"A legbámulatosabb alkotó maga a természet, de észrevenni varázsát, becsét, csak kitartó búvárkodással és kellő alázattal lehet."

Hermann Ottó

Létezik egy Magyarország a világ legvégén. Létezik egy ország, amit csak kevesek ismernek. Mesés orchideák, csodaszarvasok, és nagy fülű baglyok lakják, a fákon aranyalma terem és egy öreg vackor mutatja az utat a Sarkcsillag felé a Rókás-legelőn. Létezik egy ország, az eget sosem karcoló Kaszonyi-hegy, meg a mindig álmos Hoportyó között. Errefelé az akácokból méz csöpög májusban, meglassulnak, meglustulnak az ezüst folyók és az álmos furcsa árkokban, boldogan ringatózik a sás és káka, meg kikacag a békalencse. Van egy ország, Erdőhátnak hívják. Huszonnyolc zsebkendőnyi faluval. Tán itt született Ludas Matyi. Vagy a közeli Nyíren?

Tiszahát, Szamoshát, Túrhát… 150 éves tölgyek, gyertyánok mesélnek arról, hogy micsoda szálak nőttek erre egykoron. Egy régi világ darabkái élnek még a Bűr-, a Téb-, a Ricsei, na meg a Garbolci-erdőben és rejt egy álomvilágot a Géci-sűrű. Itt vagyok otthon, itt ahol a Túristvándi vízimalom recsegve mondja és mondja, milyen volt a fiatalsága. Itt született Móricz, itt dagasztotta a sarat Végh Antal, de egy ködös, zúzmarás hajnalon itt fejezte be a Himnuszt Kölcsey. Volt itt úr Báthory, Károlyi meg a nagyságos vezérlő fejedelem, Rákóczi is. Kuruc ez a vidék, kuruc erek, kurucos utak kötik össze és az emberes pálinkákból decemberben is kiugrik a tavalyi nyár.

Jajj, de szerelmes ebbe a vidékbe Habarics Béla. A lábához térdeplő összes bokor nevét, virágát tudja. Rámutat a pompás sisakoskosborra, térdepel a mocsári kockásliliom előtt és tudja, ha a dányádi téltemető után néhány héttel a kaporrózsa is sárga virágba borul, már eltehetjük a téli kabátot.   

Járja a Rókás-legelőt pihen az öreg vackor alatt, és a szemével végestelen végig bejárja a Tejutat. A Túr-bukónál zuhanyzik kora reggel, neki gomolyog a köd, hogy fényképei még mágikusabbak és mesebelibbek legyenek. De észreveszi a tarpai cserépen bújócskát játszó fülesbaglyot. Ráköszön a sárgafejű királyka, modellt áll a mélázó szúnyog és neki prüszköl a Hunort és Magort is a Kárpát-medencébe vezető, öreg csodaszarvas.

Habarics Béla úgy fotózza ezt a vidéket, mintha nem lenne más szegelte a világnak, mintha minden csodát ide rejtettek volna. Lázas igyekezettel, szerelmetesen dobogó szívvel és nyughatatlan igyekezettel, de legfőképp lokálpatrióta alázattal.

Béla fotóit bárki megtekintheti a Facebookon, de időről-időre kiállításon is megcsodálhatjuk szűkebb pátriánk rejtett titkait. Ezek sorok pedig azért íródtak, hogy Debrecen lakosaihoz is eljussanak, mert a  természet szerelmese legközelebb ott mutatja be a munkáit.

Habarics Béla: Varázslatos Szatmár-Bereg című kiállítása január 23-án, csütörtökön este 6 órától nyílik meg az Egri Borozó Borbarát Galériában, a Bajcsy-Zsiliniszky út 4. szám alatt.

Gratulálok!

további képek itt érhetők el: (link)

további információk itt: (link)

'Just a moment. Three measures of Gordon's, one of vodka, half a measure of Kina Lillet. Shake it very well until it's ice-cold, then add a large thin slice of lemon peel. Got it?'

