Diary of Cardinalis

Cardinalis szerint...

Cardinalis szerint...

Újra itthon...

Facebook Tetszik
0
2008. szeptember 18. - Cardinalis

Jó reggelt Magyarország! Jó reggelt Nyíregyháza!

Jó újra itthon, még a hideg ellenére is... Szóval az elem feltöltve, kezdődik a meló... és jön az Álmatlan... tegnap ez volt az első zene, amit láttam. Anna and the Barbies... Minden másról később, addig pedig itt egy klip...

 

Kellemes szövegelemzést... Érdemes...

1 komment

Sidari hangja...

Facebook Tetszik
0
2008. szeptember 12. - Cardinalis

Egy nyitott internet kavezoban ulok... Vegigolvastam a kommenteket. Nehezen alszom majd el... Sajnos nincsenek ekezetes betuk, ezzel kell beerni... Pontosan 11 percem van meg, hogy elmondjam a szerelem nem ismeri a tavolsagot... A legszebb napsutes, a leggyonyorubb obol sem karpotol... A legnagyobb maganyban pedig, mindig rajon az ember, mit akar. Jesszus olyan toredekes vagyok, mint a Tihanyi Apatsag alapitolevele...  

Ma Kassiopiban voltam, holnap Albaniaba megyek... Tegnap a vilag tetjen imadkoztam. Ma egy picike kolostorban. Egyedul usztam at a szerelmesek csatornajat. Allitolag eleg csak az illetore gondolni...

Gondoltam. Erosen. Tobbszor is... Talan segit. Leegtem igy jol esett a barlangban pancsolni. Tegnap ejjel azert elbogtem magam. Van egy obol, egy ejjeli furdohely, ott nem birtam tovabb... 

A kommentek fejbe vagtak... Nem kicsit... De errol majd kesobb...

Szeretlek bennetek es egy embert kulonosen... 

Na a lenyeg, tudom mit akarok. Mar most tudom... Sikerulni fog remelem... De nem csak en kellek hozza... 

Pusszantas a Paradicsombol...  

2 komment

Arcok és bőrök…

Facebook Tetszik
0
2008. szeptember 10. - Cardinalis

Túl az indulatokon, a megvetésen és az alpári hozzászólásokon, egy férfiról és egy nőről, egy fiúról és egy lányról szól ez a sztori. Micsoda kéretlen és értelmetlen indulatok feszülnek az őszinteségnek. Micsoda sötét erők kerítik hatalmukba a sekélyes lelkeket. Óh, micsoda kelléktára vonul itt fel a képzelgésnek és koncepciós perekből ismert vádaknak. Mit nem adnak még a számba… Túllépek. Túlmászok, kúszok, a távolba nézek, mint korábban.

Óh Istenem, mesélj nekik! Te aki láttad, amikor megrokkant a lélek, amikor magába szállt. Nagy Isten mesélj nekik, a keserű könnyekről, a kialvatlanságtól rajzolt sötét karikákról a szem körül. Mesélj, hogyan készült eldobni az életet, hogyan milyen aprólékossággal rajzolta meg a csöndes alagutat az elmúlásba. Mesélj bátran, őszintén, milyen apró volt ez az ember. Milyen porszem. Mesélj arról az inkvizíciós éjszakáról Dombrádon, amikor semmi és senki sem segített, csak az átbőgött vasárnapi mise a görög- katolikus templomban. Mesélj, hogyan ébredt fel a remény, mesélj arról, milyen a földi pokol egy lelkiismeretfurdalástól és a reménytelen szerelemtől fuldokló lélek számra. Mesélj uram! Kérlek, helyettem mesélj, hogyan próbáltam magos Déva várát minden éjjel felépíteni. Mindhiába. Mesélj arról, hogy a reggeleken kívül nem ismertem más megváltást. Uram, csak te láttad a szívem. Csak te voltál ott, amikor megbolondultam, amikor, jómódomban kutyaként vesztem meg…
 
Uram! Ott vagyok-e azon a listán, akiknek megbocsátasz? Akiknek már itt az élők között boldogságot osztogatsz? Uram, ott vagyok azon a listán? Ott vagyok, ahol megbocsátanak? Ott, ahol hű feleséget, társat kapnak? Mondd, ott vagyok?
 
