Diary of Cardinalis

Cardinalis szerint...

Cardinalis szerint...

Kompromisszumok nélkül

2019. augusztus 05. - Cardinalis
When all the world is a hopeless jumble
And the raindrops tumble all around
Heaven opens a magic lane…

Ma este nyugodtan vetkőztessük le a lelkeinket. Nem kell póz. Nem kell önmagunkhoz írt élet-ballada. Nem kellenek kegyes és kegyetlen hazugságok. Könnyen, erőlködés nélkül jönnek így majd a szavak. Éveket, rangokat, hiúságokat úgy töröljük le magunkról, mintha csak az út pora lenne.

Ebben a nyamvadt mélyrepülésben, ebben a túlfeszített izgalmi állapotban, ebben a magamnak csinált vesszőfutásban délelőtt egy pillanatra észrevettem az élet kegyelmét. Két éve már, hogy minden pillanatom a tavaly ilyenkorhoz hasonlítom. Tavaly ilyenkor ezen az estén sírtam. Tavaly ilyenkor ezen az estén megjelentél a semmiből. Tavaly ilyenkor… És sorolom a jeles napokat, kívülről tudom mindet… Az elmúlt két év összes másodperce úgy él bennem mint ajándék és büntetés.

És tavaly ilyenkor sem volt nyár, csak munka, izzadtság és álom nélküli éjszakák.

Apró perverzió, ahogy az egyre elhatalmasodó nyugtalanságban észreveszem a korral, pénzzel, kilókkal, álmokkal küzdő pasit. Észreveszem magamban a férfit, akit hajt a becsvágy, aki még mindig akar valaki lenni, akinek jól esik csöndesen számba venni a parányi bolygóját, a három vulkánnal, a dobozba zárt báránnyal és a rózsával, ami úgy tűnik bimbót nem, csak tüskéket hoz. (És én ezekből a tüskékből készítek koronát magamnak…) Szóval elkezdtem tisztelni ezt a férfit, aki esténként a bujtosi pályán görcsbe rándult ököllel fut versenyt az élettel.

Meghajtom a fejem, az éjjel imádsággal álmot kereső előtt…

Szóval csak annyi történt, hogy egy pillanatra megadta az ég, hogy kívülről láthassam magam. Egy pillanatra észrevehessem ebben a fizimiskában is benne van Jézus arca… Láttam kívülről magamban a türelmetlen szerelmest, a kétségbeesett férfit, a magánnyal dacoló kapitányt, a háborgó tengert altatóra oktató, elfuserált kántor-tanítót.

És, ahogy így néztem magam, arra gondoltam, talán egy másik bolygón, egy másik univerzumban nagyon szereted ezt az embert, ha még ebben az elfuserált párhuzamosságban is ennyit jársz a fejemben.

Ui: Uram! Legboldogabb az, aki kompromisszumok nélkül éli a világát, akinek soha nem kell megalkudni, mert nem fél, nem retteg csak bízik, csak bízik Tebenned…   

Hogyan készül a nászéjszakák bora?

2019. augusztus 05. - Cardinalis

Retrospektív. Benjamin Button kért sört mellettem. Azt hiszem valami trendi felső erjesztésű. Míg az IPAm, nAPAm él. Letörli a habot. Néz. Erősen. a végtelenbe. Aztán elém teszi a Kis herceget. Német kiadás. Fogtad már a kezedbe. Karl Rauch Verlag. Kilencedik oldal:  

„Ich bin viel verlassaner als ein Schiffbrüchiger aif einem Floss mitten im Ozean.”

Nézem a folyót és felfelé evezek. Evickélek. Most megpihentem. Nézem a folyót, a szárazjégen úszó tutajokat és emlékszem arra a nyárra, amikor Dombrádon kötött ki a nagy kompánia. Te a papuccsal a kezedben sétáltál köztük, a pasik szeme, mint a bagzó macskáké, de fogtad a kezem és a világ szilárdabb, megalapozottabb, biztonságosabb, mint azelőtt bármikor.