Eltettem a pisztolyt a fiókba, ahogy kérted. Ma már nem ontják a véremet. Az Omega megy mellé. Amikor a szekrénybe akasztottam a szmokingot, megéreztem rajta az illatod… Tudod van ez a hosszú mosoly. Amikor az ember úgy érzi többet adott az élet, mint amit érdemel, de hát ha adnak fogadd el, ha ütnek szaladj el. Soha nem futottam. El soha. Sokszor hittem, hogy minden hátraarc meg ostoba. Most meg még a januárnak is örülni tudok. Azon gondolkodom, hogy vajon szeretnéd-e John Barryt? Fura ez, ha jönnél, a fákon minden zúzmara drágakő lenne, ha mennél, ellenben mind, vészes, metsző szilánkká válna… Ha jössz, visszakapom a bennem szunnyadó gyermeket, ha mész demens vénember maradok. Múltba rajzolt csillagok, sosemvolt hullámok, egy part, egy motor, egy csók… Meg válogatott ölelések a teljesség igénye nélkül… Jó éjt Vesper… Súgom a párnának és az cinkosom lesz; a kacsatollból arcod formázza nekem…

Jásdiék Irsaija itatja magát. A notebook, a laptop billentyűzete pedig kéjesen nyújtózik; touch me… És érintelek, és csókollak és iszok az egészségedre. És közben Pici bácsi énekel. Közben megnyúzva, rokkantan, bénán, őszbe csavarodott halántékkal. Egy tisztes, őszes… Egyetlen agysejt ordít, egyetlen megmaradt agysejt… de az meg néma… az meg néma…

Óránként 15.000 csirkét dolgoznak fel a Master-Good kisvárdai üzemében. Erre a világon jelenleg, csak három üzem képes. Egy kedves ismerősöm, aki igazán bátor a csirkenyak elnyisszantásában, majd gyakorlott a feldolgozásában, most csak annyit mondana; aaaaa… De ez a történet most nem a sárközi, házi jércékről szól, hanem egy másik család csirkéiről...

A történet kezdődhetne Békéscsabán, Derecskén, vagy éppen Kisvárdán. Mert az idősebb Bárány László Békéscsabán született, Derecskén nőtt fel, de a vállalkozása Kisvárdádhoz köti. Már a nagyapja is csirketenyésztéssel foglalkozott, ahogy aztán az édesapja is. Bárány úr a munkahelye, a kisvárdai Baromi-Coop privatizációja után a rendszerváltás utáni Magyarországon úgy döntött, azzal kíván foglalkozni amihez ért. Vállalkozni kezdett és maradt a csirketenyésztésnél. Sokat mesélhetne egy brümmögő Barkas az indulásról. Már akkor sem kicsiben gondolkodott meg az a heti 10-15 ezer csirkét keltetett és értékesített, ez alapozta meg a 21. leggazdagabb magyar mesés vagyonát.

A történet ettől fogva egy nagyszerű, kitartó és nagyot álmodni merő emberről, és a vállalkozással együtt felnövő fiairól szól. Tény, hogy a legfrissebb adatok szerint Bárány László 2019-ben 19 milliárd forinttal növelte meg a vagyonát és ezzel az irigylésre méltó summával óvatos becslések szerint is 60 milliárd forint értékűre nőtt a tulajdonában lévő vállalkozások értéke. (link) Laci bácsit ismerve, rögtön megjegyezné, hogy ez az összeg a nem az övé, hanem a család vagyona és a saját munkája mellett, ebből mindenki kivette a részét, és abban is biztos vagyok, hogy hosszasan sorolná azoknak a munkatársaknak a nevét, akik nélkül ez a sztori nem lenne kerek. Mert a sajtó ugyan baromfi-királyoknak hívja őket, pedig lelkükben valódi bárányok. És nomen est omen még a közvetlen kollégák, munkatársak is kedves embernek ismerik őket, de azt is tudják, hogy nagyon értenek a szakmájukhoz, szigorúak, konzekvensek, egyszerűen csak tudják mit akarnak.

