Csak addig vagyok törpe, amíg fel nem veszem a nyúlcipőt. Csak addig vagyok lapostetű, amíg el nem kezdek ugrálni, bemelegíteni. Aztán valahonnan évtizedek mély fiókjából előmászik a bennem lakó férfi, a bennem lakó hódító, bennem élő Akhilleusz, Agamemnón és Odüsszeusz. Én vagyok Nagy Sándor, Caesar és Napóleon.

Eddig ment a töpörödés, a kicsinység, az apróság kínja. Megjött az eső, megnövök én is mint a gomba! Hát azt hiszed, nem lehet valaki boldog a halottak élén?

Be szép, kisértetes a világ,

Be jó nekem, be szép nekem:

Most az igazi halaványak

Táborában vezérkedem,

Hogy az Életre mosolyogjunk.

Hát azt hiszed, csak te hagysz romokat magad mögött? Azt hiszed, hogy csak érted szomorkodik, vész meg a fél világ? Hogy nagy sorsok fösvény, kilopott alkatrészeként nélküled a gép nem forog, az alkotót pedig rémálmok kísértik?

Hát azt hiszed, hogy képes voltál kivágni, kiradírozni a magadból? Hogy a feledés nehéz, poros brokátjába csomagolva, lábamra téglát kötve, a folyóba dobva nem mentenek ki a néma halak???

Hát azt hiszed, nem nyúl utánam az isten?

Hát azt hiszed, hogy nincs más öröm, boldogság, mint ami tőled lehet?

Hát azt hiszed, hogy vaktölténnyel vadászhatsz vadakra? Hát nem veszed észre, hogy aki odadobja magát a lábad elé, mind csak Kismiska, csak inas, kezdő, amatőr, műanyagpuska!

Nem bírok törpe lenni! Nem én, mert ha meghajtom a fejem belőlem beszél a Krisztus, én viszem a keresztjét, az én kezemmel ír, hahotázva az Öregisten és velem imádkozik a Lélek!

Mennyei király! Most fogd a kezem, most húzz magad után, amikor futok, amikor az esőben is boldogan kiáltom; citius, altius, fortius! És aztán megvízült háttal, amikor itt verem a gépet, amikor itt írom Neked; nem megy a törpeség, nem megy, hogy a bánat vízétől összemosottan végképp megadjam magam az aszott keserűségnek!

Nem megy! Amikor épp egy nagy kéz írja mosolyogva az ajtómra; itt lakik a született kegyosztó!

És meghajtom a fejem, és letérdelek és próbálgatom a szűkre szabott alázatot, és tűzre dobom az önteltséget. Csak a szívem, meg a hitem hagyom meg, csak azt, amivel szolgálni is tudok. Mert az igazi úr nem csupán nagyvonalú, de önként, dalolva végzi a szolgák a munkáját… És akkor is beáll az örök várakozás sorába, ha véletlenül sem látszik a sor eleje...