De most újra visszafelé kell menni, ez a rák módi, egy született nyilasnak igen megterhelő. Újra élni, újra szemelni, örömöt, bánatot. Csak így lehet. Ha elrontottad, újra kell tervezni, újra kell építeni. Nyűtt tagokkal is. Te most azt mondanád, hogy az elrontott bort csak kiönteni lehet. Kiköpni. Én azt mondom, hogy idén jobbat csinálok. Jobb bort. Ugyanazon a birtokon, ugyanazzal a hordókkal. Csak jobban fogok imádkozni, és most velem lesz a Jóisten, meg jobban is fogok ügyelni. Okosabb és ügyesebb leszek.

Egyébként is tudom, hogy kell bort készíteni. Aztán, amikor kész lesz és lefejtem, egy apró hordót megtöltök vele, a hónom alá csapom, megállok a ház előtt és arra kérlek kóstold meg. Csak kóstold meg. Nem többet. Az első korty után mindent érteni fogsz. Benne lesz a borban. Benne lesz az igazság, a vigasz, a szerelem. ha meg kérsz belőle, megnyitom a pincét és csapra verem mindet. Minden boromat. Soha többé nem félek majd attól, hogy üresen marad a pince. Nagy a Jóisten kegyelme, majd a maradék cseppet is megszaporítja.

De most még megyek felfelé a folyón. Még messze a birtok, messze a mézes ősz. Azon a rozoga tutajon élek meg minden elátkozott augusztusi éjszakát. Látod most meg integetek. Veszettül. Azért... Visszaintegethetnél!   

Csehov a hibás...

2019. augusztus 01. - Cardinalis

Irkász-firkász, mitugrász – intette le a megboldogult Szentpéteri tanár úr. Vajon neki lett volna igaza? Elő a gázolajjal hadd égjen, füstölve, pokolian ami papír, amire egyetlen érzés, szó, történet is került. Nem volt, nincs, nem lesz. Van az a reggel, van az a nap, amikor kiszakad belőle szív, lélek és a sejteket semmi más, csak a szerves kémia tartja össze.

Tűz jöjj velem! – gondolta - Hadd égjen el ez a semmirekellő világ. Aztán, ha a nagy tűzvészt túl is élné, lenne inkább bogaras asztalos, megszállt ikonfestő, vagy mittudomén, hitehagyott matróz déltengereken, ahol egy nagy vihar után, a habokból ágaskodó Kraken utolsó falatja lészen…

fejpd10pkhu01.jpg

De nem lesz itt semmi. Megy a porban. Ebben a sárgára feslett purgatóriumban. Megy ebben az augusztusba fordult sivatagban. Dicstelen gondolatokat számol. Az égre néz és goszpodin Csehovval perel; kolléga, hát hogy merészelte minden novellájába, drámájába beleírni? A felesleges ember szobra készül…  

Forgat. Szemet. Fejében elvetélt világmegváltó szerelmet. Egy újabb csapzott nap, egy újabb imádság, egy újabb szem reménypótló a legfeketébb kávéjába…

 És innen kell, innen szép nyerni…

Mennyi a víz kilója?

opera_pillanatfelvetel_2019-07-31_121545_www_google_hu.png

Hol volt, hol nem volt Nyíregyházán, az Orosi út mellett békésen, ábrándosan teltek a hétköznapok a festői Keleti-lakótelepen. Az itt élők a tv villódzó világából azt látták, hogy máshol összkomfortos, amerikai típusú villák udvarára medencéket építettnek, vagy ha nem akarják ekkora költségbe verni magukat, akkor legalább az „teszkóobisparmetroosan” áruházak lenyűgöző kínálatából vesznek egy kerti medencét és abban ejtőznek az ordenáré kánikula idején.

Az őszintét kimondva, mert az utca népe errefelé szemérmes, és csak itt lehet megtenni, ezen a vadkeleti álomhelyen a lakások egy részében sem víz, sem villany nincs. A szakértők szívük szerint már rég felszámolták volna ezt az eufemizálva is csak gettónak hívott telepet, de egyelőre erre pénz és elhelyezés hiányában nincs lehetőség. Pedig a nyíregyházi favella-sor alatt meghúzódó „telkeket” jóárasítani is lehetne, de ahhoz sok-sok csillagnak kellene szerencsésen együtt állni a Tüzér utca feletti égen.

Maradjunk annyiban, hogy az egyik „bér”-lakás tulajdonosa merészet álmodott. Vett egy három méter átmérőjű medencét. Annak rendje és módja szerint felfújta a felfújható részét, majd átment a szomszédokhoz, hogy markos legényeket keressen.