Bárányék Debrecenben élnek. Laci bácsi itt végezte a középiskolát és az egyetemet is. A cívis városban talált tár a szerelem és ragaszkodik a településhez. A vállalkozása, a "csirkéi" azonban Szabolcshoz kötik. Kisvárda mellett több településen is jelen vannak, hiszen maguk nevelik, keltetik az aprójószágot, amely aztán feldolgozóba, majd a boltok polcaira kerül. Gyorséttermek, élelmiszerláncok beszállítói, termékeik nemcsak itthon, a nyugati, sőt a keleti piacokon is megtalálhatók. A titkos  KFC-panírban a nyíregyházi KFC étteremben, -  tudomásom szerint - például  Kisvárdán feldolgozott csirke forog, de ami biztos, hogy a Master-Good a beszállítója a magyar McDonald's éttermeknek, a Tesco áruházláncnak, a SPARoknak és vásárlóik között megtalálható az ALDI és a LIDL is.  (link)

Bárányékat úgy ismerem, mint komoly nagy víziókkal rendelkező családot. Nyughatatlanok és az alapos szakmai tudás, az évtizedek alatt felhalmozott tapasztalat arra készteti őket, hogy merjenek előre lépni. Újságíróként többször tudósítottam a kisvárdai üzem kapacitásbővítéséről. Többször öltöztem be és sétáltam végig a sorok között, ami ugyan nem vegáknak és érzékeny lelkűeknek való, de egy biztos, hogy a technológia csúcsa. 2004-ben talán maguk sem gondolták, hogy idáig lehet eljutni. Összeomlott a Hajdú-Bét, sok-sok vállalkozó, termelő jutott csődbe, ők pedig azzal szembesültek, hogy megvehetik a kisvárdai feldolgozó üzemet, meg egy sor baromfitelepet… Innen indultak és jutottak el odáig, hogy manapság a fagyasztott termékeiket Londontól Moszkváig számos multi árulja, mert övék mostanra Európa legnagyobb feldolgozó üzeme és a magyar piac 40%-át is birtokolják.

A Forbes arról ír, hogy a hatalmas sikerek után most újabb nagy dobást vitt véghez a Bárány család. Nem elég, hogy 43 országba exportálnak és Vietnamban is gyárat nyitottak, sikerült megvásárolniuk a sárvári Sága Zrt.-t is. (link) A Sága 2003 óta angol kézben volt, jóllehet az egyik legrégebbi magyar húsipari cég. Ők gyártják a népszerű Füstlit, a Royal selyemsonkát, na meg talán ez a cég jegyzi a legehetőbb fagyasztott mini kijevit is. (link) Közben az is kiderült, hogy a SÁGÁért több mint 30 milliárd forintot fizettek. A vásárlást pedig a kormányzat 15 milliárd forinttal támogatta. 

Hogy miért érte meg a milliárdos adásvétel? A baromfi ágazat számai beszédesek. Tavaly Magyarországon a baromfihús exportja 23 százalékkal 81 ezer tonnára emelkedett ezen belül a csirkehús kivitele 42 százalékkal csaknem 49 ezer tonnára nőtt. Az Európai Bizottság 2019 júliusában megjelent rövid távú előrejelzése szerint, az Európai Unió baromfihús-termelése 2020-ra elérheti a 15,8 millió tonnát. Erre pedig szükség is van, mert az unióban az egy főre jutó baromfihús-fogyasztás az elmúlt tíz évben csaknem 22 százalékkal 24,8 kilogrammra emelkedett és 2019-ben elérte a 25,4 kilogrammot. (link)

Szóval a csirkehúsban még nagy lehetőség van és Bárányék azt is tudják, a nyers húsnál még nagyobb haszonnal lehet árusítani a feldolgozott termékeket. A sertéshús előállítást veszélyeztető afrikai sertéspestis is a csirkések kezére játszik. Ám nekik is meg van a saját keresztjük, ez pedig a madárinfluenza, ami ezekben a napokban Lengyelország és Szlovákia után Magyarországon is megjelent. (link)

Amikor legutóbb erről kérdeztem Bárány Lászlót, akkor annyit válaszolt, hogy az ő csirkéik zárt helyen nevelkednek, a belőlük készült hús és feldolgozott termékek zárt láncon keresztül jutnak el a fogyasztókhoz, így úgy véli ezen a problémán is túl fognak lépni.

