Diary of Cardinalis

Cardinalis szerint...

Cardinalis szerint...

Péntek

2025. április 18. - Cardinalis

Nagypéntekre elborult az ég. Semmi kis, szürke eső jelezte, nem érzi magát jól a kalendáriumban. Sokáig hittem, lesz majd egy olyan péntek, amikor meghívom Kierkegaardot, Bulgakovot és Kazantzakis-t, jöjjenek velem Jeruzsálemig zarándokolni. Ha szerencsénk van, Szent Pál siet elénk, ha végképp megfáradnánk. Tudom, a harangok Rómába mentek, mennék én is. Szótlanul csodálkoznék rá Szent Teréz barokk extázisára és arra, hogy 2000 év roppant súlya alatt, szinte lehetetlen levegőt venni. Egy este újra kellene nézni a Passiót és a Scorsese-féle filmet, ami Urunk utolsó megkísértésről szól. Ilyen a testbe zárt élet mostoha jussa. Eszembe jut Ady, aki a szifilisszel, Hajnóczy, aki a piával és Esterházy, aki rákkal küzdött. Mint a guanó rakódik alánk a sok bűn és bűnbánat, és akik mi, akik most kaptunk időt, évezredes lerakódások, rossz beidegződések és testi kényszerek között újra éhesen kerepelünk. Az élet már csak ilyen, és csak a testi fájdalom, az elesettség, az öregség kényszerít számot venni a sorssal; mindenkinek végig kell mennie a Via Dolorosán...

A harangok ma Rómába mentek. Mennék én is elmondani, hogy köszönöm a pillanatokat, amikor a kórház sötétjében épp a lengyel pápa prédikációja ismételgette; nem vagy egyedül! Sosem. Ha hited van, nem maradsz egyedül a legsötétebb órában sem. Világít benned, mint egyetlen gyertya pislákoló fénye az univerzum roppant hidegében. És tudom, ha gépen szállsz felébe ez a gyertya sem látható...
Nézheted a Passiót, elmerenghetsz a Scorsese film kísértésről szóló kockáin a legnehezebb mégis elhinni, létezett diadal a fájdalom, az oxidáció és az elmúlás felett. És akkor mégis, négy kurta sorban ennél mérhetetlenül többet mond Pilinszky:
Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive -
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die...

491167297_29564584469806686_1337402425638739682_n.jpg

Virágvasárnap

2025. április 13. - Cardinalis

"Nem sok virágvasárnapja van, ha így folytatja..." - hallgattam pulyaként és bár fel nem fogtam a képes szavak jelentését, ám az aggodalmaskodásból, vagy éppen a lefitymáló hangsúlyból megéreztem, mit jelent ez a mondat.

Virágvasárnap. Micsoda ünnep! Jézus szamárháton királyoknak járó üdvözlet mellett vonul be a szent városba, Jeruzsálembe. A jóemberek pálmaágakat hoznak magukkal és a földre helyezik, ahol elhalad. Na meg a ruhájukat vetik elé. Ez volt a korabeli "vörös szőnyeg"; valódi "sztárként" ünneplik. A német nyelvben egyébként az elnevezés is őrzi a cselekményt: "Palmsonntag" a hivatalos neve, nem pedig "Blumensonntag".

Virágvasárnap misztikus, transzcendens értelmét csak jóval később értettem meg. A magasságát és mélységét ezeknek a napoknak. Mekkora ellentmondást találunk az ünneplő közönség és a nagypénteki borzalom között. Hogy lehet, hogy az éljenző tömeg nemsoká Barabás mellett dönt, és skandálva követeli a kezét mosó Pilátustól; "feszítsd meg"!

A döbbenet pedig az, hogy a szamárháton közlekedő, szelíd istenfiú pontosan tudja, a mosolygó, éljenző sokadalomból a halálát követelő csőcselék közé kerül. És csak annyit mond: "bocsáss meg nekik, nem tudják, mit cselekednek..." A virágvasárnap szakrális jelentésén túl Kleist Koolhass Mihálya, na meg Sütő András lócsiszárja is itt él bennem. Hordozom, mint bioszámítógép, az "ingramok" lüktető világában. Ha lehunyom a szemem feldereng egy régi kép, hangok, illatok, zajok, szagok. Feldereng egy régi történet; isten járt, jár közöttünk és hiszem jól van ez így...

viragvasarnapmartinus_hu-2kep_jpg.webp

Aludj el...