Az a remek ötlete támadt, hogy a spanokkal együtt elmennek az Orosi úti közkúthoz, megtöltik a medencét, majd kézben hazaviszik. Mint a krumplit, vagy a kenyeret. 

Így is lett. Vitték a medencét, egy rövid slag közreműködésével, meg hideg sörök társaságában elkezdték a feltöltést. Már egy óra simán eltelt, amikor a térség postása észrevette a társasági életet, meg a forgalmas utca képét megbolondító medencét, és kérdőre vonta az akkor már egyre vidámabb kompániát.

Azok őszintén feleltek. Otthon nincs víz, itt a közkúton van. Megtöltik a medencét, majd megragadják és hazaviszik… A postás csendesen mosolyodott el. Majd közölte, hogy megsüvegelendő a szándék, de 100 liter víz, az barátok között is egy mázsa és abba a medencébe meg 300 liter víz úgy tűnik el, mint a pinty.

A kompánia nézett, mint csipás macska a szemészeten, de már erősre itták magukat és a harmadáig telt medencét megragadva akarták demonstrálni, hogy ördögi tervüket némi nehezített cipekedés nem tudja meghiúsítani.

Akkor pislogtak csak igazán, amikor meg sem bírták mozdítani a medencét.

- Nincs fogás rajta, azé’ nem megy – mondta Winettou, majd hozzáfűzte; - Öntsünk ki egy keveset belőle, úgy vigyük haza, aztán majd vödörrel, kupával teletöltjük…

Mondanom sem kell, hogy a víz nagy része az aszfalton végezte. A medencét úgy cipelték üggyel-bajjal haza, hogy éppen csak az alján lötyögött valami. A pulyák megörültek a víz- és medencehordóknak, de amikor az örömforrás elhelyezésre került, már lefelé görbült a szájuk. Még a lábuk sem tudták benne megmosni…

A tulajdonos, most hosszú slagot keres a szomszédoknál. Nagyon hosszút… Olyan másfél kilométerest.

Az önámításról...

Minden egy. Semmi sem megosztható. Sem érzés, sem gondolat. Ami bomlik, ami hasad, már nem lesz az, ami volt. Sem a szerelem, sem az élet. Talán még a szeretet sem. Az élet valójában teljesen magányos játék.  Egyedül kell megszületni, egyedül kell meghalni. A semmiből jössz, a semmibe mész. Az egyből jössz, az egybe mész. Minden szavunk félreértés, minden tettünk megtévesztés. Minden próbálkozásunk önámítás…

Kenderesi gate...

avagy a Mr. Sajtburesz esete a formás seggű, koreai lánnyal...

Kenderesi „sajtburesz” Tamást, 2016-ban a riói olimpián, egy ország zárta a szívébe (link 04:11). A bronzérmet érő úszás után, mérsékelt zavarában, olyan emberi hangon szakadt ki belőle egy minimalista vágyálom, mármint, hogy most ráférne néhány sajtburger (link) (link), hogy akkor a magyar lányok egyből a rajongani kezdtek érte, a pasik meg legszívesebben kamionnal vitték volna neki a "néhányszázas" ajánlatot… Nem mindenkinek adódik meg, hogy a félisten Phelps nyújtson neki kezet a döntő végén, majd vele fotózkódjon az érmek átvétele után.  

Kenderesi a kvangdzsui VB után, azonban most nem remek szereplésével, hanem letartóztatásával (link) hívta fel magára a figyelmet. Szombat éjjel, a neonfényes dél-koreai éjszakában, Tamás valószínűleg nagyot hibázott. A híradások szerint hozzáért egy „hölgy” fenekéhez, akinek úgy tűnik nem jött a be a kisfiús mosolyú, magyar fiatalember és egyből feljelentést tett a rendőrségen. Az egyenruhások pedig az ottani, ilyen esetben kíméletlen törvények értelmében, azonnal letartóztatták a mi Tominkat.