Most elmegyek az ókorba. Nem törlök semmit. Legyenek boldogok, akik kővel, sárral dobálnak. Legyenek boldogok a fogatlan oroszlán vadászai. Békakirályok, muslicahercegnők, és pucércsigák, sötétben, arc nélkül bújkáló csótányok, éhes döglegyek. Zsongjatok és döngjetek...
 
Óh, hiénák mégis szeretlek bennetek! Szeretlek, mert ezerszer írjátok a szívem palatáblájára; nincs visszaút! Nem kell a silány múlt… Jövő kell, intim és biztonságos, nyugodt és kiszámítható… Egy ember kell, egy társ, egy ízig- vérig nő, egy varázslat, egy csoda, a lelkem elveszett darabja… Én tudom ki Ő… Remélem Ő is tudja, mert számítok rá….
38 komment

Teher alatt nő...

Facebook Tetszik
0
2008. szeptember 08. - Cardinalis

Emlékszem gyönyörű tél volt. Havazott és meg is maradt. Téli szünet lévén, minden gyerek szánkózott és a zárt ablakon keresztül is hallottam, odakint mindenki hógolyózik, csúszkál és nevet.

Apa, aki szigorú volt (de soha nem zord), addig nem volt hajlnadó kiengedni a szobából, amíg nem írtam egy fogalmazást. Ez akkoriban felért egy katasztrófával. Szomorú dolog egy csíkos kisméretű füzet felett görnyedni és körmölni. Egyébként sem jutott semmi eszembe. Apa dobott be témákat, legtöbbször tájleírást, egyszerűbb történeteket…
 
Szenvedtem. Odakint csillogott a fény a szűz havon, nekem pedig tinta folyt a szememből. A füzetben lévő vékony csíkokra korcsolyázókat rajzoltam… Óh hogy utáltam még akkoriban írni… Mennyire vágytam ki a szabadba. Vágytam falni a havat, hallani a recsegést a talpam alatt, gömböket lehelni a jéghideg levegőbe…
 
Most pedig itt vagyok… Irkász- firkász, mitugrászként, arra gondolok, talán én sem tennék másképp, hiába van vajból a szívem… Ma már tudom megérte; gyakorlat teszi a mestert. És még mennyit kellene tanulni, gyakorolni. Hányszor kellene egy kisméretű csíkos füzet felett görnyedni. Soha nem leszek elégedett…
 
Most arra gondolok, sokszor, milliószor kell leírni ezt a szót; szerelem…
 
Szerelem;szerelemszerelemszerelemszerelemszerelemszerelemszerelemszerelemszerelemszerelem…
 
Igen, mint Pócsfalvi tanár úr napközijében… Öt sor… Mindegy miről. Öt sor… Öt sor a szerelemről…
 
Holnap kedd… Szerdán repülök…
 
Hogyha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre… Amerre én járok, bámul a világ…
 
A remény halk szavú leány. Érzékeny virág. Szivárványritka pillanat… De él. Megtalálom, istenemre, megtalálom!  
7 komment

Vidor: a szerelmes hal és a kutya...

Facebook Tetszik
0
2008. szeptember 05. - Cardinalis
Ha visszagondolok az elmúlt egy hétre, péntektől- péntekig, azt kell, hogy mondjam 168 óra alatt egy egész életet megéltem. Egy hete ilyenkor hozták meg az új hűtőm. Ezt L. Attilának soha nem tudom majd meghálálni. Egy hete ilyenkor izgatottan néztem az órám, odaérek-e a Vidor első előadására. Kár volt izgulni odaértem…
 
Fantasztikus egy heten vagyok túl. Pedig számomra nehezen indult. Bevallom, csak az igazán jó darabok tudtak lekötni. Volt, amikor elbóbiskoltam, főleg a nagyszínpadon… Majdnem az összest láttam, kettő kivételével. De erről majd később...
 