Sokan még hallgatni sem szeretik a német nyelvet. A zöngétlen mássalhangzók serege, olyan katonásan, mereven és nyersen teszi hallhatóvá a gondolatot. Ha igaz, hogy a germánokat annak idején némának gondoltok és ezért adtuk nekik a német nevet, akkor ebben talán az is közrejátszott, hogy őseink a beszédben korlátozott emberek artikulátlan próbálkozásaihoz hasonlította a germánok nyelveit. Pedig mennyire más lehetett a szászok, gótok, az alemannok, vagy éppen a longobárdok nyelve. A német logikus nyelv és valóban furcsán hangzik a magyar gyermekesen eszperente szeretlekje mellett a német „ih(j)líbedih”-je. A német logikus nyelv, hogy szép-e az meg ízlés kérdése. Ám egy biztos egy Heine, egy Rilke vers nekem németül az igazi. Mert hiába fordítottuk le például a Rilke Őszi napját, vagy Párducát, a két nyelv távolsága miatt lehetetlen visszaadni azok mélységét és valódi értelmét. Ott már nemcsak érteni, érezni is kell. És érezni németül nagyon lehet. Filozofikus mélységekben, pokoli mélységekben, szerelmesen, logikusan, eszeveszetten, vagy éppen mennyeien, de érezni nagyon lehet németül. Tessenek csak a Bachra vagy éppen a bécsi klasszicistákra, Wagnerra, Straussra gondolni…

Ezért van, hogy időről időre megragad bennem egy német nyelvű dal, mint Selig Ohne Dich-je, vagy éppen Lotte Auf das, was da noch kommt zenéje…  

Zurück in den Süden und langsamer leben
Mehr Zeit für die Liebe, mal seh'n, was da geht
Und wenn ich da nicht ankomm', bin ich zumindest aufm Weg

..Mint egy gyöngy az foga,

Tiszta mézzel foly ő édes szava….

Bálint bátyám! Fergeteg havába léptünk és a tegnapi ónos eső után, mámma derűs éggel ajándékozott meg minket a Jóisten. Vannak az a szerencsésen kegyelmi napok, amikor a hűvös szellők, meg a légben kavargó por, korom, füst ellenére is tavasz lesz a szívekben. Okom nincs rá. Délibábos nézetek ezek. Ahogy az ember szíve, lelke, meg a vér az erekben egyszer csak fütyülni kezd. Hitelre vettem a tavaszt. Drága pénzt fizetek majd érte, ha jövő héten a pára, a köd és a rokkant, mozgásképtelen, ótvaros levegő majd ránk ül és a szürkeség szivárog be az összes ablakrésen, kulcslyukon…

Meg kell élni a pillanatot, Bálint Bátyám! Meg kell élni a ragyogást, bepólyálni, gyolcsba öltöztetni. Tudja, egyszer a déli tengereken hajóskapitány voltam. Egyetlen utasom volt. Egy angyal. Egy igazi angyal, aki úgy tudott nevetni, hogy a szemközti sziget, hófehér sziklái szétsugározták az egész Jón-tengeren. Azon a nyáron szebbek és ízletesebbek voltak a halak, zamatosabbak a kagylók és a tintahalak divatos színeket eregetve menekültek a ragadozók elől.  Jajj, Bálint bátyám! Tudja én akkor kimerítettem az életemre kapott boldogságcsomagot. Ki én. Eljátszottam, egyetlen napra feltettem és most lógó orral nézhetem, hogy mások jobban osztották be a kincsüket.

És most tudja, nem maradt más, minthogy ebből a keserű jelenből erényt kovácsoljak, hogy újból elhiggyem, lehetek még kapitány, lehetek még büszke madár, lehetek még imádság egy meggypiros ajakon, lehetek még vágy, álom és talán még dalba foglalt kandúr is…

Akkor most úgy csalogatnám ki a boldogságot a csigaházból, mint gyermek, hogy jöjjön ki ég a háza ideki és kapna tejet, vajjal, kapna spagettit rózsaszínbe forduló rákocskával, venném zsákszámra a rudit és ölelném, ölelném az én egyetlen, elveszettnek hitt, de megtalált boldogságom…

De bátyám! A harcos nem könyörög, a harcos nem álmodozik. A harcos nem hullat könnyeket. Csak veszi a kardját, suhint és kettészeli a januárt, kettévágja a tavaszt, nyarat és a szerelmet fogva tartó évessé nőtt, keserves telet…   

"Leise flehen meine Lieder.."