67752655_2363632173744635_8555622514884083712_n.jpg

Az internet bölcs, okos, jogvégezett és balga módon statáriálisan ítélkező krémje pedig azonnal levonta  a következtetést; Tomi egy szexuális ragadozó, aki nem bírt a tesztoszteronnal, a doppingból származó szermaradványokkal, kábítószerrel, piával, magával, a nadrágja netovábbjával, az ágaskodó gőgjével, meg úgy egyáltalán és ezért követte el a megbocsáthatatlant. Tomi minimum a pajzán viccek kategóriájában indulhatott, az elmúlt napokban, jó eséllyel a hőn áhított aranyérem felé. Pedig nem bújt el, nem félt elmondani, hogy is történt az ő olvasatában a dolog:

Sziasztok! Biztos vagyok benne, hogy mindenkiben rengeteg kérdés felmerült a koreai rendőrségi esetem kapcsán. A félreértések elkerülése végett szeretném megosztani, mi történt valójában. Szombat éjszaka, egy szórakozóhelyen a mellékhelyiségből visszafelé haladva a táncparkett felé hozzáértem egy, a pultnál álló koreai táncoslány fenekéhez. Meg sem álltam mögötte, talán egyetlen meggondolatlan mozdulatot tettem, ami miatt az érintett lány komolyan megharagudott, és feljelentést tett ellenem. A tisztánlátás végett szeretném leszögezni, hogy nem tapogattam, nem fogdostam a tömegben a 18 éves lányt. Megértve a helyzet komolyságát, teljes együttműködést tanúsítottam mindvégig. A rendőrségen közölték, hogy az esetről a biztonsági kamera felvétele rendelkezésükre áll, igaz, ezt nekem nem mutatták meg. Ezek alapján őszintén bízom abban, hogy igazolást nyernek a szavaim, miszerint nem követtem el semmilyen súlyos vétséget. Azt viszont valóban meg kell értenem, hogy -minden szándékosság nélkül- megsértettem bizonyos erkölcsi normákat, amely a helyi értékrend alapját képezik. A történteket sajnálom, a koreai lánytól szeretnék személyesen elnézést kérni, amennyiben valóban megbántottam. A szexuális zaklatás vádját viszont teljes mértékben visszautasítom.

Tomi elmondása szerint, hozzáért egy koreai lány fenekéhez… Meggondolatlan mozdulat, megsértette a helyi normákat… Ha megfogta, ha belecsípett, akkor nem csak a helyi, univerzális normát sértett. Ez van öreg, nincs mentség, legfeljebb az, hogy sokat ittál előtte. Ám csak találgatni tudunk, hiszen a videofelvételt nem láttuk. Elég az hozzá, hogy a helyi rendőrök sem találták mulatságosnak. Közben persze kiderült, hogy a lány táncosnőként dolgozott a szórakozóhelyen és finoman szólva is alulöltözöttként tartottuk volna számon, ha mi is ott lettünk volna. A táncosnő érintése pedig... Láttunk már ilyen amerikai filmet... 

Ám most üljünk fel a Tomi lovára. Szombat este, a buli hevében, tegyük fel, némi helyi jellegű alkoholos ital elfogyasztása után, egy picit megrészegülve a helyzettől, vajon mi hogyan viselkedtünk volna? Mindenki másként. Egy gentleman részegen is úriember. Egy biztos, Tomi elismerte, hogy hibázott.    

Az is biztos, hogy ez a sztori rajtamarad. Ő lesz az a srác, akit nemcsak a bronzérem, meg sajtburesz miatt ismerünk majd, hanem arról is, hogy nagy tisztelője a kerek, egzotikus táncos lányok hátsó fertályának. Az is biztos, hogy egy ideig emiatt kapja majd az ívet és szinte látom, hogy ez a fiú soha nem fog megfordulni egy formás fenék láttán, az utcán…

Kenderesi Tamás a rendőrségi vizsgálat után, pénzbüntetést kapott, majd miután leperkálta a "touch down", gondolom borsos árát, elhagyhatta Dél-Koreát. Barátnője Szilovics Fanni egy közös képpel kürtölte a nagyvilágba, az ő bizalma nem roppant meg, kitart párja mellett és együtt erősebbek lesznek, mint a rögtönítélő, csípőből tüzelő, vicceskedő „közvélemény”. Megható, nagy szívre, nagy lélekre valló tett ez a lány részéről, egy őszinte szerelem gesztusa.

20190729kenderesi-tamas-szilovics-fanni6.jpg

Szóval a mindent a szemnek, semmit a kéznek szabály megsértése után járó pénzbírság bőven elegendő volt ahhoz, hogy a magyar fiú tisztázza magát. Nincs priusz, nincs büntetőpont, csak egy nagy sóhaj, túl vagyunk rajta.  