2025. április 03. - Cardinalis

Először a hírekről mondasz le. Aztán szépen félrerakod a megrögzött véleményed, mint James Dillingham Young, amikor Dellát arra kéri tegyék félre a mihaszna ajándékokat. Széttöröd a rádiót mint Charlie. William Fosterként járod a várost, amiben mindenki megbolondult. A várost, ahol csak az számít, hogy kinek látszol, kinek játszol, hiszen elmúlsz húsz és elmúlsz negyven és elmúlsz szépen, halkan és csendben. Kihúzod a netet, mint édesanyád, aki a stand by-t úri huncutságnak tartja, nem akarod tudni ki, kit tart fekáliának a politikában. Nem akarsz sem félni, sem rettegni a mindig kétséges és homályos holnaptól. Nem akarod tudni, milyen lesz az idő, hiszen azt a Jóisten dönti el. Cseppet sem érdekel, ki hol evett, ki kivel itta le magát a sárga földig. Nemet mondok az infulencer világra, a 100D szempillaspirálra és a kedvezményesen kapható infulencer ajánlotta szájfeltöltésre. A családi kirakatokra. Eszembe jut Arany, akinek minden szava arany, hogy asszondja; "szülőhelyem Szalonta, nem szült engem szalonba, ezért járok naponta, erdőbe és vadonba..."

És amikor már nincs ordító tv, kiabáló rádió, mocskosul fecsegő net, az összes újságra krumplit pucolunk, amikor megállítod a kampányt, a reklámokat, akkor elkezded Ákost dúdolni;

Folyton folyik a kampány,
Zúdul mindenfelől,
Jelszó jelszó hátán.
A szavakat hazugok rágják,
És várják, hogy majd összedőlnek
Az ezredéves bástyák.
Ha van még valami tiszta
Ezen az elveszett világon,
Azt máshol nem találom,
Csak a fiam szemében látom..."

Aludj el szépen, szép, új világ...

 

Böjti étel-e a káposztás paszuly?

Ne nevessen kérem a nyájas olvasó!

2025. március 31. - Cardinalis

- Böjtölsz fiam? – kérdezi édesanyám. Református a szentem, neki a böjt csak afféle katolikus kivagyiság. Nagymamát idézi: „böjtöljenek csak a katolikusok, úgyis sok a bűnök!”

- Böjtölök – mondom szelíden, talán nem is akarja hinni, de az anyai féltés lábra kap benne és mintha csak valami sanyarú istencsapása lenne, saját testével kívánja harítani.

- Na, de figyeljél csak! Főzök én neked egy kis káposztás paszulyt. Sonkát, kolbászt nem küldök hozzá. Eláll jónéhány napig és akkor böjtölhetsz – magyarázza akkurátusan.

Édesanyám így képzeli a hús nélküli életet. Egyszer volt ebből disputája is a némethonba szakadt unokatestvéremmel, aki nem átallott átevickélni a vegetáriánus létbe, mely szerint ha a húslevest csak tésztával és zöldségekkel szolgáljuk fel, akkor bizony az lé elveszíti a megkülönböztető húsos jellegét, ergo vegetáriánusok is gyakran és bátran fogyaszthatják.

- Andikám! Egy szikra hús nincs abba! Kétszer is leszűrtem! – jelentette ki és akkor a vita kérem egyetlen mondattal a múlt ködébe veszett. Mert a forró lé, a zöldség, meg a tészta egyik sem hús. Ugye?

Valamirevaló görögkatolikus egyébként nagyböjt idején nem beszél ételről. Tabu az. Gondolom magamban és átveszem a leckét, mi van, a szeretet oldaláról közelítem meg kérdést, mert jóanyám szeretetnyelve a konyhában rejtezik. Pontosan ott, ahol az évnek ebben a szakaszában már minden a húsvétra készül. Alszik a kamrában a kolbász, a sódar. Pihen a saját maguk késztett savanyú káposzta, de azért édesapám időről-időre megkérdezi, hogy van és olyankor egy adag C-vitaminban és házias ízben gazdag, roppanós káposztával ül le az ebédlőbe, hogy végigolvassa a Kelet-Magyarországot.

