A véletlen az egyedi esemény (vagy folyamat, történés) nem vélt bekövetkezése, illetve a köznyelvben a meghatározhatatlan, megjósolhatatlan vagy szabálytalan volta. Gyakran azért tekintünk egy eseményt véletlennek - pontosabban véletlenszerűnek -, mert nem vagyunk képesek elegendő mennyiségű információt gyűjteni az esemény kimenetének megjóslásához. Máskor azért, mert a bekövetkezése, a megtörténte emberi ésszel felfoghatatlannak, értelmetlennek tűnik. Más esetekben a jelenség kimenete elvileg meg nem jósolható, tehát eredendően véletlenszerű jellegű.
Nem hiszek a véletlenekben. Azért vagyunk ott, ahol vagyunk az életünk bizonyos időszakaiban, mert a dolgoknak úgy kell megtörténniük - nincs más oka.
(Colin Falconer)
Nincsenek véletlenek, csak találkozások vannak.
(Paul Éluard)
Popper finom mozdulattal igazította meg a szemüvegét és ennyit mondott: - Nézze fiatalember. Nincsenek véletlenek. Ha meg a elhiszi ezt a sok butaságot, amit itt az ateisták, materialisták meg ki tudja kicsodák kitalálnak törvényszerűségekről, meg az emberi ész korlátairól, akkor nekem nevetnem kell. Nevetnem, mert nem értem, hogy lehet annyira korlátozott egy ember, hogy a rendelkezésére álló, csekély információk alapján nem hisz istenben, de abban a matematikában igen, ami a legtöbb ember számára teljesen értelmezhetetlen… Egy szó, mint száz, sors van, végzet van, véletlen nincs!
Nagyon akartam Popperrel interjút készíteni. Az államigazgatásiról jöttem haza és az intercity-n épp a Belső utak könyvét olvasgattam, majd a korán kelés miatt elaludtam. Azt álmodtam, hogy őt kérdezhetem. Aznap a tételek mellé Poppert is becsomagoltam. A mobilom csörgésére ébredtem. Zajácz Zoli hívott, hogy holnap délután lenne egy kis meló és rám gondolt. Mi a meló? – kérdeztem izgatottan és ő kajánul elmosolyodott, hiszen tudta, örülni fogok a válasznak.
- Popper Péter jön előadást tartani a könyvtárba. Adriennel megbeszéltük és arra gondoltunk, hogy ha van kedved…
- Már, hogyne lenne! Zoli, most is az ő könyve van a kezemben! – rikkantottam el magam…
Ez jutott eszembe, amikor a 354-es és a 35-ös kereszteződésében a jól ismert rendszámot megláttam. Tudod jól, hogy akkor ott, abban a pillanatban minden várnyomásműszer kipukkant volna a kezemen, minden EKG megbolondult volna. A piros lámpánál arra gondoltam, hogy két lemezajtó, meg kb. egy köbméternyi levegő választ el. Fizikailag. De szépen eljátszottuk a szerepünk… Banális, buta alakítás… Hazafelé a régi népdalt dúdoltam a házig…
Indulj el egy úton, s én is egy másikonHol egymást találjuk egymáshoz se szóljunk.Aki minket meglát mit fog az mondaniAzt fogja gondolni idegenek vagyunk.Idegenek vagyunk, szeretetet tartunkAhol összegyőlünk ketten szeretkezünk.Az bajom van véled fáj a szívem értedSír a szívem érted majd meghalok érted.
