Egyszer ültem egy templomban vízkeresztkor. Csak ültem ott szugeráltam a szentelt vízzel teli műanyag dézsát. És mit ad isten, leült mellém egy angyal. Azt mondta, jött utánam. Soha senki nem jött még utánam templomba. Ő jött. Akkor értettem meg, hogy ő az őrangyalom… A kisangyalom… Aztán megbolondultam. Megvesztem, mint a kutya. Elment. Másra vigyázni. Rám nem kell. Csalánba nem üt a ménkű - mondta és mutatta, amikor átölelt, hát tiszta vöröses kiütés lesz tőlem. Bántom. Fáj neki. Aztán magam maradtam. Azóta nincs már mérgem. Árva csalán vagyok. Csak nézem a sütőt, hátha kisül belőle valami, meg szugerálom a Bibliát. Ebben a fene nagy csöndben, csengetne már az az őrangyal.

Mellékzönge: sose voltam jó. Sose voltam tökéletes. Csak a vágyaim, csak a fene nagy bátori álmaim. Sose voltam semmi, csak egy történet, egy összehazudott történet. Sose voltam az, akinek mondtam magam, csak egy kisfiú, aki nagyot mert álmodni. Angyallal, kisangyallal, meg sok kis angyallal, körbe-körbe…

Fújja el már valaki ezeket a fellegeket… Látni szeretném a  csillagokat újra ragyogni…