Elhagyatva. Málló falú templomok nyirkos hidege bántja. A kufárok kacsintása. A mögötte összesúgó tömeg. A jajveszékelő csönd. A semmi nem történik fájdalma. A felismerés. Ennek így kellett lennie. Nézi a hortyogó tanítványokat. Dühhel. Ám a megvetés sáros utcájából visszafordul. Nem akar koszos…

Jó lehet bárónak lenni egy zöldberuházásról álmodó, végtelen nagy, rónaságon! Nagy fák között dámot, gímet etetni, aztán éjjel arra kelni, hogy barcog, meg bőg! Géppel szállni fölébe és közben mondogatni, nekem térkép e táj! Mert a báró a Partiumból, - innen ni -  indult, s mivel a Tisza-parton…

Kimondták az őszintét. Az ő szintjén. Van, akinek fáj a foga, ha a teátrumban teátrális. És neki a parti az máshol Nagy(on-off). S lőn siránkozás, hogy na mán a feje a halnak, (aminek érdemes parfümbe mártva, naponta többször szappannal is sietve mosva, az igazi) megint nem szereti a kulturáltat.…

Szoktatom szívemet a csendhez. Hasadok. Anyagként. Mint  a dinnye, repedek. És aztán velem hasad a hajnal. Ha lesz még. Feltéve és megengedve.  Be kellene fejezni egy „anyagot”… Mert az anyag határidős. Jön a deadline, meg a lebaszás Damoklész kardja. Kint meg még éppen dobban ez a gyufásskatulya…

Szindbád nagyon tudta unni a világot. Olyankor aztán napokig ivott. Mint a kefekötő. Nem, ez egy nagyon régi hasonlat. Ki köt már kefét? Kefélnek ugyan éjjel-nappal, de kefét nem kötnek. Ivott. Sokat. Három-négy liter bort egy este. Tüskével. Mikor mivel. Aztán egyszer úgy döntött, legyen száraz a…

Szeretem, hogy a Google még nosztalgikusabb, mint én… Hat éve ilyenkor épp a mosolygó szentek álltak nekem modellt Csarodán. Négy éve Pesten jártam és egy teveszínű szövetkabáttal, meg persze szerelemélménnyel lettem gazdagabb. Három éve krizantémok között mosolygott rám a leghuncutabb szempár. Két…

Már, amikor lenyomta a kilincset a lány érezte, hogy a pasi ideges. A mozdulatban volt valami erőszakos, ahogy az ujjak megfogják a fémet, rászorítanak, megfeszülnek az izmok és nem is megtolják, hanem „berúgják” az ajtót. Pedig a lány már annyira várta. Elkészült. Amikor zuhanyzott és a tusfürdőt…

Zuhog. Minden nedves. Esik. Szörnyen esik. Eszébe jut, ahogy egy nyáron a lány felnézett az égre és nevetve, kihívóan dobta felé a vizes pöttyöst; „van, aki megázik, valaki élvezi az esőt…” És rohant széttárt karokkal a kocsi felé. Mindig messze állt meg a bejárattól. Kihasználta. A lány élvezte, a…

Festett mosoly az arcomon. Szép vagy Pierrot! Szép vagy! Csak az könnycsepp ne lenne a szemed sarkában. Csak az. Elköltözött a hamuszínű ég. A nagy esők továbbálltak. Bennem a lány zongorázik. Meztelen. A kis bőrszék, amin ül hozzáér a szemérméhez. Érdekes találkozás a marha és a lány barackja.…

Csak addig vagyok törpe, amíg fel nem veszem a nyúlcipőt. Csak addig vagyok lapostetű, amíg el nem kezdek ugrálni, bemelegíteni. Aztán valahonnan évtizedek mély fiókjából előmászik a bennem lakó férfi, a bennem lakó hódító, bennem élő Akhilleusz, Agamemnón és Odüsszeusz. Én vagyok Nagy Sándor,…