Én vagyok, aki fákkal táncol, aki a viharos ég feletted, én nyitom meg az égi csapokat, én vagyok a jégverés, a szélvihar, a buborék a tócsába vágódó, kövér esőcsepp után. Én szólok az összes nyomorult hangszóróból, én beszélek, én éneklem az összes dühös nótát, én éneklem az összes szerelmes nótát, én vagyok az altató, mely a park felől, könnyű álmot hoz a szemedre. Én vagyok a bukás, én vagyok a siker, én vagyok az öröm, én vagyok a bánat… Én vagyok, akit utálnak, akit mégis várnak. Én vagyok a kerek, a szép, én vagyok végtelen, a kék, a tenger, a hófehér taraj a hullámon, én vagyok a teknős és én vagyok a sün. Én vagyok, aki mindig jön, aki mindig érkezik, aki soha nem tud ég veledet mondani. Én vagyok a féltve várt, remegő helló… Én vagyok a szelíd csók, én vagyok a vad csók, én vagyok a könny ízű csók… Én vagyok az oszló, foszló, a megtépett, a sarokba dobott, én vagyok a megrágott játékmackó… Én vagyok, aki játékból is feltámad, aki felkel, megindul, aki izgul, aki fél, de a végén mindig, mindig győz. Én vagyok a legtitkosabb álmod.