Ezt a káposztát használta fel édesanyám a hétvégén, amikor nekiállt a káposztás paszulynak. Állítom, hogy ezt a nyírségi ételt terroir módon csak errefelé keleten lehet tisztességgel elkészíteni. És nem azért, mert ez a vidék különlegesebb volna másoktól, hanem mert édesanyám nyírségi lány, és ő pedig szeretetből főzi ezt az egytálételt.

A babot fényesre áztatja, a füstöltet odateszi főni és megkezdődik az a roppant transzformáció, ami a végén valami csodás ízorgiában csúcsosodik ki.

Nem mondom én, hogy tavaszi, nyári étel lenne. Jajj, dehogy! Felénk az őszi ízek közé sorolandó, hisz akkor fejesedett be a káposzta, álltak soká’ áztatott lábbal a nők, vagy férfiak a kádba és kezdődött el a félnapos procedúra; gyalulás, hámozás, taposás.

De sokat álltam a műanyag hordóban! „A deáknak tiszta a lába!”, és a jéghideg káposztakurgánon emelkedtem apám és nagyapám fölé. És a babérkoszút a tisztesség kedvéért a káposzta kapta.

De mit sem érne a bab, a káposzta, füstölt hús szentháromsága, ha nem lennének a gondosan válogatott fűszerek és a jóféle rántás. Mert az is titok! Milyen a zsír, milyen a liszt, a parika? Vékony lesz-e a lé, vagy túl sűrű? Érzék kell hozzá, ezt a mesterszakácsok tudják legjobban, hogy a pontosan kimért alapanyagok mellé az sem árt, ha szemről ismerjük az arányokat és egy belső hang súgja, ez meg az kell bele, hogy a tökéletest megkísértsük.

Szóval édesapámat szalajtotta anyám, hogy méltóztasson befáradni a szigorú, reformátusan böjti étellel Bátorból Nyíregyházára. Apám púposra rakva a „tupperwarét” mely nagyobb becsülettel bír, mint egy hollóházi, el is indult, de a biztonság és az íze kedvéért hozta a levesben főtt sódart, meg biztos, ami biztos egy kis kolbászt, meg kabátszalonnát, hogy üres kézzel csak nem illik menyet, unokát, fiút látogatni.

Így aztán, amikor a szigori böjti káposztás paszulyt, ami láthatóan mentes volt a húsárutól illett megkóstolni, egy másik műanyagban „betéttel” egészített ki.

- Nem kötelező! – tette hozzá zavarában.

És milyen jó ez a paszulyleves, amikor a tavasz úgy dönt, hogy 10 fokig sem emeledik a hőmérséklet, csapkod és inkább ki sem mozdulnál a négy fal közül. 

Szóval így vagyunk mi itt, erre a Nyírségben a böjttel, étellel, élettel, szeretettel. Meg a káposztás paszullyal.

126_3.jpg

Az ifjak

2025. március 15. - Cardinalis

Amikor végigolvasom a márciusi ifjak dicsőséges névsorát el-elmélázom. Vasvári Pálra gondolok, akinek a elefántcsont sétapálcája tőrt rejtett és ami a reggeli hadonászás közben Jókai lakásában az egyik ajtófélfájába fúródott. "Jó ómen! Előre a vassal!" - mosolygott zavarában Jókai. Vasvári a mi emberünk, megyebeli, ahogy nagykállói Korányi doktor is, akinek Nyíregyházán már csak azért is nagy a tisztelete, mert a róla elnevezett utca egybeforrt a tirpák gazdagok világával, ami persze Sóstóra, a város ékszerdobozára fut ki. Tetszenek tudni, hogy Korányit Szabolcs vármegye főorvosának nevezték ki 1860-ban és még akkor is hűen tartotta magát a fiatalon megálmodott elvekhez?

