Már, amikor lenyomta a kilincset a lány érezte, hogy a pasi ideges. A mozdulatban volt valami erőszakos, ahogy az ujjak megfogják a fémet, rászorítanak, megfeszülnek az izmok és nem is megtolják, hanem „berúgják” az ajtót. Pedig a lány már annyira várta. Elkészült. Amikor zuhanyzott és a tusfürdőt szétkente a testén, azt kívánta, hogy jöjjön haza a pasi. Finoman pofozza fel, szorítsa össze az arcát és csókolja meg, majd vadul szedje le róla a ruhát és tegye magáévá. Ne finomkodjon. Ne szerelmes, lágy, trubadúr legyen, hanem ösztönférfi. Ne hódítsa meg, hanem vegye el, kényszerítse ki, erőből, izomból, tesztoszteronból. Erre megjött, csupa feszültséggel, frusztrációval. Végigsétált előtte, parfümbe mártva, mosolyogva, hátha…

- Mehetünk? – kérdezte a pasi. Hűvösen. Nem hatott rá a nőiesség, a belső izzás, a forró, belső feszültség, ami a lény öléből indult és azt ordította, neki most kell a pasi, neki kell az ölelés, hogy beléhatoljon, hogy benne legyen, hogy uralkodjon rajta.

- Mehetünk… - fogta vissza magát a lány. – Persze. – Húzta a cipőjét, de ahogy lehajolt a fenekét pajkosan, aprót kuncogva nekitolta a pasi ölének… Hátha, hátha megérzi! Lehet, hogy ezzel, ahogy a kerek feneke hozzáér a nadrágjához és csak néhány milliméter választja majd el a két világot, akkor a pasi egyszer csak… A pasi a telefonjához nyúlt, pörgette. Valamit olvasott, közben összehúzta a szemöldökét. A lány a cipőjét fel, a száját pedig elhúzta. A pasi ebből semmit sem vett észre. A diszkontban is folytatta. A telefonját bámulta. A lány közben nézte. Nem ő a legjobb pasi, de valamiért izgatónak látta. Valamiért képes volt meghódítani és egyébként is, nagyon tudott kampányolni. Még az elején, egyszer nekiszorította a falnak. Akkor vette le a lábáról. Kár, hogy csak emlék… - gondolta a lány és közben pakolta a kosarat. Egy fiatal pasi nagyon nézte. Csillogott a szeme. Látszott, hogy végigméri, hogy vetkőzteti. Miért nem néz így rám a pasim – dohogott magában és azon morfondírozott mit kellene tennie… Fizettek. Kitolták a „kocsit”. Kint leszakadt az ég. A június már csak ilyen. A pasi dohogott. A faszért félti annyira a kocsiját? – gondolta a lány, de nem szólt semmit. Aztán fogta magát és kiszaladt az esőbe.

- Van, aki megázik, és van, aki élvezi az esőt! – rikkantott és széttárta a karjait. Az eső feltöltötte, ahogy átnedvesedett a blúza. A mellbimbói megkeményedtek a hűvös cseppektől. A pasi utánaszaladt. Egymás mellett caplattak. Bedobálták a cuccot a csomagtartóba. A bevásárlókocsit félreállították és behuppantak az ülésekbe. A lány adott egy röpke csókot a pasinak. Ettől kívánni kezdte. Nagyon. Vadul. Átkozottul. Kívánni. A pasi elindult, az ablaktörlő lapátjai ütemesen mozogtak. Most még ez is izgatta. Az ütem… Az esőszenzor néha megbolondult, akkor begyorsult. Így kellene, hogy csinálja! Lassan, majd hirtelen gyorsan. Nagyon gyorsan, majd újból lassan…

- Állj már meg! – mondta lány. – Kívánlak! A pasi ránézett. A lány gondolkodás nélkül elkezdte kigombolni a farmerját. A pasin arcán egy finom mosoly lebbent át. De ez kevés. Azt szeretném, hogy álljon félre. Simogasson, csusszanjon be a keze a bugyimba…

- Állj már meg! Hallod! Nézd már! -  és az ujjait kihúzta a bugyijából és megmutatta a férfinak. Az még mindig csak vezetett. Talán a szeme sarkából néz… A kocsi megtelt az izgalom dús illatával. Egyszer csak befékezett. Elkapta a kormányt és vadul csókolni kezdte. Pillanatok alatt bepárásodtak a kocsi ablakai. Már nem ment a ventilátor. Csak a zene szólt… A kedvenc zenéjük…