Először a munkáról. Makival közösen felosztottuk a hetet. Nekem annyival jutott több, hogy az „élő” adások után még interjúznom kellett. Így a másnapi bejátszások is elkészültek.
 
Jesszus, micsoda riportalanyaim voltak. Kútvölgyi, Kern, Rajhona, Csomós Mari, Bodrogi, Esztergályos Cilike, Gáspár Sándor, Nagy Zoltán, Bán János, Gálvölgyi, Hernádi Judit, aztán a fiatalabb nemzedékből Pokorny Lia, Zrínyi Gál Vincze, Ulmann Móni, Csányi Sándor, Lass Bea és a gyönyörű Kovács Patrícia. Rendezők Valló Péter, Kiss Csaba. Kritikusok, Szakonyi Károly, Metz Katalin… Félre az arcoskodással, egyszerűen jó visszaemlékezni…
 
Szóval nagy menet volt. Délután rohanás a díszletraktárban felállított, rögtönzött stúdióba. A Veszedelmes Viszonyok díszletei között!!! Aztán büfé és várakozás, ahogy beestek a művészek, akkor támadás, mikrofonnal, kamerával. Néha az öltözőben, de többnyire a büfé, mint szociális helyiség sarkában. Aztán ezek után le a nézőtérre. Nagyszínpad este héttől, kamara este 10-től.
 
Ezért írtam szerdán, a Vidor kizsigerel. A Vidor mint K. csábít, és nem tudok neki ellenállni. Vonz és hiába érzem magam édes gyermekének, aki imádja és szereti, egyszerűen a szájába tesz és befal. Imádom és gyűlölöm. Odi et amo... Hogy irigylem azokat az embereket, akik jeggyel jönnek, akiknek egy- két lenyűgöző estét jelent. És mégis, hogy sajnálom őket, hogy nincsenek benne, hogy nem tudják, mi van színfalak mögött, hogy nem látnak a Vidor torkába, nyelőcsövébe, nem tudják, milyen a Vidor Langenhals szigetein nézni a pepszintenger dagályát…
 
Nem látják a színészek igazi arcát, amikor kávét kérnek, e-mailt írnak, rosszkedvűek vagy boldogok, Nnevetnek és sírnak. Amikor összeráncolják a homlokuk egy általuk hülyeségnek tűnő kérdés miatt…
 
Jó szívvel emlékszem az egy héttel ezelőtti, A Csúnyára, Pokorny Lia svédszőke parókájára. Az Élet, Mint Olyan-ra, amiben Kern és Kútvölgyi tárta elém, mi vár egy középszerű házaspárra 30 év után. Köszönöm nekik, hogy emlékeztettek, az élet véges és az elszámolásnál a döntéseink miatt fogjuk jól, vagy éppen rosszul érezni magunk. Szeretném majd jól érezni magam…
 
Aztán ott volt KoMa-ék Plazmája, ami bejött, egyszerűen átjött. Élveztem minden percét. De bevallom, még Szinetár népszínmű-paródiája a Tisztújítás is kedves a szívemnek, főleg Hirtling István alakítása miatt. Botos Évámat is megemlítem, de sajnos most nem tudok lenyűgözve nyilatkozni. Hozták a formájukat. Énekeltem nagyapám slágereit, a műdalokat, de nem volt katarzis, csak egyszerű jókedv.  
 
A katarzist Csehov hozta A Szerelmes Hallal. Györgyi Anna, Bán János és a számomra immár a halhatatlanok közé sorolandó Mihályfi Balázs, valami olyat játszottak, amitől elájultam. Ez volt idén A Darab… Mint korábban a Bábelna, A Kulcs, A Portugál, A Mulatság, A Buborékok, A Vőlegény, A Prah, A Chioggai csetepaté, A Fösvény…  
 
A Szerelmes Halat, Kiss Csaba rendezte, és ő is írta, 12 Csehov novella felhasználásával. A Centrál Színházban látható, aki teheti nézze meg.
 