És milyen fura Vajda nevét olvasni a listában, annak a költőnek a nevét, aki hidat képez Petőfi és Ady között. A "Mont Blanc költője" idézi Ady, a 20 év múlva című versére utalva. Nézem a listát, a polgárosodást óhajtó fiatalok regimentjét. A bohém ifjakat, akik egyetemre, vagy éppen mellé járva mertek nagyot álmodni. 177 éve ilyenkor országos vásárt tartottak Pesten, szemerkélt az eső, de az ifjú szívekben felderült az ég, a többi meg történelem. Érdemes végigolvasni forradalmi nap történet, vagy éppen Pesten és Budán végigjárni a dicsőséges helyszíneket. Aztán belegondolni, milyen véleménnyel lennének az ifjak a mai Magyarországról. Tudom, hogy deres halántékkal ők is másképp látták a világot. Már, ha megérték. Petőfinek nem sikerült. Ott esett el a harc mezején, ahogy megírta. Ám egy biztos, ma sem kellene engedni a '48-ból! Szabad, független, önálló országra van szükségünk, amely hisz a szabadság eszményében. És akkor jöjjön a lista;

Ágai Adolf (12), Bérczy Károly (27), Bozzai Pál (19), Bulyovszky Gyula (21), Degré Alajos (28), Dobsa Lajos (24), Emődy Dániel (29), Szathmáryné Farkas Lujza (30), Gaal Ernő (?), Hamary Dániel (22), Hatala Péter (16), Hermann Rosenfeld (?), Irányi Dániel (26), Irinyi József (26) Jókai Mór (23), Kléh István (23), Koplánszki Károly (18), Korányi Frigyes (19), Lehotzky Pál (27), Nyáry Albert (20), Oroszhegyi Józsa (26), Pálffy Albert (28), Petőfi Sándor (25), Sebő Antal (18), Sükei Károly (24), Szathmáry Pál (?), Szegfi Mór (23), Szikra Ferenc (?),[14] Telepy Károly (19), Vajda János (21), Vasvári Pál (22), Vidats János (22)...

Isten áldja Magyarországot a nemzeti ünnepen!

Legenda a marhavelőről

Szindbád sose evett olyan húslevest, mint Nyíregyházán!

2025. március 15. - Cardinalis

Azt mondják, hogy amikor Rómában Vittorio De Sica kimondta az összeget, amiért vállalná a Szindbád főszerepét, Huszárikot újra kellett éleszteni. Visszaköpte a kávét a csészébe, pislogni kezdett, mint egy kislány, amikor a felnőtt férfiak épp vaskosan idézték Janus Pannonius pajzán epigrammáit, és biztosan emlékszik, hogy néhány pillanatig nem is volt magánál.

A jó Vittorio csak a szokásos tarifát mondta, és látva magyar reakcióját, már sejtette egy pöppet magasabb árat mondott, mint amennyiből Magyarországon szőröstül-bőröstül mozikészre varázsoltak egy egész estés filmet.

Huszárik már akkor tudta, hogy az ördögnek tartozott a római úttal és Latinovitsot fogják megkérni, lenne szíves Szindbád gúnyájába bújni. Latinovits pedig a forgatás után úgy nyilatkozott, ilyen egyetemes profizmust, ő magyar film elkészítésekor még nem tapasztalt.

Egy biztos, százszor, ezerszer érdemes megnézni azt a hipnotikus jelenetet, amikor Latinovits végigeszi a kis óbudai vendéglő menüsorát. Disznóvágással kezdődik a jelenet és a nagy bejelentéssel ér véget, hogy bizony ő az a bizonyos bolond gróf, aki miatt Pasziansz öngyilkos lesz. Szindbád végigfalja az összes fogást, pontosan úgy, ahogy élt. Ahogy a lányokat, asszonyokat kezelte. A vértől porosló sertésorr oly kerek, mint a szerelmi bánatában vízbefúlt lány után maradt rőtpiros, kötött kendő.

Ma már tudjuk, hogy a Sára Sándor mellett, Gujdár Józsefnek köszönhetjük a fantasztikus makrofelvételeket; tetszenek tudni, a pillanatot, amikor két zsírcsepp egyesül, akár a fogantatás pillanatában.