S élnek bennünk dalok mélyen, tíz vagy százezer év mélyen. Élnek bennünk dalok, melyeket egy rég volt édesanya dúdolt a gyermekének. Szorította magához az apró testet és szeretetét egy apró dallamba formálta. S él bennem egy mondat, egy szó, egy lehelet. S nézem a Holdat. Ha felnéznél az égre, Te is láthatod. Csillagok alatt a test, a lélek és ez a megtaposott, izgága, lázongó, nyughatatlan szív.

Te, itt a tenyeremben a kék madár! Tudod, hogy hívják? Akarat, erő, álom. Nevezed, ahogy akarod. Mindre hallgat. Csinálok a januárból júliust!!! Nagy mágus vagyok... Levelet varázsolok a fákra, fréziát, meg szellőrózsát az ablakod alá…

Te! Már belekezdtem főzni. Még mindig éhes vagy? Bontok bort. Fehéret. Meg vöröset is. Ünnep lett. Bontok szívet, meg kinyitom az összes ablakot. Ne félj a nyár ugrik be, nem a fagyott éjjel. Hallani akarom a rigókat! Hallani akarom ezeket a betyár rigókat, akik még a megrészegülteknél is jobban fújják az éjszakát…

Lezuhanyzom. Felveszek egy öltönyt. Felöltözöm vőlegénynek… Jajj, dehogy vőfélynek! Unom már. Annyi könnyet láttam már, annyi ölelést, annyi gratulációt… Annyi önfeledt násznépet és én kellő távolságból, edzve magam a dalhoz ideig-óráig részt vállaltam a dalban, táncban, könnyekben… Ideig-óráig. Stranger in the night... 

Csak tudod, ha már könnyekről van szó, azok ne a fájdalom, hanem végre, egyszer a boldogság könnyei legyenek…

Egyszer ültem egy templomban vízkeresztkor. Csak ültem ott szugeráltam a szentelt vízzel teli műanyag dézsát. És mit ad isten, leült mellém egy angyal. Azt mondta, jött utánam. Soha senki nem jött még utánam templomba. Ő jött. Akkor értettem meg, hogy ő az őrangyalom… A kisangyalom… Aztán megbolondultam. Megvesztem, mint a kutya. Elment. Másra vigyázni. Rám nem kell. Csalánba nem üt a ménkű - mondta és mutatta, amikor átölelt, hát tiszta vöröses kiütés lesz tőlem. Bántom. Fáj neki. Aztán magam maradtam. Azóta nincs már mérgem. Árva csalán vagyok. Csak nézem a sütőt, hátha kisül belőle valami, meg szugerálom a Bibliát. Ebben a fene nagy csöndben, csengetne már az az őrangyal.

Mellékzönge: sose voltam jó. Sose voltam tökéletes. Csak a vágyaim, csak a fene nagy bátori álmaim. Sose voltam semmi, csak egy történet, egy összehazudott történet. Sose voltam az, akinek mondtam magam, csak egy kisfiú, aki nagyot mert álmodni. Angyallal, kisangyallal, meg sok kis angyallal, körbe-körbe…

Fújja el már valaki ezeket a fellegeket… Látni szeretném a  csillagokat újra ragyogni…  

Kesznyéten határában ott kanyarog a Sajó, a Takta patak, meg közel a szőke Tisza is. Sok a nád, a mocsár, meg a dzsindzsás. Na ezért bolondul a vaddisznó! Nem állhatja a nyílt területeket, tudja az lehet a veszte, ha fedezék nélkül kóborol. Pedig a vaddisznó szeret bóklászni. Egy éjjel 25-30 kilométer meg sem kottyan neki. Ha megszimatolja, hogy valahol van még egy kis tengeri, uccu megy utána. Aztán falja, ropogtatja.  