Tamásnak most azt üzenjük, hogy sokan vagyunk mellette. Sokan voltunk 20 évesek, sokan kerültünk fiatal felnőttként kínos helyzetbe, balhéztunk és mégis emberek lettünk. Tamásnak üzenjük, hogy a lónak is négy lába van, mégis megbotlik. Üzenjük, hogy ugorjon be a medencébe, eddzen, ússzon és szeresse nagyon a Fannit! A legközelebbi „japán”-bulinál meg vigyázzon jobban, még akkor is ha tudjuk egy kerék fenék gravitációja itt a földfelszínen, nálunk, hetero pasik esetében sokkal erősebb, mint egy óriásbolygóé… Ui: egy aranyérem a nyakban, sokat dob majd a megítéléseden!

Hajrá Tomi!

Hol egymást találjuk...

véletlen az egyedi esemény (vagy folyamat, történés) nem vélt bekövetkezése, illetve a köznyelvben a meghatározhatatlan, megjósolhatatlan vagy szabálytalan volta. Gyakran azért tekintünk egy eseményt véletlennek - pontosabban véletlenszerűnek -, mert nem vagyunk képesek elegendő mennyiségű információt gyűjteni az esemény kimenetének megjóslásához. Máskor azért, mert a bekövetkezése, a megtörténte emberi ésszel felfoghatatlannak, értelmetlennek tűnik. Más esetekben a jelenség kimenete elvileg meg nem jósolható, tehát eredendően véletlenszerű jellegű.

Nem hiszek a véletlenekben. Azért vagyunk ott, ahol vagyunk az életünk bizonyos időszakaiban, mert a dolgoknak úgy kell megtörténniük - nincs más oka.

(Colin Falconer)

Nincsenek véletlenek, csak találkozások vannak.

(Paul Éluard)

Popper finom mozdulattal igazította meg a szemüvegét és ennyit mondott: - Nézze fiatalember. Nincsenek véletlenek. Ha meg a elhiszi ezt a sok butaságot, amit itt az ateisták, materialisták meg ki tudja kicsodák kitalálnak törvényszerűségekről, meg az emberi ész korlátairól, akkor nekem nevetnem kell. Nevetnem, mert nem értem, hogy lehet annyira korlátozott egy ember, hogy a rendelkezésére álló, csekély információk alapján nem hisz istenben, de abban a matematikában igen, ami a legtöbb ember számára teljesen értelmezhetetlen… Egy szó, mint száz, sors van, végzet van, véletlen nincs!

Nagyon akartam Popperrel interjút készíteni. Az államigazgatásiról jöttem haza és az intercity-n épp a Belső utak könyvét olvasgattam, majd a korán kelés miatt elaludtam. Azt álmodtam, hogy őt kérdezhetem. Aznap a tételek mellé Poppert is becsomagoltam. A mobilom csörgésére ébredtem. Zajácz Zoli hívott, hogy holnap délután lenne egy kis meló és rám gondolt. Mi a meló? – kérdeztem izgatottan és ő kajánul elmosolyodott, hiszen tudta, örülni fogok a válasznak.

- Popper Péter jön előadást tartani a könyvtárba. Adriennel megbeszéltük és arra gondoltunk, hogy ha van kedved…

- Már, hogyne lenne! Zoli, most is az ő könyve van a kezemben! – rikkantottam el magam…

Ez jutott eszembe, amikor a 354-es és a 35-ös kereszteződésében a jól ismert rendszámot megláttam. Tudod jól, hogy akkor ott, abban a pillanatban minden várnyomásműszer kipukkant volna a kezemen, minden EKG megbolondult volna. A piros lámpánál arra gondoltam, hogy két lemezajtó, meg kb. egy köbméternyi levegő választ el. Fizikailag. De szépen eljátszottuk a szerepünk… Banális, buta alakítás… Hazafelé a régi népdalt dúdoltam a házig…

Indulj el egy úton, s én is egy másikon
Hol egymást találjuk egymáshoz se szóljunk.
Aki minket meglát mit fog az mondani
Azt fogja gondolni idegenek vagyunk.
Idegenek vagyunk, szeretetet tartunk
Ahol összegyőlünk ketten szeretkezünk.
Az bajom van véled fáj a szívem érted
Sír a szívem érted majd meghalok érted.