Minden benne van; férfi és nő, szerelem, evés, erotika, aztán az elmúlás, csalódás, csalás…
 
Ó, Anton Pavlovics! Ezt látni kéne… Látni, ahogy Mihályfi elmondja;
 

- Az egyszerű vöröszájú kárászt, bele kell dobni a tejbe, hogy elvegyük az iszapszagát. Egy napig benne kell tartani és amikor már majdnem tejföl lesz a tejből, akkor kivenni és RIPSZ- ROPSZ megsütni!!!

 

Mihályfi ott áll Györgyi Anna háta mögött, fogja annak kinyújtott kezét. Anna kézfeje, mintha a hal lenne, a féri hátulról szorítja a nőt, a nő mintha csak egy hal lenne mozgatja a kezét. Közben érzi a férfi közelségét, testét, forró leheletét és át is adja magát a szenvedélynek. Lenyűgöző, fenomenális, libabőrös vagyok, ahogy ezt írom…
 
 
Ez a színház, hölgyeim és uraim! Ez a szenvedély, ez az életigenlés! Mihályfi, Kodácsi nagyapámat kelti életre… Köszönöm neki!
 
Őszinte leszek, az angol arisztokrácia életről szóló két darab egy Maugham és egy Wilde, nálam csődöt mondott, hiába vonult fel bennük a magyar színházi élet színe és java. Főként Sommerset okozott csalódást, de a Bunbury-től sem ájuldoztam… Unalmasak, hosszúak, csattanó nélküliek. Keveset mondanak, legalább is nekem.
 
Ma még egy Goldoni vár rám… Valami azt súgja, ez is ott lesz majd a legjobbak között, de csak nyugtával dicsérem a napot. Holnap gála. Tavaly K-val néztük… Hiányzik.
 
Canon, ha azt mondom, őt szeretném visszakapni? De félek, nem lehet? Ha mindig is az volt ennek a blognak a célja, hogy olvassa és érezze, amit érzek, gondolok? Hm, kérted legyek őszinte! Tessék megtettem. Igen ez volt a cél, de a szándék kevés… Canon az én oldalam le van tisztázva. Az én oldalam egy másik lap, egy tiszta lap. Tudom, ugyanaz a füzet, de egy másik lap…
 
De nem akarom, hogy soha senki ne írjon rá, csak mert várok! Nem akarok örökké várni!
 
Most megyek készülni… Ma Goldoni mond valamit majd a nagyszínpadról. Akinek füle van, meghallja…
 
ui: K... kutya szeretnék lenni...
 
 
7 komment

(a) Harmóniáról...

Facebook Tetszik
0
2008. szeptember 05. - Cardinalis

Harmónia a görög mitológia halhatatlan istennője, a szépség, vidámság, a művészetek és az eszményi rend védője, az embereket összekötő szeretet és a polgári összefogás patrónusa.

 
Ne gondolja senki, hogy jó érzéssel tölt el a spleen, a melankólia, ez az érzelmi béklyó, amely mint leheletvékony zsinór egy magamfajta buta (szemtelen?) légy lábára kötve nem ereszt. Körbe körbe repülök, amíg a póráz enged, aztán ha szerencsém van egy porcelántányérban gőzölgő, forró húslevesben dobom fel a talpam... Ej, de szép hasonlat.
 
Kínosan béna vagyok, kínosan ironikus, arcoskodó és tehetetlen. Azt veszem észre, hogy tele vagyok indulattal. Nem tudok csöndben, nyugodtan várni és hinni, a sors mely egy kézből osztogat jót is rosszat is, majd kegyes lesz hozzám. Azt veszem észre ideges vagyok, jár a lábam és nem tudok egy helyben megülni. A hibákat számolom, a csorbát veszem észre és minden egész eltörött...
 
Hiába olvasom ezerszer a Példabeszédeket, nincs nyugalom. Éjjel rendszerint rosszat álmodom és levegőt kapkodva ébredek... (még mindig)... nesze neked Vérugató Tündér...
 
Favirág habzik s te letüntél,
világos vért ugat egy tündér.
Csak ez kellett, csak ez hiányzott,
csírázik itt az átok átkot.
Forgok arcomon új pecséttel:
új tehetetlenség dühével.
Nikotin ikrásodik számban,
a csikkek szétmásznak szobámban.
A szesz kék tüzein keresztül
idegeim lármája zendül.
Alkohol nincs ami ledöntsön,
valami szörnyűt tervez az ösztön!
 