- A vaddisznónak nagy esze van! – teszi hozzá Nacsa Balázs, a Szikra Vadásztársaság elnöke. Egyik évben felütötte a fejét a kesznyéteni nádasban az aranysakál. Többen is jöttek. Talán hárman. Éhesek voltak. Az itteni kocákat kóstolgatták volna, de azok nagy falatnak bizonyultak. Meg igazából a malacokra fájt a foguk. A sakál ravasz, mint a róka. Egyikük elterelte egy megellett koca figyelmét, a másik kettő meg elkapdosta a malacokat… A következő évben azonban már nem jártak szerencsével. Megtanulták a fájdalmas leckét a kocák, taktikát váltottak. Összeálltak. Négyen-öten, amelyiknek malaca volt. Olyan kis óvodafélét alkottak. Most már jöhetett a sakál! Hiába próbálták elterelni a disznók figyelmét, ráfaragtak. A röffencsek megóvták a malacokat. Mondom, nagy eszük van. Az is tapasztalat, hogy ha elhull közülük egy, mert elviszi valami nyavalya, most éppen a sertéspestis, akkor egyszerűen tovább állnak. Mintha tudnák, éreznék, hogy nekik ott nincs tovább dolguk, mentik az irhájuk. A pestis cefet. Ha megfertőződik a vaddisznó három-négy napon belül elhull az állat. Vérzik a füle, hasa, combja, lázasan, bágyadtan kóborol míg el nem pusztul. Ellenszer, vakcina nincs. Tehetetlenül nézzük, ahogy belehalnak. Ezért kell most lőni őket. Gyérítjük az állományt. Akkor kisebb az esély, hogy megfertőződjenek. A beteg állat ugyanis szórja a kórt; vizelettel, ürülékkel, az összes testnedvével. Azt mondják, hogy évekkel korábban elhullott jószág maradványaiból, csontjából is kimutatták a pestist. Mindennek ellenáll. Úgy tudjuk, hogy a kullancsok terjesztik, ezért nem is tudunk ellene mit tenni. Abban reménykedünk, hogy a természet megoldja, hogy kialakul egy olyan állomány, amelyik rezisztensé válik. De csak reménykedünk. A svédek 20 éve küzdenek az afrikai sertéspestissel, egyelőre mindhiába. Ráadásul nemcsak a vaddisznókra veszélyes, a házi sertésre nézve is halálos… - a vadász elhallgat, szeméhez emeli a távcsövét és nagyokat hümmög hozzá…

Az afrikai sertéspestis az elmúlt években jelent meg Közép-Kelet-Európában. A vírus 2007-ben még távol a Kárpát-medencétől, Grúziában tarolt, azonban az elmúlt évek alatt egyre közelebb és közelebb került az országhoz.  A vaddisznók és részben a fertőzött házisertések, valamint belőlük származó élelmiszerek, élelmiszerhulladékok, valamint az állat- és takarmányszállító járművek közvetítésével a betegség átterjedt a Kaukázus térségének többi országára, továbbá Oroszországra, Ukrajnára és Fehéroroszországra is. Az Európai Unió tagállamai közül 2014-ben Litvániában és Lengyelországban mutatták ki a betegséget elhullott vaddisznókban.

(A térkép azt mutatja, hogy október 1-ig, hol találtak a vadászok sertéspestisben elhullott vaddisznót és mely területeket érint már az országban a betegség...)

A sertéspestis 2018 óta az országban is problémát okoz. Főként a keleti megyék veszélyeztetettek, Tiszán innen és túl is kimutatták és szép lassan terjed nyugat felé… Az emberi felelőtlenség éppúgy veszélyes ebben a kérdésben, mint a kíméletlen anyatermészet. Most pedig nincs más eszköz, szisztematikusan lőni kell a vaddisznókat, csak így lehet megfékezni a vírus gyors terjedését.

- Lőni kell nincs mese! - teszi hozzá Nacsa Balázs. - Az egészséges állomány, meg a sertéstartók érdeke a legfontosabb. Más eszközünk nincs a vírus megfékezésére. Romániában halomszám lőtték őket, ahol megjelent a betegség...

És lövik. Az éves keretszámtól, akár plusz 30%-kal is eltérhetnek a vadászok. A keretszámnál azonban kevesebb  nem lehet a lelőtt vaddisznó mennyisége a keleti országrészben...  

