Nem, nem az üvegek szerteszét. Nem a tegnap romjai feletti kesergés. Legfeljebb csak valami romantikus aggódás, hogy ami volt, ami szép volt, ami örömet okozott, egykor, tegnap az legfeljebb az ember emlékezetében él tovább. A bélyegző, a számítógép naptára könyörtelen és tovább lép… Csak benned fogalmazódik meg valami összegzés, csak benned kel életre a múlt. Csak te keseregsz a tegnapok felett…

Meg-megállsz az október óta porladó platánlevelek között és eszedbe jut, eszedbe jut egy nyár, egy ígéret, egy csók…

Aztán a nagy rohanásban ezeket a pillanatokat őrzöd mint kincset, mint 24 karátnál is értékesebb aranyat. Hát tehetek én róla, hogy a tegnap nagyobb örömöt, több kegyelmet adott mint ez a buta, hideg új esztendő első napja?

És innen kell majd reggel ismét zuhanyozni, kávét vagy teát inni, nézni ki a konyha nagy panorámaablakán és meglátni Téged, ahogy a legszebb ruhádban, kicsit haragosan, kicsit sértetten, de elindulsz felém, hogy akkor az ég szürkesége, a január köde, a napok rövidsége sem számítson, minden éjjel szent üzenet legyen, egyenest a Jóistentől, hogy szeretlek te fiú, szeretlek, ezért adom melléd ezt a lányt, akit lányomként szeretek. És vigyázz rá, meg ne sértsd, meg ne sirasd, mert Tőle ugyanezt kértem, vigyázzon rád, tiszteljen, hogy apró színtelen rákokból te szerelmesen vöröset festesz a forró olaj felett.

És akkor a január lenne a legszentebb hónap, akkor a legrövidebb nappalok is végtelen örömbe öltöznének, akkor Csontváry Magányos cédrusa is társra lelne, mert ami a mennyek ajándéka az nem múlik, az nem kopik, annak hatalma van szívek, fények, ünnepek felett…

Figyelj, az elmúlt 10 napban annyit dolgoztam, amennyit csak bírtam, annyi ünnepet tettem munkanappá, hogy az már bűn… Márai csak csóválná a fejét és még egy példánnyal ajándékozna meg a Füveskönyvből… Csak tudod, mióta nem láttalak, Te lány, azóta a sötétkék öltöny szürkébe fordult, a fehér ingek meg szurok után áhítoznak, a szeretett óráimon ott ragadtak a mutatók, nem járnak csak állnak, mutatják a pillanatot, amikor kiléptél az ajtón. 

Tél van… hiába forogtak a hónapok tél van, szakadtalan hóesés, ónos eső és esetlenül csúszkáló szív… mely csak titkon dobog…