Sokan még hallgatni sem szeretik a német nyelvet. A zöngétlen mássalhangzók serege, olyan katonásan, mereven és nyersen teszi hallhatóvá a gondolatot. Ha igaz, hogy a germánokat annak idején némának gondoltok és ezért adtuk nekik a német nevet, akkor ebben talán az is közrejátszott, hogy őseink a beszédben korlátozott emberek artikulátlan próbálkozásaihoz hasonlította a germánok nyelveit. Pedig mennyire más lehetett a szászok, gótok, az alemannok, vagy éppen a longobárdok nyelve. A német logikus nyelv és valóban furcsán hangzik a magyar gyermekesen eszperente szeretlekje mellett a német „ih(j)líbedih”-je. A német logikus nyelv, hogy szép-e az meg ízlés kérdése. Ám egy biztos egy Heine, egy Rilke vers nekem németül az igazi. Mert hiába fordítottuk le például a Rilke Őszi napját, vagy Párducát, a két nyelv távolsága miatt lehetetlen visszaadni azok mélységét és valódi értelmét. Ott már nemcsak érteni, érezni is kell. És érezni németül nagyon lehet. Filozofikus mélységekben, pokoli mélységekben, szerelmesen, logikusan, eszeveszetten, vagy éppen mennyeien, de érezni nagyon lehet németül. Tessenek csak a Bachra vagy éppen a bécsi klasszicistákra, Wagnerra, Straussra gondolni…

Ezért van, hogy időről időre megragad bennem egy német nyelvű dal, mint Selig Ohne Dich-je, vagy éppen Lotte Auf das, was da noch kommt zenéje…  

Zurück in den Süden und langsamer leben
Mehr Zeit für die Liebe, mal seh'n, was da geht
Und wenn ich da nicht ankomm', bin ich zumindest aufm Weg