Retrospektív. Benjamin Button kért sört mellettem. Azt hiszem valami trendi felső erjesztésű. Míg az IPAm, nAPAm él. Letörli a habot. Néz. Erősen. a végtelenbe. Aztán elém teszi a Kis herceget. Német kiadás. Fogtad már a kezedbe. Karl Rauch Verlag. Kilencedik oldal:  

„Ich bin viel verlassaner als ein Schiffbrüchiger aif einem Floss mitten im Ozean.”

Nézem a folyót és felfelé evezek. Evickélek. Most megpihentem. Nézem a folyót, a szárazjégen úszó tutajokat és emlékszem arra a nyárra, amikor Dombrádon kötött ki a nagy kompánia. Te a papuccsal a kezedben sétáltál köztük, a pasik szeme, mint a bagzó macskáké, de fogtad a kezem és a világ szilárdabb, megalapozottabb, biztonságosabb, mint azelőtt bármikor.

De most újra visszafelé kell menni, ez a rák módi, egy született nyilasnak igen megterhelő. Újra élni, újra szemelni, örömöt, bánatot. Csak így lehet. Ha elrontottad, újra kell tervezni, újra kell építeni. Nyűtt tagokkal is. Te most azt mondanád, hogy az elrontott bort csak kiönteni lehet. Kiköpni. Én azt mondom, hogy idén jobbat csinálok. Jobb bort. Ugyanazon a birtokon, ugyanazzal a hordókkal. Csak jobban fogok imádkozni, és most velem lesz a Jóisten, meg jobban is fogok ügyelni. Okosabb és ügyesebb leszek.

Egyébként is tudom, hogy kell bort készíteni. Aztán, amikor kész lesz és lefejtem, egy apró hordót megtöltök vele, a hónom alá csapom, megállok a ház előtt és arra kérlek kóstold meg. Csak kóstold meg. Nem többet. Az első korty után mindent érteni fogsz. Benne lesz a borban. Benne lesz az igazság, a vigasz, a szerelem. ha meg kérsz belőle, megnyitom a pincét és csapra verem mindet. Minden boromat. Soha többé nem félek majd attól, hogy üresen marad a pince. Nagy a Jóisten kegyelme, majd a maradék cseppet is megszaporítja.

De most még megyek felfelé a folyón. Még messze a birtok, messze a mézes ősz. Azon a rozoga tutajon élek meg minden elátkozott augusztusi éjszakát. Látod most meg integetek. Veszettül. Azért... Visszaintegethetnél!