Huszárik filmje óta a magyar ember nem tudja másképp enni a húslevet, csak ahogy Szindbád tette. Az ember csípős parikát akar a mennyei lébe górni, a magokkal együtt, saját szalonnázó bicskával. Aztán kéri a velőscsontot, amihez kenyérszeleteket kell pirítani, mert a „zsemlye ilyesmihez nem nagyon alkalmas…”.

20250312_145344_1.jpg

És milyen furán érzi magát az ember, ha Krúdy szent városában, az ősöreg Városháza alatt a séf látta a filmet és pontosan ezeket a pillanatokat kívánja megidézni a marhahúslevesével, amiben ress zöldségek úszkálnak, és jóllehet a cérnametélt helyett fürjtojással készült csigatésztát kapunk, a velőscsont pontosan úgy érkezik, ahogy az egykori forgatókönyvben meg vagyon írva.

Csoda ez kérem! Csoda! Ahogy előbukkan a csont rejtekéből a remegős velő, ahogy sercen a kenyéren, ahogy egyszerre érzed Latinovitsnak és Szindbádnak magad, visszarepülsz az időben 50, 100 éveket, falod fokhagymával bolondított pirítóson a mesés velőt, aztán bele-belekóstolsz a levesbe, amiben szigorú, katonás rendben, a derékszög hatalma előtt fejet hajtva, zsengére főzött, szabályos marhahúskockák tűnnek fel.

"Élet, élet, szent megunt élet, de jó visszatérni beléd" a Continent étteremben, a nyíregyházi városháza alatt.

Egyetlen baj van, hogy csak hírmondó lett belőlem, mert a hétvégén már tavaszt írnak náluk és a téli csodalevest a tavasz-nyári szezonra valami könnyedebb fogás váltja fel. Sose mondtam ilyet, alig várom, hogy újra ősz legyen a Continentben!

Az élményt meg köszönöm Dodi barátomnak, mert rimánkodva kérte, hogy kóstoljam meg. Köszönöm! Megérte!

Helyszín: https://continentpub.com

20250312_145306-edit_1.jpg

 

Március bolondja

2025. március 12. - Cardinalis

Néha azt érzem, hogy egy-egy pillanatra mindent tudok, hogy érzi magát nyaralás közben a Higgs-bozont és azt is látom, hová tette el édesanyám azt a mesés nyakláncot, amit évek óta nem talál. Tudom, hogy tavasz van és ma nem kell a kabát, hogy bár szigorú a böjti nap, azért Dodi csak meghívott arra lenyűgöző marhahúslevesre, amihez velőscsontot, fokhagymát és pirítóst is felszolgálnak, és tudom, nem csak Szindbád, hanem a színészkirály Latinovits és Krisztus urunk is mosolyogva, bólogatva nézte végig; „az embernek fia úr a szombaton, meg a böjtön is!”

És tudom, hogy meg kell élni milyen, amikor tilosban jár az élet, meg kell élni, amikor a végét járja és csak a kegyelem parancsol vissza a mindig rettegő, mindig féltő, a mindig könnyező életbe.

Két köd között, két homály között, néha felderül az ég, a hamuszínt felváltja a kék, a végtelen, a tények helyett belénk költözik az esti mese. A mi hangunkon szólal meg a legkisebb királyfi. Mi vagyunk az igazságos Mátyás, a Babszem Jankó, és az is, aki elnyeri a királylány kezét.

Ráér még az este, amikor majd Poe és Lovecraft világa kísért, most még Morricone- és Bacalov-szerelem hajladozik a zongoránál. Meztelen lány és ujjai épp csak hozzáérnek a billentyűkhöz, mintha nem elefántcsontból lennének, hanem frissen sült piskótából.

Egy-egy pillanatra értek én atomerőműhöz és nő szívekhez, szerelek biciklit és szerelmet, egyszerre látom felülről és alulról a világot, vagyok milliárdos, kit pénze gondja öl meg és mindenét vesztett adós, akit a pénztelensége. Vagyok férfi és nő, vak és látó, néma és üvöltő rádióadó, süket és suttogó. Vagyok rekordot döntő olimpikon, akiért zászló kúszik a magasba és ágyhoz kötött béna, kit felednek a barátok. Vagyok. A március hű szolgája, mosolygó zarándok, karthauzi szerzetes.

