Pós Anitával egyik délután otthagytuk a mindig idegbeteg szerkesztőséget és azt kiáltottuk; most gyertek szabadmellű endorfinok, fagyizni fogunk! Eldöntöttük, egyszerűen magasból tojunk a munkára, inkább belevetjük magunkat a fagyinyalás végtelennek tetsző élvezeteibe.
Így is lett. Határozottságunknak senki nem tudott és nem is akart ellenállni. Bár Anita először egy Müller Péter könyvet hajszolt a Korzóban. A felhajtásból végül csak két következtetést vontunk le. 1. A Sors egyszerűen fütyül Anita betűéhségére, mert sehol sem kapható a kötet. 2. Nyilvánvalóvá vált az a meghökkentő tény, a Libri könyvesház egyáltalán nincs jóban az Alexandra könyvkiadóval... Szóval könyv híján, kopogó szemekkel és a Pavlovi reflextől nedves ajkakkal tekintettünk végig a Korzó földszintjén a fagyihegységek, ínycsiklandozó ormain. A kelendőbb fajták a sok kanalazástól már úgy néztek ki, mint egy- egy meddőhányó, de ez a piciny esztétikai hiba nem tántorított el minket attól, hogy vegyünk magunknak néhány káprázatos gombócot.
Miközben olvasgattam a fantázianeveket, melyeket időnként fennhangon is kiejtettem, egy pillanatra elidőztem a Mon amour felirat előtt. Döbbenet. Ott állsz némán és egyszer csak megfagy a kavargó tömeg körülötted. Mint egy pillanatfelvételnél, egy fotón, minden statikussá válik. De tényleg, kiáltottam hirtelen felpörögve magamban; milyen íze lehet a szerelemnek, milyen íze lehet a szerelmemnek?
Radnóti még csak a csókokról írja, hogy hol méz, hol áfonya, de a szerelmet nem taglalja. Milyen íze van a szerelemnek, játszottam magamban és a meglepetéstől, a hirtelen jött kérdéstől egyszerűen megbénultam.
Lassan ébredezve, kicsit szédelegve kérdeztem meg a csinos, pultos lánytól: ne haragudj, milyen íze van a szerelemnek? És láss csodát, értette a kérdésem, mert annyit válaszolt hamiskásan mosolyogva: - Madártej…
- Madártej … - hümmögtem magamban. Na erre nem számítottál Zsoltikám!
- Én sem értem. Szerintem nem lehet a szerelem madártej ízű! – folytatta a lány és két mondattal leprolizta, megsemmisítette azt a zsenit, aki a madártej ízét a szerelemhez merte hasonlítani… - Egyszerűen hülye volt, aki ilyet kitalált! – fejezte be a mondatot.
Sokat sejtetően egymásra pillantottunk Anitával. Látva, hogy nincs miről beszélnünk, sietve kértünk a fagyihegyekből egy- egy merőkanálnyit és távoztunk a Korzóból. Már az utcán fogyasztva a finomságot, Anita ezt szürcsölte nekem:
- Igenis lehet a szerelemnek madártej íze! Sőt a szerelemnek csak madártej íze lehet! – szinte belelovalta magát a gondolatba. Majd sejtelmesen hozzáfűzte;
- Én az elmúlt héten négyszer főztem madártejet…
Bevallom, én kértem a Mon amour-ból és miközben nyaltam, pontosan tudtam, a szerelemnek madártej íze van. Sőt, fűztem hozzá, nemcsak a szerelemnek, az életnek is madártej íze van! Nagymamám a nehéz sérvműtétje után, néhány hete, pontosan ezt kért anyukámtól;
- Piri főzz, nekem egy kis madártejet!
Állítólag Pintye nagyapám a gyomorműtétje után cseresznyét kért jóapámtól… Cseresznyét… Aztán rövidesen meghalt… Ez is azt bizonyítja, az életnek és a szerelemnek madártej ízűnek kell lenni...
Mert a legszebb szerelmek, mindig egy picit föld, egy picit, édeskésen munka ízűek, pipacs ízűek, frissen sült búzakenyér ízűek. Mindig egy picit héjában főtt krumpli, húsvéti sonka, és leginkább sárga túró ízűek. Talán néha fokhagyma, néha füstölt szallonapörc ízűek. Rántott hús, csirkepaprikás, házi nokedlivel, juhtúrós sztrapacska, lapcsánka ízűek. Lecsó ízűek…Töltike ízűek. De leginkább és végképp madártej ízű a szerelem…
Valljatok hát szerelmet madártejjel, szerelmes testvéreim az úrban!-)))
