Kimondták az őszintét. Az ő szintjén. Van, akinek fáj a foga, ha a teátrumban teátrális. És neki a parti az máshol Nagy(on-off). S lőn siránkozás, hogy na mán a feje a halnak, (aminek érdemes parfümbe mártva, naponta többször szappannal is sietve mosva, az igazi) megint nem szereti a kulturáltat. Muramiste'... mURAMisTE! S lőn sírás-rívás, fogaknak roppant csikorgatása, hogy attól ebben a magyar ugaros, ködös, de mégis nyugodalmas éjszakában, ősi, mogorva, zord, mordvin erkölcsű sámánok keltek életre, kik csontokkal verték üstjeiket, ritmust nem ismerve és keltették fel az ország kőszínházakhoz szokott, úri társaságát.

Én meg nevetek, itten marokba.

Hogy bolond, de legalább őszinte. Meg a Petőfi kutyája, ha ugat, attól még a tájoló karaván éppúgy halad. Hát attól még, de szépen lehet szénházba járni, Thália papnőit magunkhoz, forró csókkal szorítani. S gondolok szívesen lelkem, eszem meghatározó, nagy színházi élményekre, Kisvárda-Nyíregyháza-Debrecen vonalában, hol katarzist tanultam, egykor és most. Járjatok azért, ti kiknek szeme, füle van, járjatok színházba, még akkor is, ha állítólag ezt a románok, meg csehek egyébként jobban művelik.

Mert az csak állítólag van úgy, én meg Dézsi Darinka, meg Nyomtató (aka Printer) Enikő szempárját akarom sokáig látni, meg Pregitzer Frizsinával interjúzni, hogy méltóztatna többet rendezni is! Venyige Alexnek meg innen mondom, gyertek a VMK-ba is, mert az rulez! Csókol bennetek a (kanális)Parti-Kis Író-Olvasó...