 
És mindezek ellenére érzem, hogy bennem van a harmónia, a boldogság, és a kiegyensúlyozottság. Mégis úgy érzem, igenis van bennem hit, kitartás és remény. Van bennem valami, ami már a fordulat hírnöke. Február végi jégtörés. Mert a boldogság egyszerű. Ott van bennünk. Most még csak papolok róla, még csak az illatát érzem (asszem ez képzavar, na jó a parfümjét és akkor már megszemélyesítés), de tudom eljön. Itt lesz velem. Itt ül majd és remélem majd tőle szenvedek. Mert hol lesz akkor már a tavalyi hó, hol lesznek a rossz ízű, magányos órák, a ballépések és a fájdalom. 
 
De azt is hozzáfűzöm, most még parányi a hit és a remény, csak egy pislákoló gyertya a vaksötétben.
 
Mert hiába a költészet, hiába a szép szavak. Az élet nincs tekintettel a megbánásara, a lelkiismeret furdalásra. Amit elcsesztünk, azt sokszor még a legjobb pillanatragasztóval sem lehet megjavítani. A csorbát úgy tűnik nem lehet kiköszörülni.
 
Egyetlen esélyünk van, a szerelem. A szerelem ugyanis sokkal okosabb annál, mint amit mi gondolunk róla. Vak, de ismeri a Brei írást, vak, de minden más érzéke sokkal fejlettebb... Vak, de én vakon is követem... Vak, de remélem (VISSZA)talál hozzám... nah akkor most bemásolom a Képzelt Riport egy részletét... Ugye mindenkinek ismerős?
 
 
Nem akarom látni, mert gyűlölöm látni,
nem akarom látni, mert szenvedek látni,
nem akarom látni, mert fáj, ha látom,
nem akarom látni, és mégis várom.
 
Nem akarom látni, mert gyűlölöm látni,
nem akarom látni, mert reszketek látni,
nem akarom látni, mert fáj, ha látom,
s nem akarom azt, hogy újra fájjon.
 
nem akarom nézni az arcát, ha kérdez,
nem akarom tudni azt, hogy mit érez,
NEM! NEM! NEM!
de igen, szeretem.
2 komment

Csak stílusosan...

Facebook Tetszik
0
2008. szeptember 04. - Cardinalis

Mi a nótád édes kicsi lány?
De a kislány halkan csendben csak ennyit felelt:
Nincsen nótám és a nótát nem is szeretem.

Akinek nótája nincsen annak szíve sincs
Ha nem hiszel a nótában szívedbe tekints
Lesz egy fiú kinek nevét titkolni fogod
És ahol majd senki se lát, meg is siratod

Egyszer aztán hallottunk egy igen nagy csodát:
Gazdag úrfi vette el az édes kicsi lányt
Fehér kocsi várta őket a templom előtt
Nem is láttak a faluban ilyen esküvőt.
Kilenc szobás palotába vitték az új párt,
Körülöttük a sok szolga lábujjhegyen járt,
De a kislány így sem boldog, könnyes a szeme,
Mert a kertből felhangzik az ismerős zene:

Akinek nótája nincsen...
 

Ha most valaki azt hiszi korán reggel elkezdtem inni, hát higgye. Aki meg mást gondol, az meg jól gondolja. Pilinszkytől a Dupla kávéig hosszú út vezet...

1 komment

Kék nefelejcs...

Facebook Tetszik
0
2008. szeptember 04. - Cardinalis

Kék nefelejcs, kék nefelejcs,
virágzik a, virágzik a tó partján.
Beteg vagyok, fáj a szívem,
nem sokáig, nem sokáig élek én már.
Hanem azért, hanem azért, koszorút, ha meghalok,
a síromra, sírhalmomra nefelejcsből fonjatok.

