Jó lehet bárónak lenni egy zöldberuházásról álmodó, végtelen nagy, rónaságon! Nagy fák között dámot, gímet etetni, aztán éjjel arra kelni, hogy barcog, meg bőg! Géppel szállni fölébe és közben mondogatni, nekem térkép e táj!

Mert a báró a Partiumból, - innen ni -  indult, s mivel a Tisza-parton akkor még nem sokat keresett, hát ésszel-szívvel nőtte ki magát. Navigare necesse est… Kenuból nagytőkéssé. Persze vannak azok az évek, amikor még minden olyan zavaros, akkor néha elég, ha jókor vagy jó helyen, de nála a báróság inkább arra magyarázat, hogy nem csupán a fortuna kegyeltje, hanem roppant tudatosan, lépésről-lépésre építkezve jutott el addig, ameddig.

Persze én a „munkásosztály” kiskaptiálisa, a semmi ágán vacogva, kinek porszemnek lenni is csak álom, hol vagyok ahhoz, hogy megkérdőjelezzem sorsát. Ám volt hogy fájt; a bárósághoz ebben az országban rendre hozzátartozik a kártyán szerzett birtok, meg az okos cserebere. Mert ebben azért én megláttam azt az örvényt, amikor elég ha egymás lapockáját lapogatjuk, együtt vadászunk, hol szarvasra, hol szőke, hosszú combú Icukára, vagy hajózunk délre, ahol egy tankolásból szegényházak tucatjaiba lehetne meleg ételt, de nem akarok én mán populista lenni, távol áll tőlem a koménizmus. Apage satanas! Meg messzire visz, nem is ez a téma. Egyébként is, ki vannak mostan isten gyermekei is stafírungozva. Az istenadta nép imádkozzék és vállalkozzék, ha tud… Orlando et laborando… Adnak, akinek adatik, meg lesz annak, aki ügyes, mert az akkor is, mindig is. Egyébként aprószemű báróság ez, kemény munka is van mögötte. A szemet meg, csak akkor érdemes kiszórni, ha egyébként is jön az eső, az égi áldás, mert egyébként éget… Kezet, növényt egyaránt.

De van neki lelke-szíve, áldoz is, művészetpárti a báró, keretezve meg van neki a magyar szépművészet színe-java és ha olyan gusztusa, hogy makkfák alatt szereti a tintahalat grillezni, azért évek óta áldoz, hozza a perselyt, az aprószemből kiforgott forintot, hogy tessék kőteni, tessék kenyeret meg cirkuszt, de főként tisztes színházi műsort. És olyankor ültünk mellé, kerestük kegyét, hogy de jó meg fej és adjon bátran, Isten tartsa meg jó szokását, el tudunk mi költeni többet is! Egyébként. Mondom aprószemű örömök ezek. Sok, kis, apró szemből kiforgott forintok, meg a hazafias lokálpatrióta, meg amúgy is mit számít neki; leírja az adóból! Csak ez attitűd, kérem. Adni derűt! És legyen mit leírni, az a titok, meg a tudomány, a báróság sava-borsa. 

És akkor egyszer csak fordul a kocka. Lesz közellenség. Lesz az ördög mecénása. Lesz belőle, akire kígyót meg békát. Lesz belőle álnok, üldöznivaló, kivert kutya.

És indul neki kicsi és nagy. Kik vállra vették egykor, kik pajzsukra emelve kiabálták; „mi Bárónk!” Mostan elhallgatva, oda sem nézve, tudomásul sem véve, hogy a báró trónfosztva, törvény elé citálva, naponta megírva, naponta semmizve, és élete immár kiáztatott teásfilter.

És azok, akik eddig, meg mindig is, mi, akik egy tálból csersznyéztünk, most hallgatunk. A magvakat elássuk. Hátha kikel, lesz másik nagy fa, majd az ad árnyékot, meg sok-sok pénzt... Háromszor tagadjuk meg. Vagy százszor is tán. Mert merészelt ügyesen, mert merészelt ellent mondani.

Ej, be szeretnék báró lenni. Fontos ember. Amolyan vidéki barbár, kinek nem parancsol a seregek ura. Be szeretnék aztán, amikor már forr benne a düh, kiállni a nemzetes urak elé, és kérdezni miért nem állhatják, és ha nem is, legalább ne így utálják. Nem hangolva, hanem törvény szerint, odabízva a bírókra, az a dolguk. Már, ha valóban van báró-eset, ha ezt ragozva tényleg bebizonyosodik; az éj leple alatt, fehér gallérban csente a forintokat és lett belőle hamis Krőzus, kinek trónját, - közérdekből és nem közmegfelelésből - illik ingatni. Addig meg csendben sepregessünk csak a saját portánkon.

Mert szeretem, ha a tiszta udvar, rendes ház nem csak propaganda.