Megyek. Mögöttem csodák, előttem… Előttem meg az Isten…

1057985_1b.jpg

A metafora hatalma...

2025. február 03. - Cardinalis

 

Valahol az ember lelke szélén az ember megmarad gyermeknek. Aki csak érez, de még nem képes beszélni róla. Talán nem is kell. A szavak még a legjobb író esetében is esetlegesek, ahány olvasó annyi élet szakad ki belőle. Egyébként is hogyan lehet leírni azt, ami fáj, hogyan lehet leírni a szerelmet

Írhatod, hogy a tested remeg, hogy pillangók repkednek benned, hogy űz, hajt a gondolat, repít a vágy, hogy nem is te vagy…

Vagy a fájdalmat is elemezheted, ami hol némává tesz, hol üvölteni késztet.

Édesanyám, amikor elvesztette az anyukáját, a nagymamámat azt mondta: árva lettem…

Mit is jelent árvának lenni?

Nincs ölelés, nincs bújás, nincs magához szorítás, nincs puszi, nincs kedvenc étel, csak mint az árva hidrogénatom lebeg a semmiben…

Aztán vissza a szerelemhez. Találni egy origót, egy totemet, ami előtt nap, mint leborulsz, valaki beférkőzik a fejedbe és szívedbe és félúton megáll, ott ahol tilos lenne, mert se fel, se le, se ide, se oda, áll az áruszállítás, állnak az autók, mert egy bolond sétál az úton és egy margaréta szirmait tépkedve számolgatja: szeret, nem szeret... SZERET!

Valahol a lélek szélén ücsörög egy kisgyerek, lelógatja a lábát a semmibe. Ha valaki látná, rá is kiáltana: le ne ess te pulya! Le ne ess.

Az meg csak mosolyogna, mert tudja, titokban övé az élet, meg a király fele királysága, a királylány kezével együtt…

Szálka és gerenda...

avagy ki nagyobb hóhányó?

2025. február 02. - Cardinalis

Elvarázsolta a gyertyaszentelőn érkezett tél a várost. Menyasszony lett belőle, fehérben, szűziesen, szemérmesen andalgott a „szőke város”. Néha egy-egy fázós fa megrázta magát és az összkapaszkodott pelyhek halkan hullottak a földre. Az én menyasszonyon, gondoltam magamban és láttam, hogy szánkót kerítettek a gyerekek és az önfeledt kurjantásokkal leheltek életet a mozdulatlansághoz szokott, hosszú télbe. Csak a Bujtos vize lett sötét, visszatükrözve a szürke fellegeket. Eszembe jutott Pierrot, aki az első hóhoz írt szerelmetes dalocskát, jósolva meg minden havazás sorsát: az olvadást…

És a jéghideg hangú, tárgyilagos meteorológia kerek perec megírta; délután egy óráig tart, aztán olvadni fog… Milyen furcsa ez, az apró csoda, a csönd, a nyugalom, és csak a 20 hónapos gyermek szíve kezd hevesen verni, ahogy felnéz az égre a száját kitárja és néhány pelyhet gyorsan befal, mert így akar részesedni a csodából.  

Aztán látom, hogy az emberek rögtön fonákul kezdik látni a világot, és akasztják a kérdést a Facebook bitójára: na, de takarítani ki fog? Mutogatnak a közútra, polgármesterre, képviselőre. Hosszan olvassák bűneiket, írják a kövér, súlyos betűkkel a kegyetlen ítéletet, mely szerint mindenért is ők felelősek! A havazásért, a behavazott utakért és a járhatatlan járdákért.  

Én meg látom, hogy a város egyik elit lakóparkjában, ahol nagy betűkkel írva vagyon: magánút! sincs senki, aki hányná, lapátolna az égi áldást. Senki még, Toldi sincs a vidéken. Szálfa helyett hólapáttal a kezében. Nincs bátor legény, nincsenek kalákában nevető szomszédok, akik feltűrve az ingujjat nekilátnának. Nincs gazdája a hónak, nincs gazdája a munkának. Csak a Facebook bitót írják körül a fotelhuszárok és gondolják, ha megírják panaszaikat, minden megváltozik…

Szomorú tél ez is, pedig havazik…

20250202_084322.jpg

Ózd a csodák csodája, avagy ki mondja a következő mesét?