Kék nefelejcs, kék nefelejcs,
a hűségnek, a hűségnek virága.
De sok szőke, barna leány,
megcsalt engem, megcsalt engem hiába.
Ha meghalok a síromra nefelejcset tegyetek,
hadd mondja el, nem én hanem ők csaltak meg engemet...

 

Tegnap Szinetár tanár úr egy népszínmű-paródiával ajándékozta meg a közönséget. Azóta ezt a nótát dúdolom...-)

Vajon miért?-))) 

Szólj hozzá!

Összeomlás...

Facebook Tetszik
0
2008. szeptember 03. - Cardinalis
Ez a tönk széle. Íme. A tönk szélén a lelkétől megvált test. Azt mondják csaló, csak provokálja a szeretetet. Egyedüli gyermek! Mit várok?
 
Összeomlik. A Vidor fesztivál közepe táján, mindig összeomlik. Egyrészt a nyomás, hogy minden kijöjjön időre, élő műsor, interjúk az előadások előtt. Ilyenkor nem túl felemelő a szerepkör. Egyszerre vagyok riporter, kifutófiú, gyűlölt médiagenya, jól és rosszul felkészült kérdező, csodálkozó gyermek és (ten)magától vörösödő értelmiségi. A Vidor Fesztivál összekuszál, nyomorba dönt és felemel.
 
Felemel, mivel azt a munkát végzem, amit imádok és a földbe döngöl, mert két testre lenne szükségem, egyre, amelyik dolgozik és egyre, amelyik pihen helyette. A színészek rohannak, lopjuk perceket, nem engem néznek hanem az ajtót, a fülük nem engem hall, hanem a hangosbemondót. Aztán a lopott percekből majd műsor áll össze, jó vagy rossz, szerencsés vagy banális, hát ez van. 
 
Összeomlik. A Vidor közepe táján mindig összeomlik, mert a magánélete is rányomja a bélyegét. Nézem, ahogy a párok jönnek a színházba. Érzem a tusfürdők és a parfüműk hol ideges, hol megnyugtató illatát. Érzem, hogy ezek az emberek, ma színházba készültek. Érzem, hogy EGYÜTT készülktek, várták a pillanatot. Valamelyik este azt figyeltem, az egyik párocska, milyen összhangban ült egymás mellett. Áradt belőlük a harmónia. Nem úgy, mint belőlem, akiből jelenleg csak valami szürke szorongás párolog. Az én színházam más... Délelőtti vágás után kutyafuttában átöltöztem, valahol ettem, ittam valamit, (ki tudja, hol és mit) és aztán szándékom szerint felvettem a szemtelenül ravasz, ügyes, (más szemszögből, béna, idegesítő, tehetségtelen) riporter álarcát, így mentem a szentélybe. Magányosan. Az egyedüllét kínos terhével.
 
Összeomlik, mert a "dobozban levés" (Dasein im Schachtel, gut verstanden Herr Heidegger?) kizsigerel, átformál, megőrjít. A napokat, mint a katona a centit, vágod, körmöd rágcsálod, hajaddal cicázol, mikor lesz már vége(!?!)...
 
Összeomlik, mert néha olyat kap a színházban, amitől nem is embernek, hanem valami szférikus lénynek érzi magát, amitől máris eljut a hőn áhított mennyországba...
 
Napok óta a Nessun dorma jár a fejemben Puccini Turandotjából. Senki sem alhat, kiálltja a hercegnő és Calaf már dörzsölheti is a tenyerét.
 
Dilegua, o notte! Tramontate, stelle! Tramontate, stelle! All'alba vincerò! Vincerò! Vincerò!"
 
 Hajnalban győzni fogok??? Melyik hajnalban?
 
Ui: Canon! Te olyan sokat tudsz. Te néha olyan információkkal rendelkezel, ami azt sejteti, az összes szereplőt (sőt szívük jelenlegi állapotját) személyesen ismered. Vagy csak így tartod bennem a lelket? De megsúgom; nem félek, hanem remegek és rettegek... Most éppen azt érzem, soha senki... De erről nem szabad beszélni, mert ha vannak érzéseim,  akkor kiderülhet csalás volt a temetés. Kérlek hallgass róla...
2 komment
süti beállítások módosítása