Harmónia a görög mitológia halhatatlan istennője, a szépség, vidámság, a művészetek és az eszményi rend védője, az embereket összekötő szeretet és a polgári összefogás patrónusa.
Ne gondolja senki, hogy jó érzéssel tölt el a spleen, a melankólia, ez az érzelmi béklyó, amely mint leheletvékony zsinór egy magamfajta buta (szemtelen?) légy lábára kötve nem ereszt. Körbe körbe repülök, amíg a póráz enged, aztán ha szerencsém van egy porcelántányérban gőzölgő, forró húslevesben dobom fel a talpam... Ej, de szép hasonlat.
Kínosan béna vagyok, kínosan ironikus, arcoskodó és tehetetlen. Azt veszem észre, hogy tele vagyok indulattal. Nem tudok csöndben, nyugodtan várni és hinni, a sors mely egy kézből osztogat jót is rosszat is, majd kegyes lesz hozzám. Azt veszem észre ideges vagyok, jár a lábam és nem tudok egy helyben megülni. A hibákat számolom, a csorbát veszem észre és minden egész eltörött...
Hiába olvasom ezerszer a Példabeszédeket, nincs nyugalom. Éjjel rendszerint rosszat álmodom és levegőt kapkodva ébredek... (még mindig)... nesze neked Vérugató Tündér...
Favirág habzik s te letüntél,világos vért ugat egy tündér.Csak ez kellett, csak ez hiányzott,csírázik itt az átok átkot.Forgok arcomon új pecséttel:új tehetetlenség dühével.Nikotin ikrásodik számban,a csikkek szétmásznak szobámban.A szesz kék tüzein keresztülidegeim lármája zendül.Alkohol nincs ami ledöntsön,valami szörnyűt tervez az ösztön!
És mindezek ellenére érzem, hogy bennem van a harmónia, a boldogság, és a kiegyensúlyozottság. Mégis úgy érzem, igenis van bennem hit, kitartás és remény. Van bennem valami, ami már a fordulat hírnöke. Február végi jégtörés. Mert a boldogság egyszerű. Ott van bennünk. Most még csak papolok róla, még csak az illatát érzem (asszem ez képzavar, na jó a parfümjét és akkor már megszemélyesítés), de tudom eljön. Itt lesz velem. Itt ül majd és remélem majd tőle szenvedek. Mert hol lesz akkor már a tavalyi hó, hol lesznek a rossz ízű, magányos órák, a ballépések és a fájdalom.
De azt is hozzáfűzöm, most még parányi a hit és a remény, csak egy pislákoló gyertya a vaksötétben.
Mert hiába a költészet, hiába a szép szavak. Az élet nincs tekintettel a megbánásara, a lelkiismeret furdalásra. Amit elcsesztünk, azt sokszor még a legjobb pillanatragasztóval sem lehet megjavítani. A csorbát úgy tűnik nem lehet kiköszörülni.
Egyetlen esélyünk van, a szerelem. A szerelem ugyanis sokkal okosabb annál, mint amit mi gondolunk róla. Vak, de ismeri a Brei írást, vak, de minden más érzéke sokkal fejlettebb... Vak, de én vakon is követem... Vak, de remélem (VISSZA)talál hozzám... nah akkor most bemásolom a Képzelt Riport egy részletét... Ugye mindenkinek ismerős?
Nem akarom látni, mert gyűlölöm látni,nem akarom látni, mert szenvedek látni,nem akarom látni, mert fáj, ha látom,nem akarom látni, és mégis várom.Nem akarom látni, mert gyűlölöm látni,nem akarom látni, mert reszketek látni,nem akarom látni, mert fáj, ha látom,s nem akarom azt, hogy újra fájjon.nem akarom nézni az arcát, ha kérdez,nem akarom tudni azt, hogy mit érez,NEM! NEM! NEM!de igen, szeretem.