Láttam a Heti Hetesben, láttam a csiga kettesen, láttam a debreceni polgármesterrel pálinkázni a Campuson, láttam, amikor nem lehetett önkormányzati buli nélküle, láttam dühösen, kedvesen, láttam mérgesen és buli után elégedetten. 
7ab64e478100b7917d5a4fe65a7e7685.jpg
Emlékszem a Való Világra és arra, hogy igaza van, a 90-es években mindenki táncolt. Most is láttam. Egy vagyok a több mint 3 millióból, aki 3 nap alatt megnézte. De bevallom nem kaptam fel a fejem az áthallásokra. Nem, mert még emlékszem a miniszterekkel való összekacsintásokra.
7684d7c8-15fb-4f2d-afde-1f6bc6a32dd6_1.jpg
Megrándítottam a vállam. Majka ezt a luxust is megengedheti magának. A hősök, még ha ózdiak, akkor is ilyenek. Mérlegelt, mi hoz többet a konyhára. Úgy döntött, ezt a megoldást választja. Kisemberként, apró pici, nyíregyháziként azonban nekem ez azt jelenti, hogy még mindig van választási lehetőség. Ki lehet mondani. Lehet vele és ellene. Lehet nemet mondani és vállalni a véleményt. Na meg a következményeket. 
zsakbamacska-tv2-uj.jpg
Volt egy zseniális főnököm, azt mondta, bármit gondolsz újságíróként a világról neked tisztelned kell a szavazópolgárok véleményét. "Sztárként", "influenszerként" már más a helyzet. A videómániás Dancsó az egyik, idei videójában arról beszél hány millió kattintástát ért el tavaly. Elképesztő számokról beszél. Bödőcs azon kesereg, hogy a fél ország nevet a poénjain, de szerinte "semmi" sem változik. Pedig, amikor nézem a 21 hónapos fiam, aki már dacolni képes, és egyetlen szót, a nemet már keményen vágja hozzánk, belátom, hogy pont az idő alakítja a változást. Eszembe jut Kádár utolsó, "nagy" monológja. 1989-ben az MSZMP KB zárt ülésén, 77 évesen, pár hónappal a halála előtt kiöntötte a lelkét. Nyomasztotta Nagy Imre halála. Tudta, hogy felelős. Talán ez a tudat alakította a gulyáskommunizmust.

Három év múlva a nagybeteg Antall József behívta Orbán Viktort a kórházba, aztán a fiatalember 98-ban könnyedén győzedelmeskedik a határnyitó, egykori külügyminiszter felett. Majd láttam, ahogy az útelágazásban botló Medgyessy emeli fel a kezét, hogy aztán a sportminisztere pucsolja meg. Akit meg a devizaválság, meg a hirtelen bekapott, őszödi igazságtabletta söpört el.
Pedig milyen vagánynak tűnt 2006-ban. A vagányságnak ára van. A történelem fura jószág, érzékeny, törékeny és ridegen valós. Fura jószág, mert pajzsra emel, majd levet magáról. Mint kutya a bolhát. Jöhetnek sztárok, reklámszagú próféták, szépreményű örökösök, üstökösök, ha az ország többségének nem jut elegendő a közös fazékból, akkor a szép remények szappanbuborékká válnak. A kijózanodás pedig hihetetlenül fájdalmas. Láttuk ezt a kilencvenes években... Valamivel több mint egy év van még a választásokig. A világ dolgai furcsán állnak. A németek már kocsiból sem tudnak pénzt termelni, az oroszok az összes ukrán spájzba benéznének. Trump kiszámíthatatlan.
193669ae819d493e9266877d0bf8dc41.jpg
A Közel-Kelet továbbra is lőporos hordó, a kínaiaknál vihar előtti csend, és akkor még nem tárgyaltuk a migrációs problémákat és a klímaválságot. Hány és hány tényező, mennyi kihívás valósak és véltek, láthatók és láthatatlanok. Miközben ezeket a sorokat rovom, Majka számlálója pörög.

Egyetlen kérdés maradt, kinek vannak megszámlálva a napjai?
süti beállítások módosítása