kíváncsi lennék, a nyájas olvasó mit szól hozzá…