 

Tekerj, pedálozz...

Alszol? Engem nem tud legyűrni ez az éjszaka. Izgága volt a hétfő és most a kedd kezdete is hangyás. Hogy tudok ennyit beszélni? Mit tudom én. Talán ez a sorsom. Kibeszélni. Kimondani. Levésni. Annyi élet, annyi tapasztalat, annyi tudás veszett kárba, csak mert azt az őrült mennyiségű gondolatot senki nem volt aki levésse.

Te, figyelj! Alszol? Adj még öt percet, aztán hagyom, hogy az éjjel tegyen magáévá. Képzeld elmentem biciklizni. Csak így a tó köré. Gondoltam, majd lefáradok. Képzeld, összeütköztem egy denevérrel. Kicsit káromkodott, mert megijedt, de azért képes volt korrigálni. Képzeld, a Holdat tigriscsíkos felhők takarták és már csak szerelmesek andalogtak a tó körül. Honnan tudom, hogy szerelmesek? Kéz a kézben, csókra csók… Nem tévedhetek...

Te, figyelj! Szerintem egyik sem tud úgy csókolni, ahogy te. Nincs meg bennük az a türelmetlen rezgés, remegés. Amikor az ajkad az ajkamhoz ért, mindig azt hittem finoman beszippantasz, oda szíved legmélyére, oda ahol egy bársonykanapén csak nekem készítettél fekhelyet.

Ne aludj még! Az olyan mintha itt hagynál, itt egyedül ezzel a száz mömaxos szatyornyi érzéssel. Na látod, ezért nem fogynak el a szavak, ezért nem fogynak el a mondatok. Emlékszel még a nagy gardróbszekrényre? Kidobáltam egy csomó ruhát, lett hely benne bőven. Ideférne az életed. A nem használt cipőktől, meg minden kacattól megszabadultam. Igen, ne nézz ilyen kérdőn, az összes rossz szokástól is. Kivettem őket Dombrádra és egy délután elégettem az összest. Most jobb-e? Igen. Sokkal.

Te, hallottál a Szent Rita kilencedről (link)? Most futok majd neki másodjára. Elsőre nem ment. Három és fél napig nagyon erős voltam és nagyon határozott, aztán eltörtem, megtörtem, magamban sem hittem. Szégyellem. Mint, amikor apámtól megkaptam az első atyai pofont.

Bár ma már tudom, hogy nem a pofontól kell félni. Hanem a semmitől,  a hangtalanságtól, a csendtől és a közönytől… Ma már tudom, hogy amíg villámlik, mennydörög, addig bármi lehet, de ha nem kel fel a Nap, ha nem remegnek tovább a csillagok, ha nem hullámzik többet a tenger, akkor már mindegy, hogy az ember nappal vagy éjjel teker, nyomja a pedált… A csillagos ég felettem, kis (erkölcsös) piros bicikli alattam…   

screenshot_20190723-001808_amazfit.jpg

A hiú hidrogénatom monológja...

Én vagyok, aki fákkal táncol, aki a viharos ég feletted, én nyitom meg az égi csapokat, én vagyok a jégverés, a szélvihar, a buborék a tócsába vágódó, kövér esőcsepp után. Én szólok az összes nyomorult hangszóróból, én beszélek, én éneklem az összes dühös nótát, én éneklem az összes szerelmes nótát, én vagyok az altató, mely a park felől, könnyű álmot hoz a szemedre. Én vagyok a bukás, én vagyok a siker, én vagyok az öröm, én vagyok a bánat… Én vagyok, akit utálnak, akit mégis várnak. Én vagyok a kerek, a szép, én vagyok végtelen, a kék, a tenger, a hófehér taraj a hullámon, én vagyok a teknős és én vagyok a sün. Én vagyok, aki mindig jön, aki mindig érkezik, aki soha nem tud ég veledet mondani. Én vagyok a féltve várt, remegő helló… Én vagyok a szelíd csók, én vagyok a vad csók, én vagyok a könny ízű csók… Én vagyok az oszló, foszló, a megtépett, a sarokba dobott, én vagyok a megrágott játékmackó… Én vagyok, aki játékból is feltámad, aki felkel, megindul, aki izgul, aki fél, de a végén mindig, mindig győz. Én vagyok a legtitkosabb álmod.

süti beállítások módosítása