Pedig aki látott már csíkos hátú vadmalackákat, vagy etetett cumiból rózsaszín, jóképű kis házsertéseket tudja, hogy igazán jó fejek, aranyosak és szerethető jószágok… Csak éppen most helyzet van. Komoly helyzet. A sertéspestis nemcsak a magyar vaddisznóállományra veszélyes, hanem a sertéságazatra is. Ha egy neveldében felüti a fejét, ott egy szálig kiirtják az állományt és abban is biztos lehet egy ország, hogy utána a sertéstermékeket nem lehet exportpiacon eladni. Szóval most a sokszor átkozott vadászok egyszerre szolgálják a vadak és a gazdaság érdekeit. Pedig a sertéspestis egyelőre veszélytelen az emberre nézve. A kérdés persze csak az, hogy meddig. Mikor ugrik át egy fajt és kezd egy másikban is pusztításba. Mert a szakértők szerint ez is benne lehet a pakliban, persze kicsi az esély rá. Ám láttunk már hasonlót. A HIV valamikor a majmok betegsége volt és az eboláról is úgy sejtik, hogy az állatvilágból terjedt át az emberre. 

Hogy mekkora kárt tud okozni az afrikai sertéspestis, arról a kínai húspiac árulkodik a legjobban. A sertésállományok csökkenése (biztonsági okból szisztematikus leölése) miatt, jelentősen megemelkedett a sertéshús ára. (link) A következmény számunkra, európai emberek számára felfoghatatlan. Ezzel arányosan bizonyos vidékeken jelentősen nőtt a kutya- és macskahús ára. Merthogy ezzel pótolják a sertéshúst... (link)

Ha erről lenne szó, csont nélkül a vegaságot választanám... 

Nem, nem az üvegek szerteszét. Nem a tegnap romjai feletti kesergés. Legfeljebb csak valami romantikus aggódás, hogy ami volt, ami szép volt, ami örömet okozott, egykor, tegnap az legfeljebb az ember emlékezetében él tovább. A bélyegző, a számítógép naptára könyörtelen és tovább lép… Csak benned fogalmazódik meg valami összegzés, csak benned kel életre a múlt. Csak te keseregsz a tegnapok felett…

Meg-megállsz az október óta porladó platánlevelek között és eszedbe jut, eszedbe jut egy nyár, egy ígéret, egy csók…

Aztán a nagy rohanásban ezeket a pillanatokat őrzöd mint kincset, mint 24 karátnál is értékesebb aranyat. Hát tehetek én róla, hogy a tegnap nagyobb örömöt, több kegyelmet adott mint ez a buta, hideg új esztendő első napja?

És innen kell majd reggel ismét zuhanyozni, kávét vagy teát inni, nézni ki a konyha nagy panorámaablakán és meglátni Téged, ahogy a legszebb ruhádban, kicsit haragosan, kicsit sértetten, de elindulsz felém, hogy akkor az ég szürkesége, a január köde, a napok rövidsége sem számítson, minden éjjel szent üzenet legyen, egyenest a Jóistentől, hogy szeretlek te fiú, szeretlek, ezért adom melléd ezt a lányt, akit lányomként szeretek. És vigyázz rá, meg ne sértsd, meg ne sirasd, mert Tőle ugyanezt kértem, vigyázzon rád, tiszteljen, hogy apró színtelen rákokból te szerelmesen vöröset festesz a forró olaj felett.

És akkor a január lenne a legszentebb hónap, akkor a legrövidebb nappalok is végtelen örömbe öltöznének, akkor Csontváry Magányos cédrusa is társra lelne, mert ami a mennyek ajándéka az nem múlik, az nem kopik, annak hatalma van szívek, fények, ünnepek felett…

Figyelj, az elmúlt 10 napban annyit dolgoztam, amennyit csak bírtam, annyi ünnepet tettem munkanappá, hogy az már bűn… Márai csak csóválná a fejét és még egy példánnyal ajándékozna meg a Füveskönyvből… Csak tudod, mióta nem láttalak, Te lány, azóta a sötétkék öltöny szürkébe fordult, a fehér ingek meg szurok után áhítoznak, a szeretett óráimon ott ragadtak a mutatók, nem járnak csak állnak, mutatják a pillanatot, amikor kiléptél az ajtón. 

Tél van… hiába forogtak a hónapok tél van, szakadtalan hóesés, ónos eső és esetlenül csúszkáló szív… mely csak titkon dobog…